Miért lesz valaki tanár?

„A legtöbben azért lépnek a tanári pályára, mert szeretnének segíteni másoknak. [A tanítás] hivatás, mely gyermekek életét változtatja meg” (Teachers, Schools, and Society).

A TANÍTÁST sok minden megnehezíti, bár egyes tanárok úgy tudják intézni, hogy ez ne látszódjon. Mindennapos küzdelem az, hogy nagy létszámúak az osztályok, végeláthatatlan a papírmunka, hatalmas a bürokrácia, közönyösek a diákok, és alacsony a fizetés. Egy madridi tanár, Pedro ezt így fogalmazza meg: „Egyáltalán nem könnyű tanárnak lenni, nagy önfeláldozásra van szükség. Ám a nehézségek ellenére is úgy látom, hogy a tanítás áldásosabb munka, mint egy állás a kereskedelmi világban.”

A legtöbb ország nagyvárosi iskoláiban óriási akadályok gördülhetnek a tanárok elé. Az iskolai légkörre és a fegyelmezésre rendkívül kedvezőtlenül hatnak a kábítószerek, a bűnözés, a laza erkölcs és az időnként megnyilvánuló szülői közöny. Megszokott a lázadó viselkedés. Miért dönt mégis úgy számtalan képzett ember, hogy tanár lesz?

Leemarys és Diana New Yorkban tanítanak, és 5—10 éves gyermekekkel foglalkoznak. Mindketten jól beszélnek angolul meg spanyolul, és főleg spanyol anyanyelvű gyermekekkel foglalkoznak. A következő kérdést intéztük hozzájuk:

Mi ösztönöz egy tanárt?

Leemarys: „Mi ösztönöz engem? Szeretem a gyerekeket. Tudom, hogy néhány gyereknek én vagyok az egyedüli támasza.”

Diana: „Korábban tanítgattam nyolcéves unokaöcsémet, akinek nehézségei voltak az iskolában, főleg az olvasással. Nagyszerű volt rajta és máson is azt látni, hogy gyarapodik a tudása. Eldöntöttem, hogy tanár leszek, ezért otthagytam a banki állásomat.”

Az Ébredjetek! munkatársai ugyanezt a kérdést tették fel más országokban is néhány tanárnak, és ilyen válaszokat kaptak:

A 40-es éveiben járó olasz Giuliano kijelentette: „Azért választottam ezt a hivatást, mert már diákként [jobb oldali kép] is lenyűgözött. Kreatív és másokat tettekre sarkalló foglalkozást láttam benne. Kezdeti lelkesedésem átsegített a pályám elején adódó nehézségeken.”

Az új-dél-walesi (Ausztrália) Nick ezt mondta: „Vegyészként az ember nem nagyon talál  állást, de annál nagyobb munkaerőhiány van a közoktatásban. Amióta csak elkezdtem, örömömet lelem a tanításban, és úgy tűnik, hogy a tanulók is élvezik a tanítási módszereimet.”

Sokan a szüleik nyomdokába lépve választják a tanári hivatást. A kenyai William ezt válaszolta a kérdésünkre: „Azt, hogy tanár akartam lenni, leginkább édesapámnak köszönhetem, aki már 1952-ben is tanár volt. Az a tudat segít megmaradnom ezen a pályán, hogy fiatalok elméjét formálhatom.”

Rosemary, aki szintén Kenyából származik, ezt mondta nekünk: „Mindig vágytam rá, hogy segítsek a kevésbé szerencsés embereken. Tehát úgy éreztem, hogy az ápolónői és a tanári hivatás közül kell választanom. Tanári állást kínáltak föl először. Az, hogy magam is gyakorló anya vagyok, növelte a szeretetemet ez iránt a hivatás iránt.”

A düreni (Németország) Berthold egészen más miatt lett tanár: „A feleségem meggyőzött, hogy jó tanár lennék.” Kiderült, hogy a feleségének igaza volt. „Nagy örömet szerez nekem a mostani hivatásom — mondja Berthold. — Ha egy tanár nincs meggyőződve az oktatás értékéről, és nem érdeklődik a fiatalok iránt, akkor nem lehet jó, sikeres, lelkes, elégedett tanár.”

Egy japán tanár, Maszahiro, aki Nakacuban él, ezt jelentette ki: „Volt egy csodálatos tanárom a középiskola első osztályában. Az ő példája indított arra, hogy én is tanár legyek. Igazi odaadással tanított minket. És hogy miért tudtam megmaradni ezen a pályán? Ennek az a legfőbb oka, hogy szeretem a gyerekeket.”

Japánból származik az 54 éves Josija is. Neki jól fizető állása volt egy gyárban, de úgy érezte, hogy a munkája és az örökös ide-oda utazgatás rabszolgává teszi. „Egy nap ezt kérdeztem magamtól: »Meddig fogom még ezt csinálni?« Elhatároztam, hogy olyan munkát keresek, melynek végzése közben emberekkel lehetek kapcsolatban, és nem csupán élettelen tárgyakkal. A tanítás páratlan a maga nemében. Az ember fiatalokkal dolgozik. Ez egyike a legemberközpontúbb hivatásoknak.”

A szentpétervári Valentina is ezt szereti a tanításban. „Szívem vágya volt, hogy tanári pályára léphessek — meséli. — Már 37 éve vagyok általános iskolai tanító. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, különösen a kicsikkel. Szeretem a munkámat, ezért is nem mentem még nyugdíjba.”

William Ayers, aki maga is tanár, ezt írta: „Az emberek azért lesznek tanárok, mert szeretik a  gyerekeket és a fiatalokat, vagy mert szeretnek velük lenni. Örömüket lelik abban, hogy látják a gyerekeket fejlődni, felnőni, és a társadalom hasznavehetőbb, hozzáértőbb és erősebb tagjaivá válni . . . Ha valaki tanít . . . , azzal saját magát adja ajándékba másoknak. Én személy szerint annak a reményében tanítok, hogy hozzájárulhatok ezzel egy jobb világ létrejöttéhez.”

Igen, a nehézségek és a hátulütők ellenére több ezer odaadó férfi és nő vonzódik a tanári hivatáshoz. Milyen nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük? A következő cikk erre a kérdésre adja meg a választ.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Hogyan lehet jó gondolatcsere a tanár és a szülő között?

✔ Jó, ha a tanár megismeri a szülőt. Ez nem elpocsékolt idő, hanem kölcsönösen hasznos időbefektetés. Kiváló lehetőség a tanárnak arra, hogy kapcsolatba kerüljön azzal, aki a legjobb szövetségese lehet.

✔ Nem jó, ha a tanár leereszkedő, kioktató hangnemben beszél, jobb egyenrangú partnerként bánni a szülővel. Tanácsos kerülni a tanárok közt használatos szaknyelvet.

✔ A szülővel való beszélgetéskor ajánlatos kiemelni a gyermek előnyös tulajdonságait, a dicséret ugyanis többet ér a rosszallásnál. El kell magyarázni a szülőnek, hogy mit tehet gyermeke sikeréért.

✔ Hasznos, ha a tanár engedi, hogy a szülő beszéljen. Ilyenkor figyelmesen végig kell hallgatnia őt.

✔ A tanárnak fel kell mérnie, hogy milyen a gyermek otthoni környezete. Jó lenne, ha meglátogatná a családot.

✔ Érdemes rögzíteni a következő találkozó időpontját. Fontos a gyermek sorsának nyomon követése. Ezzel a tanár kimutatja, hogy őszintén érdeklődik a gyermek iránt. (A Teaching in America című könyv alapján.)

[Kép a 6. oldalon]

„Édesapám . . . is tanár volt” (WILLIAM, KENYA).

[Kép a 7. oldalon]

„Szeretek gyerekekkel foglalkozni” (VALENTINA, OROSZORSZÁG).

[Képek a 7. oldalon]

„A tanítás páratlan a maga nemében. Az ember fiatalokkal dolgozik” (JOSIJA, JAPÁN).