Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért veszélyes, ha túl fiatalon randevúzok?

Miért veszélyes, ha túl fiatalon randevúzok?

Fiatalok kérdezik:

Miért veszélyes, ha túl fiatalon randevúzok?

„Az utóbbi időben az iskolában több fiú is megkérdezte, hogy nem akarok-e találkozni vele, vagy hogy nem lennék-e a barátnője” (Rebeka *, 11 éves).

„Az iskolában a legtöbb fiatal randevúzik. Sőt, megszokott látvány, hogy az iskolafolyosó kellős közepén csókolóznak” (Linda, középiskolás, második osztályos tanuló).

SOK fiatal nagyon korán kezdi a randevúzást. A média úgy festi le a dolgot, mint ami normális — a kikapcsolódásnak egy ártalmatlan formája. „Az iskolában majdnem mindenkinek van barátja vagy barátnője” — meséli a tizenkét éves Oneyda. „Emlékszem néhány harmadikosra az általános iskolában, akik együtt jártak” — idézi fel Jenifer, egy fiatal nő. Majd hozzáteszi: „Tizenegy évesen kezdtem érezni a nyomást, hogy én is randevúzzak.”

Megértjük hát, hogy bizony egyedül érezheted magad, ha nem randevúzol. Sőt, talán még a piszkálódás és gúnyolódás középpontjában is vagy miatta. Jenifer úgy érezte, hogy még fiatal ahhoz, hogy randevúzzon, ezért visszautasította az ajánlatokat. Jenifer elmondja, hogyan reagáltak a fiúk: „Kicsúfoltak érte. Erről viccelődtek.” Senki nem szereti, ha kigúnyolják. De vajon jó lenne, ha csak amiatt randevúznál, mert mások is ezt teszik? Tulajdonképpen mi is az a randevúzás, és mi a célja?

Mi az a randevúzás?

„Nem randevúzunk. Csak barátok vagyunk” — halljuk sok fiatal szájából, akik ugyanakkor tekintélyes mennyiségű időt töltenek együtt egy másik nembeli személlyel. Ám bárhogyan nevezed is a dolgot, randevúzásnak, együttjárásnak vagy csak egy kis együtt töltött időnek, ha egy fiú és egy lány kivételes figyelmet szentelnek egymásnak, és keresik egymás társaságát, az rendszerint már több mint barátság. Randevúzni pedig úgy is lehet, hogy még csak nem is találkoztok. Az internet csevegőiben, illetve a telefonon folytatott beszélgetések, a levelezés, valamint az e-mailes kapcsolattartás is a randevúzás egy-egy formája lehet.

A kérdés csupán az, hogy valójában mennyire kockázatos az, ha szinte mindig egy bizonyos személlyel töltöd az idődet.

A randevúzás veszélyei

A Biblia a Példabeszédek 30:19-ben (Újfordítású revideált Biblia) leírja „a férfi útját a leánnyal”. Ez a kifejezés azt sejteti, hogy az ilyen férfi és nő közötti kapcsolatoknál általában már látni lehet, hogy miként fognak alakulni a dolgok. Ha mindkét fél érett, és ragaszkodik az Isten által felállított erkölcsi normákhoz, akkor a randevúzás során szerelem alakulhat ki közöttük, majd tiszteletre méltó házasságot köthetnek. Elvégre Isten úgy teremtette meg a férfit és a nőt, hogy a kettő vonzódjon egymáshoz. De mi van akkor, ha még túl fiatal vagy ahhoz, hogy helyt tudj állni egy házasságban? Nos, ha idő előtt kezdesz randevúzni, saját magadat kevered bajba.

Miért? Mert ha sok időt töltesz egy másik nembeli személlyel, teljesen természetes, hogy az érzelmeid felkorbácsolódnak. Fel sem fogtad még, hogy mi történik, amikor azon kapod magad, hogy már alig várod a vele való találkozást. Ha nem vagytok együtt, folyton ő jár az eszedben. Igen gyakori azonban, hogy ezek az érzelmek csupán egyoldalúak, akkor pedig valakinek bizony összetörik a szíve! De még amikor kölcsönös is a vonzalom, ha valamelyikőtök nem elég érett vagy idős ahhoz, hogy házasságot kössön, csak keserűség és szívfájdalom lesz az egésznek a vége. Gondolj bele: hová vezethet egy ilyen kapcsolat? Egy bibliai példabeszéd a következőket mondja: „Vehet-é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének?” (Példabeszédek 6:27).

Figyeld meg egy fiatalnak, Ninának az esetét. „Megismerkedtem egy fiúval az interneten — meséli. — Mindennap órákig beszélgettünk egy csevegőben. Érzelmi szálak alakultak ki közöttünk, és az egész életem körülötte forgott. A kapcsolat nem volt hosszú életű, és amikor véget ért, mélypontra süllyedtem. Aztán felhívott, és kijelentette, hogy öngyilkos lesz, mert szakítottunk. Ettől még depressziósabb lettem.” Nina a történtekre gondolva ezt a következtetést vonja le: „Nem érte meg! Már két éve, hogy szakítottunk, de még mindig depressziós vagyok.” Nina egész egyszerűen túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyesfajta érzelmi szálak fűzzék valakihez.

Érdekes, hogy amikor a Biblia megemlíti „a férfi útját a leánnyal”, elképzelhető, hogy szexuális kapcsolatra utal. Nem ritka napjainkban, hogy a randevúzás szexuális kapcsolathoz vezet. Az egész igen ártatlanul indulhat — kéz a kézben sétálgatással. Majd jönnek a röpke ölelések és a puszi. Persze az más, ha két olyan fiatal felnőtt fejezi ki így az egymás iránti vonzalmát, akik komolyan elkötelezték magukat. De amikor olyanok viselkednek így, akik túl fiatalok a házassághoz, az csupán túlfűtött szexuális vágyakat eredményez, amire egyikőjüknek sincs szüksége. Ebből az következhet, hogy egymás iránti „vonzalmukat” egyre helytelenebb vagy szemérmetlenebb cselekedetekben nyilvánítják ki. Még az is megtörténhet, hogy valamilyen módon paráznaságot * követnek el.

A paráználkodásnak keserű következményei vannak. Vannak, akik valamilyen szexuális úton terjedő betegséget kapnak. Mások elveszítik az önbecsülésüket, és bemocskolják a lelkiismeretüket. Néhány fiatal lány teherbe esik. Nem véletlen, hogy a Biblia ezzel a tanáccsal fordul hozzánk: „Meneküljetek a paráznaságtól” (1Korintus 6:13, 18; 1Tesszalonika 4:3). Ha nem kezdesz idő előtt randevúzni, könnyebb lesz engedelmeskedned ennek a parancsolatnak.

Mikor randevúzz?

Ez nem jelenti azt, hogy később nem randevúzhatsz, de ha tizenéves vagy, akkor valószínűleg életednek azt az időszakát éled, melyet a Biblia „a fiatalkor virágzásának” hív (1Korintus 7:36). Most kezdesz kinyílni, mint egy kis bimbó — férfivá, illetve nővé cseperedni. Ez az időszak az, amikor megkezdődik a fizikai, érzelmi és szexuális érésed folyamata. Meglehet, hogy soha máskor nem lesznek ilyen erőteljesek az érzéseid — még a szexuális vágyaid sem. Ám ezek az érzések egyik napról a másikra meg is változhatnak. Ez az oka annak, hogy a tizenévesek közötti romantikus kapcsolatok olyan kérészéletűek. „A kapcsolataim mind abból álltak, hogy az egyik héten összejöttünk, a következőn pedig szakítottunk” — mondja egy tinédzser lány.

Nyilvánvaló hát, hogy nem sok értelme van randevúzni, amíg nem vagy túl „a fiatalkor virágzásán”. A legjobb az, ha vársz vele, míg tisztázódik benned, hogy ki is vagy tulajdonképpen, mit szeretsz, és mit nem szeretsz, valamint hogy mik a céljaid. Ezenkívül elég idősnek kell lenned ahhoz, hogy fel tudd vállalni a házassággal járó felelősségeket. Jehova például elvárja a férjektől, hogy fizikailag, anyagilag és szellemileg is gondoskodjanak a családjukról. Ha tizenéves fiú vagy, készen állsz arra, hogy munkát találj, illetve gondoskodj a feleségedről, és ha úgy adódik, a gyermekeidről is? Képes lennél segíteni nekik megőrizni a szellemiségüket? És ti, fiatal lányok? Egy feleségnek szeretnie és tisztelnie kell a férjét; támogatnia kell őt a döntéseiben. Felkészültetek arra, hogy hosszú távon ezt tegyétek? És képesek lennétek nap mint nap elvégezni a háztartási teendőket? Főzni? Gyermeket nevelni? (Efézus 5:22–25, 28–31; 1Timóteus 5:8).

Lássunk egy szemléltetést: a nyugati országokban minden fiatalnak az a vágya, hogy a család autóját vezethesse. De mit kell tennie, mielőtt ezt megengedik neki? A legtöbb országban csak akkor kaphatsz jogosítványt, ha részt veszel egy képzésen, és levizsgázol. Miért van erre szükség? Azért, mert a vezetés nagyon nagy felelősséggel jár. Amikor a kormány mögött ülsz, nemcsak a saját életedért felelsz, hanem másokéért is. Ugyanígy a házasság is súlyos felelősséggel jár! Lehet, hogy tizenévesként egész egyszerűen még nem vagy képes ezt felvállalni. Ebben az esetben viszont bölcs dolog lenne, ha nem engednél a csábításnak, és tartózkodnál a randevúzástól, mivel a randevúzás hozzátartozik egy házastárs kiválasztásához. Egy szó mint száz: ha nem vagy kész a házasságra, ne randevúzz.

Ha szeretnél bölcs döntést hozni a randevúzással kapcsolatban, a Biblia szerint „ismeretre és gondolkodóképességre” van szükséged (Példabeszédek 1:4NW). Éppen ezért jól tennéd, ha hasznot merítenél egy idősebb személy ismeretéből és tapasztalatából. Rendszerint a keresztény szülők vannak a legelőnyösebb helyzetben ahhoz, hogy segítsenek neked felmérni, hogy készen állsz-e a házasságra. Ezenkívül az is segíthet, ha tanácsot kérsz a keresztény gyülekezet érett tagjaitól. Ha a szüleid nem akarják, hogy randevúzz, működj együtt velük, hiszen ők segíteni szeretnének neked, hogy ’elháríthasd a bajt’ (Prédikátor 11:10, NW [12:2]).

Ha a szüleid úgy érzik, hogy még nem vagy kész a randevúzásra, azt a tanácsot kaphatod tőlük, hogy amíg eljön az az idő, ne csupán egy személyt akarj megismerni, hanem szerezzél magadnak sok barátot. Ha mind egyedülállókkal és házasságban élőkkel, mind fiatalokkal és idősekkel, valamint a saját korosztályod tagjaival is időt töltesz, az segíthet, hogy kiforrottabb legyen a személyiséged, és hogy reális képet tudj alkotni az életről és a házasságról.

Nem lesz könnyű kivárnod, hogy felkészült legyél a randevúzásra, de megéri. Ha arra használod fel „fiatalkorod virágzásának” időszakát, hogy érett, felelősségtudó felnőtté válj, rengeteg gondtól megóvhatod magad. A várakozással elég időt hagysz magadnak arra, hogy olyan emberré válj, aki képes megbirkózni a házassággal járó terhekkel és felelősségekkel. Ugyanakkor arra is lesz így időd, hogy szellemi személlyé fejlődj. És amikor majd végül készen állsz a randevúzásra, mások minden bizonnyal olyan valakinek fognak tartani, akit igazán érdemes megismerni közelebbről.

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.

^ 14. bek. A paráznaságnak fordított eredeti görög szó a por·neiʹa. Ez a szó olyan szexuális tettekre utal, melyekben a házasság kötelékein kívül használják a nemi szerveket. Ez egy másik személy nemi szerveinek a jogtalan használatát és a szájon át történő közösülést is magában foglalja.

[Kép a 26. oldalon]

A vonzalmak kinyilvánítása gyakran csak bajt okoz