Nádhajóval az óceánon át!

AZ ÉBREDJETEK! BOLÍVIAI ÍRÓJÁTÓL

KÉPZELD el, hogy nekivágsz egy több ezer kilométeres útnak az óceánon át. De nem egy robusztus óceánjáróval utazol, mely a modern szállodák minden kényelmét biztosítja, hanem egy látszólag törékeny, nádkötegekből készült vitorlással. Igaz, a hajó talán 50 tonnát is nyom, mégis vajon mennyire megnyugtató ez a tudat akkor, amikor — mondjuk — a Csendes-óceán közepén hajózol, és minden oldalról hatalmas hullámok nyaldossák a hajódat?

Bármennyire hihetetlennek tűnik is, de már számos ilyen utazást megkíséreltek. Bár ezek közül sok kudarccal végződött, legalább egyvalamit bebizonyítottak: ahhoz képest, hogy milyen anyagból készültek, a nádhajók felettébb erősek. Kíváncsi vagy rá, hogyan készülnek? Ha igen, látogass el velünk együtt egy hajógyárba, ahol világhírű hajókat készítenek.

Látogatás a Titicaca-tóhoz

Felfelé utazunk a dél-amerikai Andok hegységbe a Titicaca-tóhoz, mely 3810 méteres tengerszint feletti magasságával a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. Amint a tópart mentén folytatjuk utunkat, vályogból épített, szalmatetős kunyhókat látunk, ahol a helybeli ajmara indiánok élnek, akik közül néhányan igazi mesterei a nádhajók készítésének. Miközben közeledünk a kunyhók felé, két asszony üdvözöl bennünket, akik gyönyörű, vastag gyapjúanyagot szövögetnek, mely igencsak elkel a hideg Altiplanón. Az asszonyok abbahagyják a munkát, és bemutatnak minket a férjüknek.

A szívből jövő fogadtatás után a férfiak meghívnak, hogy menjünk át velük a tavon saját bárkájukon. Amint a part mentén hajózunk, észrevesszük, milyen hatalmas területeket nőtt be a tatora-káka. Két méter magasra is megnő, nem vastagabb egy ceruzánál, igen hajlékony, és az idegenvezetőink szerint rendkívül vízálló. Mindezek a tulajdonságai teljesen alkalmassá teszik a tatora-kákát a nádhajókészítésre, ez pedig mágnesként vonzza a Titicaca-tóhoz azokat, akik ilyen hajót szeretnének építeni.

„Voltak olyan hajóink, melyek több ezer kilométert tettek meg az óceánon át” — mondják büszke mosollyal ajmara vendéglátóink, amint modelleket és fényképeket mutatnak a munkájukról. Hogyan juttatják el a hajókat az óceánhoz? Ha a hajó mérete lehetővé teszi, egészben szállítják el kamionnal a Csendes-óceánhoz. Máskülönben az alapanyagokat viszik a partra, és ott építik meg. Szaktudásuk miatt az ajmara hajóépítőket még a távoli Marokkóba, Irakba és a Húsvét-szigetekre is meghívták, de ezeken a helyeken az ott termő náddal kellett dolgozniuk.

Megtudjuk, hogy egyetlen hajó akár több tonna nádból is állhat, különösen akkor, ha hosszú út megtételére tervezik. Miért? Mert a nád egy idő után kezd vízzel átitatódni. Ezért minél hosszabb lesz az utazás, annál több nádra van szükség, és annál nagyobbra kell építeni a hajót. Például egy hozzávetőlegesen héttonnás bárkának körülbelül két évig  úsztathatónak kell lennie. „De hogyan képesek a főleg szárított nádszálakból készített hajók ellenállni a nyílt tenger könyörtelen erejének?” — vetődik fel bennünk a kérdés.

Nádból, kötelekből és bambuszból álló csoda

A nádhajók szívóssága nem csupán a nyersanyagok rejtett szilárdságában rejlik, hanem abban is, hogy milyen ügyesen állítják össze ezeket az anyagokat a hajó elkészítése során. Ennek művészete apáról fiúra száll. Idegenvezetőnk, aki ponchót és fülvédős gyapjúsapkát viselt, hogy ne fázzon, elmagyarázta nekünk ennek az ősi mesterségnek az egyes fogásait.

Az első, amit az építők tesznek — magyarázta —, hogy a nádkévéket olyan hosszú kötegekbe kötik, amilyen hosszúra tervezik a hajót. (Lásd az 1. és a 2. képet.) Ezután több ilyet összefognak, hogy két nagyobb köteget formáljanak, amelyek akár egy méter átmérőjűek is lehetnek, sőt, még nagyobbak is. Majd lefektetik ezt a két köteget egymás mellé, hogy kettős törzsű hajótestet alakítsanak ki belőlük; ez kifejezetten tengerbíróvá teszi az építményt.

Ugyanekkor egy harmadik, vékonyabb köteget helyeznek a két nagyobb köteg közé alulról. A vastagabb kötegeket ezután külön-külön összekötik ezzel a harmadikkal egy hosszú kötéllel, amely a két eltérő nagyságú köteg között kígyózik a hajó teljes hosszában. (Lásd a 3. képet.) Akár 12 ember is kell hozzá, hogy megfeszítsék a kötelet, így a nádakat két szoros, merev törzzsé préselik, amelyek most már össze vannak fogva. (Lásd a 4. képet.) Annyira szoros a kötél, hogy még az ujjadat sem tudnád bedugni a kötél és a nád közé. Ez a kialakítás növeli a vízállóságát.

Amikor kész a hajótest (lásd az 5. képet), a férfiak felszerelik a tőkesúlyt, kormánylapátokat, kétlábú árbocokat (mindegyik úgy néz ki, mint egy keskeny, fordított V betű, amely a hajó két törzsén áll), vitorlarudakat, és általában hajóperemeket is, amelyek szintén nádból készülnek. Végül felállítanak egy bambuszból és pálmalevelekből készített fedélzeti kabint, hogy megvédjék a legénységet a természet erőitől. (Lásd a 6. képet.) Lenyűgöző, hogy egyetlen fém alkatrész sem található a kész hajóban!

Miután vízre bocsátják a hajót, a nád kitágul a már amúgy is szoros kötegeken belül, még erősebbé téve a hajótestet. A végeredmény semmiképpen sem egy rozoga lélekvesztő, hanem egy masszív vízi jármű. Ez fontos kérdést vet fel: Mit akarnak bizonyítani azok az emberek, akik manapság indulnak hosszú óceáni utazásokra ezeken az egyszerű építményeken?

A vándorlások rejtélyeinek kutatása

A Titicaca-tó nádhajói döbbenetesen emlékeztetnek azokra a sarló alakú nádhajókra, amelyeket az ókori egyiptomi műalkotásokon ábrázolnak. Ez utóbbiak némelyike elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a nyílt tengeren hajózzanak vele. Vajon ezek a hasonlóságok csupán véletlen egybeesések, vagy volt valamilyen kapcsolat a két nép között az ókorban? Bár nehéz meghatározni, hogy mikor jelentek meg a nádhajók először Dél-Amerikában, a bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy már a spanyol hódítók előtt léteztek.

Érthető, hogy a vándorláselméletek vitákra adtak okot arról, hogy milyen kapcsolat volt a dél-amerikai, a földközi-tengeri és a polinéziai kultúrák között, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen távol vannak egymástól. Egy mai kutató ezt mondta: „Rendszeres kereskedelem folyt Peru és Panama között. Miért ne folyhatott volna Dél-Amerika és Polinézia között is?”

Thor Heyerdahl norvég felfedező elméleteit kevesen támogatták. Nyilvánvaló, hogy még ha a mai tengerészek bemutatják is, hogy az ókorban élt emberek messze elhajózhattak nádhajóikkal, ahogy azt Heyerdahl tette az ajmarák által épített Ra II nevű nádhajóval, a kérdés még akkor is megválaszolatlan marad: vajon csakugyan elhajóztak-e? Idővel talán előbbre léphetünk ennek az érdekes rejtélynek a megoldásában. Bármi legyen is a válasz, a nádból készült hajók megmutatják, hogy milyen masszív vízi járművet lehet építeni még a legegyszerűbb anyagokból is.

[Képek a 22. oldalon]

A hajótest keresztmetszete

Megfeszítés előtt

Megfeszítés után

Hajóperemek és a fedélzet

[Forrásjelzés]

Ábrák: Dominique Görlitz, www.abora2.com

 [Kép a 23. oldalon]

A NÁDHAJÓ ÉPÍTÉSE

[Forrásjelzés]

Fotó: Carmelo Corazón, Coleccion Producciones CIMA

1., 2., 5. és 6. lépés: Tetsuo Mizutani (UNESCO); 4. lépés: Christian Maury/GAMMA

[Kép forrásának jelzése a 21. oldalon]

Fent: Tetsuo Mizutani (UNESCO)

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

Fotó: Carmelo Corazón, Coleccion Producciones CIMA