Bevásárlóközpontok — Üzlet és szórakozás

AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI ÍRÓJÁTÓL

ÚGY tűnik, az emberek vagy nagyon szeretnek vásárolni, vagy egyenesen gyűlölnek bolt közelébe menni. Ám amióta létrejöttek a bevásárlóközpontok, sokan jóval derűsebb szemmel tekintenek a korábban kellemetlen feladatnak tartott vásárlásra.

A bevásárlóközpont nem mai találmány, hiszen több szempontból is hasonlít a bazárokra, a kereskedelem és a pletykálkodás csomópontjaira. Aristide Boucicaut, egy francia kereskedő 1859-ben áruházat nyitott, és ezzel megjelentek a bazár típusú kereskedelmi központok, melyekben többféle áru közül válogathattak a vásárlók. Európában és az Egyesült Államokban sorra épültek fel az ilyen áruházak.

 Frank Woolworth volt az egyik, aki kihasználta az áruházak megjelenésével kínálkozó üzleti lehetőségeket. 1912 márciusára már közel 600 áruház működött, melyet róla neveztek el. Idővel az ilyen, egy tető alatt működő áruházakból és szaküzletekből fejlődtek ki a napjainkban oly népszerű bevásárlóközpontok. A legtöbb kiskereskedőnek üzleti hasznot hoznak a bevásárlóközpontok. Az egyik ilyen üzletközpont éves forgalma például eléri a 200 millió dollárt (56 milliárd forintot).

A bevásárlóközpontok tervezésénél nagy gondot fordítanak arra, hogy kényelmessé tegyék a vásárlást az oda látogatóknak. Erről egyebek között úgy gondoskodnak, hogy nem hagyják a vásárlókat éhezni. Az éttermek és gyorsétkezdék azt a célt szolgálják, hogy a látogatók boldogok és megelégedettek legyenek, így tovább időzzenek a bevásárlóközpontban. A vásárlási mániát ezenkívül úgy növelik, hogy az emberek vágyait, nem pedig a szükségleteit célozzák meg. Egy újság azt írta a bevásárlóközpontokról, hogy ezek azok a helyek, „melyek segítségével egy külvárosi családanya bepillantást nyerhet a fényűző életbe; egy csodaországba csöppenhet, ahol sétálgathat a neonfényben ragyogó, légkondicionált folyosókon, miközben szemével a szó szerint több milliárd forint értékű árukínálatot pásztázhatja a fogyasztói társadalom eme fenséges svédasztalán”.

Ezután természetesen arra kell rávenni a vásárlót, hogy ne csak vágyakozzon, hanem vásároljon is. Jól bevált módszer ennek elérésére az, hogy kellemessé teszik a vásárlást. A reklámokat próbálják úgy megtervezni, hogy azok ne csak az egyik vagy a másik nemnek szóljanak, ám ahogy az imént is láthattuk, a nők az elsődleges célpontok. Amióta csak léteznek bevásárlóközpontok, az üzletvezetők és reklámszakemberek azért versengenek, hogy a nőket — köztük a gyermekes anyákat — a törzsvásárlóikká tegyék. A gyermekmegőrző helyek, a fiataloknak szánt szórakozási lehetőségek, a mozik, valamint a játéktermek arra is lehetőséget adnak, hogy a vásárlók összejöhessenek és társaloghassanak. A kávéházak pedig oldott hangulatot biztosítanak, ahol az emberek találkozókat beszélhetnek meg, és ahol megpihenhetnek. Egy ausztráliai bevásárlóközpont a sportkedvelő vásárlóira való tekintettel jégpályát üzemeltet, egy másik pedig tekepályát.

Úgy tűnik, hogy a bevásárlóközpontok a fiatalokra is mágnesként hatnak. „Rengeteg barátom jár ide — mondja az egyikük. — Még nem volt olyan, hogy ne futottam volna össze egy ismerősömmel . . . Itt van a törzshelyünk, ennél az asztalnál.” De az idősek közül is sokan élvezettel járnak bevásárlóközpontokba. „A baráti társaság miatt jövök ide — mondja egy 86 éves nő. — Ez a legbarátságosabb hely a világon . . . Szomorú lenne az életem nélküle.”

Ugyanakkor sokan egyetértenek a Shelf Life című könyvvel, mely a bevásárlóközpontot „eladógépezetnek” nevezi. A The Humanist című folyóirat még ennél is csípősebb megjegyzést tesz. Azt írja, hogy a bevásárlóközpontok „a kultúránknak azon részei, melyekben az ember csak annyit ér, amennyit a pénztárcája nyom”. Mivel ilyen légkör jellemzi az üzletközpontokat, természetesen fontos, hogy az ember kiegyensúlyozott maradjon, és ne essen az anyagiasság csapdájába (Máté 6:19–21).

A csapdák

Néhányan kerülik a bevásárlóközpontokat, mert megijednek, ha sok ember között kell lenniük egy zárt helyen. És nem vitás, hogy néhány ilyen üzletközpontban óriási embertömegek tolonganak, főleg a hétvégeken. Egy sydneyi központban például közel 19 millió ember fordul meg évente — ez a szám egyenlő Ausztrália összlakosságával. Ám a tömeg nemcsak a vásárlók idegeit borzolja fel. Minél több fiatal látogat egy bevásárlóközpontot, annál jobban elszaporodnak a bolti lopások. A The SundayLife! című folyóirat megjegyzi: „A bevásárlóközpontok egyik legjelentősebb társadalmi dilemmája az, hogy miként oldják meg a rengeteg odaözönlő fiatal miatt felmerülő gondokat.”

Néhány üzlettulajdonosnak az is nagy problémát jelent, hogy miből fizesse ki a folyamatosan emelkedő bérleti díjat. „Néhány üzlet csődbe megy emiatt” — panaszkodik az egyikük. A Forbes című folyóirat így írja le a helyzetet: „A bevásárlóközpontok ragyogó külsőt tudnak ölteni, ami vonzza az előkelő üzleteket, ám ennek megvan az ára.” A cikk jövendölése szerint nem kizárt, hogy Amerikában meg fog csappanni a bevásárlóközpontokban működő kiskereskedések száma — ez igencsak rossz hír az ott működő 1900 regionális üzletközpontnak. „Egyre kevesebb a vásárlójuk” — mondja a cikk.

Milyen jövő vár a kereskedelmi élet eme gigantikus létesítményeire? Ahogyan az élet sok más területéről sem lehet biztosat mondani, ezt is csak idővel fogjuk megtudni. De valószínű, hogy az emberek mindig örülni fognak, ha olyan helyre mehetnek, ahol a vásárlás mellett a szórakozásra is lehetőségük nyílik!