Egyre kevésbé reménykedhetünk a békében?

„Napjainkban az az érzése az embernek, hogy . . . körülötte tornádó tombol, egy olyan katasztrófa, melyre még nem volt példa a történelemben” (A „La Repubblica” című római napilap).

MÉG soha nem gondolkodtak el olyan sokan az emberiség jövőjén, mint a tavalyi New York-i és washingtoni terrortámadások óta. A televízió képernyőjén újra meg újra végignézhettük, amint az ikertornyok lángba borulnak, majd összeomlanak, s láthattuk a kétségbeesett túlélők könnyeit. A látvány a föld minden részén sebet ejtett az emberekben. A fájdalom mellett az az érzés költözött a szívekbe, hogy a világ valami módon történelmi változáson esett át. Csakugyan ez történt?

2001. szeptember 11-e háborút hozott magával. Olyan országok, melyek korábban ellenséges viszonyban álltak egymással, tüstént összefogtak, hogy együttes erővel szembeszálljanak a terrorizmussal. Mindent egybevetve, nagyon sok ember halt már meg a terrorizmus elleni háborúban, és a pusztítás mértéke is óriási. De sokak számára talán még ennél is gyökeresebb változást jelent az a tény, hogy az emberek nem érezhetik többé biztonságban magukat; egyre erősebbé válik az az érzés, hogy mindenkire mindenhol veszély leselkedik.

A világ vezetői roppant nagy gondokkal néznek szembe. A terrorizmust vélhetően a szegénység és a fanatizmus táplálja, ezekre a csapásokra pedig úgy tűnik, senki nem ismer gyógyírt. Ezért az újságírók és riporterek azt latolgatják, hogy meg lehet-e valami módon akadályozni, hogy a terrorizmus futótűzként terjedjen. Az igazságtalanság oly nagy mértékben van jelen a világ minden részén, hogy a körülmények adottak arra, hogy bármelyik pillanatban elszabaduljanak az indulatok. Mindenki azon töri a fejét, hogy vajon megoldódnak-e valaha a társadalmi gondok. Lesz-e olyan idő, amikor sem a háborútól nem kell majd tartanunk, sem a következményeitől: a szenvedéstől, haláltól és pusztítástól?

Emberek milliói a szervezett vallásokhoz fordulnak ezekkel a kérdésekkel. Mások ellenben nincsenek ilyen bizalommal irántuk. Mi személy szerint milyen állásponton vagyunk? Vajon a vallási vezetők választ tudnak adni ilyen kérdésekre? És csakugyan hozzá tudnak járulni a békéhez az imáikkal?