Eltérő vélemények a magánéletről

„A KUNYHÓJÁBAN A LEGSZEGÉNYEBB EMBER IS ELLENÁLLHAT A KORONA MINDEN HATALMÁNAK” (WILLIAM PITT, BRIT POLITIKUS, 1759—1806).

PITT szavaiban megfogalmazódik az a gondolat, hogy minden embernek jogot kell biztosítani valamiféle magánéletre, hogy az élete bizonyos része köré korlátot emelhessen, amely megvédi a nemkívánatos kíváncsiskodóktól.

A magánélet mást és mást jelenthet a különböző kultúrájú embereknek. Például Szamoa csendes-óceáni szigetein a házaknak gyakran egyáltalán nincsenek falai, és a család mindennapi házon belüli tevékenysége könnyen megfigyelhető kintről. Ám még itt is tapintatlannak tartják, ha valaki hívatlanul lép be a házba.

 Az emberek már régen felismerték, hogy szükség van magánéletre. Évezredekkel William Pitt híressé vált kijelentése előtt a Biblia már írt arról, hogy tiszteletben kell tartani mások magánéletét. Salamon király ezt írta: „Ritkán tedd lábadat a te felebarátodnak házába; hogy be ne teljesedjék te veled, és meg ne gyűlöljön téged” (Példabeszédek 25:17). Pál apostol erre intett: „tűzzétek ki célul, hogy . . . a magatok dolgával törődtök” (1Tesszalonika 4:11).

A magánélethez való jog annyira fontos, hogy a The UNESCO Courier folyóirat „a polgárjogok alapjának” nevezi. Ehhez hasonlóan egy befolyásos latin-amerikai politikus ezt mondta: „Bizonyos értelemben minden emberi jog a magánélethez való jog kifejeződése.”

De mivel napjainkban elharapódzik a bűnözés, és az egész világot fenyegeti a terrorizmus, némelyik állam és rendfenntartó erő egyre inkább úgy érzi, hogy meg kell szüntetnie a magánéletet körülvevő falakat ahhoz, hogy meg tudja védeni polgárait. Miért? Mert a társadalomban megbújó bűnözők a magánélethez való jogot használják fel gonoszságaik leplezésére. Így hát nem könnyű feladat egyensúlyt találni az állam azon felelőssége között, hogy megvédje polgárait, és az egyének magánélethez való joga között.

Magánélet vagy biztonság?

A 2001. szeptember 11-ei világrengető terrortámadások sok ember véleményét átformálták arról, hogy van-e joga az államnak beleavatkozni az emberek magánéletébe. „Szeptember 11-e megváltoztatta a dolgokat” — mondta az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság egyik korábbi munkatársa a BusinessWeek folyóiratnak. Még ezt jegyezte meg: „A terroristák egy olyan társadalomban mozognak, amelyben védve van a magánéletük. Ha a magánéletbe kell némiképp behatolni ahhoz, hogy megtalálhassák őket, a legtöbb ember azt fogja mondani, hogy »rendben, akkor tegyék ezt«.” A folyóirat erről számol be: „A szeptember 11-e után készített felmérések azt mutatják, hogy az amerikaiak 86%-a amellett van, hogy szélesebb körben telepítsenek arcfelismerő rendszereket; 81%-a fokozottabban figyeltetné a bank- és hitelkártyák tranzakcióit; 68%-a pedig támogatná, hogy országosan bevezessék a személyazonossági kártyát.”

Némelyik nyugati állam olyan személyazonossági kártya bevezetését tervezi, amelyen fel lehet tüntetni a tulajdonosának ujjlenyomatát és retinájának képét, valamint hozzáférést biztosít ahhoz az adatbázishoz, amelyben ellenőrizhetik az anyagi helyzetét és azt, hogy milyen bűntetteket követett el korábban. Technikailag összekapcsolható a személyazonossági kártyán levő információ a hitelkártya adataival, valamint az arcfelismerő kamerák adatbázisával. Ezáltal a bűnözőket le lehet tartóztatni azt követően, hogy kellékeket vásárolnak bűncselekményeik elkövetéséhez.

Ha a bűnözők megpróbálják elkerülni a leleplezést azzal, hogy elrejtik a bombákat, lőfegyvereket és késeket a ruhájuk alatt, vagy akár otthonuk falában, még ebben az esetben is el lehet kapni őket. Némelyik őrző-védő szolgálatnak olyan berendezései vannak, amelyekkel bármit észre lehet venni, amit valaki a ruhája alá rejt. Az újonnan kifejlesztett radarkészülékek lehetővé teszik, hogy a rendőrség felismerjen személyeket, akik a szomszéd szobában mozognak vagy akár csak lélegeznek. Vajon a fokozottá vált megfigyelés szükségszerűen csökkenti a bűnözés mértékét?

A kamerák elrettentik a bűnözőket?

Amikor a bűnözési arány drámaian megnőtt Bourke-ban, egy távoli, elhagyott vidéken levő ausztráliai városkában, négy zárt láncú térfigyelő kamerát (CCTV) állítottak fel. Ennek eredményeként rendkívüli mértékben csökkent a bűnözési arány. Ez a sikertörténet azonban nem ismétlődik meg mindenhol. A bűnözés visszaszorítása érdekében a skóciai Glasgow-ban 32 CCTV-t szereltek fel 1994-ben. Egy skóciai  kutatóintézet által készített tanulmány kimutatta, hogy az üzembe helyezést követő évben bizonyos bűntények száma csökkent. Ám a beszámoló megjegyezte: „A szeméremsértés eseteinek a száma, ezen belül a prostitúció 120-szal, a csalások száma 2185-tel, az egyéb bűnesetek (például a kábítószerrel kapcsolatos bűntények) száma pedig 464-gyel növekedett.”

Még ha a megfigyelés csökkenti is a bűneseteket egy területen, akkor sem tudja mindenre kiterjedően megfékezni a bűnözést. A The Sydney Morning Herald kiemelt egy jelenséget, amelyet a rendőrök és a kriminológusok „eltolódásnak” neveznek. Az újság kijelentette: „Mihelyt látják a bűnözők, hogy egy bizonyos környéken elkaphatják őket, mert figyelőkamerák vagy járőröző rendőrök vannak, áttelepülnek egy másik helyre, hogy ott kövessék el bűncselekményeiket.” Talán eszünkbe juttat ez valamit, amit a Biblia réges-rég megfogalmazott: „aki hitványságot gyakorol, gyűlöli a világosságot, és nem jön a világosságra, nehogy feddés érje a cselekedeteit” (János 3:20).

 A rendfenntartó szerveknek az jelent nehéz feladatot, hogy még a megfigyelésre használt legfejlettebb radar- vagy röntgenkészülék sem képes kimutatni, hogy mi van egy ember elméjében és szívében, pedig éppen ott kellene megvívni a bűnözés, a gyűlölet és az erőszak elleni igazi harcot.

Van azonban a megfigyelésnek egy olyan formája, amely sokkal átfogóbb, mint az ember által eddig felfedezett bármilyen technikai megoldás. A következő cikkben arról lesz szó, hogy mit jelent ez a megfigyelés, és hogy milyen áldásos hatással van az emberek viselkedésére.

[Oldalidézet a 6. oldalon]

„A terroristák egy olyan társadalomban mozognak, amelyben védve van a magánéletük”

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

Mennyire bizalmasak az egészségi adataink?

Sokan úgy gondolják, hogy az egészségi adataik és azok a feljegyzések, amelyeket az orvosaik és a kórház készített, bizalmasak. Ám ahogy arra a magánélet védelmét előmozdító Privacy Rights Clearinghouse nevű szervezet figyelmeztet, „az embereknek hamis a biztonságérzetük”. Simson Garfinkel ezt írta: „Napjainkban többet használják az egészségi feljegyzéseket, mint korábban . . . Munkaadók és biztosítótársaságok ennek alapján döntik el, hogy kit alkalmazzanak, illetve kivel kössenek biztosítást. Felhasználják kórházak és vallásszervezetek, hogy adományokat csaljanak ki. Még kereskedők is felvásárolják az egészségi feljegyzéseket lehetséges vevők után kutatva” (Database Nation​—The Death of Privacy in the 21st Century).

Garfinkel ezt is megjegyzi: „Az teszi bonyolulttá az adatok titokban tartását, hogy egy átlagos rendelés alatt 50-75 ember néz meg egy beteglapot.” Vannak olyan helyek, ahol talán maguk a betegek tudtukon kívül mondanak le a magánéletük tiszteletben tartásához való jogukról, amikor erről szóló nyomtatványokat vagy általános meghatalmazásokat írnak alá a kórházban a betegfelvételkor. E nyomtatványok aláírásával „az ember megengedi az egészségügyi dolgozóknak, hogy egészségi adatait továbbadják biztosítótársaságoknak, állami hivataloknak és másoknak” — állítja a Privacy Rights Clearinghouse.

[Kiemelt rész/képek a 8. oldalon]

Magánélet kontra kereskedelmi érdekek

Az internethasználók különösen sebezhetőek a titkos megfigyeléssel szemben. A Privacy Rights Clearinghouse kijelenti: „Gyakorlatilag nincsenek olyan on-line tevékenységek vagy szolgáltatások, amelyek teljes mértékben biztosítják a magánélethez való jogot . . . Az internethasználók visszakereshetnek adatokat vagy dokumentumokat webhelyekről . . . , vagy egyszerűen »átböngészhetik« ezeket a szolgáltatásokat minden további nélkül. Sok felhasználó úgy gondolja, hogy névtelen marad. Pedig nem így van. Lehet rögzíteni sok on-line tevékenységet, például mely hírcsoportokhoz vagy fájlokhoz fér hozzá egy felhasználó, és mely honlapokat látogat meg . . . A felhasználó »böngészési szokásairól« készült feljegyzések . . . értékes jövedelemforrást jelenthetnek . . . Ezek az adatok hatékonyan segítenek a kereskedőknek listákat összeállítani, hogy rendszerezve tudják célba venni a hasonló ízlésű és viselkedésű on-line felhasználókat.”

Hogyan kerülhet még a nevünk áruküldő társaságok levelezőlistáira? Ez bármelyik itt felsorolt lépés után bekövetkezhet.

▪ Kitöltjük egy termék jótállási vagy regisztrációs kártyáját.

▪ Csatlakozunk klubokhoz, szervezetekhez és jótékonysági egyesületekhez, vagy pénzt adományozunk nekik.

▪ Előfizetünk folyóiratokra, belépünk könyv- és zeneklubokba.

▪ Feltüntetjük a nevünket és a címünket a telefonkönyvben.

▪ Részt veszünk sorsjátékokban vagy más vetélkedőkben.

Ezenkívül amikor élelmiszerüzletekben bank- vagy hitelkártyával vásárolunk, lehetséges, hogy fizetéskor a vonalkód leolvasásakor rögzítik a nevünket és a címünket azoknak az üzleteknek a listáján, ahol vásárolunk. Vásárlási szokásainkról készült részletes adatbázist lehet így összeállítani, és piacszervezésre lehet felhasználni. *

[Lábjegyzet]

[Képek a 6–7. oldalon]

Vajon a megfigyelés csökkenti a bűnözést?