Magbankok — Versenyfutás az idővel

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

ÉLETÜNK a növényektől függ. Élelemmel, tüzelőanyaggal, építőanyaggal és életmentő gyógyszerekkel látnak el bennünket, valamint ruhát készítünk belőlük. Az állatok élete is a növényektől függ. Néhány kutató szerint azonban a világon élő növények egynegyedét az a veszély fenyegeti, hogy az elkövetkezendő 50 évben ki fog pusztulni. Az idővel folytatott versenyfutásban most a Millenniumi Magbank száguld az élen.

Ezt a Dél-Angliában létrehozott 120 millió dolláros létesítményt a „növények számára épített Noé bárkájaként” és „a bolygónk biztosítási kötvényeként” dicsőítik. A létesítmény több száz millió mag megőrzője lesz, melyek a világ néhány leginkább veszélyben lévő növényfajától származnak.

Mi a magbank?

Előfordult már, hogy az értéktárgyaidat letétbe helyezted egy banknál addig, amíg újra szükséged nem volt rájuk? A magbank ugyanezen az elven működik. A magbankokban könnyű és gazdaságos megőrizni bármilyen maghozó növény magját, legyenek ezek a növények a legkisebb lágyszárúak vagy a legnagyobb fák. A tárolás alatt a magok nagyon kevés figyelmet igényelnek. Legtöbbjük kis helyen is elfér. Egy apró üvegcsében például egymillió orchideamag tárolható! Számos más faj esetében olyan sok mag fér el egy közönséges befőttesüvegben, mint egy város lakossága. A szakszerű kezelés után ezeket a magokat több tíz évig, vagy még több évszázadig is biztonságosan lehet tárolni — vagyis sokkal tovább, mint ameddig a természetben élnének.

A magbankokat nem most találták ki, jóllehet a múltban főleg haszonnövények magjait tárolták ilyen létesítményekben. 1974-ben a Kew-ban (London) található Királyi Botanikus Kert tudósai elkezdték tanulmányozni azt, hogy miként lehetne megóvni a vadon élő növények magjait a sussex-i vidéken lévő Wakehurst Place-i fióklétesítményükben. Miután már tároltak a világ minden részéről származó 4000 különféle fajt, felismerték, hogy egy sokkal nagyobb vállalkozásra van szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a növények és azok élőhelyeinek az eltűnését a földről. Így 1998-ban Kew-ban belefogtak egy nagyobb magbank építésébe a Wakehurst Place területén.

A célok elérése

Az első cél, melyet még az építkezés befejezése előtt tűztek ki, az volt, hogy 2000-re a Nagy-Britanniában élő összes fa, szederféle, fűféle, cserje és vadvirág magját összegyűjtsék. Az 1440 őshonos faj közül 317-et a kihalás veszélye fenyegeti. Kew-ban már 579 faj magja be volt gyűjtve, amikor több mint 250 szakemberből és amatőr botanikusból álló csoport átfürkészte az országot, hogy megtalálja a többi növényt is. A növényekért rajongó emberek felmásztak a hegyekre, sziklákon ereszkedtek le, és jeges vizeken gázoltak át, hogy a nehezen megtalálható növények nyomára bukkanjanak. A kitűzött időpontig néhány  ritka faj magján kívül az összes növény magját begyűjtötték.

A 2000-es év óta a fő célkitűzés az lett, hogy 2010-ig a világ maghozó növényeinek az egytizedét, vagyis több mint 24 000 fajt begyűjtsenek és elraktározzanak. Elsősorban a száraz éghajlaton élő növények összegyűjtését tűzték ki célul. A világ népességének egyötöde él ilyen forró és száraz vidékeken, és az életben maradásuk a növényektől függ, ám minden évben hatalmas területek alakulnak át sivatagokká. Néhány országban 1997 elején maggyűjtő expedíciók indultak, és a kew-i létesítmény „magvadászai” 2001. februárjára 300 millió magot gyűjtöttek össze 122 országból — így most még közel 19 000 faj vár a begyűjtésre.

A magok tárolása

A kertészek és földművesek már régóta foglalkoznak maggyűjtéssel és -tárolással. A Millenniumi Magbankban kezelt magok azonban sokkal tovább élnek a természetes életidejüknél. Ennek titka abban a módszerben rejlik, melyet a magok szárítására és fagyasztására alkalmaznak.

Miután megfelelő mennyiségű magot összegyűjtenek, eltávolítják róluk az őket körülvevő burkot, majd papír- vagy textilzsákba, esetleg üdítősüvegekbe teszik, hogy kiszárítsák őket, mielőtt Nagy-Britanniába küldik. Ezzel egy időben a gyűjtők lepréselik azokat a növényeket, amelyeknek a magjait begyűjtötték, hogy így ezeket a növényeket hivatalosan is azonosítsák Kew-ban. Feljegyzést készítenek arról is, hogy hol találtak rá az adott növényre — ezt a navigációs műholdak segítségével tudják meghatározni.

Amikor a magok megérkeznek Wakehurst Place-be, két nagyon fontos szárítási folyamaton mennek keresztül, melyek között van egy tisztítási folyamat is. Amiatt, hogy két olyan szobában vannak egy ideig, ahol fokozatosan csökken a relatív páratartalom, és amelyek szárazabbak, mint a legtöbb sivatag, a magok legalább 50 százalékos nedvességtartalma körülbelül 5 százalékosra csökken. Ez biztosítja, hogy ne károsodjanak fagyasztás közben, valamint annyira lelassítja a biológiai működésüket, hogy úgy tűnnek, mintha már nem is élnének — ebben az állapotban nagyon hosszú ideig képesek megmaradni. Mielőtt a magokat tárolnák, néhányukat megröntgenezik, hogy megállapítsák, vajon egészségesek-e, vagy esetleg a rovarok megkárosították őket. Egy másik mintát is megvizsgálnak azért,  hogy megnézzék, ki tudnak-e csírázni. Tízévenként a magminták közül néhányat felélesztenek, hogy megnézzék, életképesek-e még. Ha kevesebb, mint háromnegyed részük csíraképes, akkor új magokat kell begyűjteni.

A kutatás fő célja annak megállapítása, hogy a magok miként reagálnak a hosszan tartó tárolásra, illetve hogy később hogyan kell őket kicsíráztatni. Végül a magokat légmentesen üvegtartályokba zárják, és a földfelszín alá, betonpincében lévő, szoba nagyságú fagyasztókba viszik őket. Ott rendezetten egymás mellé rakják őket a polcokra, és a magok mínusz 20 Celsius-fokon megkezdik hosszú pihenésüket.

Beválik ez az eljárás? Igen. Néhány évvel ezelőtt megvizsgáltak 3000 magot, amelyeket különböző növényekről gyűjtöttek össze, és tíz évig tároltak, és kiderült, hogy 94 százalékuk csíraképes maradt.

Néhány faj nehézséget okoz. Ezeknek a magjai elpusztulnak, ha a nedvességtartalmuk túl alacsonyra csökken. Némelyik tölgyfa (Quercus), a kakaófa (Theobroma cacao) és a Para-kaucsukfa (Hevea brasiliensis) magjai jó példák erre. Ha nedvesen fagyasztják le őket, akkor elpusztulnak, mert a víz, amikor megfagy, tágul és szétfeszíti a sejtfalakat. A tudósok olyan módszerek után kutatnak, amelyekkel ki lehetne küszöbölni ezt a nehézséget. Egy lehetséges megoldás az, ha kiveszik a magból a csírát, gyorsan megszárítják, és rendkívül alacsony hőmérsékleten folyékony nitrogénben tárolják.

Ki merít belőlük hasznot?

Ugyanúgy, mint a pénzügyi bankok, a Millenniumi Magbank is teljesít „kifizetéseket”. A magmintákat kutatásra használják. A gyógyszereink egynegyede növényekből származik, de a föld növényvilágának négyötödét még nem is tanulmányoztuk. Milyen új gyógyszerek várnak még arra, hogy rájuk találjunk? Például a mediterrán térségben felfedezték a bükkönyök egyik faját (Vicia faba), amelyben véralvadást elősegítő fehérje van. Ez a fehérje segít felismerni az emberekben előforduló, ritka, vérzési rendellenességeket. Talán új élelmiszereket, tüzelőanyagokat vagy rostokat is fel fogunk fedezni.

Külföldi tudósok a magbankban maradnak, míg megtanulják, hogyan kell tárolni és kicsíráztatni a magokat, hogy így a saját országukban is létre tudjanak hozni magbankokat. Minden ország, amely magokat küld a magbankba, saját magánál is megtart egy jókora részt a magokból, ezenkívül minden kutatási eredményről értesül, ami számára is nagyon hasznos.

Vannak olyan magminták, amelyeket arra használnak, hogy helyreállítsák a lepusztult földeket, és hogy növeljék a rendkívül veszélyeztetett fajok állományát. Ezekkel a megőrzési módszerekkel remélhetőleg meg lehet akadályozni, hogy a gyors ütemben  megcsappanó növényvilágunk és a tőle függő sok-sok élőlény kipusztuljon.

Hogyan lehet megnyerni a versenyfutást?

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy milyen súlyos helyzetben van az emberiség. Roger Smith, a Kew-i magmegőrző részleg vezetője három okot mond arra, hogy miért van szükség a magbankra: „Az első ok a közvetlen felhasználás. Vajon már olyan sokat tudunk minden növényről, hogy ha egy elvész közülük, akkor tudjuk, milyen lehetséges élelem- vagy gyógyszerforrást veszítettünk el? A második ok az élővilág. Képzeljük el, hogy a világ összes faja egy hálót alkot, amelyben az egyes fajok képezik a háló csomóit. Hány csomót tudnánk kivágni a hálóból, anélkül hogy a háló elveszítené a rendeltetését? A legnyomósabb ok pedig az, hogy a föld sorsa ránk van bízva. Milyen jogon veszi el a jelenlegi generáció a lehetőségeket a jövő generációitól azzal, hogy nem hagyja életben az általa is csak örökölt fajokat?”

Ijesztőek a jövőben megoldandó gondok. Steve Alton, a magbank koordinátora ezt mondja: „A világ összes magját begyűjthetjük, de ha ezeknek a növényeknek nincs élőhely biztosítva, akkor nincs értelme, hogy tároljuk őket.” Vajon meg tudjuk őrizni ezeket az eltűnő fajokat, és felelősségteljes gondnokai tudunk lenni a bolygónknak?

Megnyugtató módon igennel felelhetünk erre a kérdésre. A Teremtő ezt ígéri: „a békesség magva lesz ott; a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld megadja termését, és az ég is megadja harmatát; én pedig e nép maradékát mindezek örökösévé teszem” (Zakariás 8:12, NW).

[Kiemelt rész/képek a 25. oldalon]

EGY A SOK KÖZÜL

A Kew Garden-i létesítmény csupán egyike annak a világszerte működő 1300 magbanknak, amely mélyhűtő-berendezésekkel igyekszik megőrizni a magokat. Steve A. Eberhart, a Colorado államban (USA) működő Nemzeti Magtároló Laboratórium igazgatója egy kincseket őrző erődítményhez hasonlítja a kew-i létesítményt.

[Képek]

Millenniumi Magbank

[Kiemelt rész a 26. oldalon]

A GÉNÁLLOMÁNY HASZNA

A magbankok egyik fontos feladata, hogy összegyűjtsék a termények és azok rokonainak a különféle változatait. Ez a gyűjtemény ezután egy olyan génállományt alkot, amelyet fel lehet használni, amikor felvesszük a harcot az adott terményt megtámadó új betegségekkel és kártevőkkel. A fajnemesítéssel a tudósok fokozni tudják a terméshozamot, a termények tápértékét, valamint a betegségeknek és rovaroknak való ellenállását. Ez a génállomány egyre fontosabbá válik.

Világviszonylatban az emberiség kalóriaszükségletének több mint 90 százalékát most csupán 103 növényfaj elégíti ki, az energiaszükségletünk több mint fele pedig csupán három főbb terményünkből, a rizsből, a búzából és a kukoricából származik. Mi a gond ezzel?

Amikor egy széles körben elterjedt termény genetikai egyöntetűséget mutat, akkor ezt a terményt úgy ahogy van, akár egyetlen betegség vagy kártevő is elpusztíthatja. A genetikai egyöntetűség veszélyének legkirívóbb példája az volt, amikor az 1840-es években Írországban a burgonyatermést a burgonyavész (Phytophthora infestans) elpusztította. Ez a gomba a nagy éhínség néven emlegetett vészt idézte elő, melyben 750 000-en haltak meg.

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

VESZÉLYBEN A SOKFÉLESÉG

Dr. Peter H. Raven az Egyesült Államokban megtartott XVI. Nemzetközi Botanikai Kongresszus résztvevőit a következőre figyelmeztette: „A [XXI.] század derekára a körülbelül 300 000-re becsült növényfaj közül nem kevesebb, mint 100 000 faj fog eltűnni, illetve áll majd a kipusztulás szélén.” Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egyik beszámolója leírja, hogy a fogyasztásra termesztett növényeink sokféleségének „tekintélyes részét” már elveszítettük. A növények sokféleségére a legfőbb veszély olyan forrásból ered, amelyre nem is gondolnánk.

A FAO beszámolója így szól: „A genetikai sokféleség elveszítésének jelenleg a legfőbb oka a modern, kereskedelmi célú mezőgazdaság. Nem akartuk, és mégis bekövetkezett, hogy a termények új változatai helyettesítik — sőt fel is váltják — a hagyományos, igen változatos mezőgazdasági terményeket.”

Kínában 1949-ben közel 10 000 féle búzát termesztettek. Most kevesebb mint 1000-et használnak. Az Egyesült Államokban közel 6000 féle almafa tűnt el az elmúlt 100 évben, valamint a káposztaféléknek a 95 százaléka, a paradicsomnak pedig a 81 százaléka most már nem létezik.

A háborúskodás is a fajok eltűnését okozza, mivel a földművesek arra kényszerülnek, hogy több évre elhagyják a földjüket, s eközben a helyi terményfélék kihalnak. Az UNESCO Courier ezt írta: „A háborúk . . . a nyugat-afrikai partvidék minden országára hatással vannak, ahol ősi rizstermesztés folyik. Ezen a vidéken figyelhető meg a vörös rizs (Oryza glaberrima) genetikai sokfélesége . . . Ezt a növényt az ázsiai rizzsel keresztezték, mely a világ egyik legfőbb haszonnövénye. Globális jelentősége lesz annak, ha ez . . . a még nem annyira ismert vörös rizs kipusztul a helyi háborúk miatt.”

Ami biztonságosabb a magbankoknál

John Tuxill, a Worldwatch Institute egyik kutatója a következőre figyelmeztetett: „Egyre ügyesebben bánunk a génekkel, ám csak a természet képes megteremteni őket. Ha eltűnik egy olyan növény, amely valamilyen jellegzetes genetikai vonást hordoz, akkor azt már sohasem kapjuk vissza.” Ezért fordítanak óriási összegeket arra, hogy a magbankokban megóvják a magokat.

Azonban még ennél is sokkal biztonságosabb a Teremtőnek a csodálatosan összetett magvakkal kapcsolatos ígérete, mely már réges-régóta erről biztosítja az embereket: „míg a föld lészen, vetés és aratás . . . meg nem szünnek” (1Mózes 8:22).

[Kép a 24. oldalon]

Maggyűjtés Burkina Fasóban

[Kép a 25. oldalon]

Nulla fok alatti tárolás

[Kép a 26. oldalon]

Egy kenyai botanikus tanulja, hogyan kell ellenőrizni a magok nedvességtartalmát

[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]

A 24—7. oldalon található összes kép: The Royal Botanic Gardens, Kew