Biztonság után kutatnak

„A XX. századnak vége, de a vérontás és az üldözés továbbra is arra kényszeríti az embereket, hogy meneküljenek, ha életben akarnak maradni. Több millióan kezdték az új évezredet menekülttáborban vagy más, ideiglenes menedékhelyen, attól tartva, hogy ha visszamerészkednek otthonaikba, megölik őket” (Bill Frelick, az Egyesült Államok Menekültügyi Bizottságának tagja).

JACOBNAK volt egy álma: olyan helyre vágyott, ahol az emberek békességben élnek, ahol a családja kecskéit nem pusztítják el bombák, és ahol iskolába járhat.

A városban azt hallotta, hogy csakugyan létezik egy ilyen hely, de nagyon messze van. Az édesapja szerint az út rettentő veszélyes — néhányan éhen és szomjan haltak, mielőtt még célt értek volna. Ám amikor a szomszédasszony, akinek megölték a férjét, útnak indult két gyermekével, Jacob úgy döntött, hogy ő is nekivág, ha kell, egyedül.

Jacob sem élelmet, sem váltóruhát nem vitt magával. Az első nap csak futott, szakadatlan. A biztonság felé vezető úton mindenfelé holttestek hevertek. A következő nap találkozott egy nővel, aki ugyanabból a városból menekült, és a nő meghívására Jacob csatlakozott hozzá és a vele együtt menekülőkhöz. Napokig vándoroltak, üres falvakat hagyva maguk mögött. A csoport egyik tagja életét vesztette, amikor egy aknamezőn kellett átvergődniük. Táplálék gyanánt csupán levelek szolgáltak.

Tíz nap elteltével az éhség és a kimerültség kezdte szedni áldozatait. Nem sokkal később bombatámadás érte őket. Végül Jacob átlépte az országhatárt, és megérkezett egy menekülttáborba. Ma iskolába jár, és már nem rettenti meg a repülőgépek zaja, hiszen csak olyan gépeket lát, melyek nem bombákat, hanem élelmet szállítanak. De hiányzik neki a családja, és nagyon vágyik az otthona után.

A világ telis-tele van „Jacobokkal”, akik közül sokan háború okozta traumával küzdenek, és mardosó éhség és szomjúság gyötri őket. Kevesüknek adatik meg, hogy normális családi  életet éljen, és nagy részük soha többé nem térhet haza. Ők a világ szegényei közül is a legszegényebbek.

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága két csoportba sorolja ezeket a nincstelen, otthontalan embereket. Menekülteknek azokat az embereket tekintik, akiket az üldözéstől vagy erőszaktól való megalapozott félelem arra kényszerít, hogy elhagyják az országukat. A belső menekülők is kénytelenek elhagyni az otthonukat háború vagy egyéb, komoly veszélyt jelentő helyzetek miatt, ám ők az országon belül maradnak. *

Senki sem tudja pontosan, hogy hány menekültnek és belső menekülőnek kell ideiglenes táborokban tengődnie, illetve hogy hányan vándorolnak tehetetlenül egyik helyről a másikra, biztonság után kutatva. Néhány forrás szerint összesen úgy 40 millió menekült lehet világszerte, ezeknek a fele pedig gyermek. Honnan jönnek ezek az emberek?

Napjainkra jellemző gond

Az I. világháború befejeztével a menekültügyi gondok új arculatot és hatalmas méreteket öltöttek. A háború nyomán nagyhatalmak bomlottak fel, egyes etnikai kisebbségeket pedig üldöztek, így több millió európai fordult idegen országokhoz menedékjogért. A még ennél is pusztítóbb II. világháború további milliókat kényszerített menekülésre. 1945 óta inkább helyi jellegű háborúkról beszélhetünk, ám a fegyverek kereszttüzébe került polgári lakosság számára az ilyen konfliktusok ugyanolyan megrázóak.

„Bár a háborúk nyomában mindig is voltak menekültek, egyedül a XX. század nemzetközi háborúiban sínylődtek egész nemzetek” — fejti ki Gil Loescher egy 1993-ban kiadott könyvében (Beyond Charity—International Cooperation and the Global Refugee Crisis). „Azzal, hogy többé nem tesznek különbséget a katonák és a civilek között, óriási mértékben megnőtt a menekültek száma, akik kétségbeesetten próbálják megóvni magukat az erőszaktól, mely válogatás nélkül mindenkire lecsap.”

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy napjaink konfliktusainak többsége polgárháború. Ezeknek a háborúknak pedig nemcsak hadköteles férfiak esnek áldozatul, hanem rengeteg nő és gyermek is. És néhány ilyen konfliktus látszólag soha nem akar véget érni a mögötte rejlő erőteljes, etnikai és vallási ellentétek miatt. Egy afrikai országban a polgárháború jelenlegi szakaszának immáron 18 éves időszaka eddig négymillió belső menekültet szült, és több százezren menekültek már el az országból.

A háborúba belefáradt lakosságnak nincs választása: csakis akkor tudja elkerülni az erőszakot, ha elhagyja az otthonát. „A menekültek nem azért hagyják ott saját hazájukat, és kérnek menedékjogot egy másik országtól, mert így döntenek, vagy mert így kényelmesebb; egyszerűen nincs más választásuk” — olvashatjuk a The State of the World’s Refugees 1997-98 című könyvben. Manapság azonban nem olyan egyszerű menekültként bejutni egy idegen országba.

Az 1990-es évek során a menekültek hozzávetőleges összlétszáma világszerte 17 millióról 14 millióra csökkent. Ám a helyzet látszólagos jobbra fordulása csalóka, ugyanis becslések  szerint ez idő alatt a belső menekültek száma elérte a 25-30 milliót. Nos, mi áll a dolgok mögött?

Egyre nehezebb menekültstátushoz jutni, melynek több oka is van. Néhány ország azért vonakodhat befogadni menekülteket, mert nem tud mit kezdeni a bevándorlók hatalmas áradatával, illetve attól tart, és talán joggal, hogy ha túl sok a menekült az országban, az gazdasági és politikai instabilitást eredményez. Ugyanakkor van, hogy a rémült menekülők még csak el sem jutnak a határig, mivel nem olyan jó az erőnlétük, és nincsen annyi élelmük, illetve pénzük, hogy sikerüljön megtenniük a hosszú utat. Nincs más választásuk: a határon belül kell biztonságosabb helyre lelniük.

A gazdasági menekültek növekvő áradata

A több millió „igazi” menekültön kívül rengeteg elszegényedett ember próbálja meg jobbra fordítani a sorsát, és erre csak egy lehetőséget lát: egy olyan országba kell költöznie, ahol sokkal jobbak a megélhetési lehetőségek.

2001. február 17-én egy rozsdásodó, öreg teherhajó feneklett meg Franciaország partjainál. A rakománya körülbelül ezer férfi, nő és gyermek volt, akik majdnem egy hetet töltöttek a tengeren élelem nélkül. Fejenként 2000 dollárt fizettek ezért a kockázatos útért, és még csak nem is tudták, hogy melyik országban fognak kikötni. A kapitány és a legénység nem sokkal a partraszállás után eltűnt. A rémült utasokat szerencsére sikerült megmenteni, és a francia kormány megígérte, hogy fontolóra fogja venni kérelmüket, hogy menedékjogot kapjanak. Évente emberek milliói indulnak hasonló útra.

A gazdasági menekültek legtöbbje kész szembenézni az iszonytató nehézségekkel és a bizonytalansággal. Valahogy összeszedik a pénzt az útra, tudván, hogy otthon a szegénység, az erőszak, a hátrányos megkülönböztetés vagy a kormánytól jövő elnyomás — sőt időnként mind a négy tényező — lehetetlenné teszi a mindennapjaikat.

Sokan veszítik életüket, miközben egy jobb élet után kutatnak. Az elmúlt évtized során körülbelül 3500 bevándorló fulladt meg vagy tűnt el, miközben megpróbált eljutni Afrikából Spanyolországba a Gibraltári-szoroson keresztül. 2000-ben 58 kínai bevándorló fulladt meg, amikor egy teherautóban rejtőzködve megpróbált Belgiumból Angliába menekülni. Számtalan ember hal szomjan a Szaharában, amikor teletömött, rozoga teherautóik elromlanak a sivatag közepén.

A veszélyek ellenére a világ gazdasági menekültjeinek száma egyre csak nő. Európába évente körülbelül félmillió embert csempésznek be, az Egyesült Államokba pedig 300 000-et. Az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapja 1993-ban 100 millióra becsülte a bevándorlók számát világszerte. Ezeknek az embereknek több mint az egyharmada Európában és az Egyesült Államokban telepedett le. Azóta ez a szám kétségtelenül megnövekedett, méghozzá nem is olyan kis mértékben.

A bevándorlók többsége soha nem leli meg a hőn áhított biztonságot, és kevés menekült talál biztonságos és végleges menedéket. Régi gondjaik helyébe legtöbbször újak lépnek. A következő cikk megvizsgál egyet-kettőt ezek közül a gondok közül, és rávilágít a mögöttük rejlő okokra.

[Lábjegyzet]