Tízmillió könyv egy „üvegházban”

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

AMIKOR a látogatók felérnek a falépcsőkön a széljárta sétányra, a föléjük magasodó négy, üveggel borított torony látványától meghökkennek, sőt eláll a lélegzetük. Való igaz, egy nem mindennapi épületegyüttes tárul eléjük. Ez a Szajna partján fekvő ultramodern Bibliothèque Nationale, azaz a Francia Nemzeti Könyvtár. Bizonyos értelemben több évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy most ez a könyvtár itt lehessen.

Kezdetek

1368-ban V. Károly csaknem 1000 kéziratot gyűjtött össze a párizsi Louvre erőd egyik tornyában. De Franciaország királyai valójában csak a százéves háború után kezdtek el egy állandó gyűjteményt összeállítani. A királyi kegy elnyerésére törekvő személyek ajándékai és hagyatékai gazdagították a könyvtárat, valamint azok a könyvek is, melyeket utazók és nagykövetek hoztak magukkal más európai országokból és Keletről, vagy katonák zsákmányoltak a háborúkban. Később I. Ferenc vezette be a kötelespéldány-jogot, amikor a XVI. században elrendelte, hogy minden kiadott könyvből el kell juttatni egy példányt a Királyi Könyvtárnak.

A Királyi Könyvtárat provinciáról provinciára, egyik királyi palotából a másikba szállították, végül visszakerült Párizsba, és itt a vallásháborúk idején (1562—98) kifosztották. A könyvtár 1721-ben talált maradandóbb otthonra, a nagy francia forradalom idején pedig elkobzott egyházi és nemesi gyűjteményekből több százezer könyvvel, kézirattal és másolattal gyarapodott. Bár felbecsülhetetlen értékű kincset sikerült ezekkel a szerzeményekkel összegyűjteni, teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a meglévő épületekben nincs elég hely a tárolásukra.

Rendkívüli növekedés

1868-ban építettek és használatba vettek egy olvasótermet, melyet kilenc üvegkupola borított. Ez a Henri Labrouste építész által tervezett építmény 360 olvasónak és mintegy 50 000 könyvnek adott helyet. A szomszédos raktárhelyiségben további egymillió kötet tárolására volt még lehetőség. De hat évtizeden belül a könyvtár állománya meghaladta a hárommilliót!

Minden évben újabb három kilométernyi polcrendszerre volt szükség a beérkező nagy mennyiségű könyv és folyóirat számára, és hiába végeztek sok-sok átalakítást meg bővítést, mégsem volt elegendő hely. Végül aztán 1988-ban François Mitterrand elnök bejelentette, hogy előkészületek történtek egy olyan könyvtár megépítésére, mely talán „a legnagyobb és legmodernebb könyvtár lesz a világon”. A cél az volt, hogy a könyvtár állománya „a tudomány minden területét felölelje, a könyveket mindenki használhassa, a könyvtárban a legkorszerűbb adatátviteli technikákat alkalmazzák, hogy messziről is bele lehessen tekinteni az adatbázisba, és hogy a könyvtár összeköttetésben legyen más európai könyvtárakkal”.

Nemzetközi pályázatot hirdettek az új könyvtár tervezésére. Csaknem 250 terv érkezett. A végén egy kevésbé ismert francia építész, Dominique Perrault terveit fogadták el. Neki az volt az elképzelése, hogy legyen egy hatalmas központi épület, melynek mind a négy sarkában van egy-egy torony, melyek mindegyike egy felállított, nyitott könyvre hasonlít. A bírálóknak nem tetszett az ötlet, hogy üvegtornyokban — vagy ahogy  ők mondták: „napkemencékben” — tárolják a könyveket, ahol azok ki vannak téve a napfénynek és a hőnek. Kompromisszumként az a döntés született, hogy fából készült szűrőket szereljenek az ablakok mögé, hogy megvédjék a könyveket, a legértékesebb dokumentumokat pedig a központi épületben lévő tárolóban helyezzék el.

A költözéssel járó nehézségek

További nehézség volt a több mint tízmillió könyv átköltöztetése, melyek közül sok példány igen sérülékeny és ritka, mint például a könyvtár két Gutenberg-Bibliája. A korábbi költözések nem mentek zökkenőmentesen. Egy szemtanú szerint az 1821-es költözéskor sok könyv leesett a szekerekről, bele a sárba. Ez alkalommal a szállítás sokkal szakszerűbben történt.

A szakemberek egy csoportja 1998-ban kezdett bele a több millió könyv átköltöztetésével járó óriási munkába. Hogy a könyveket védjék a károsodástól, lopástól vagy elkallódástól, víz-, tűz- és ütésálló, lepecsételt ládákban szállították őket. További biztonsági intézkedésként a könyveket szállító tíz teherautón nem voltak azonosító feliratok. Ezeknek a kamionoknak csaknem egy éven át tartott, mire naponta 25-30 000 könyvvel megrakodva, Párizs hírhedt forgalmi dugóin átaraszolva új otthonukba szállították a könyveket.

A tudás kincsestára

Az új könyvtár két részre van osztva. A haut-de-jardinben (felső kertben) 1600 ülőhely van az olvasóközönségnek, és itt mintegy 350 000 könyvhöz lehet könnyen hozzáférni. A rez-de-jardinben (alsó kertben) 2000 ülőhelyet tartanak fenn a kutatást végzőknek.

A könyvtár egy kicsike erdő köré épült. A vörös szőnyegek, valamint a faburkolat és fabútorok barátságos, megnyugtató hangulatot árasztanak, ami segíti az olvasókat az odafigyelésben és tanulmányozásban. Van egy audiovizuális szoba, ahol a látogatók beletekinthetnek, illetve belehallgathatnak CD-ROM-okba, filmekbe, hangkazettákba, valamint több ezer digitalizált felvételbe és könyvbe.

A Francia Nemzeti Könyvtárban az elkövetkező majd 50 évre elegendő hely van a beérkező új könyveknek. Az ember óhatatlanul is elgondolkozik azon, hogy micsoda erőfeszítéseket tettek, hogy létrehozzák és megőrizzék a tudásnak ezt a kincsestárát.

[Kép a 24. oldalon]

Olvasóterem 1868-ban

[Forrásjelzés]

© Cliché Bibliothèque nationale de France, Paris

[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]

©Alain Goustard/BNF. Architect: Dominique Perrault. © 2002 Artists Rights Society (ARS), New York/ADAGP, Paris