Fiatalok kérdezik:

Mit tegyek, ha találkozom egy iskolatársammal?

„Kész tortúra volt hétfőn reggel belépni az iskola kapuján. Ha valamelyik barátom látott a hétvégén, egy ügyes kis történettel rukkoltam elő. Például azzal, hogy pénzt gyűjtöttem a Munkáspártnak” (James, Anglia).

„Az iskolában kicsúfoltak, akik láttak az ajtóknál. Óriási nyomás nehezedett rám” (Débora, Brazília).

MIÉRT rettegtek annyira ezek a fiatalok, hogy meglátják őket a barátaik? Azért, mert valamilyen illegális tevékenységben vettek részt? Épp ellenkezőleg, nincs még egy olyan tevékenység a földön napjainkban, mely tiszteletre méltóbb és fontosabb lenne, mint az a munka, melyet végeztek. Azt tették, amit Jézus parancsolt, amikor így szólt: „Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket . . . , és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20).

Egy felmérés, melyet a Gallup Intézet végzett az Egyesült Államokban, feltárta, hogy a tizenévesek több mint 90 százaléka hisz Istenben, körülbelül a fele minden héten jár templomba, és bár sokuk részt vesz különféle tevékenységekben, melyeket az egyházuk szervez — mint például a kórusban való éneklés —, nem sok beszél Istenről az iskolában. Jehova Tanúit ugyanakkor világszerte az ajtóról ajtóra végzett prédikálótevékenységükről ismerik. Több ezer ifjú Tanú veszi ki a részét ebből a munkából.

Te is egy fiatal Tanú vagy? Akkor bizonyára már részt veszel a prédikálómunkában. Ám ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy könnyűnek is találod. A cikk elején idézett fiatalokhoz hasonlóan neked is nyomasztó lehet arra az eshetőségre gondolni, hogy egy iskolatársad nyit ajtót neked. „Attól tartottam a legjobban — bökte ki Jennie, egy brit fiatal —, hogy egy iskolatársam meglát ilyen szerelésben, úgy értem szoknyában, a kezemben meg egy irodalommal teletömött táskával; egyszóval ünneplőbe öltözve ahhoz képest, ahogy az iskolában szoktam kinézni.”

Néhány keresztény fiatalt annyira aggaszt, hogy találkozik egy iskolatársával, hogy mindenféle stratégiákat alkalmaz a kínos helyzetek elkerülésére. „Ismerek egy fiatal Tanút — mondja egy másik fiatal, Leon —, aki kapucnis dzsekiben megy  prédikálni, hogy ha összefut a barátaival az iskolából, gyorsan a fejére húzhassa, és eltakarja vele az arcát.” Mások egyszerűen nem prédikálnak néhány területen. „Az egyik utca tele van olyanokkal, akik ismernek az iskolából — mondja Simon. — Emlékszem, hogy imádkoztam, nehogy ott munkálkodjunk.”

Teljesen természetes, hogy izgulsz egy picit, ha arra gondolsz, hogy egy ismerősöddel találkozhatsz prédikálás közben. Ám ha engeded, hogy eluralkodjon rajtad a félelem, azzal csak ártasz magadnak. „Olyan kelletlenül végeztem a prédikálómunkát, hogy végül szellemileg legyengültem” — árulja el Alicia, egy német fiatal.

De ha már itt tartunk, miért kell egyáltalán prédikálnod, kiváltképp ha nehéznek találod? Válaszként nézzük meg, miért kaptad Istentől ezt a parancsot. Azután pedig megvizsgáljuk, hogy erőfeszítéssel és elszántsággal miként sikerülhet legyőznöd magadban a félelmet.

A prédikálás egy kötelezettség

Először is segíthet az a tudat, hogy semmi új keletű vagy szokatlan nincs abban, hogy megosztod a hitedet másokkal, hiszen időtlen idők óta így tesznek az istenfélő férfiak és nők. Noét például legtöbben arról ismerik, hogy épített egy hatalmas bárkát (1Mózes 6:14–16). Ám Noé a 2Péter 2:5 szerint az „igazságosság prédikálója” is volt. Kötelességének érezte, hogy figyelmeztessen másokat a küszöbönálló pusztításra (Máté 24:37–39).

Később sok zsidó megosztotta a hitét másokkal, noha ők nem kapták külön parancsba, hogy prédikáljanak a nem zsidóknak. Így ismerte meg Jehovát egy nem zsidó származású személy, Ruth is. Ruth ezekkel a hálás szavakkal fordult zsidó anyósához, Naómihoz: „néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1:16). Évekkel később Salamon király pedig arra utalt, hogy sok nem zsidó fog hallani Jehova ’nagyságos nevéről’, és mutat be majd Neki imádatot a templomában (1Királyok 8:41, 42).

Na már most, ha Istennek ezek az ókori szolgái beszéltek másoknak a hitükről annak ellenére, hogy kimondottan erre nem kaptak parancsot, mennyivel nagyobb felelősséget kell érezniük ma a keresztényeknek arra, hogy prédikáljanak! Végtére is mi azt a parancsot kaptuk, hogy prédikáljuk „a királyságnak ezt a jó hírét” (Máté 24:14). Pál apostolhoz hasonlóan ránk is szükség nehezedik, hogy hirdessük a jó hírt (1Korintus 9:16). Nem kevesebb, mint a megmentésünk függ tőle! A Róma 10:9, 10 ezt mondja: „ha nyilvánosan hirdeted azt a »saját szádban levő szót«, hogy Jézus Úr . . . , megmentésben részesülsz. A szívvel ugyanis az ember hitet gyakorol az igazságosságra, a szájjal pedig nyilvános kijelentést tesz a megmentésre.”

Hol tehetsz ilyen „nyilvános kijelentést”? A kötetlen tanúskodás mindenképpen helyénvaló, ám az ajtóról ajtóra végzett szolgálat még mindig az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy elérjünk másokat (Cselekedetek 5:42; 20:20). Fiatalságodnál fogva vajon fel vagy mentve az alól, hogy részt vegyél ebben a munkában? Kizárt dolog, ugyanis a Biblia a következő felszólítást adja a Zsoltárok 148:12, 13-ban: „Ifjak és szűzek, vének gyermekekkel: dicsérjék az Úrnak nevét.”

Nagy feladat a társaknak prédikálni

Szó se róla, meglehetősen zavarba ejtő és kellemetlen érzés lehet, ha találkozol valakivel a szolgálatban, akivel egy iskolába jársz. Végtére is az csak természetes, hogy szeretnéd, ha mások elfogadnának. Senki nem vágyik arra, hogy csúfolják, sértegessék és megalázzák. És bizony Tanya, egy fiatal szavaival élve, „a gyerekek az iskolában olyan kegyetlenek tudnak lenni!” Nem meglepő hát, ha arra gondolsz, hogy vajon mit szólnak majd az iskolában, ha „ünneplőbe” öltözve, Bibliával a kezedben látnak. Sajnos egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ki fognak gúnyolni. „Egy osztályba jártam egy fiúval, akivel ugyanabban az épületben laktunk — mondja Felipe, egy brazíliai fiatal. — Mindig így fogadott: »Na mi van, te bibliás! Mit rejtegetsz abban a táskában?«”

 Ha ilyen piszkálódásnak vagy kitéve, az korántsem tréfa. A Biblia elmondja, hogy amiben Ábrahám fia, Ismáel részesítette féltestvérét, Izsákot, az bizony nem volt más, mint kegyetlen gúnyolódás (1Mózes 21:9). Pál apostol nem siklott el csak úgy az eset felett. A Galácia 4:29-ben ’üldözésnek’ titulálta, és teljesen igaza volt.

Jézus is figyelmeztette a követőit arra, hogy néhány ember ellenségesen fog viszonyulni hozzájuk. Ezt mondta: „Ha a világ gyűlöl benneteket, tudjátok, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha része volnátok a világnak, a világ kedvelné azt, ami az övé. Mivel pedig nem vagytok része a világnak, hanem kiválasztottalak titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ” (János 15:18, 19).

Keresztényként fel kell hát készülnöd arra, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben, de üldözéssel fogsz szembenézni (2Timóteus 3:12). Sőt, nem kell ahhoz a Bibliáról beszélned, hogy a társaid üldözzenek. Egyesek már csak azért is beléd köthetnek, mert magas irányadó mértékek szerint élsz, és nem veszel részt velük a bajkeverésben (1Péter 4:4). De Jézus megnyugtató szavai neked is szólnak: „Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazug módon mindenféle gonoszságot mondanak ellenetek énértem” (Máté 5:11). Hogy miért kellene boldognak lenned, ha csúfolnak és sértegetnek? Azért, mert tudod, hogy megvidámítod Jehova Isten szívét! (Példabeszédek 27:11). És ha elnyered Isten tetszését, akkor az örök élet jutalma vár rád! (Lukács 10:25–28).

Nyugodj meg, valószínűleg nem fog minden iskolatársad neked esni, ha találkozol velük a szolgálatban. Sőt, a legtöbbjük nem így fog viselkedni. Angela, egy brit fiatal erre hívja fel a figyelmünket: „Ha egy iskolatársadba botlasz az ajtónként végzett munka során, ő sokszor jobban fél, mint te!” Hiszed vagy sem, néhányuk nagyon is kíváncsi lehet a mondandódra. A lényeg az, hogy sok keresztény fiatalnak jó tapasztalatai vannak a társaiknak való tanúskodásban. Sorozatunk következő cikkében megnézünk néhány módszert, melyek alkalmazásával te is köztük lehetsz.

[Kép a 21. oldalon]

Sok fiatal retteg attól, hogy találkozik egy iskolatársával a szolgálatban

[Kép a 23. oldalon]

Soha ne szégyelld a hitedet amiatt, hogy mások csúfolnak érte