Kea — A hegyek bohóca

AZ ÉBREDJETEK! ÚJ-ZÉLANDI ÍRÓJÁTÓL

A KEA egy hegyi papagáj, mely Új-Zéland magas fekvésű vidékén él. Eleven pajkosságával, bohóc csínytevéseivel szórakoztat és gyönyörködtet, vagy éppen bosszúságot okoz.

Képzeld el, hogy egész nap gyalogoltál a hegyekben, és kimerülten egy alpesi menedékházba térsz. A kiadós vacsora után már csak arra vársz, hogy az ágyba dőlhess, és egy jót aludhass. Egy keacsalád azonban más programot tervez. A menedékház tetején landolnak. Úgy vélik, rendkívül jó móka lesiklani a barázdált vastetőn. Mintha zene lenne füleiknek, mikor karmaik a vasat karistolják. Hogy lelkesedésüknek hangot adjanak, vígan visítoznak lesiklás közben. Majd szárnyaikkal verdesve visszaküzdik magukat, és újra kezdik az egész zajos műveletet.

Ám a mókakedvelő keák még ebbe a játékba is beleunhatnak, így újabb szórakozást eszelnek ki. Most köveket gurítanak le a tetőn, majd maguk is utánuk csúsznak, s eközben még visonganak is. Mivel furdalja az oldalukat, hogy mit szólnak mindehhez a menedékház lakói, lelógatják a fejüket, és bekukucskálnak az ablakon. Úgy tűnik, meg vannak győződve róla, hogy a fáradt turistáknak feltétlenül élvezniük kell a háztetőn bemutatott produkciót. De mielőtt levonnád a következtetést, és úgy döntenél, hogy ezek a hegyi papagájok  megérdemlik a bohóc címet, nézzük meg őket egy kicsit közelebbről.

A keát a repülés közben hallatott érdes, kía hívóhangjáról nevezték el. Új-Zélandon honosak, és csak a Déli-sziget hegyei közt figyelhetők meg. Főként bogyókkal és rügyekkel táplálkoznak, hisz az erdő magasabb helyein élnek, egészen addig a magasságig, amíg csak növények vannak.

A keák erős, tömzsi madarak. A hím az 1,2 kilogrammos súlyt és az 50 centiméteres nagyságot is elérheti. Domináns színük a zöld. Noha jól beleolvadnak erdei környezetükbe, nagyon is szembetűnő madarak. Bátor kiállásukkal, sajátos hívóhangjukkal, nagy testükkel és élénkvörös szárnyaljukkal kitűnnek a madárpopuláció többi tagja közül.

Sokat játszadoznak a levegőben is, teljesen kihasználva hegyi otthonuk gyakran változó légáramlatait. Pompás látvány, amint a vízmosások felett szárnyalnak, és versenyezve egymást űzik, majd kitérnek egymás útjából. A világ legintelligensebb madarai közé sorolják őket. Talán éppen intelligenciájuk a nyitja annak, hogy ilyen jó érzékük van a mókázáshoz.

Mindenük a játék

Jellemüktől elválaszthatatlan a csintalanság. Kíváncsiságuk kielégíthetetlen, és mindent megvizsgálnak, ami a területükön fellelhető, különösen az új és furcsa dolgokat. Az effajta vizsgálat nem csupán szemrevételezésből áll. A tárgyakat ki is kell próbálniuk, és meg is kell döfködniük erős csőrükkel, míg csak rá nem unnak, vagy tönkre nem teszik.

Egy hegyi hágó vasútállomásán megfigyeltek egy keát, amint két tejjel teli kannát vizsgálgatott a peronon. A pimasz kea lelökte az egyik kanna fedelét, és belemártotta a fejét, hogy kortyoljon egyet. A madarat elhessegették, és a biztonság kedvéért egy fémrudat tettek a kannák fedelének fogantyúi közé. Ám a rettenthetetlen kea visszatért, egy-két percig vizsgálgatta az ellene hozott „biztonsági intézkedést”, majd csőrének hegyével ügyesen átcsúsztatta a rudat a fogantyúk között. Hetykén lelökte a fedelet, és még egyet kortyolt. Nagy csibészek a keák, de azért szeretnivalók!

A keák és a kempingezők

A táborban maradó, csomagjaikra vigyázó kempingezőket lenyűgözi ezeknek a rendkívüli madaraknak a tréfás bolondozása. De hagyd csak őrizetlenül a táborhelyet! Szinte hihetetlen, hogy a keák mennyi kárt tudnak okozni. Erős csőrükkel képesek cafatokra szaggatni a sátrat. Pillanatok műve, és egykori hálózsákodból már csak szálló pihék maradnak.

Bármilyen tárgyat, ami kerek, a keák tökéletesnek találnak arra, hogy legurítsák a legközelebbi dombon. Ami csak csillog, azt birtokba veszik, és féltékenyen őrzik. A bakancsfűzővel a legmulatságosabb a játék. Azt is nagy élvezettel játsszák, hogy felkapnak valamit, majd ledobják a magasból. S mindezt mintha csak azért tennék, hogy kedvüket leljék annak látványában, ahogy a tárgy leesik.

A keáknak természetes képességük van arra, hogy bohóckodjanak és szórakoztassanak, s belopják magukat mindenkinek a szívébe, aki olyan szerencsés, hogy megfigyelheti őket. Bolondozásukat tekintve nem is csoda, hogy Új-Zéland repülő majmainak nevezik őket.

A keák és a síelők

A keák szívesen gyülekeznek oda, ahol közönségük van, például a sípályákra. A „hegyek bohóca” most úgy mutatkozik be nekünk, mint különleges látványosság a síelők számára. Úgy tűnik, a keák is szeretnének beszállni a mókába. Minduntalan a síelők körül szökdécselnek és táncolnak. Nagy kedvüket lelik abban, hogy leszánkáznak a sípályákon. Eközben V alakba tett lábakkal  fékeznek, épp úgy, mint a síelők a síléceikkel. Mintha csak a kea szemtelenül az orrunk alá akarná dörgölni, hogy a hó nem csupán az emberek kedvéért van.

Talán csak kellemetlenséget okoznak azzal, hogy ennyire szeretik a csintalankodást és a jó tréfát, ámde véghezvihetnek akár kisebbfajta rombolást is. A sípályakezelők tanúsíthatják ezt, hisz minden berendezésüket „keabiztossá” kell tenniük. A fontos berendezésekre védőburkolatot kell tenni, vagy el kell zárni azokat. Még a köteleket is huzalokra kell cserélni. A „keabiztos” szemeteskuka feltalálása azonban még várat magára. A síelőknek be kell tartaniuk néhány egyszerű óvintézkedést ahhoz, hogy megvédjék holmijaikat ezek elől a szeretnivaló csibészek elől. Például, hacsak nem tartod a szemed a fényképezőgépeden, az hamarosan a keák új játékszere lesz.

A síelőknek védőhálóval kell befedniük az autójukat. Ugyan miért? Úgy tűnik, a kea kényszert érez arra, hogy próbának vesse alá a járművek minőségét és tartósságát. Semmit sem élveznek annál jobban, mint amikor tönkretehetik az ablaktörlőlapátokat, a gumi díszléceket, és összetörhetik a műanyag hátsó lámpákat. Ha egy autó ablaka nyitva marad, a keák garázda bandája rögvest beköltözik. Az autóban ülve vidáman rikoltoznak, s közben mindent módszeresen tönkretesznek, amihez csak hozzáférhetnek. Nem véletlen, hogy a keákat Új-Zéland egyetlen védett garázda bandájaként emlegetik.

Keák az építkezéseken

A hegyi építkezések szintén a keák kedvenc rosszalkodóhelyei közé tartoznak. A helyi keapopuláció nagy érdeklődéssel figyelte, amint egy új menedékházközpontot építettek Új-Zéland híres Milford-turistaútján. Egy közülük kezdett szögeket lopkodni. Miközben a felbőszült építőmunkás a tettes kergetésével volt elfoglalva, egy másik madár a cigarettáját csente el. Amikor a pimasz kea foszlányokra szaggatta a dohányt és a papírt, társai mind helyeslően rikoltoztak. Kíváncsiság és szemtelenség terén a kea viszi el a pálmát a tollas teremtmények között. Amikor a keák észreveszik, hogy az emberek a törzshelyük felé közelednek, körülveszik és követik őket, mintha csak attól félnének, hogy ellopják tőlük tulajdonukat.

Ellenállhatatlan kényszer fűti őket, hogy szemügyre vegyenek és kipróbáljanak mindent, ami csak körülöttük van. Csínytetteikkel a keák ugyan elnyerik azok tetszését, akik csak néhanapján találkoznak velük, ám ugyanezek a csínytettek elviselhetetlenek a nap mint nap közelükben élőknek. Az emberek egy fajta „se veled, se nélküled” kapcsolatban élnek a keákkal. Ámde senki sem tagadhatja, hogy huncut és barátságos madarak. Teljesen védettek, s ezért azt mondják róluk, hogy ők a hegyek elsőszámú polgárai.

A hegyek bohóca

Ha egy nap találkozol ezekkel a mókakedvelő, intelligens madarakkal, akkor magad is meggyőződhetsz róla, hogy valóban bohócok. Szívesen fogadják a hegyi birodalmukba merészkedőket, s ezt bohóckodásukkal tudatják. Micsoda öröm nézni életvidámságukat és pajkosságukat!

Viselkedésük, amely oly eredeti és boldog, s gyakran bohócos is, eszünkbe juttatja, hogy a boldog Isten, Jehova teremtésművének részei (1Timóteus 1:11).

[Kép a 19. oldalon]

Jaj ennek az esernyőnek!

[Kép a 20. oldalon]

Támadás egy autó ellen

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Courtesy of Willowbank Wildlife Reserve, Christchurch, New Zealand