Népszerű ünnepek — Mi van az álarc mögött?

BOSZORKÁNYOK és szellemek, töklámpások és máglyarakások, csínytevés vagy csemege — a Halloween néhány jellegzetes, könnyen felismerhető vonása. De ha közelebbről szemügyre vesszük ezt és az ehhez hasonló ünnepeket, mit fogunk találni az álarc mögött? Az angol Halloweent All Hallow Eve-nek, azaz ’mindenszentek estéjének’ is nevezik, ám ennek a kereszténynek tűnő névnek az eredete korántsem olyan szent, mint amilyennek tűnik. A tudósok szerint a Halloween gyökerei valójában jóval a keresztényiség előtti időre nyúlnak vissza, amikor még az ősi kelta nép lakta Britanniát és Írországot. Egy holdnaptárt alapul véve a kelták két évszakra osztották fel az évet: a sötét téli hónapokra és a világos nyári hónapokra. A november 1-jéhez legközelebbi telihold idején a kelták egy fesztivált tartottak, a Samhaint *, mely névnek a jelentése ’nyár vége’.

 Ez a nyár végi ünnep a kelta új év beköszöntét jelezte. Ekkor takarították be a termést, és terelték be nyájaikat és csordáikat a legelőről egy védett helyre. A kelták hite szerint, ahogy rövidültek a nappalok, különböző szertartásokkal és áldozatok bemutatásával segíteni kellett a napnak, hogy újra visszanyerje az erejét. Az elmúlóban lévő óesztendő jelképeként minden tüzet kioltottak, az új évet pedig szent máglyarakásokkal üdvözölték, melynek segítségével a közösség minden tagja újra lángra lobbantotta a tüzet a kandallójában. A hiedelmek szerint ezek a máglyák — melyeket Nagy-Britanniában napjainkban Guy Fawkes éjjelén, Brazíliában pedig a júniusi fesztiválon gyújtanak meg — a gonosz szellemeket is elijesztették.

Úgy tartották, hogy Samhain ünnepén fellebben a függöny, mely elválasztja az embereket a túlvilágtól, és jó, illetve gonosz szellemek bolyonganak a földön. A kelták szerint a halottak lelkei ilyenkor visszatértek az otthonaikba, ezért a családok ételt és italt készítettek ki, hogy megbékítsék kísérteties látogatóikat, és hogy elkerüljék a balszerencsét. Láthatjuk hát, hogy amikor ma kísértetnek vagy boszorkánynak beöltözött gyermekek járják a házakat, és Halloween alkalmából csemegét követelnek vagy csínytevéssel fenyegetnek, a Samhain ősi szertartásait elevenítik fel, még ha nem is szándékosan. Jean Markale a következő megjegyzést teszi a Halloween, histoire et traditions (A Halloween múltja és szokásai) című könyvében: „A gyermekek nem értik ugyan, de azáltal, hogy átveszik a csemegét, képletesen testvéri kapcsolatot hoznak létre a látható és láthatatlan világ között. Ez az oka annak, hogy a Halloween jelmezes mulatságai . . . valójában szent szertartások.”

Mivel a kelták meg voltak győződve arról, hogy a fizikai világ és a szellembirodalom között ilyenkor nincsenek falak, úgy gondolták, hogy az emberek könnyűszerrel átléphetnek a szellembirodalomba. Ezért Samhain ünnepe különösen ígéretes alkalomnak bizonyult a jövő titkainak a kifürkészésére. A szent fák gyümölcseiként tisztelt almát és mogyorót arra használták, hogy természetfeletti erők segítségével tárjanak fel bizonyos dolgokat, úgymint házasságokkal, betegségekkel vagy halálesetekkel kapcsolatos részleteket. Például azt csinálták, hogy megjelöltek almákat, és egy vízzel teli edénybe tették őket. Amikor egy fiatalembernek vagy egy ifjú hölgynek sikerült a szájával kiemelnie egy almát az edényből, az azon lévő jel segítségével állítólag megtudhatta, hogy ki a jövendőbelije. A jövendölésnek ez a formája tovább él napjainkban az úgynevezett almahorgászásban, melyet Halloweenkor játszanak.

Samhain fesztiválján sokan részegre itták magukat, dorbézoltak és gátlástalanul viselkedtek. „Az elfogadott értékeket vagy megvetették, vagy homlokegyenest azokkal ellentétesen cselekedtek — jelenti ki Markale. — Ami máskülönben tiltott volt, azt ilyenkor meg lehetett tenni, és amit amúgy elfogadottnak tekintettek, az ilyenkor tiltott  volt.” Napjainkban a Halloween még mindig ugyanebben a szellemben folyik. Kétségtelen, hogy nagyrészt ennek köszönhetően örvend egyre nagyobb népszerűségnek ez az ünnep. Erről egy vallási enciklopédia is beszél, és azt írja, hogy manapság Halloween idején „a felnőttek a kultúrájuk szabta határoknak is fittyet hányhatnak, és kivetkőzhetnek önmagukból azáltal, hogy féktelen és könnyelmű mulatozással töltik az éjszakát. Így hát a kelta ünnep jellegzetes vonásai a XX. századi ünnep arculatát is meghatározzák — egyszer egy évben, ezen az éjszakán az emberek elmenekülhetnek a valóság és a velük szembeni elvárások elől” (The Encyclopedia of Religion).

Vallási vetélytárs

A XIX. századi burgonyavész okozta éhínséget követően az Egyesült Államokba bevándorló írek Halloween-szokásaikat is magukkal vitték, ahonnan az utóbbi néhány évben az ünnep visszatért Európába. Ám nem mindenki néz jó szemmel erre az egyre népszerűbbé váló ünnepre. Ahogy a Le Monde című újság megjegyzi, „Halloween, mely egybeesik a mindenszentekkel és a halottak napjával (november 1-je, illetve 2-a), sőt akár a helyükbe is léphet, nagyon boldoggá teszi a kereskedőket, a papság körében viszont pánikot kelt”.

Franciaországban az egyház képviselői hangot adtak abbéli aggodalmuknak, hogy míg a hagyományos, katolikus ünnepek egyre kisebb szerepet kapnak, addig a Halloween egyre népszerűbbé válik. Szerintük ez „a társadalom elpogányosodásáról” árulkodik. A Katolikus Püspökök Franciaországi Konferenciájának szóvivője, Stanislas Lalanne azon az állásponton van, hogy a Halloween eltorzítja az élet és a halál jelentését. Jean Bonfils, Nizza püspöke kijelentette, hogy „ennek az ünnepnek és a hozzá kapcsolódó szokásoknak semmi közük a Földközi-tenger térségében uralkodó kultúrához, illetve a keresztény kultúrához”, és óva intette a katolikusokat ettől a fesztiváltól, mely „a sátánisták legfontosabb ünnepe szerte a világon”.

Hippolyte Simon, Clermont-Ferrand püspöke arról nyilatkozva, hogy a franciák elpártolnak a katolikus hagyományoktól, és áttérnek a pogány ünnepekre, megjegyezte: „Úgy veszem észre, hogy a francia társadalom olyan, egy fajta polgári vallás után kutat, mely fel tudja váltani a keresztény szimbólumokat.” A püspök a Vers une France païenne? (Útban egy pogány Franciaország felé?) című könyvében ezt írja: „Halloweenkor a halottakat utánozzák, akiknek a »kísértetei« visszatérnek, hogy megijesszenek és halállal fenyegessenek minket. Ezzel szemben mindenszentekkor azt támasztjuk alá, hogy az elhunytak életben vannak, és hogy ígéretet kaptunk, hogy csatlakozhatunk hozzájuk Isten városában.”

 Ugyanezen a véleményen van Carlo Maria Martini, Milánó bíborosa is, aki arra szólítja fel az olasz embereket, hogy maradjanak meg a katolikus ünnepek mellett. Ezt mondja: a Halloween „összeegyeztethetetlen rendkívül értékes hagyományainkkal, melyek nem szabad hogy kihaljanak. A halottak napja olyan ünnep, mely történelmünk részét képezi. Ekkor tárul fel szemünk előtt az örök élet reménysége; ez az a pillanat, amikor az Úr segít megértenünk, hogy az élet több annál, mint amit itt a földön tapasztalunk.” Kétségtelen, hogy sok őszinte katolikus hasonlóképpen érez. De vajon valóban olyan határozott a különbség a Halloween és a halottak napja között, mint ahogyan azt a fenti megjegyzések olvasása után gondolnánk? Nos, mi tárul elénk, ha közelebbről megvizsgáljuk ezeknek a katolikus ünnepeknek az eredetét?

Egy álszent ünnep

A The Catholic Encyclopedia meghatározása szerint a mindenszentek az az ünnep, melynek alkalmával az emberek „tisztelettel adóznak mind az ismert, mind pedig az ismeretlen szenteknek”. A második század végén a magukat keresztényeknek vallók tisztelettel kezdték övezni azokat, akik mártírhalált haltak a hitükért, és mivel ezek a „keresztények” úgy gondolták, hogy a mártírok már Krisztussal vannak az égben, imáikban arra kérték őket, hogy járjanak közben az érdekükben. Akkor kezdtek rendszeresen megemlékezni róluk, amikor i. sz. 609. vagy 610. május 13-án * IV. Bonifác pápa a Panteont — azaz a minden istenek templomát Rómában — Máriának és a mártíroknak szentelte. „Róma istenei kénytelenek voltak átengedni helyüket a győzedelmes vallás szentjeinek” — jegyzi meg Markale.

A dátumot III. Gergely pápa (i. sz. 731—741) tette át novemberre, amikor felszentelt egy római kápolnát az összes szentnek, és elrendelte, hogy november 1-jén tisztelettel adózzanak nekik. Hogy mi indította erre, azt pontosan nem tudjuk, mindenesetre lehetséges, hogy azért választotta ezt a napot, mert Angliában ezen a napon már tartottak egy hasonló ünnepet. A The Encyclopedia of Religion rámutat: „míg Nagy-Britannia fokozatosan áttért a keresztény vallásra, Samhain ünnepe mindvégig népszerű maradt a kelták között. A brit egyház megpróbálta elterelni az emberek érdeklődését a pogány szokásokról, méghozzá úgy, hogy a naptárban ugyanerre a napra iktatott be egy keresztény ünnepet . . . Meglehet, hogy a középkori brit mindenszentek ünnepére vezethető vissza, hogy ma a keresztény egyházon belül mindenhol megtartják ezt az ünnepet.”

Markale felhívja a figyelmet arra, hogy ez idő tájt Európa-szerte megnőtt az ír szerzetesek befolyása. Egy katolikus enciklopédia a következőkről számol be: „Az írek gyakran a hónap első napjára tették a fontosabb fesztiváljaikat, és mivel a kelta tél kezdete is november 1-jére esett, ezért ez a nap igen kedvezőnek bizonyulhatott arra, hogy az összes szent tiszteletére megrendezett ünnepet ekkor tartsák” (New Catholic Encyclopedia). Végül i. sz. 837-ben IV. Gergely pápa egyetemessé nyilvánította az ünnepet.

Ami a halottak napját illeti — melyen a purgatóriumban sínylődő lelkekért imádkoznak, hogy  elősegítsék üdvözülésüket és égbe jutásukat —, a Cluny nevű francia település szerzetesei tették november 2-ára a XI. század folyamán. Noha a halottak napja állítólag egy katolikus ünnep, egyértelmű, hogy az átlagembernek nem volt minden teljesen világos az ünneppel kapcsolatban. A New Catholic Encyclopedia megjegyzi, hogy „a középkorban az a népszerű hiedelem járta, hogy a purgatóriumban lévő lelkek lidércek, boszorkányok, varangyok és egyebek formájában meg tudnak jelenni ezen a napon”.

Mivel az egyház képtelen volt kiölni hívei szívéből a pogány hiedelmeket, egyszerűen csak „keresztény” álarc mögé rejtette őket. Erre világít rá a The Encyclopedia of Religion, amikor elmondja: „A keresztények ünnepe, mindenszentek a kereszténység ismert és ismeretlen szentjeiről emlékezik meg csakúgy, mint ahogy Samhain elismerte és tisztelettel övezte a kelta istenségeket.”

Hogyan érintenek minket a népszerű ünnepek?

Nos, mennyire foglalkoztasson minket a Halloween és a hozzá hasonló ünnepek sötét múltja? Végül is a Halloween a legtöbb embernek nem jelent többet, mint egy jó alkalmat arra, hogy jelmezbe bújhasson és mulatozzon. Azzal azonban bizonyára mindannyian egyetértünk, hogy a szülőknek fontos meggyőződniük arról, hogy gyermekeik egészséges, nem pedig ártalmas kikapcsolódást választanak.

Megkérdeztek egy francia tanfelügyelőt, aki már 20 éve foglalkozik tanítással, hogy milyen hatása van a Halloweennek a kisgyermekekre. „Aggodalommal tölt el, hogy milyen hosszú távú, nemkívánatos következményekkel fog járni az, hogy a gyermekek házról házra járkálnak, és édességet követelnek maguknak úgy, hogy megfenyegetik a felnőtteket — mondja. — Ez önző és énközpontú személyiséget fejleszthet ki bennük. Azt tanulják meg, hogy ha nyomást gyakorolnak másokra, ha fenyegetőznek és követelőznek, valamint ha megfélemlítenek másokat, megkaphatják, amit akarnak.” Ezért jó, ha minden szülő megkérdezi magától: „Mit »tanulnak« a gyermekeim azáltal, hogy megünneplik a Halloweent?”

Sok család igencsak drága kötelezettséget vállal azzal, hogy enged a gyermekek követelőzéseinek, és édesség-, valamint jelmezvásárlásba kezd. De ez egyáltalán nem meglepő, hiszen, ahogy Robert Rochefort, egy, az emberek életkörülményeinek vizsgálatával foglalkozó, franciaországi kutatóközpont igazgatója megjegyzi, „a Halloween . . . nem egy ünnep, hanem egy eseménnyel való üzletelés”. A Halloween ellensúlyozza azt az időszakot karácsony előtt, amikor a vásárlási hullám alábbhagy. Más szavakkal ez is csak egy újabb ünnep, mely arra készteti az embereket, hogy költekezzenek — ez sok esetben azt jelenti, hogy olyan  kiadásokba bocsátkoznak, melyeket nem engedhetnek meg maguknak. Csakugyan szükség van arra, hogy a nagy többséget utánozzuk ebben?

A keresztényeknek azonban még ennél is fontosabb arra a tényre odafigyelni, hogy a Halloween és a hozzá hasonló ünnepek telis-tele vannak pogány szokásokkal. „Nem akarom, hogy részestársaivá legyetek a démonoknak — írta Pál apostol. — Nem ihatjátok Jehova poharát is, és a démonok poharát is” (1Korintus 10:20–22). Pál a következőkre is rákérdezett: „Milyen közös érdek fűzi össze a jóságot és a gonoszságot? Hogyan élhet együtt a világosság a sötétséggel? Hogyan lehet összhang Krisztus és az ördög között? Milyen közös vonása lehet a hívőnek és a nem hívőnek?” (2Korintus 6:14–16, Phillips). A Biblia tehát teljes egészében elítéli azt, hogy pogány szokásokat keresztény álarc mögött takargassanak!

A Biblia a spiritizmus gyakorlásától is óva int (5Mózes 18:10–12). Bár az igaz, hogy a legtöbben, akik ünneplik a Halloweent, azt állítják, hogy megvetik a sátánista szokásokat, mégis jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ennek az ünnepnek a történelmét megvizsgálva szoros kapcsolatot lehet felfedezni közte és az okkultizmus között. Így könnyen a spiritizmus felé sodorhatja az embert, különösképpen a fogékony fiatalokat. Kétségtelen, hogy a spiritizmussal fertőzött pogány szertartásoknak és hagyományoknak — melyek egyáltalán nem ártalmatlanok — nincs helyük a keresztény imádatban.

Végezetül pedig mind a Halloween, mind pedig a mindenszentek és a halottak napja azokon a hiedelmeken alapszik, melyek szerint a halottak szenvednek, és valamilyen úton-módon ártani tudnak az élőknek. A Biblia azonban világosan rámutat, hogy ezek a hiedelmek alaptalanok: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). Ezért a Biblia így figyelmeztet: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban [az emberiség közös sírjában], a hová menendő vagy” (Prédikátor 9:12). Mivel a halottak öntudatlanok, így nem tudnak másokat bántani, és nem is szenvednek. Ezért egyáltalán nincs okunk félni tőlük, és teljesen hiábavaló lenne imádkozni értük. Ezek szerint vajon leszögezhetjük, hogy a Biblia semmilyen reménységgel nem biztat minket elhunyt szeretteinket illetően? Nem, mivel arról biztosít, hogy „lesz feltámadásuk mind az igazságosaknak, mind az igazságtalanoknak” (Cselekedetek 24:15). *

Ha ismeretet szerzünk, akkor lehetőségünk nyílik a választásra is, hiszen senki nem várhatja el tőlünk, hogy jól megalapozott döntéseket hozzunk, ha nem vagyunk tisztában a tényekkel. Jó, ha mindannyian megkérdezzük magunktól: Most, hogy megvizsgáltam a tényeket ennek a cikksorozatnak a segítségével, én hogyan fogok dönteni?

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 6. oldalon]

A Halloween azt a hazugságot erősíti meg, hogy a halottak mégis élnek

[Oldalidézet a 7. oldalon]

A kelta jövendőmondás szertartásait egyes Halloween-játékok is megörökítik

[Kép a 6. oldalon]

A Halloween egy kelta ünnepre vezethető vissza, amelyen valószínűleg Lugh-ot, a fény istenét imádták

[Kép a 6. oldalon]

Temetkezési hely ősi kelta keresztekkel

[Képek a 6–7. oldalon]

Az almahorgászás egyike a kelta eredetű játékoknak

[Forrásjelzés]

A The Delineator című folyóirat 1911. októberi számából

[Kép a 8. oldalon]

IV. Bonifác pápa a Panteont — egy római pogány templomot — Máriának és az egyház összes mártírjának szentelte

[Képek a 9. oldalon]

Milyen hatással van a Halloween a gyermekeinkre?

[Kép a 10. oldalon]

Az igaz keresztények egészséges kikapcsolódást választanak a család számára