Megmenekültünk a rettenetes lávafolyamtól!

AZ ÉBREDJETEK! KINSHASA-KONGÓI ÍRÓJÁTÓL

KEDD volt, 2002. január 15-e — úgy tűnt, hogy teljesen megszokott nap lesz Közép-Afrikában. Jehova egy másik Tanújával érkeztem meg a kinshasa-kongói Kivu körzetben levő Gomába, hogy találkozzunk a nagy tavak vidékén élő Tanúkkal.

Nincs ok az aggodalomra?

Bár a 3470 méter magas Nyiragongo vulkán * 19 kilométerre található Goma városától, tevékenysége mégis foglalkoztatott bennünket. Hallottuk a morajlását, és láttuk a vulkánból felszálló füstöt. A helybelieknek ez nem volt szokatlan az évnek ebben az időszakában, és nem is aggódtak.

Délután részt vettünk Jehova Tanúi két gyülekezetének összejövetelein. Továbbra is éreztük a föld remegését, és hallottuk a morajlást. Úgy tűnt, hogy ez senkit sem zavar. A helyi hatóságok ismételten megnyugtatták a lakosságot, hogy nincs ok az aggodalomra. Bár egy kongói vulkanológus már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy ki fog törni a vulkán, senki sem hitt neki. Az egyik barátom mellékesen megjegyezte: „Ma este vörös lesz az ég alja, mert működik a vulkán.”

„Azonnal menekülnünk kell!”

Ahogy visszatértünk a szálláshelyünkre, határozott figyelmeztetést kaptunk: „Azonnal menekülnünk kell!” A helyzet kockázatossá vált. Nagy veszélybe került a város. Gyors fordulatot vettek az események. Korábban arról beszélgettünk, hogy Goma lesz prédikálótevékenységünk kiindulópontja. Ekkor pedig, késő délután, azt mondták nekünk, hogy el kell hagynunk a várost, mivel a teljes pusztulás veszélye fenyegeti.

Ahogy leszállt az est, az ég tűzpiros lett. Volt is miért! A Nyiragongótól egy lávafolyam indult meg a város irányába. A hegy olyan volt, mint egy hatalmas fortyogó fazék, melynek éppen kifröccsen a tartalma, és az égő láva mindent elpusztított, ami az útjába került. Még sosem csomagoltunk össze ilyen gyorsan! Este 7 óra felé járt az idő.

Ezrek menekültek az úton

Amint sietve menekültünk, a Gomából kivezető út megtelt az életüket mentő emberek tömegével. A legtöbben gyalog mentek, és azt vitték, amit éppen fel tudtak kapni. Sokan a fejükön egyensúlyozták csomagjaikat. Némelyek agyonterhelt járműveken ültek. Mind úton voltak a közeli ruandai határ felé. Ám a vulkán nem tisztelte az ember alkotta határokat. Nincs az a hadsereg, amely útját tudná állni! Láttunk katonákat, akik  futva mentették életüket a láva elől. Autóval lehetetlen volt előrehaladni az úton. Gyalog kellett tovább mennünk. A férfiakból, nőkből, gyerekekből és csecsemőkből álló 300 000 fős tömegben menekültünk a vulkán haragja elől. A talaj szüntelenül morajlott és rengett a lábunk alatt.

Mindenki mentette az életét. A barátommal nagyvárosi idegeneknek számítottunk a sokaságban, csak néhány Tanú volt mellettünk, akik gondoskodtak rólunk. Jelenlétük és nagyfokú törődésük mélyen megérintett és biztonságérzettel töltött el bennünket ebben az igen válságos és lehangoló helyzetben. Az emberek menekülés közben azt vitték magukkal, amit éppen a kezükbe tudtak kapni: ruhákat, fazekakat, serpenyőket és némi élelmet. Ebben az embertömegben mindenki lökdösődött. Némelyeket fellöktek az átjutni próbáló autók, a kezükből kiesett dolgokat pedig összetaposták a többiek. Jaj volt annak, aki elesett. Egyre feszültebbé vált a hangulat. Mindenkin elhatalmasodott a félelem. Igyekeztünk eljutni Gisenyibe, amely csupán néhány kilométerre van, a határ túloldalán Ruandában. Folytattuk az erőltetett menetet.

Biztonságban éjjel

Elértünk egy fogadót, de persze nem volt már több szálláshely. Meg kellett elégednünk azzal, hogy egy kerti asztal köré ülhettünk. Mindez három és fél óra kimerítő gyaloglás után. Örültünk, hogy életben maradtunk, kijutottunk a veszélyes övezetből, és együtt lehettünk keresztény testvéreinkkel, akik velünk együtt tették meg ezt az utat. Szerencsére a Tanúk közül senki sem vesztette életét.

Nyilvánvaló volt, hogy a szabad ég alatt fogjuk tölteni az éjszakát. Biztos távolból figyelhettük a Goma városa feletti tűzpiros eget. Igen lenyűgöző és gyönyörű volt! A reggel lassan jött. A morajlás és a rázkódás egész éjszaka folytatódott. Visszatekintve az előző nap szörnyűségeire, szánalmat éreztünk a kisgyermekekkel menekülő sok ezer család iránt.

 Gyorsan jött a segítség

Január 18-án, pénteken délben Kigaliból, Ruanda fővárosából érkező Tanúk látogattak meg minket. Gomai és gisenyi testvérekből segélybizottság alakult, amely munkához is látott. Az első cél az volt, hogy elszállásolják a menekült Tanúkat a közelben levő hat Királyság-teremben. Ez még aznap megvalósult. Az út mentén francia és szuahéli nyelvű feliratokat helyeztek el, amelyek jelezték, hogy merre kell menni a Királyság-terem felé, ahol a menekültek segítséget és vigaszt kaphattak. Még ugyanazon a napon három tonna létszükségleti cikk érkezett meg azokba a helyi Királyság-termekbe, ahol elhelyezték a Tanúkat. Másnap, szombaton Kigaliból egy élelemmel, takarókkal, műanyag ponyvával, szappannal és gyógyszerrel megrakott teherautó érkezett.

Az aggodalom egyre nőtt

Ez az időszak csakugyan okot adott az aggodalomra. Hogyan lehet kielégíteni az emberek szükségleteit? Mi a helyzet a vulkánnal? Mikor ér véget a kitörés? Mennyire pusztult el Goma városa? A beszivárgó hírek és a folyamatos földmozgás semmi jót nem ígért. A szakértők attól féltek, hogy a kén-dioxid mennyisége olyan veszélyes szintre emelkedik, amely már megmérgezi a levegőt. Amiatt is aggódtak, hogy a Kivu-tó vize szennyezetté válik a kémiai reakciók következtében.

A kitörést követő 48 órán belül nyugtalanító hírek kaptak szárnyra. Majd szombat délután megtudtuk, hogy egy lávafolyam, amely néhol a kétméteres mélységet is elérte, körülzárt mintegy 10 000 embert, köztük 8 Tanút egy kisgyermekkel. A levegő megtelt mérgező gázokkal. Aggódtunk az életük miatt. A helyzet reménytelennek tűnt. Még a gomai székesegyházat is elpusztította a feltartóztathatatlan lávafolyam. Akkor senki sem gondolta, hogy Goma feltámad majd valaha is a hamuból.

Vigasztaló hírek érkeztek

Vasárnap délelőtt, 9 órakor telefonhívást kaptunk egy testvértől, aki szintén ott volt a lávafolyam fogságában. Elmondta, hogy a helyzet megváltozott, jobbra fordultak a dolgok. Eleredt az eső, a láva kezdett lehűlni, és a levegő is kitisztult. Bár a láva még mindig forró és veszélyes volt, az emberek próbáltak átkelni rajta, hogy biztonságba juthassanak. A város nem pusztult el teljesen.

Ez az első jó hír, amelyet a katasztrofális események kezdete óta hallottunk. A vulkán tevékenysége — úgy tűnt — alábbhagyott. A környékbeli szakértők ellentmondásos véleményeket hangoztattak. Fel tudtuk venni a kapcsolatot a szomszédos várossal, Bukavuval, amely a Kivu-tó másik végén fekszik. Megtudtuk, hogy öt Tanú-család érte el Bukavut hajón, valamint három gyermek a szüleik nélkül. A városban élő Tanúk viseltek róluk gondot.

 Visszatérhetünk!

Január 21-én, hétfőn buzdítani és vigasztalni tudtuk a Gisenyiben levő áldozatokat, valamint fel tudtuk mérni a szükségleteiket. Megállapítottuk, hogy a hat Királyság-teremben ideiglenesen elszállásolt testvérek már megszervezték napi tevékenységüket. Megkaptuk a menekültek pontos számát: 1800 fő a gyermekekkel együtt.

Mit hoz a jövő? A helyi hatóságok azt tervezték, hogy gyorsan menekülttáborokat állítanak fel. Ám némelyeknek még mindig rossz emlékeik voltak a menekülttáborokról, amelyeket az 1994-es népirtás idején állítottak fel. Elhatároztuk, hogy visszatérünk Gomába, és délre el is értük a várost. Körülbelül a 25 százaléka romba dőlt. Már tudtunk járni a város utcáira befolyt dermedő láván, amely még mindig meleg volt, és gázokat lövellt. Sokan elhatározták, hogy visszatérnek a városba.

Délután 1 órakor találkoztunk 33 keresztény vénnel a Gomai Belvárosi Gyülekezet Királyság-termében. Egységesen eldöntötték, hogy visszaköltöznek Gomába. „Mi ide tartozunk” — mondták. Mi lesz, ha újból kitör a vulkán? „Már hozzászoktunk” — válaszolták. Attól féltek, hogy ha nem térnek haza rövid időn belül, akkor mindenüket el fogják lopni. Másnap az összes Tanú-család visszatért Gomába. Annak a 300 000 embernek a nagy többsége, akik korábban átlépték a határt, szintén visszatért a katasztrófasújtott városba.

Egy héttel később

A városban újra nyüzsgött az élet, nyilvánvaló volt, hogy nem lesz kihalt. Hamarosan kezdték elegyengetni a lávát, hogy a város két egymástól elválasztott részét újra összekapcsolhassák. Minden elpusztult, ami a láva útjába került. A kereskedelmi központ és a város önkormányzati létesítményei romba dőltek. Úgy becsülték, hogy a repülőtér kifutópályájának az egyharmada tönkrement.

A pontos számadatok azt mutatják, hogy 180 Tanú-család van azok között, akik mindenüket elveszítették, és hajléktalanná váltak. A segélybizottság intézkedett, hogy körülbelül 5000 férfi, nő és gyermek kapjon naponta élelmiszeradagot. Jehova Belgiumban, Franciaországban és Svájcban élő Tanúi egy szállítmány vízhatlan műanyag ponyvát küldtek, hogy ideiglenes szálláshelyet készíthessenek belőle a fedél nélkül maradtaknak, valamint hogy összejöveteli helyet készítsenek azoknak a gyülekezeteknek, amelyeknek súlyosan megrongálódott vagy romba dőlt a Királyság-termük. A hajlék nélkül maradt családok némelyike olyan Tanúknál húzhatta meg magát, akiknek a házai nem sérültek meg, mások pedig az ideiglenes szálláshelyeken kaphattak elhelyezést.

Január 25-én, pénteken, tíz nappal az után a borzalmas éjszaka után, 1846 fő gyűlt össze, hogy részt vegyen egy gomai iskola udvarán megrendezett összejövetelen, hogy buzdító szentírási gondolatokat hallhasson. Sok testvér kifejezte háláját a kapott vigaszért, valamint a Jehovától a szervezetén keresztül kapott gyakorlati segítségért. Minket, látogatókat, mélyen megindított a testvérek bátorsága és erős hite, amelyet ilyen nehéz körülmények között is kimutattak. Ilyen bajok közepette, mennyire felüdítő annak a testvériségnek a részét alkotni, amelyik egyesült az igaz Istennek, Jehovának, az örökké tartó vigasz Forrásának az imádatában! (Zsoltárok 133:1; 2Korintus 1:3–7).

[Lábjegyzet]

[Térképek a 22–23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Nyilak jelzik a lávafolyamot

KINSHASA-KONGÓ

Nyiragongo-hegy

↓ ↓ ↓

A gomai repülőtér ↓ ↓

↓ GOMA

↓ ↓

KIVU-TÓ

RUANDA

[Képek a 23. oldalon]

A láva több tízezer lakost űzött ki Goma városából

[Forrásjelzés]

AP Photo/Sayyid Azim

[Képek a 24–25. oldalon]

A Tanúk egy héten belül megszervezték keresztény összejöveteleiket