Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Olvasóink írják

Bántalmazott nők Nem tudom szavakba önteni, milyen nagy hálát érzek a „Segítség a bántalmazott nőknek” (2001. november 8.) című cikksorozatért. Én is a családon belüli erőszak áldozata vagyok, és feljelentést tettem a rendőrségen. De még ekkor is meg voltam győződve arról, hogy senki sem tudja megérteni azt a fájdalmat, gyötrelmet és mély szomorúságot, amelyet sehogy sem tudok enyhíteni. Ezek a cikkek pontosan leírták, mit érzek.

N. L., Olaszország

Amikor megkaptam a folyóiratot, és megpillantottam a címlapot, könnybe lábadt a szemem. Rögtön megfordítottam a folyóiratot, hogy ne is lássam, mivel úgy éreztem, hogy a cikkek a múltam egy részéről írnak, mely bárcsak sohasem történt volna meg. Erőért imádkoztam, hogy újra a kezembe tudjam venni a folyóiratot. Nagyon örülök annak, hogy így tettem. Ez a cikksorozat segített felismernem, hogy nem vagyok egyedül a szenvedéseimben. Amikor azt olvastam, hogy „ha valaki veri a házastársát, az súlyos bűnt követ el Isten előtt”, olyan volt, mint amikor fájdalmat enyhítő olajat öntenek egy sebre. Köszönetet szeretnék mondani az ilyen vigaszt nyújtó cikkekért, amelyek valós élethelyzetekkel foglalkoznak.

D. G. M., Egyesült Államok

Ugyanazt éltem át, mint a cikkekben említett nők. Azt mondogattam magamban, hogy az alkohol és az a környezet az oka mindennek, amelyben a férjem felnőtt. Jóllehet ezek a tényezők néhány dolgot megmagyarázhatnak, vigasztaló volt számomra, amikor megértettem, hogy az erőszakra nincs mentség. Teljes szívemből azt szeretném, ha a férjem is olvasná a Bibliát, és megismerné Jehova szeretetét.

I. Sz., Japán

Ez a cikksorozat különösen nagy hatással volt rám, mivel engem is bántalmaz a férjem. Teljesen Roxana helyzetébe tudtam képzelni magam. Sokat segített nekem, amikor megtudtam, hogy mások is tisztában vannak vele, hogyan érez egy bántalmazott feleség. Ezekből a cikkekből megértettem, hogy nem én vagyok az oka annak, hogy a férjem így viselkedik. Annak felismerésében is segítettetek, hogy fontos vagyok Istennek még akkor is, ha a férjem értéktelennek és mihaszna feleségnek tart. Köszönöm, hogy ilyen hasznos anyagot jelentettetek meg. Ez sokkal jobb, mint a gazdagság.

B. L., Fülöp-szigetek

Le tudtátok írni mindazt a fájdalmat és kiábrándultságot, amelyet én képtelen voltam szavakba önteni. Ez a cikksorozat egyértelművé tette számomra azt, hogy Jehova megérti azokat az elmebeli és érzelmi kínokat, amelyeket ez a probléma okoz. Kérlek titeket, írjatok még ilyen cikkeket, mivel erről a problémáról beszélni kell, és meg kell érteniük másoknak. Biztos vagyok benne, hogy sokan ugyanúgy vigaszra lelnek ezeknek a cikkeknek az olvasásakor, mint én.

K. E., Ausztrália

Apám lobbanékony természetű volt, és én is gyakran vagyok mérges a férjemre. Néha, vagyis elég sokszor, még meg is ütöm. A férjem erősebb nálam, és ezért úgy gondoltam, hogy igazán nem tudok neki fájdalmat okozni. Megdöbbenve olvastam a cikkben, hogy ha valaki veri a házastársát, az súlyos bűnt követ el Isten előtt. A férjem Jehova szelíd szolgája. Teljes szívemből bocsánatot szeretnék kérni a férjemtől. Hálás vagyok Jehovának ezért a fegyelmezésért.

I. T., Japán

Ez a folyóirat könnyeket csalt a szemembe. Olyan volt, mintha a saját életemről olvastam volna. Ám nemrégen a férjem kezdett kérdéseket feltenni a Bibliáról. Már eljött néhány összejövetelre a Királyság-terembe, és most tanulmányozza a Bibliát. Ugyanazt tudom mondani, mint Lourdes, amit a folyóirat 11. oldalán olvashatunk: „Néha olyan, mintha csak álmodnám az egészet!”

E. R., Egyesült Államok