Vallásközi találkozó Assisiben a békéért

„Le az erőszakkal! Le a háborúval! Le a terrorizmussal! Isten nevében minden vallást felszólítunk, hogy igazságot és békét, megbocsátást és életet, szeretetet hozzon e földre!” (II. János Pál pápa).

ASSISI, OLASZORSZÁG, 2002. január 24.: a világ szervezett vallásainak képviselői összegyűltek, hogy a békéért imádkozzanak, melyet a terrorizmus, a türelmetlenség és az igazságtalanság annyira veszélybe sodort. A találkozót körülbelül két hónappal a New York-i ikertornyok összeomlása után jelentette be a pápa. Sok vallási vezető lelkesen elfogadta a Vatikán meghívását.

Ezt megelőzően két ízben — először 1986-ban, majd 1993-ban — rendelt el a pápa imanapot ugyanebben az olasz városban. * A 2002-es találkozón több mint ezer újságíró volt jelen a világ minden részéről. Számos vallás képviseltette magát a békéért mondott imákban, így a kereszténység (katolikusok, evangélikusok, anglikánok, a görögkeleti ortodox egyház tagjai, metodisták, baptisták, pünkösdisták, mennoniták, kvékerek és mások), továbbá az iszlám vallás, a hinduizmus, a konfucianizmus, a szikh vallás, a dzsainizmus, a tenri-kjó, a buddhizmus, a judaizmus, a hagyományos afrikai vallások, a sintó és a zoroasztrizmus. De más vallások küldöttei is jelen voltak, és az Egyházak Világtanácsa is képviseltette magát.

Békét támogató nyilatkozatok

A nap 8 óra 40 perckor vette kezdetét, amikor a „békevonat”, mely hét jól felszerelt, minden kényelemmel ellátott vasúti kocsiból állt, kigurult a kis vatikáni állomásról. A vonat felett két helikopter őrködött. A kétórás út végén a pápa és a többi  vallási vezető megérkezett Assisibe. Hogy a lehető legbiztonságosabb legyen az esemény, körülbelül ezer rendőr állt teljes készültségben.

A vallási vezetők egy ősi piactéren gyűltek össze, melyet egy hatalmas sátor fedett be. Alatta egy nagyméretű, vörös színű, V alakú színpadot helyeztek el a vallások képviselői számára. A pápa székét középre állították. Oldalt a béke jelképe, egy olajfa zöldellt. A színpaddal szemben, a hallgatóságnak kijelölt székeken több mint 2000 vendég ült, akiket nagy gonddal választottak ki. Olaszország legmagasabb rangú tisztviselői közül is jelen voltak néhányan, akik az első sorban foglaltak helyet. A beszédek között lenyűgöző kórusok békehimnuszokat énekeltek. Több ezer ember — legtöbbjük fiatal — gyűlt össze a város más részein. A békéről énekeltek, s kezükben feliratokat tartottak, melyek különböző nyelveken hirdették, hogy nincs szükség háborúra. Sokan olajfaágat lengettek.

Miután a pápa elfoglalta helyét a színpadon, üdvözölte a különböző vallások képviselőit. Azután latinul elénekeltek egy himnuszt, mely az Ézsaiás 2:4-en alapult, azon a prófécián, mely egy olyan jövőről beszél, amikor „nép népre kardot nem emel”. Majd ünnepélyes nyilatkozatok hangzottak el a béke támogatására több küldöttől, akik mind a saját vallásukra jellemző öltözéket viseltek. Íme néhány szemelvény a nyilatkozatokból:

„Ebben a történelmi pillanatban meg kell mutatnunk az embereknek, hogy lépéseket teszünk a békéért, és reményteljes szavakkal kell szólnunk hozzájuk” (François Xavier Nguyên Van Thuân bíboros).

Isten „nem a háború és a konfliktusok, hanem a béke Istene” (I. Bartolomaiosz, ökumenikus pátriárka).

„A vallási különbözőségeknek nem szabadna azt eredményezniük, hogy [az emberek] figyelmen kívül hagyják, vagy ami még rosszabb, hogy gyűlöljék azokat, akik nem olyanok, mint ők” (dr. Setri Nyomi, Református Egyházak Világszövetsége).

„Az emberek közötti valódi béke két nélkülözhetetlen tartópillére az igazságosság és a testvéri szeretet” (Amadou Gasseto törzsfőnök, a hagyományos afrikai vallások képviselője).

„Csak a békét lehet szentnek nevezni, a háborút soha!” (Andrea Riccardi, katolikus egyház).

Néhány küldött elismerte, hogy óriási felelősség terheli a vallásokat a türelmetlenség és a háborúk előmozdításáért. A Lutheránus Világszövetség képviselője elmondta, hogy a világot „a feje  tetejére állította a vallási fundamentalizmus által szított vad gyűlölködés”. A judaizmus egyik képviselője kijelentette: „A vallások nagyon sok borzalmas, véres háború kirobbanását idézték elő.” Egy hindu küldött a következőképpen nyilatkozott: „A történelem lapjain egyre-másra olyan esetekkel találkozunk, amikor magukat megmentőként feltüntető vallásos emberek pontosan a vallás által gyakoroltak hatalmat az embereken, és a vallással okoztak megosztottságot közöttük.”

Ezek után a küldöttek fennkölt hangnemben elítélő szavakkal illették a terrorizmust és a háborút, majd visszavonultak — mindenki a számára kijelölt helyre —, hogy ki-ki a saját istenéhez imádkozzon a békéért.

Békéért mondott imák

A keresztény egyházak képviselői együtt imádkoztak a Szent Ferenc-bazilika alsó templomában, annál a temetkezési helynél, amelyről a templom a nevét kapta. A találkozó egy „trinitárius imádsággal” kezdődött, melyet a pápa és három küldött vezetett le. Az imák között himnuszokat zengtek, békét dicsőítő könyörgéseket mondtak, valamint békéről szóló bibliai részeket olvastak fel. Az egyik ima témája „egy egységes hit” létrehozása volt. A szertartás végén a résztvevők elénekelték latinul a miatyánkot, mely a Máté 6. fejezetének 9—13. versén alapul.

Ezzel párhuzamosan a többi vallás képviselői is imádkoztak más-más helyeken. Egy Mekka felé tájolt teremben a muszlimok szőnyegen térdelve Allahhoz esedeztek. A zoroasztrizmus hívei — a dzsainistáktól és a konfuciánusoktól nem messze — szent tüzet gyújtottak, és úgy imádkoztak. A hagyományos afrikai vallások képviselői az őseik szellemeihez fohászkodtak. A hinduk is a saját isteneikhez fordultak békéért. Mindegyik vallás a saját szertartásait követve imádkozott.

Közös fogadalom a békéért

A küldöttek újból összegyűltek a sátor alatt a szertartás lezárásához. Szerzetesek ünnepélyes keretek között, a béke reménysugarának jelképeként, égő lámpásokat adtak át a vallások képviselőinek. Nagyon megkapó látványt nyújtott a jelenet. Ezt követően a küldöttségek számos tagja egy békéről szóló közös fogadalmat olvasott fel, és mindegyikük hozzáfűzte a saját nyilatkozatát.

„A békéhez az kell, hogy szeressük felebarátainkat” (I. Bartolomaiosz, ökumenikus pátriárka).

„Az erőszak és a terrorizmus teljes ellentétben áll a vallás igazi jelentésével” (dr. Konrad Raiser, az Egyházak Világtanácsának küldötte).

„Kötelességünknek érezzük, hogy az embereket kölcsönös tiszteletre és megbecsülésre tanítsuk” (Bhai Szahibdzsi Mohinder Szingh, a szikh vallás képviselője).

„Ha nincs igazságosság, valódi béke sincs” (Vasziliosz, ortodox püspök).

Végezetül a pápa felolvasta a cikk elején idézett szavakat. A vallásközi találkozó úgy zárult, hogy a küldöttek a béke jeleként megölelték egymást. A gondosan megválasztott, fennkölt szavakhoz pompa és ünnepélyesség társult. De hogyan reagáltak az emberek erre a nagyszabású eseményre?

„Csak beszélnek, vagy . . . lépéseket is tesznek”?

Az újságok és a televízió hangos tetszésnyilvánítással fogadta a pápa kezdeményezését. Néhányuk „az egész kereszténység szószólójának” nevezte a pápát. A vatikáni L’Osservatore Romano című lap azt írta, hogy az Assisiben megrendezett találkozó „egy mérföldkő azon az úton, mely egy békés civilizáció létrehozásához vezet”. A Corriere dell’Umbria címoldalán ez állt: „Assisi fényt áraszt a békére”.

Nem mindenki figyelte ilyen lelkesedéssel az eseményeket. Voltak, akik kételyüknek adtak hangot, mivel már korábban, 1986-ban és 1993-ban is rendeztek hasonló imanapokat, mégsem szűntek meg a vallás nevében vívott háborúk. A vallásos gyűlölködés véres háborúkat robbantott ki Ugandában, a korábbi Jugoszláviában, Indonéziában, Pakisztánban, a Közel-Keleten és Észak-Írországban.

A La Repubblica című olasz újság megjegyezte, hogy néhány kritikus csak legyintett, és azt mondta, hogy „csak felhajtás” volt az egész. Az Európai Parlament egyik tagja kijelentette, hogy a békéhez az kell, hogy a vallásos emberek „az evangélium szerint éljenek”, vagyis betartsák a parancsolatokat: „szeresd ellenségedet; fordítsd oda a másik orcádat.” Erre pedig szerinte „senki nem fordít figyelmet”.

 Az Olaszországi Zsidó Hitközségek elnöke így nyilatkozott: „Kíváncsian várjuk, mi lesz ezek után, úgy értem, csak beszélnek, vagy konkrét lépéseket is tesznek, mely igazi változásokat eredményez majd.” Az Olaszországi Buddhisták képviselője is hasonlóképpen vélekedett; véleménye szerint valakinek most már arról kellene „gondoskodnia, hogy a békéért való könyörgésekből több legyen, mint csupán jó szándék”. Az olasz L’Espresso című folyóirat egyik újságírója szerint a keresztény egyházaknak az Assisiben tartott találkozóval egyéb céljaik is voltak. Az ő szavaival élve „azért szövetkeztek, hogy fellépjenek a vallástól való elhidegülés, a féktelenség és a hitetlenség ellen”, valamint hogy megpróbálják megállítani azt az „erőteljes elvilágiasodást”, mely Európában figyelhető meg, noha a kontinens „keresztény múltra” tekint vissza.

A kritikusabb szemlélők között voltak a hagyományos katolikus nézeteket vallók, akik attól tartanak, hogy az egyház tantételei veszítenek az erejükből. Egy televíziós interjúban a jól ismert katolikus író, Vittorio Messori elmondta, hogy az Assisiben történtek miatt félő, hogy nem lehet majd egyértelmű különbséget tenni a vallások között. Természetesen az egyházi hatóságok vigyáztak, nehogy azt a látszatot keltsék, hogy a vallások keverednek. A pápa külön kijelentette, hogy erről szó sincs. Ennek ellenére maga az esemény jellege valahogy azt az érzést keltette sokakban, hogy a különböző vallások ugyanazon felsőbb erő megközelítésének egy-egy lehetséges módját képviselik.

Vallás és béke

De mit tehetnek a szervezett vallások a béke érdekében? Néhányan már magát a kérdést is ironikusnak tartják, hiszen a vallások, úgy tűnik, sokkal nagyobb szerepet játszanak a háborúk kirobbantásában, mint azok megelőzésében. Történészek műveiben olvashatunk arról, hogy miként használták fel a világi hatalmak a vallást a háborús törekvéseikben. A kérdés csupán az, hogy miért engedték a vallások, hogy ily módon irányítsák őket.

Van egy szent erkölcsi tanítás, mely segíthetett volna — a keresztény egyházaknak legalábbis mindenképpen —, hogy ne keveredjenek bűnbe a háborúkban. Jézus kijelentette, hogy követői nem lesznek „része a világnak” (János 15:19; 17:16).  Ha a kereszténység ezekhez a szavakhoz tartotta volna magát, nem fogott volna össze a politikai hatalmakkal, és nem adta volna áldását a hadseregekre és a háborúkra.

Ha a vallási vezetők az Assisiben elhangzott nemes szavakkal összhangban akarnak cselekedni, akkor bizony távol kell tartaniuk magukat a politikai hatalmaktól. Továbbá meg kell tanítaniuk a hívőkkel, hogy miként lehet békében élni egymással. Ám a történészek szerint a földet betöltő erőszakos cselekedetek végrehajtói között bőven akadnak istenhívők, legalábbis akik annak tartják magukat. Egy nemrégiben megjelent újságcikk megállapította: „Röviddel szeptember 11-e után a következő megdöbbentő, s egyben elgondolkodtató szavakat firkálta valaki egy washingtoni épület falára: »Drága Istenünk, ments meg minket azoktól, akik hisznek benned.«”

Az Assisit övező pompa és ünnepi hangulat elmúlt, ám számos nehezen megválaszolható kérdés nyitva maradt. De talán nincs még egy olyan kérdés, melyet sok vallásos ember fontosabbnak és egyben nyugtalanítóbbnak tartana, mint a következő: Miért van az, hogy Isten a mai napig nem hajlandó válaszolni a világ vallási vezetőinek a békéért mondott imáira?

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

A vallások képviselői a béke reménysugarának jelképeivel, az égő lámpásokkal

[Forrásjelzés]

AP Photo/Pier Paolo Cito

[Kép forrásának jelzése az 5. oldalon]

AP Photo/Pier Paolo Cito