Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A Földközi-tenger „vörös aranya”

A Földközi-tenger „vörös aranya”

A Földközi-tenger „vörös aranya”

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

EGY időben a tudósok nem tudtak dűlőre jutni azt illetően, hogy egy növénnyel vagy valamilyen ásvánnyal van-e dolguk. Élénk színével mindig is elbűvölte kedvelőit. Ahogy teltek az évszázadok, mindig más szerepben díszelgett: használták ékszerként, művészeti tárgyak alapanyagaként, talizmánként, gyógyszerként, sőt még fizetőeszközként is. Napjainkban elsősorban ékszert készítenek belőle. Miről van szó? A Földközi-tengerben élő nemeskorallról, mely annyira értékes, hogy elnevezték „vörös aranynak”.

De pontosan mi is az a nemeskorall? Hol és hogyan képződik? Milyen módszerekkel gyűjtik? Miként munkálták meg a múltban? És napjainkban?

Állat, növény vagy ásványkincs?

Már az ókor természettudósai is foglalkoztak a Földközi-tenger nemeskoralljával (Corallium rubrum); írtak a gyűjtéséhez alkalmazott módszerekről, és a felhasználásáról is szót ejtettek. Azt, hogy ezek a korallok minden más korallfélével egyetemben egy állat mészvázának a maradványai, csak a XVIII. században értették meg. Amik első látásra virágoknak tűnnek egy miniatűr fán, azok valójában állatok karjai; sok-sok polipé. A körülbelül 25-30 centiméter hosszú ágak megszilárdult meszes lerakódásból épülnek fel, melyet polipok egész kolóniái választanak ki, hogy megvédjék magukat. Minden ág azonos színű — vörös —, de különböző árnyalatokban pompázik. A nemeskorall növekedéséhez 250 méter mélységig bármilyen, szilárd felület megfelel — egy szikla, elsüllyedt hajó, vagy akár egy öreg ágyúgolyó is. A lényeg az, hogy csendes és szennyeződésmentes legyen a tenger. Csak magas sótartalmú, 10-30 Celsius-fokos vizekben lelhető fel. A Földközi-tengerben él Albánia, Algéria, Franciaország, Görögország, Jugoszlávia, Marokkó, Olaszország, Spanyolország és Tunézia mentén, valamint az Atlanti-óceánban a Zöld-foki-szigetek és Marokkó partjainál. A becslések szerint a fiatal koralltelepek egyedei évente 4-8 millimétert növekednek, és ugyancsak egy év alatt körülbelül 1,5 millimétert vastagodnak.

Ősidők óta kincsnek tartják

A régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a korallt már a régiek is nagy becsben tartották; megmunkálták és kereskedtek vele. Eleinte valószínűleg csak azokat az ágakat gyűjtötték össze, melyeket a víz kisodort a Földközi-tenger partjaira. Svácban ősi sírokban nemeskorallok törött darabjaira bukkantak; bizonyára amulettként használták őket. Egy sumer istenségnek szentelt ékszerek között is találtak ilyen korallt. Az egyiptomiak nagy kincsként bántak vele, az ókori zsidók szemében pedig olyan értéke volt, mint az ezüstnek és a legkiválóbb minőségű aranynak (Példabeszédek 8:10, 11, Katolikus fordítás; Jeremiás siralmai 4:7). Emellett a kelták is igen nagyra becsülték, amit az is mutat, hogy fegyvereiket és lovaik kantárját ilyen korallokkal ékesítették.

Egy római természettudós, Plinius beszámolójából kiderül, hogy az i. sz. első században az Oroszlán-öbölben, az Itáliai-félsziget nyugati partja mentén és Szicília vizeiben gyűjtötték a nemeskorallokat. A telepeket hálókkal húzták ki, vagy vasszerszámokkal vágták el. Akkoriban úgy tartották, hogy a korall leviszi a lázat, és hogy vesekő, illetve szembetegségek kezelésére is alkalmas. Emellett azt hitték, hogy aki korallhoz jut, annak nem ártanak a forgószelek és a villámcsapások.

A X. századra az Afrika északi részén élő arabok újfajta eszközzel álltak elő. Egy nagy kereszt alakú szerkezettel végezték a gyűjtést, melynek egymásra rézsútosan elhelyezett szárai 4-5 méter hosszúak voltak. Súlyos követ erősítettek rá nehezékül. Középen és a rudak végein több háló is volt, s ezek némelyike a 8 méter hosszúságot is elérte. A keresztet egy csónakról eresztették alá, majd végighúzták a korallokkal teli aljzaton. A korall ágai letörtek, és beleakadtak a hálókba, így amikor a szerkezetet felhúzták, ki lehetett bogozni a hálókból a korallt. Ennek az eszköznek és módszernek többféle változatát alkalmazták egészen addig, amíg néhány éve be nem tiltották a használatukat, mivel féltek, hogy kár éri a tengeraljzatot és a víziállatokat. Azóta búvárok hozzák fel a korallokat. Nekik elvileg könnyebb válogatni a korallok között, és így kevesebb kárt okoznak, ám a valóságban néhányuk teljesen lecsupaszította az aljzatot.

Hagyományos olasz kézművesség

Az ókorban élt római kézművesek amuletteket, nyaklánchoz gyöngyöket, valamint olyan szobrokat készítettek, melyeknek a témáját a mitológiából vagy a természetből vették. A XII. századra Genova rengeteg gyöngyöt, gombot és egyéb tárgyat exportált Konstantinápolyba és számos földközi-tengeri kikötővárosba. Marco Polo idejében (XIII. század) a Földközi-tenger koralljára Indiában és Indokínában is nagy volt a kereslet. Az arab kereskedők még Kínában is árulták.

Trapaniban, Nápolyban és Genovában — hogy csak néhány várost említsünk — tucatszámra készítették a sima felületű díszeket. Az úgynevezett manierizmus és a barokk korszak során (XVI—XVIII. század) Trapani elsőrangú alkotásokkal büszkélkedhetett: a kézművesek apró koralldarabkákat fa- vagy arannyal borított fémfelületekre ragasztottak, és a legkülönfélébb tárgyakat ékesítették velük, például ékszerdobozokat, tálcákat, képkereteket, tükröket és templomi díszeket. Betlehemes jeleneteket faragtak ki korallból aprólékos pontossággal. Több ezer parányi korallgyöngy díszelgett nemes kelméken és oltárterítőkön. Ami a különféle személyes dísztárgyakat illeti, különösen a XIX. században készítettek sokat korallból. Mindenféle stílusban és formában meg lehetett találni őket. Készítettek ékszergarnitúrákat, fejdíszeket, fülbevalókat, függőket, nyakláncokat, kámeákat, brossokat és karkötőket. Némelyek virágokat, leveleket vagy állatokat ábrázoltak, mások a klasszikus stílust keltették életre.

A Nápolyi-öbölben fekvő Torre del Greco nevű városban kifejezetten a nemeskorall feldolgozásával foglalkoznak. A becslések szerint a világon az összes felszínre hozott nemeskorall 90 százalékát ebben a városban munkálják meg. Ügyes kezű mesteremberek körfűrésszel szeletekre vágják a korallágakat. Ezután vagy gyöngyök készülnek belőlük, melyeket gépek formálnak meg, vagy kézi marógéppel különböző alakúra és méretűre vágják őket, azután pedig lecsiszolják, és gyűrűkbe, fülbevalókba vagy egyéb tárgyakra kerülnek. Az alapanyag fele vagy háromnegyed része a megmunkálás során elveszik, vagy kidobják. Ez az egyik oka annak, hogy a korallból készült ékszerek grammonként többe kerülnek, mint az arany ékszerek.

A korallfeldolgozás többször is virágzó iparág volt, és busásan jövedelmezett. Az Il Corallo Rosso című könyv szerint azonban sajnálatos módon néhányan, akiket „a gyors meggazdagodási vágy hajt”, vérszemet kapnak a korall láttán, s képesek egész telepeket letarolni „úgy, hogy semmi ne maradjon belőlük”. Néhány érdekelt aggódik a nemeskorallok és a megmunkálásukkal foglalkozó iparág jövője miatt, s azt javasolja, hogy ésszerű gazdálkodási módszereket vezessenek be. Bár a nemeskorall nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, egyre nehezebb olyan darabokat találni, melyek mérete megfelelne az ékszerkészítőknek. Ma az Olaszországban készülő korall ékszerekhez a Csendes-óceáni egyedek is alapanyagul szolgálnak. Japán és Tajvan környékén körülbelül 320 méter mélységből gyűjtik össze a különböző korallfajokat. A művelethez még mini tengeralattjárókat és távirányítású robotokat is használnak. Hawaii partjaitól több mint 2000 kilométernyire 1500 méter mélyen is élnek értékes korallok.

A lélegzetelállító korall ékszerek és -szobrok tehetséges mesteremberek munkájáról tesznek tanúbizonyságot, akik sokat tettek ezért az elbűvölő hagyományért. Azoknak pedig, akiket csodálattal töltenek el Teremtőnk alkotásai, a Földközi-tenger „vörös aranya” csupán egy a közül a sok ajándék közül, melyekkel Isten megvidámítja a szívünket (Zsoltárok 135:3, 6).

[Kép a 16. oldalon]

XIX. századi nyaklánc, melyet 75 000 korallgyöngyből fűztek

[Forrásjelzés]

Per gentile concessione del Museo Liverino, Torre del Greco

[Kép a 17. oldalon]

Élő korall

[Képek a 18. oldalon]

Fejdísz

XVII. századi kehely

Ékszergarnitúra

[Forrásjelzés]

Minden kép: Per gentile concessione del Museo Liverino, Torre del Greco

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

Per gentile concessione del Museo Liverino, Torre del Greco