Miért dobja el valaki az életét?

„Minden útnak, mely az öngyilkosságba vezet, megvan a maga sajátossága: mindegyiken csak egy személy jár, mind kifürkészhetetlen, mind iszonyattal van kikövezve” (Kay Redfield Jamison pszichiáter).

„ÉLNI nagyon fájdalmas” — írta Akutagava Rjunoszuke, egy XX. század elején élt népszerű japán író, mielőtt öngyilkos lett. E kijelentését azonban így vezette be: „Természetesen nem akarok meghalni, de . . . ”

Akutagavához hasonlóan sok öngyilkos valójában nem meghalni akar, hanem „véget vetni annak, amit éppen átél”, jelentette ki egy pszichológiaprofesszor. A tartalmukban oly sokszor hasonló búcsúlevelek is ezt sejtetik. A „már nem bírtam tovább”, „nincs miért tovább élnem”, és az ehhez hasonló szavak arról árulkodnak, hogy az illető nagyon szeretett volna elmenekülni a keserű valóságtól. Ám, egy szakember megfogalmazásával élve, az öngyilkosság olyan, „mintha atombombával orvosolnánk egy megfázást”.

Bár az öngyilkosok más-más okból fordulnak maguk ellen, van néhány kiváltó esemény, mely általánosan megfigyelhető az életükben.

Az öngyilkosságot kiváltó események

Azok a fiatalok, akiken elhatalmasodik a kétségbeesés, sokszor olyan okok miatt is öngyilkosok lesznek, melyek mások szemében jelentéktelennek tűnhetnek. Amikor egy fiatalt sérelem ér, és semmit sem tud tenni ellene, a saját halálát tekintheti a bosszú eszközének azokkal szemben, akik bántották őt. Inamura Hirosi, egy japán szakember, aki olyan emberekkel foglalkozik, akiknél öngyilkos magatartást lehet megfigyelni, a következőket írta: „A gyermekek a saját halálukban fejezik ki azt a dédelgetett vágyukat, hogy megbüntessék a bántalmazóikat.”

 Egy nemrégiben végzett brit felmérés feltárta, hogy azok a gyermekek, akiket társaik kegyetlen módon bántalmaznak, majdnem hétszer akkora valószínűséggel kísérlik meg az öngyilkosságot. Ezeknek a gyermekeknek a lelki fájdalmai valósak. Egy 13 éves fiú, aki felakasztotta magát, a búcsúlevelében megnevezte azt az öt személyt, akik bántalmazták őt, és még arra is rákényszerítették, hogy odaadja nekik a pénzét. „Kérem, mentsék meg a többi gyereket!” — írta.

Egyéb okai is vannak, amiért a gyermekek elvethetik maguktól az életüket, például ha bajba keverednek az iskolában, vagy összetűzésbe kerülnek a törvénnyel, ha véget ér egy romantikus kapcsolatuk, ha rossz bizonyítványt kapnak, ha a vizsgák miatti stressz elhatalmasodik rajtuk, vagy ha túl nehéznek találják a jövőjük miatti aggodalmak terheit. A kiemelkedő tanulmányi eredményeket elérő tizenéveseket, akik hajlamosak lehetnek a maximalizmusra, egy vélt vagy valós balsiker, illetve kudarc is arra indíthatja, hogy öngyilkosságot kíséreljenek meg.

A felnőttek esetében az öngyilkosságot gyakran anyagi gondok vagy munkahelyi problémák váltják ki. Japánban a többéves gazdasági visszaesés hatására az egy évben elkövetett öngyilkosságok száma nemrégiben túllépte a 30 000-et. A Mainichi Daily News című újság szerint azoknak a középkorú férfiaknak, akik öngyilkosok lettek, majdnem a 75 százaléka azért végzett magával, mert „eladósodásból eredő gondokkal találta szembe magát, üzleti kudarcok érték, szegénységgel kellett küszködnie, vagy munkanélküli lett”. Ezenkívül a családi problémák is öngyilkosságba sodorhatnak valakit. Egy finn napilapban a következőt olvashatjuk: Többek között „azoknál a középkorú férfiaknál, akik nemrég váltak el”, nagy a kockázata annak, hogy öngyilkosságot követnek el. Egy Magyarországon készült tanulmányból kiderült, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozó lányok túlnyomó többsége felbomlott családban nőtt fel.

A nyugdíjba vonulás és a fizikai betegségek ugyancsak nagyban hozzájárulnak az öngyilkossághoz, főleg az idősek körében. Az öngyilkosságot gyakran kiútnak tekintik — nem feltétlenül csak azok, akik halálos betegségben szenvednek, hanem azok a betegek is, akik úgy érzik, nem bírják elviselni a fájdalmakat.

Ám nem mindenki menekül az öngyilkosságba ilyen élmények hatására. Sőt, a legtöbben nem dobják el az életüket, ha hasonló stresszhelyzetbe kerülnek. Akkor miért van az, hogy néhányak szerint az öngyilkosságban rejlik a megoldás, míg a legtöbben nem így gondolják?

A háttértényezők

„Az, hogy valaki úgy dönt-e vagy sem, hogy meghal, nagyban arra vezethető vissza, hogy miként értelmezi az eseményeket” — mondja Kay Redfield Jamison, a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem professzora. Majd hozzáteszi: „A legtöbb ember elméje, ha egészséges, nem fog fel semmilyen eseményt annyira lesújtónak, hogy az indokolttá tegye az öngyilkosságot.” Eve K. Mościcki, az Egyesült Államok Országos Elmegyógyászati Intézetének munkatársa kifejti, hogy az öngyilkos magatartás több tényező — köztük háttértényezők — kölcsönhatásából ered. Ilyen háttértényezők például a mentális zavarok, a szenvedélybetegségek, a genetikai felépítés, illetve az agy kémiája. Vizsgáljunk meg néhányat közülük.

Ezen tényezők közül a legkiemelkedőbbek a mentális zavarok és a szenvedélybetegségek, úgymint a depresszió, a bipoláris hangulatzavar, a skizofrénia és az alkohollal, illetve a kábítószerekkel való visszaélés. Mind az Európában, mind az Egyesült Államokban  végzett kutatások rámutatnak, hogy a befejezett öngyilkosságok több mint 90 százaléka ilyen rendellenességekkel hozható kapcsolatba. Ezt támasztja alá az is, amire svéd kutatók bukkantak, mégpedig hogy azoknál a férfiaknál, akiknél semmilyen mentális zavart nem találtak, az öngyilkosságok száma 100 000 főre vetítve 8,3 volt, míg a depresszióval küszködőknél ugyanez a szám 650 főre szökött! A szakemberek rámutatnak, hogy a keleti országokban is hasonló tényezők rejlenek az öngyilkosságok mögött. De még a depresszió és az öngyilkosságot kiváltó események együttvéve sem jelentik azt, hogy valakinek törvényszerűen végeznie kell magával.

Jamison professzor, aki egyszer már maga is megkísérelte az öngyilkosságot, elmondja: „Úgy tűnik, az ember képes elviselni a depressziót mindaddig, amíg hisz abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak majd.” Rájött azonban arra, hogy amint a növekvő kétségbeesés elviselhetetlenné válik, az elme egyre kevésbé képes harcolni az öngyilkosság körüli gondolatok ellen. Ahhoz hasonlítja a helyzetet, mint amikor az állandó használat miatt egy gépjárműben a fék fokozatosan elkopik.

Életbe vágóan fontos észrevenni, ha valakiben ez a folyamat zajlik, mivel a depresszió gyógyítható, és a reménytelenség érzését el lehet oszlatni. Ha a háttértényezőket orvosolják, az illető talán másképp reagál azokra a lelki fájdalmakra és nehézségekre, melyek gyakran öngyilkossághoz vezetnek.

Néhányan úgy vélik, hogy sok öngyilkos esetében a genetikai felépítés is hozzájárulhat az öngyilkossághoz. Az igaz, hogy a gének szerepet játszanak abban, hogy milyen lesz az ember lelki alkata, és különböző vizsgálatok feltárták, hogy egyes családokban több öngyilkosság fordul elő, mint másokban. Ám „az, hogy valaki a génjeiben hordozza az öngyilkosságra való hajlamot, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető öngyilkos is lesz” — mondja Jamison.

Az agy kémiája is háttértényező lehet egy öngyilkosságnál. Az agyban több milliárd idegsejt áll kapcsolatban egymással elektrokémiai úton. Az idegrostok elágazó végeinél parányi térközök találhatók, melyeket szinapszisoknak neveznek. A neurotranszmitterek kémiai folyamatok segítségével ezeken keresztül szállítanak különböző információkat. A neurotranszmitterek egy fajtájának, a szerotoninnak a szintje közrejátszhat abban, hogy valaki biológiailag hajlamosabb az öngyilkosságra. Egy könyv kifejti: „Az alacsony szerotoninszint . . . miatt kiapadhat az életöröm kútforrása, és az ember elveszítheti az életkedvét, mellyel egyidejűleg megnő annak a kockázata, hogy depressziós lesz, illetve hogy öngyilkosságot követ el” (Inside the Brain).

Ám az tény, hogy senki sincs öngyilkosságra kárhoztatva. Emberek millióinak sikerül megbirkózniuk a lelki fájdalmakkal és a nehézségekkel. Azért választja néhány ember a halált, mert az elme és a szív másként reagál a nehéz helyzetekre. Nem csupán az öngyilkosság közvetlen okaival, hanem a háttértényezőkkel is foglalkozni kell.

Hogyan lehet hát olyan optimista szemléletmódot kialakítani, amely segíteni fog, hogy az öngyilkosságot latolgató személy legalább bizonyos mértékben újból örülni tudjon az életnek?

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

A nemek és az öngyilkosság

Egy vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek, rávilágított, hogy míg a nők kétszer vagy háromszor nagyobb valószínűséggel kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a férfiak, addig az utóbbiaknak négyszer akkora valószínűséggel fog sikerülni, mint a nőknek. A nők legalább kétszer annyira hajlamosak a depresszióra, mint a férfiak, ami magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért gyakoribbak a nőknél az öngyilkossági kísérletek. A nők esetében viszont kevésbé súlyosak a depressziós megbetegedések, ezért talán nem is nyúlnak olyan drasztikus módszerekhez, míg a férfiak hajlamosak erőszakosabb, határozottabb lépéseket tenni a biztos végkimenetel érdekében.

Ugyanakkor Kínában több nőnek, mint férfinak sikerül az öngyilkossági kísérlet. Egy tanulmányból kiderül, hogy világviszonylatban a nők által elkövetett öngyilkosságok körülbelül 56 százaléka Kínában történik, ott is főleg vidéken. Az erősen mérgező növényvédő szerekhez való könnyű hozzáférést nevezik meg azoknak a kínai nők által elkövetett, indulatos, nem tervezett öngyilkossági kísérleteknek az egyik okaként, melyek halállal végződnek.

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

Az öngyilkosság és a magány

A magány az egyike azon okoknak, amelyek miatt az emberek depresszióba zuhannak, és öngyilkosságot követnek el. Jouko Lönnqvist, egy, a Finnországban elkövetett öngyilkosságokról készített vizsgálat vezetője elmondta: „Nagyon sokan [akik öngyilkosságot követtek el] nap mint nap magányosnak érezték magukat. Rengeteg szabad idejük volt, de keveset voltak emberek között.” Ohara Kensiro, a japán Hamamacu Orvostudományi Egyetem egyik pszichiátere kifejtette, hogy az „elszigetelődés” rejlik a japán középkorú férfiak körében nemrégiben tapasztalt öngyilkossági hullám mögött.

[Kép az 5. oldalon]

A felnőttek esetében az öngyilkosságot gyakran anyagi gondok vagy munkahelyi problémák váltják ki