Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egyedülálló szülők, még sincsenek egyedül

Egyedülálló szülők, még sincsenek egyedül

Egyedülálló szülők, még sincsenek egyedül

„Amikor a gyerekek hazajönnek, átölelnek, és a fülembe súgják, hogy szeretnek, nos, ezek a pillanatok a legszebbek egy anya életében” (DORIS, EGY KÉTGYERMEKES, EGYEDÜLÁLLÓ ANYA).

AZ EGYEDÜLÁLLÓ szülők megnyugvásra lelhetnek a Bibliának ezt a kijelentését olvasva: „Az ÚR ajándéka a gyermek” (Zsoltárok 127:3, Újfordítású revideált Biblia.) Azok a gyermekek is nagyon-nagyon értékesek Isten szemében, akiket egyedülálló szülők nevelnek. Teremtőnk azt szeretné, hogy az egyszülős családok is sikeresek legyenek. A Biblia a következőket mondja róla: „támogatja az árvát és az özvegyet” (Zsoltárok 146:9, Úf.). Az egyedülálló szülők biztosak lehetnek abban, hogy Isten készségesen támogatja őket.

Egy gyermeknek kijár, hogy szeretetteljes és biztonságos környezetben neveljék fel, mely segít neki fizikailag, érzelmileg és szellemileg érett személlyé válnia. A szülőknek pedig egytől egyig az a feladatuk és kiváltságuk, hogy Isten rendelkezésére álljanak a gyermeknevelésben.

Számos egyedülálló szülő tapasztalta, hogy a sikerhez arra van szükség, hogy szorgalmasan imádkozzon, következetesen alkalmazza a bibliai alapelveket, és teljes mértékben Jehovára támaszkodjon. Ez összhangban van a Zsoltárok 55:23-ban található buzdítással: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad.”

A nagyszülők, a helyi vének és más tapasztalt szülők a keresztény gyülekezetben időről időre segíthetnek az egyszülős családoknak megbirkózni a nehezebb helyzetekkel. Igen, a rokonok és a hittársak nagyon sokat tehetnek azért, hogy támogassák az egyedülálló szülőt, ám mindent összevetve az Istentől kapott felelősség a szülő vállán nyugszik. *

Örömmel mondhatjuk, hogy számos egyedülálló szülőnek sikerült megbirkóznia a sajátos helyzetéből adódó nehézségekkel, és gyermekei felelősségteljes, jól nevelt, istenfélő emberekké váltak. Az Ébredjetek! elbeszélgetett néhány ilyen szülővel. Mi a közös bennük? Például a következők:

Az otthon és a családi élet kézben tartása. A sikeres egyedülálló szülők arra törekednek, hogy mindent jól megszervezzenek, és nagy erőfeszítést tesznek azért, hogy összehangolják a családtagok időtervét. A hatékony tervezés és szervezés elengedhetetlen. A Biblia kijelenti: „A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak” (Példabeszédek 21:5, Úf.).

Elkötelezettség. A sikeres egyedülálló szülők szívében az egyik legfontosabb helyet a családi élet tölti be. Figyelmük középpontjában nem a saját, hanem a gyermekeik szükségletei állnak (1Timóteus 5:8).

Kiegyensúlyozott gondolkodás. A sikeres egyedülálló szülők nem hagyják figyelmen kívül a gondokat, de nem is tulajdonítanak nekik a kelleténél nagyobb jelentőséget. Inkább megoldásokat keresnek. Tudják, hogy nehézségekre számítaniuk kell, és megpróbálnak önsajnálat vagy keserűség nélkül megbirkózni velük.

Jó gondolatcsere. A sikeres egyedülálló szülők elősegítik a jó gondolatcserét. Minden családtagnak segítenek, hogy egyenesen és nyíltan beszélhessen a gondolatairól és érzéseiről. Egy egyedülálló apa a gyermekeiről beszélve a következőket mondta: „Minden alkalmat megragadok arra, hogy beszélgethessek velük. Vacsorakészítés közben nagyon bensőséges légkör alakul ki közöttünk. Ilyenkor nyílnak meg igazán.”

Önmagukkal való törődés. Bár nincs sok idejük, a sikeres egyedülálló szülők a saját szellemi, érzelmi és fizikai szükségleteikre is odafigyelnek. Emese, egy kétgyermekes, elvált anya elmondta: „Önmagamra is próbálok némi időt szakítani. Például amikor egy barátom zeneórát ad a gyerekeknek, mindjárt nyerek egy órát. Ilyenkor leülhetek egy kicsit, de még véletlenül sem kapcsolom be a tévét.”

Derűlátó szemléletmód. A sikeres egyedülálló szülők „mosolygó” szívvel tekintenek a gyermeknevelésre és úgy általában az életre. A feszült helyzetekben is a jóra összpontosítanak. Egy anya, aki egyedül neveli a gyermekeit, elmondja: „Rá kellett jönnöm, hogy egyedülálló anyának lenni nem is olyan rettenetes.”

Sikertörténetek

Vajon csakugyan hasznosak ezek az alapelvek? Igen, ahogyan azt számos olyan történet is alátámasztja, mely sikeres egyedülálló szülőkről szól. Az első cikkben említett Gloria egy elvált anya, aki Nagy-Britanniában él, és egyedül nevelte fel két fiát és a lányát úgy, hogy közben dolgozott is. Ma mindhárom, immáron felnőtt gyermeke teljes idejű keresztény szolga, és a bibliai oktatómunka előmozdításának szenteli életét. Amikor megkérdeztük Gloriától, hogy miként birkózott meg a feladattal, ezt mondta: „Először is arra kellett nagyon odafigyelnem, hogy a családi bibliatanulmányozásunk rendszeres legyen, és lekösse a gyerekek figyelmét. Azt akartam, hogy a gyerekek boldogok és elégedettek legyenek, belső békének örvendjenek, s hogy elkerüljék a rájuk leselkedő csapdákat. Találtam magamnak egy állást, ahol éjszakai műszakban dolgozhattam. A célom az volt, hogy amikor csak lehet, velem lehessenek a gyerekek. Mielőtt munkába indultam, együtt imádkoztunk, majd lefektettem őket. A nagynéném vigyázott rájuk, míg én dolgoztam.”

Hogyan segített Gloria a gyermekeinek a helyes fontossági sorrend felállításában? „Elsődleges célom az volt, hogy a szellemiek legyenek a legfontosabbak az életünkben — mondja. — Nem volt valami sok pénzünk, s én ezt soha nem is titkoltam a gyermekeim elől. Nem kértem tőlük olyat, amit én magam másképp tettem volna, és mindegyikük együttműködött velem.” Arról, hogy miként sikerült megőrizniük a szoros családi köteléket, Gloria a következőket mondja: „A titok nyitja az, hogy együtt csináltunk mindent. Senki nem vonult félre a saját szobájába. Együtt főztünk, takarítottunk és szépítgettük a lakást. Ésszerű módon terveztük meg, hogy mit fogunk csinálni. Mindig nagyon ügyeltem arra, hogy kikapcsolódásra is jusson idő.”

Carolyn, aki egyedül neveli kisfiát, Josephet, meg van elégedve azzal, ahogyan gyermeke fejlődik. Mi a sikerének kulcsa? „Lefekvés előtt együtt olvassuk a Bibliát — mondja —, majd felteszek neki néhány kérdést, hogy lássam, mit értett meg belőle. Emellett megnézünk egy-két előre kiválasztott bekezdést valamelyik bibliai kiadványból, és saját helyzetünkre alkalmazzuk az olvasottakat. Ez segít Josephnek, amikor próbákkal kerül szembe, például ha az iskolában meg akarják félemlíteni agresszívabb társai.” Carolyn bevallja, hogy egyáltalán nem könnyű az élete, de nem érzi magát egyedül. „Állandóan küzdenem kell — jegyzi meg —, de úgy érzem, Jehova mindig is mellettem állt. A keresztény gyülekezet is óriási erőt ad.”

Gloriához és Carolynhoz hasonlóan több ezer sikeres egyedülálló szülő esete bizonyítja, hogy a Biblia jól bevált alapelvei mindenkinek segíthetnek abban, hogy derék, jó szellemiségű gyermekeket tudjon felnevelni (Példabeszédek 22:6). Senki nincs kudarcra ítélve! Az egyedülálló szülőknek rengeteg olyan kihívással kell szembenézniük, melyek alkalmat adnak nekik arra, hogy fejlődjenek és adjanak magukból. Úgy tudják a lehető legjobban ellátni felelősségeiket, ha teljes mértékben Istenre támaszkodnak, és maradéktalanul bíznak abban, hogy ő segíteni fog (Zsoltárok 121:1–3).

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Arról, hogy miként lehetnek sikeresek az egyszülős családok, A családi boldogság titka című könyv 9. fejezetében olvashatunk bővebben; Jehova Tanúi kiadványa.

[Képek a 11. oldalon]

A családi bibliatanulmányozás hozzájárult ahhoz, hogy Gloria három gyermekéből teljes idejű keresztény szolga váljon. Itt éppen a legidősebb fiú levelét és fényképét nézegetik, aki most misszionáriusként szolgál

[Képek a 12. oldalon]

Carolyn a fiával, Josephfel