Otthonra lelnek-e valamikor?

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron).

ELŐSZÖR jött a háború, mely azóta is tart. Aztán jött a szárazság, mely soha nem ért véget. A szárazságot éhínség követte. Az emberek azt tették, ami az egyetlen nyilvánvaló kiútnak tűnt: otthagyták otthonaikat, és elmentek víz, élelem és munka után kutatni.

Ezrével érkeztek a szomszédos ország határállomására. Az elmúlt néhány év során azonban már egymillió menekültet fogadott be az ország, és ezért bezárta kapuit a menekültek előtt. A határőrök gumibotokkal felszerelkezve gondoskodtak róla, hogy senki ne tudjon átjutni a határon.

A helyi bevándorlási hivatal egyik tisztje kertelés nélkül kijelentette, hogy miért akarják visszaszorítani a menekültek egyre növekvő áradatát: „Nem fizetnek adót; tönkreteszik az utakat; kivágják a fákat; elhasználják az összes vizet. Ide ne jöjjön több menekült.” *

Sajnos egyre gyakoribbá válnak az ilyen tragikus jelenetek. Az otthonaiktól elszakított emberek tudják, hogy napról napra nehezebb igazi otthonra lelniük. „Minél nagyobb a menedéket kereső emberek száma, annál jobban vonakodnak az egyes országok védelmet biztosítani számukra” — fejtette ki az Amnesty International egyik nemrégiben összeállított beszámolója.

Azok, akiknek sikerül bejutniuk egy menekülttáborba, egy fajta védelemre lelhetnek ugyan, de nagyon ritka, hogy otthon is érezzék magukat. A táborban uralkodó körülmények pedig közel sem nevezhetők ideálisnak.

Élet a menekülttáborokban

Otthon „megölhet egy golyó, itt [a menekülttáborban] viszont a gyermekeid halnak éhen” — panaszkodott egy afrikai menekült. Ahogyan ez a kétségbeesett apa már tapasztalta, sok menekülttáborban óriási gondot jelent a folyamatos élelmiszer- és vízhiány, nem is beszélve az egyáltalán nem higiénikus körülményekről és a szálláshelyek állapotáról, mely ugyancsak sok kívánnivalót hagy maga után. Az okok egyszerűek: az ezrével beözönlő menekültek túl nagy terhet jelentenek a fejlődő országoknak, ahol már eleve az gondot okozhat, hogy hogyan biztosítsanak megélhetést a saját állampolgáraiknak. Vajmi keveset tudnak tenni azért a sok emberért, akik egyik napról a másikra feltűnnek a határon. A gazdagabb országok pedig, melyeknek ugyancsak megvannak a saját gondjaik, vonakodhatnak attól, hogy segítséget nyújtsanak más országoknak a sok menekült ellátásában.

Amikor 1994-ben több mint kétmillió ember menekült el egy afrikai országból, a sebtében felállított menekülttáboroknak a helyzetből adódóan nem volt elegendő vizük, és az ott uralkodó körülmények a higiéniai előírásoknak sem feleltek meg. Ennek az lett a vége, hogy ezrek haltak meg kolerában, mielőtt a járványt sikerült megfékezni. Tovább fokozta a gondokat az, hogy a felfegyverzett katonák elvegyültek a polgári menekültek között, és gyorsan átvették az irányítást a segélyszállítmányok szétosztása felett. Ez nem csak az itt említett ország esetében jelentett gondot. „A menekültek között fellelhető fegyveresek miatt a polgári személyek további veszélyeknek vannak kitéve: megfélemlítéssel, zaklatással és erőszakos besorozással kell szembenézniük” — jelenti az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik beszámolója.

A helybelieknek is szenvedést okozhat az éhező menekültek áradata. Néhány tisztviselő, aki az afrikai nagy tavak vidékén él, így panaszkodik:  a menekültek „felélték az élelmiszerkészleteinket, tönkretették a szántóföldjeinket, elpusztították a szarvasmarháinkat és a természetvédelmi területeinket, valamint éhínséget idéztek elő, és járványokat terjesztettek”. Ők „élelmiszersegélyben részesülnek, mi viszont semmit nem kapunk”.

A legnagyobb gondot talán mégis az okozza, hogy sok ideiglenes menekülttábor állandó településsé alakul át. Egy közel-keleti országban például úgy 200 000 menekültet zsúfoltak be egy olyan táborba, mely eredetileg negyedannyi ember ellátására épült. „Nincs hová mennünk” — mondta keserűen az egyik menekült. Ezeknek a sokat szenvedett embereknek nagyon nehéz munkát találniuk a befogadó országban kiszabott korlátozások miatt. Mintegy 95 százalékuk munkanélküliként vagy alulfoglalkoztatottként van számon tartva. „Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan jutnak egyről a kettőre” — vallja be egy menekültekkel foglalkozó tisztviselő.

Elszörnyedünk, amikor a menekülttáborokban uralkodó körülményekről értesülünk, ám azoknak a helyzete, akik menekülni kényszerülnek, de nem hagyhatják el az országukat, még talán ennél is rosszabb.

A belső menekülők gyötrelmei

Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa szerint „mivel ennyire átfogó és hatalmas problémáról van szó, mely mögött emberi szenvedés húzódik meg, és mivel ez az egész a nemzetközi békét és biztonságot fenyegeti, a belső menekülők helyzete joggal nevezhető égető nemzetközi gondnak”. Ezek az otthontalan emberek rendszerint még a menekülteknél is kiszolgáltatottabbak. Ennek több oka van.

A nemzetközi szervezetek nem foglalkoznak a belső menekülőkkel, a média pedig alig ejt szót gyötrelmes helyzetükről. Saját vezetőik figyelmét a fegyveres konfliktusok kötik le, és így vagy nem akarnak, vagy nem tudnak védelmet biztosítani ezeknek az embereknek. Sok családtag szakad el egymástól a veszélyes övezetből való menekülés során. Mivel rendszerint gyalog kell megtenniük az utat, néhányan soha nem érik el élve a biztonságot nyújtó helyet.

Sokan városokban keresnek menedéket, ahol aztán nyomornegyedekben vagy elhagyatott épületekben tengődnek. Mások rögtönzött táborokban verődnek össze, ám ezeket a táborokat néha fegyveres támadások érik. Az elhalálozások aránya rendszerint magasabb a menekülők között, mint bármely más embercsoport között az országban.

Még a szenvedések enyhítésére szervezett, jó szándékú segélyakcióknak is kellemetlen következményeik lehetnek. A The State of the World’s Refugees 2000 című kiadvány a következőket írja: „A háború sújtotta területeken működő humanitárius szervezetek több ezer életet mentettek meg a XX. század utolsó évtizedében, és sokat tettek azért, hogy csökkentsék a szenvedést. Az évtized egyik nagy tanulsága azonban az, hogy a humanitárius segélyakciókat egy konfliktus közepette  könnyedén kihasználhatják a háborúzó felek, így ezek a segélyakciók minden jó szándék ellenére megerősíthetik azok pozícióját, akik hatalmon vannak, és akik történetesen semmibe veszik az emberi jogokat. Ezenkívül a humanitárius szervezetek segélyszállítmányai fellendíthetik a háborús törekvéseket támogató gazdasági rendszereket, így hozzájárulhatnak a háború elnyújtásához.”

Egy jobb élet nyomában

A menekültek és a belső menekülők mellett a gazdasági menekültek száma is hihetetlenül gyorsan nő, ami több okra vezethető vissza. A gazdag és a szegény országok között tátongó szakadék egyre csak nő, a televízió pedig nap mint nap azt tárja a föld legszegényebb embereinek a szeme elé, hogy egyes országokban milyen csodálatos is az élet. Napjainkban könnyebb eljutni a világ különböző országaiba, és a határokon való átkelés is egyszerűbb. A polgárháborúk, valamint az etnikai és a vallási megkülönböztetés ugyancsak nyomós okot adnak az embereknek arra, hogy egy gazdagabb országba költözzenek.

Ám míg néhány bevándorlónak sikerül letelepednie — különösen, ha valakinek már eleve él hozzátartozója egy fejlett ipari országban —, addig mások csak tönkreteszik az életüket. Azok, akik embercsempészek kezei közé kerülnek, különösen nagy veszélyben vannak. (Lásd a kiemelt részeket.) Bölcs dolog végiggondolni ezeket a veszélyeket, mielőtt egy család úgy dönt, hogy gazdasági okokból külföldre költözik.

1996-ban 280 ember veszítette életét, amikor egy öreg hajó felborult a Földközi-tengeren. Az áldozatok között indiai, pakisztáni és Srí Lanka-i emberek voltak, akik 6000-8000 dollárt fizettek ki azért, hogy letelepedhessenek Európában. A hajótörést megelőzően már hetek óta szenvedtek: éheztek, szomjaztak és fizikai bántalmazást kellett elviselniük. A gazdagságért indultak útnak, ám útjuk rémálommá vált, és tragikusan végződött.

Jóformán minden egyes menekültnek, belső menekülőnek és illegális bevándorlónak szörnyűségeket kell átélnie. De bármi legyen is az oka annak, hogy ezeknek az embereknek meg kell válniuk az otthonuktól — legyen az háború, üldözés vagy szegénység —, a szenvedéseik tudatában felmerül a kérdés, hogy megoldódik-e valaha ez a gond, vagy tovább fog nőni a menekültek áradata?

[Lábjegyzet]

 [Kiemelt rész/kép a 8. oldalon]

Az illegális bevándorlók keserves helyzete

A menekültek és a belső menekülők mellett körülbelül 15-30 millió illegális bevándorló él szerte a világon. Legtöbbjük a szegénység elől keres menedéket a gazdagabb országokban, de ehhez hozzájöhetnek az irántuk táplált előítéletek és az üldözés is.

Mivel néhány éve már elég kicsi az esélye annak, hogy valaki törvényes keretek között le tudjon telepedni egy idegen országban, elburjánzott a bevándorlókkal való illegális kereskedés. A nemzetközi bűnszervezetek jövedelmező üzletet csinálnak az embercsempészetből. Néhány nyomozó számításai szerint évente 12 milliárd dollárt hozó üzletről van szó, a csempészeknek pedig jóformán semmi kockázatot nem kell vállalniuk. Pino Arlacchi, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik főtitkárhelyettese az embercsempészetet „a világon a bűnözés leggyorsabban növekvő ágának” tartja.

Az illegális bevándorlókat szinte egyáltalán nem védik törvények, az útlevelüket pedig minden esetben elkobozzák a csempészek. Ezeket a bevándorlókat „munkásnyúzó” üzemekben, háztartási alkalmazottakként, a halászatban, illetve mezőgazdasági munkásokként dolgoztatják. Néhányukat prostitúcióra kényszerítik. Ha a hatóságok rájuk találnak, valószínűleg üres zsebbel visszaküldik őket oda, ahonnan jöttek. Ha panaszkodni mernek a munkahelyükön uralkodó nehéz körülmények miatt, veréssel és szexuális megbecstelenítéssel kell számolniuk, sőt, az otthon maradt hozzátartozóikat is erőszakkal fenyegethetik meg.

A bűnszervezetek gyakran jól fizető állással kecsegtetik azokat, akiket a kivándorlás gondolata foglalkoztat. Egy nyomorban élő család ezért úgy dönthet, hogy mindenét elzálogosítja, csak hogy egy családtagot Európába vagy az Egyesült Államokba küldhessen. Ha a bevándorló nem tudja kifizetni a költségeit, ledolgoztatják vele az adósságát, ami akár 40 000 dollárra is rúghat. A megígért „új élet” helyett így inkább kényszermunka vár rá.

[Kép]

Illegális menekültek Spanyolországban

 [Kiemelt rész/kép a 9. oldalon]

Megfosztják őket az ártatlanságuktól

Siri Délkelet-Ázsia dombvidékén élt, ahol a családja rizstermeléssel foglalkozott. Egy nap a szüleit azzal kereste meg egy nő, hogy egy jól fizető állást tudna keríteni Sirinek a városban. Nehéz lett volna visszautasítaniuk 2000 dolláros ajánlatát, ami egy dombvidéki földműves esetében kész vagyonnak számít. Ám Siri rövidesen egy bordélyházban találta magát. A tulajdonosok megmondták neki, hogy ha vissza akarja nyerni a szabadságát, ki kell fizetnie nekik a 8000 dolláros tartozását. Siri ekkor 15 éves volt.

Siri képtelen volt visszafizetni az adósságát. Veréssel és megbecstelenítéssel érték el nála, hogy azt tegye, amit mondanak neki. Számíthatott rá, hogy mindaddig, amíg hasznát tudják venni, nem engedik szabadon. A zord valóság egyébként az, hogy sok prostituált végül visszakapja a szabadságát, de csak azért, hogy visszatérhessen a falujába, és meghaljon — AIDS-ben.

Ez az üzlet a világ más részein is elburjánzott. Egy 1999-ben kiadott beszámoló (International Trafficking in Women to the United States) 700 000 és 2 000 000 közöttire becsüli azoknak a nőknek és gyermekeknek a számát évente, akik embercsempészek kezei közé kerülnek, és elmondja, hogy sokukat aztán prostituáltként foglalkoztatják. Vannak, akiket becsapnak, másokat egyszerűen elrabolnak. Ám mindannyiuknak akaratuk ellenére kell dolgozniuk. Egy kelet-európai tizenéves, akit kiszabadítottak egy prostitúcióval foglalkozó banda karmai közül, ezt mondta: „Soha nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen. Ezek nem is emberek, hanem állatok.”

Még olyanok is vannak a szerencsétlen áldozatok között, akiket menekülttáborokból szedtek össze, ahol szinte ellenállhatatlan az az ígéret, hogy jól fizető állást szereznek valakinek Európában vagy az Egyesült Államokban. Sok nő szexuális rabságban végezte a jobb élet utáni kutatását.

[Kiemelt rész/képek a 10. oldalon]

Mi az ára a költözésnek?

Tudván, hogy számos embercsempészettel foglalkozó bűnszervezet működik, és hogy milyen nehéz törvényes úton letelepedési engedélyt szerezni egy fejlett országban, arra buzdítunk minden férjet és édesapát, hogy mielőtt döntést hoz, gondolkodjon el a következő kérdéseken:

1. Valóban olyan rosszul állunk anyagilag, hogy az egyikünknek vagy akár az egész családnak olyan országba kell költöznie, ahol magasabbak a fizetések?

2. Mennyi kölcsönhöz kell folyamodnunk az út kifizetéséhez, és hogyan fogjuk visszafizetni az adósságunkat?

3. Megéri szétszakítani a családot, amikor nem is biztos, hogy előnyösebb helyzetben leszünk anyagilag? Sok illegális bevándorló egyszerűen képtelen állandó munkát találni egy fejlett országban.

4. Elhiggyem a magas jövedelmekről és a szociális juttatásokról szóló történeteket? „A tapasztalatlan mindent elhisz — mondja a Biblia —, de az okos vigyáz a lépésére” (Példabeszédek 14:15, Újfordítású revideált Biblia).

5. Mi a garancia arra, hogy nem csap le majd ránk egy bűnszervezet?

6. Ha lehetőségem nyílik egy ilyen bűnszervezet segítségével külföldre jutni, tisztában vagyok vele, hogy a feleségem — vagy a lányom — prostituáltként végezheti?

7. Tudatában vagyok annak, hogy illegális bevándorlóként nem biztos, hogy fogok tudni állandó munkahelyet találni magamnak, és hogy akár ki is utasíthatnak az országból, abban az esetben pedig odalesz az összes pénz, melyet az útra áldoztam?

8. Hajlandó lennék illegális bevándorló lenni, vagy becstelen módszerekhez folyamodni azért, hogy befogadjanak egy gazdagabb országba? (Máté 22:21; Héberek 13:18).

[Ábra/térkép a 8–9. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A menekültek és a bevándorló munkások migrációs útvonalai

Területek, ahol nagy számban élnek menekültek, illetve belső menekülők

→ A bevándorló munkások főbb migrációs útvonalai

[Forrásjelzések]

Források: The State of the World’s Refugees; The Global Migration Crisis; and World Refugee Survey 1999.

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 7. oldalon]

Egy menekült arra vár, hogy újra letelepedhessen

[Forrásjelzés]

UN PHOTO 186226/M. Grafman