Legyen a házasság tartós kötelék!

ABBÓL ítélve, ahogyan sok film végződik, a házasság kívánatos cél. A férfi és a nő között végül kapcsolat alakul ki, egybekelnek, és „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”. A filmekben általában ez a történet vége.

A valóságban azonban a házasságkötés nem a történet vége, hanem a közös életnek a kezdete. Remélhetőleg a megkötött frigyre is igazak lesznek a Prédikátor 7:8 szavai: „Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél.”

Tartós kötelék

Az előrelátás nélkülözhetetlen. Ha a pár azt szeretné, hogy maradandó és kielégítő legyen a kettőjük közötti kötelék, szilárd alapokra kell építenie, máskülönben az esküvő utáni feszültségek sokkal nagyobbak lesznek a menyegző előttinél. Egy keresztény nem léphet úgy házasságra, hogy ezt gondolja: „Ha nem fog menni, még mindig elválhatok.” A házasságot tartós köteléknek kell tekintenie.

Amikor megkérdezték Jézust, hogy helyénvaló-e elválni, egyértelművé tette, hogy Isten a házasságot tartós köteléknek szánta. Ezt mondta: „Nem olvastátok-e, hogy [Isten] aki teremtette őket, kezdettől fogva férfinak és nőnek alkotta őket, és ezt mondta: »Ez okból az ember elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és a kettő e g y hústest lesz.« Úgyhogy ők már nem kettő, hanem e g y hústest. Amit azért az Isten közös igába fogott, senki ember szét ne válassza” (Máté 19:4–6).

Az esküvő napja után

Joggal mondhatjuk, hogy a keresztények életében a házasságnál csak az Istennek tett önátadásuk fontosabb. Ez utóbbi örökre a Teremtőjükhöz köti őket, és ezt a megkeresztelkedés teszi mindenki előtt nyilvánvalóvá. Az esküvő annak a nyilvános kijelentése, hogy valaki egy másik embernek kötelezi el magát örökre. Elképzelhetetlen, hogy valaki úgy adja át magát Istennek, vagy úgy lépjen házasságra, hogy komoly fenntartásai legyenek. Ennélfogva azok, akik a házasságot fontolgatják, nem árt, ha gondosan megvizsgálják jövendőbelijük hitnézeteit, céljait, viselkedését és szemléletmódját.

Az esküvői előkészületek során fontos, hogy minden érintett személy kedves, előzékeny és együttműködő legyen. Ezeknek a tulajdonságoknak a kimutatása még fontosabb az esküvőt  követően, mert csak így lehet sikeres a házasság. A friss házasok szerelmesek egymásba, de a házasságkötés után nap mint nap emlékezniük kell arra, hogy a szeretet „nem keresi a maga érdekeit”. Ha a szeretetet az évek során állandóan ápolják, akkor „soha nem vall kudarcot” (1Korintus 13:5, 8). Ha a szeretet nem hűl ki, az olyan tulajdonságok, mint a hosszútűrés, kedvesség, jóság, szelídség és önuralom, azaz a szent szellem gyümölcsének a kimutatása sokkal könnyebb. Ezek a tulajdonságok pedig nélkülözhetetlenek a sikeres házassághoz (Galácia 5:22, 23).

A nehézség abban rejlik, hogy az esküvőt követően is állandóan ki kell nyilvánítani ezeket a tulajdonságokat. Akkor tudja az ember ápolni ezeket az értékes tulajdonságokat, ha szereti azt a valakit, akivel összekötötte az életét, és kész érte áldozatokat hozni.

Jézus szavai szerint az embereknek adott legnagyobb parancsolat az, hogy szeressék Jehovát, a második legnagyobb parancsolat pedig, hogy  ’szeressék felebarátjukat, mint önmagukat’ (Máté 22: 39). Egy házasságban élő személynek a legközelebbi felebarátja a házastársa, mivel semmi más a földön nem tud úgy egyesíteni két embert, mint a házasság.

Ám a puszta testi egyesülés önmagában véve nem garantálja az érzelmi harmóniát. Két test egyesülése nem mindig jelenti két gondolkodásmód egyesülését. Ahhoz, hogy a nemi egyesülés a lehető legnagyobb kielégüléssel járjon, mindkettőjük szívének és akaratának is egybe kell forrnia. A legtöbb esetben a sikeres házasságnak az az ára, hogy az egyik személy áldozatokat hoz a másikért. De ki hozza az áldozatokat? A férj vagy a feleség?

Szeretet és tisztelet

Isten Szava erre utasít minket: „A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek” (Róma 12:10). Ha lehet, hozz áldozatot, mielőtt még a házastársad megkérne rá. Végül is, ha valamit ismételt kérésre kapunk meg, akkor az a valami már vesztett is az értékéből. Ehelyett inkább mindkét félnek szokásává kell tennie, hogy kezdeményező legyen a tisztelet kimutatásában.

A férjek például azt a parancsot kapják, hogy ’adják meg a tiszteletet a feleségüknek mint gyengébb edénynek — a nőinek —, hogy imáik akadályba ne ütközzenek’ (1Péter 3:7). Ha egy férj nem tiszteli a feleségét, az még az Istenhez intézett imáit is kedvezőtlenül érinti. De mit foglal magában a feleség iránt kimutatott tisztelet? Azt, hogy a férj mindig figyelembe veszi őt, meghallgatja a véleményét, és az esetek többségében enged neki. Ugyanígy mutathat a feleség is tiszteletet a férje iránt, mindent megtéve azért, hogy együttműködő segítőtársnak bizonyuljon (1Mózes 21:12; Példabeszédek 31:10–31).

Isten Szava ezt mondja: „A férjeknek . . . úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti, mert soha senki nem gyűlölte a saját hústestét, hanem táplálja és dédelgeti, mint ahogy a Krisztus is a gyülekezetet.” És vajon mennyire szerette Krisztus a követőit? Kész volt meghalni értük. A Biblia ezt is kijelenti: „közöttetek [férjek között] is, úgy szeresse egyenként mindenki a feleségét, mint önmagát” (Efézus 5:28–33). Isten Szava a feleségeknek pedig azt tanácsolja, hogy „szeressék férjüket . . . , alárendelve magukat a saját férjüknek, hogy az Isten szavát ne érje becsmérlő beszéd” (Titusz 2:4, 5).

Nézd el a hibákat!

Mivel mindenki tökéletlennek születik, követünk el hibákat (Róma 3:23; 5:12; 1János 1:8–10). De ne nagyítsd fel ezeket, hanem szívleld meg a Biblia tanácsát: „Mindenekfölött buzgó szeretettel legyetek egymás iránt, mert a szeretet bűnök tömegét fedezi el” (1Péter 4:8). Ne időzz kisebb hibákon, inkább hunyj szemet fölöttük! Ugyanígy tehetsz akkor is, ha a másik súlyosabb baklövést követ el. A Kolosszé 3:12–14 kijelenti: „öltsétek magatokra a könyörület gyöngéd vonzalmát, a kedvességet, az elmebeli alázatosságot, a szelídséget és a hosszútűrést. Továbbra is viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak készséggel, ha valakinek panaszra van oka a másik ellen. Mint ahogy Jehova is készséggel megbocsátott nektek, úgy ti is. Mindezek mellett pedig öltsétek magatokra a szeretetet, mert az tökéletes köteléke az egységnek.”

Milyen gyakran kell megbocsátanunk házastársunk hibáit és hiányosságait? Péter ezt kérdezte Jézustól: „»Uram, hányszor vétkezhet ellenem a testvérem úgy, hogy meg kell neki bocsátanom? Még hétszer is?« Jézus így szólt hozzá: »Mondom neked: nem még hétszer is, hanem: még hetvenhétszer is«” (Máté 18:21, 22). Mivel Jézus nem a házassági kötelékben élőkről beszélt, mennyivel inkább meg kell bocsátaniuk egymásnak a házastársaknak!

Bár a házasság intézményét támadás érte az elmúlt években, mégis fenn fog maradni, mert Isten léptette életbe, és minden, amit ő hoz létre, az „igen jó” (1Mózes 1:31). A házasság sohasem fog idejétmúlttá válni. Sőt, sikeres lehet, különösen azoké, akik tisztelik és megtartják Isten parancsait. De mindkét félre az a feladat hárul, hogy ragaszkodjon az esküvő napján tett ígéretéhez, vagyis hogy szeretni fogja a másikat, és gyöngéden bánik vele. Ez bizony olykor nehéz lehet, és talán küzdened is kell a sikerért. De az eredmény megéri a fáradságot!

[Kiemelt rész a 10. oldalon]

VÁLÁS ÉS KÜLÖNÉLÉS

Isten, a házasság Létrehozója, tartós köteléknek szánta ezt a kapcsolatot. Van-e hát valamilyen Írás szerinti ok arra, hogy egy személy elváljon a házastársától? És mikor van lehetőség az újraházasodásra? Jézus ezzel kapcsolatban kijelentette: „Mondom nektek, hogy aki elválik a feleségétől, kivéve paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörést követ el” (Máté 19:9). A szexuális hűtlenség az egyetlen olyan alap a válásra, mely lehetővé teszi az ártatlan félnek az újraházasodást.

Ezenkívül, noha a Biblia az 1Korintus 7:10–16-ban arra buzdítja a házastársakat, hogy maradjanak együtt, lehetővé teszi a különélést. Néhány személy, miután keményen dolgozott azon, hogy fenntartsa a házasságát, úgy érzi, nem maradt más választása, mint hogy a különélés mellett döntsön. De milyen elfogadható, Írás szerinti alapjai lehetnek ennek a lépésnek?

A támogatás szándékos megtagadása az egyik ilyen alap. A házasságkötéskor a férj felelősséget vállal a feleségének és a gyermekeinek az eltartásáért. Az a férfi, aki szándékosan nem gondoskodik a létszükségleti dolgokról, „a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Timóteus 5:8). Tehát ebben az esetben lehetséges a különélést választani.

A súlyos testi bántalmazás is alap arra, hogy valaki elhatározza, külön fog élni a házastársától. Tehát ha egy férj fizikailag bántalmazza a feleségét, az áldozat a különélés mellett dönthet (Galácia 5:19–21; Titusz 1:7). Isten „szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti” (Zsoltárok 11:5, Újfordítású revideált Biblia).

A hívő személy szellemiségének — Istennel ápolt kapcsolatának — a teljes mértékű veszélyeztetése is alapot szolgáltat a különélésre. Néhány hívő személy szükségesnek látta, hogy a különélés mellett döntsön, amikor a házastársa az ellenségeskedésével lehetetlenné tette számára, hogy az igaz imádatot gyakorolja, akár még fizikailag is akadályozva őt a szabadságában, és ezzel veszélybe sodorta a szellemiségét (Máté 22:37; Cselekedetek 5:27–32). *

Ám ha valaki ilyen okokból válik el, nem szabad arra, hogy újra házasságot kössön. A Biblia szerint a válás után csakis akkor van jogos alapja az újraházasodásra, ha házasságtörés, vagyis „paráznaság” történt (Máté 5:32).

[Lábjegyzet]

[Kép a 9. oldalon]

A házasságot tartós köteléknek kell tekinteni

[Kép a 10. oldalon]

Jézus azt mondta, hogy „hetvenhétszer is” meg kell bocsátanunk