Az angliai borz igazi uraság

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

AZ ERDŐ csendjét egy feketerigó éneke törte meg. Amint lassan a látóhatár alá bukott a nap, letelepedtem egy kidőlt nyírfára, és megcsapott a harmatos növények illata, amely alkonyatkor áradt szét a levegőben a zápor után.

Ügyeltem, hogy olyan helyre üljek, ahol felém fúj a lágy szellő, ugyanis azért jöttem ide, hogy borzokat figyeljek meg. A borznak apró a szeme, és fehér végű füle is kicsi, de megtanultam, hogy sosem szabad alábecsülni a hallását és szaglását, mely igen kitűnő. Tudtam, hogy ha meghallaná, hogy zajt csapok, vagy megérezné a szagomat, akkor rögtön visszahúzódna föld alatti rejtekhelyére, és elő sem bújna aznap éjjel.

Az európai borz nagytermetű, rejtőzködő állat. Körülbelül egy méter hosszú és harminc centiméter magas. Átlagos testsúlya 12 kilogramm. Durva tapintású, szürke bundája van, pofája, hasa és rövid lábai feketék, pici farka pedig szürke. Mindegyik lábán öt ujj van hatalmas karmokkal.

A három széles, fehér csík, amely az orrától a füléig húzódik, nemcsak különleges jellemzője, de vita tárgyát is képezi. Némelyek azt mondják, hogy a borzok a legsötétebb éjszakában is képesek azonosítani fajtársukat a csíkok alapján, de mi úgy tudjuk, hogy a borzok szagról ismerik fel egymást. Bármi célt szolgáljanak is ezek a csíkok, a borzot igen kedves teremtménnyé varázsolják.

A borz az angliai vidék megszokott látványához tartozik. Megrögzött földmunkás lévén állandóan alagutakat, járatokat és kamrákat ás, hogy otthont, vagyis várat készítsen magának. Ennek átmérője akár 30 méter is lehet, a labirintusszerű alagutak hossza pedig a 300 métert is elérheti! A borz éjjeli állat, napközben pedig a föld alatti üregek rendszerét hálószobának használja. Puha alommal bélelt különleges kamrák állnak a nőstény rendelkezésére, amikor kölykezik.

 A borzvárnak számos kijárata van a felszín felett, a szabadban, gyakran egy égerfa közelében, valamint galagonya- vagy szederbokrok között. Angliában némelyik borzvárról, melynek több mint 50 bejárata van, úgy tudják, hogy legalább 150 éves, és ugyanazon család számos nemzedékének is otthont adott. A borzok jellemző élettartama 2-3 év, de akár 15 évig vagy még tovább is elélhetnek.

A borztanyát nem nehéz felismerni a közelében levő földkupacokról és kövekről, valamint a bejáratai felé lejtő nagyobb földhalomról. Rögtön láthatjuk, milyen erős ez az állat, amikor megfigyeljük, mit bányászott ki az üregekből.

Hogyan lehet megállapítani, hogy egy borzvárban laknak-e? Először keressük meg a borzok által használt latrinákat: ezek 15-20 centiméter széles és 20 centiméter mély árkok a borzvár körül. Ha van bennük ürülék, különösen ha friss, akkor biztos, hogy laknak borzok a tanyán. Kutassunk a jól kitaposott ösvények után is, amelyek a borzvárból indulnak ki, a nyári hónapokban pedig a letaposott növényzetet figyeljük. Sáros talajon keressünk borznyomokat, vagy a borzvárhoz közel olyan fákat, melyek törzsén sáros nyomok és horzsolások vannak, ahol az állatok erős karmaikkal kapaszkodva felegyenesedtek, mint egy macska. Ha a borztanya nagy, a megfigyelés nehézzé válhat, mivel a borzok talán egy másik bejáratot vagy kijáratot használnak. Ezért menjünk oda hajnalban, és tegyünk botokat mindegyik lyuk szájába. A következő reggel látni fogjuk, hogy mely kijáratokat használják, a botokat ugyanis félrelökik az útból.

A borz éjszaka messze elkószál élelmet keresni, miközben tölgyfa vagy bükkfa makkja után kutat, vagy kiszagol és kiás egy-két fiatal nyulat, esetleg egy lárvákkal teli darázsfészket. Mi a legfőbb tápláléka? A földigiliszta! A borz szinte mindent megeszik: vadon termő gyümölcsöt, a kékharang nevű virág hagymáját, gombákat és bogarakat. Emlékszem, hogy egy nagyon esős júliusi éjszakán láttam borzokat, melyek nem mentek messzire a tanyájuktól, mivel ínyencfalatra leltek az erős szálú, hegyvidéki fűben, méghozzá töménytelen mennyiségben: fekete meztelen csigák jöttek elő az eső miatt.

A borzok általában júliusban párosodnak, és a nőstény rendszerint négy-öt kölyköt ellik februárban. Amikor a kölykök körülbelül három hónaposak, már kimerészkednek a felszínre, és játszanak a borzvár bejáratánál. Amíg a kölykök kint vannak, addig a hím és a nőstény kicserélik az almot. A borzok tiszta állatok, és mindig nagyon lelkiismeretesen takarítják a tanyájukat. Az alom tavaszi és őszi szellőztetése teljesen megszokott, de az év más hónapjaiban is előfordulhat. A szülők kivonszolják a régi, megszáradt füvet és páfrányleveleket, és frisset visznek be helyette; egy éjszaka alatt harminc köteggel is össze tudnak gyűjteni. Ezeket mellső mancsukkal az állukhoz szorítják, amint hátrafelé araszolnak, és a borzvár egyik bejáratánál leereszkednek.

A farkuk alatti mirigy erős szagú váladékot termel, amellyel a borzok bekenik a fűcsomókat, köveket vagy a kerítések tartóoszlopait, hogy megjelöljék területüket. Még egymást is bekenik ezzel azonosítás végett. Ezek a szagjelek segítenek a borznak, hogy könnyen megtalálhassa a tanyája bejáratát, amikor visszatér.

A feketerigó éneke elhalkult, és minden elcsendesült a sötétbe burkolózó erdőben. Alig mertem levegőt venni, teljesen mozdulatlanul ültem, amikor a szemem sarkából észrevettem egy borz fekete-fehér ábrázatát. A borz néhány pillanatra megállt tanyája bejáratában, beleszimatolt az éjszakai levegőbe, hogy nincs-e veszély, majd elindult a sötétben — éppen úgy, mint egy igazi uraság, aki bejárja ősi birtokát.

[Kép a 12–13. oldalon]

„Szülőszoba”

Alvókamra

Alom

[Kép a 13. oldalon]

Borzkölykök

[Képek a 13. oldalon]

A borz étrendjének része a makk, a gomba és a földigiliszta

[Kép forrásának jelzése a 13. oldalon]

Fotók a borzokról: © Steve Jackson, www.badgers.org.uk