Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy szobor „magának az Ördögnek”

Egy szobor „magának az Ördögnek”

Egy szobor „magának az Ördögnek”

AZ ÉBREDJETEK! SPANYOLORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MADRIDBAN van egy rendkívül szokatlan szobor. Maga a szobor és annak címe — „A bukott angyal” — talán nem lepi meg azt, aki csak futó pillantást vet rá. Ám ha az ember alaposabban szemügyre veszi ezt az alkotást, rájön, hogy nem mást, mint Sátánt, az Ördögöt ábrázolja!

A Spanyolországba látogatók arra számítanak, hogy angyalok vagy „szentek” szobrait fogják látni ebben a jellegzetesen katolikus országban, és nincsenek felkészülve arra, hogy a démonok fejedelmének a szobrába botlanak. Ricardo Bellver, XIX. századi spanyol szobrász viszont elhatározta, hogy szakít a hagyományokkal. Jól ismerte John Milton Elveszett Paradicsom című drámakölteményét, amely leírja, hogyan lett Sátán a büszkesége és lázadása miatt kiűzve az égből. Bellver 1874-ben fejezte be művét, mely ezt a drámai bukást jeleníti meg.

A Sátánról készült, megszokott ábrázolásoktól eltérően Bellver nem szarvat viselő, állatszerű teremtményként jeleníti meg az Ördögöt. Úgy gondolta, hogy a démonok fejedelme az égből való kivetésének a pillanatában egy csodaszép, de romlott angyal volt (Jelenések 12:9). Ez az ábrázolás közelebb áll ahhoz, amit a Biblia mond. *

Mit gondolnak a madridi emberek erről a szoborról? Egy művészettörténész szerint némelyeket még annak gondolata is elborzaszt, hogy egyáltalán szobrot emelnek Sátánnak. A spanyol kormányzat azonban vállalta a szoborkészítés költségeit, az alkotás pedig két díjat is nyert már művészi értékéért, egyet Madridban, a másikat pedig 1878-ban a Párizsi Világkiállításon. A művészet győzedelmeskedett a hagyomány felett, és 1879-ben a tekintélyt parancsoló bronzszobrot elhelyezték a Retiro parkban.

Napjaink elvilágiasodott társadalmában nem sok embert zavar Sátánnak ez a szobra. „Madrid városának büszkének kell lennie rá, hogy az egyetlen olyan város a világon, ahol magának az Ördögnek emeltek szobrot” — jelenti ki María Isabel Gea a Curiosidades y Anécdotas de Madrid című művében. Még ha ez így van is, a vasárnaponként a Retiro parkba sereglő ezrek közül kevesen szemlélik meg a szobrot.

Ugyanígy manapság kevesen ismerik fel, hogy Sátán a láthatatlan forrása sok-sok gondnak a világban (Jelenések 12:12). De a Biblia tanulmányozói a Szentírás egyértelmű utalásait ismerve nem vonják kétségbe Sátán létét, és befolyását sem. Jézus ellenállt arcátlan kísértéseinek. Úgy beszélt erről a gonosz szellemteremtményről, mint ’hazugról és a hazugság atyjáról’, valamint ’emberölőről, aki nem állt erősen az igazságban’ (János 8:44; Máté 4:1–11).

Most, hogy a földet annyi csapás éri, mint soha azelőtt, létfontosságú ellenállnunk e dühös, bukott angyal befolyásának * (Jakab 4:7). Az igazság és jogosság szeretői vigaszt találhatnak abban a tudatban, hogy Sátánnak az égből történt kivetése előjátéka a küszöbön álló pusztulásának, amely akkor következik be, amikor Krisztus ’lerontja az Ördög munkáit’ (1János 3:8).

[Lábjegyzetek]

^ 5. bek. A szobor része egy kígyó, mely Sátán teste köré tekeredik. Ezt Bellver nem a Biblia alapján mintázta meg, hanem valószínűleg egy olyan szobor alapján, melyet Rómában látott, és amely a legendás trójai herceget, Laokoónt ábrázolja, akit a fiaival együtt állítólag két kígyó ölt meg.

^ 9. bek. Az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyv további felvilágosítást közöl arról, hogy miként lehet ellenállni Sátán befolyásának; Jehova Tanúi kiadványa.