Arany gyümölcs színes múlttal

AZ ÉBREDJETEK! FIDZSI-SZIGETEKI ÍRÓJÁTÓL

TÖRTÉNETÜNK 1789-ben játszódik. Az emberekkel megrakott, hét méter hosszú csónak apró pontnak tűnik az óceán hatalmas víztükrén. Az utasokat legyengítette az éhség, és ki vannak merülve, hiszen már napok óta meregetik a vizet a csónakból, és eközben küzdenek a toronymagas hullámokkal és az erős széllel. Még több mint 5000 kilométer vár rájuk a feltérképezetlen óceánon át, melyet veszedelmes korallzátonyok tarkítanak. Az élelmük szűkös: minden férfi csupán harminc gramm kenyeret (hajós kétszersültet) és egy kis vizet kap naponta. Úgy tűnik, hogy ezeknek a férfiaknak igen csekély esélyük van az életben maradásra.

Mi történt velük alig több mint egy hét leforgása alatt? Át kellett élniük egy zendülést az óceánon, majd csónakra rakták és sorsukra hagyták őket, egyik társuk pedig életét vesztette, amikor bennszülöttek  támadtak rájuk. Többször volt részük ítéletidőben, és csak hajszál híján menekültek meg, amikor a Kannibál-szigetek (ma Fidzsi-szigetek) bennszülöttei kenuikon üldözőbe vették őket.

Mi vezérelte ezeket az embereket erre a veszélyes, dél-csendes-óceáni vidékre, mely oly távol van angliai otthonuktól, attól a földtől, mely rendezett ligetekkel és kertekkel büszkélkedhet? Egy rendkívüli növény, a trópusi kenyérfa. Beszéljünk hát arról, hogy miért jutott kulcsszerep ennek a csodálatos fának és tápláló gyümölcsének ebben a történetben, valamint a még korábbi hősies felfedezőutakban.

Talán már rájöttél, hogy az előbbi történetben szereplő csónakos férfiak annak a hírhedt lázadásnak a túlélői, mely a Bountyn tört ki. Ez a 215 tonnás brit hajó, melynek William Bligh volt a kapitánya, Angliából indult útnak Tahiti felé. A szigetre érkezve a kapitánynak rendkívül szokatlan „utasokat” kellett a hajóra vitetnie: közel 1000 kenyérfacsemetét. Ezek a cserepekben lévő növények azzal kecsegtettek, hogy bőven megtérül majd a szállításukra fordított pénz, amikor új otthonukban, a Karib-tenger vidéki brit kolóniákban elültetik őket, és tápláló, arany belű gyümölcsöt hoznak.

Ennek az utazásnak a tervei Sir Joseph Banks brit kormánynak adott  javaslata alapján születtek meg. A kormány azért fordult Sir Bankshez, mivel akkoriban égetően szüksége volt új táplálékforrásra, hogy legyen mit enni adnia a cukornádültetvényeken dolgozó rabszolgáknak. Sir Banks az idő tájt a London közelében lévő kew-i botanikus kert * tanácsadójaként dolgozott, és növényszakértőként korábban elkísérte James Cook kapitányt arra a hajóútjára, melynek a Csendes-óceán feltérképezése volt a célja. Mind ő, mind pedig Cook kapitány meglátta a kenyérfa termesztésében rejlő lehetőségeket.

Bár Sir Banks személyesen nem kísérte el Bligh kapitányt, kigondolta, hogy miként lehetne gondoskodni a növényekről a hosszú tengeri utazás során, és külön figyelmet fordított a növények édesvízszükségletére. Néhány író úgy véli, hogy a fákra fordított figyelem, és az azokra pazarolt víz — melyet a legénységtől vontak meg — járulhatott hozzá ahhoz, hogy a már amúgy is elégedetlen legénység fellázadjon. 1789. április 28-án hajnalban Tonga partjainak a közelében Bligh kapitányt és 18 hűséges emberét késekkel egy csónakba parancsolták, a kenyérfa „utasokat” pedig a lázadók üdvrivalgás közepette valószínűleg a hullámsírba küldték.

Bligh kapitányt azonban keményfából faragták. Nekivágott az útnak, mely aztán a leghíresebb, csónakkal megtett utazásként került be a hajózás történetébe. Hét kínkeserves hét alatt több mint 5800 kilométert tett meg ezzel a kis csónakkal északnyugat felé azok között a szigetek között, melyek ma Fidzsi-szigetek néven ismertek. Elhajózott Új-Hollandia (Ausztrália) keleti partjai mentén, majd megérkezett a Timor-szigetre, és ott már biztonságban tudhatta magát.

Angliába visszatérve Bligh kapitány további két hajó fölött kapott parancsnokságot, és azokon visszatért  Tahitire egy újabb szállítmány kenyérfáért. Ezúttal, 1792-ben sikerült körülbelül 700 cserepes „utast” elszállítania a Nyugat-indiai-szigetekhez tartozó Saint Vincent és Jamaica szigetére. Ezeken a helyeken mind a mai napig bőven vannak kenyérfák, amelyek zöld leveleik alatt csakúgy hozzák termésüket.

Bár ódákat lehetne zengeni arról, hogy Bligh kapitány miként maradt életben, és mi mindent fedezett fel, az általa megtett út csupán egy újabb fejezet a kenyérfák történetében. Ha a kenyérfák beszélni tudnának, micsoda történeteket mesélnének arról az évezredekkel ezelőtti korról, amikor elkísérték a tengerek ókori hajósait hallatlan felfedezőútjaikra!

A kenyérfa egykori utazásai

A régészek úgy vélik, hogy a Csendes-óceán nyugati részén több népvándorlás is zajlott, és a legutóbbi i. e. 1500 táján * kezdődött. A lapiták Délkelet-Ázsiából indulva hatalmas kéttörzsű kenuikon átvonultak azokon az országokon, melyek ma Indonézia, Új-Guinea, Új-Kaledónia, Vanuatu, valamint Fidzsi-szigetek néven ismertek, sőt még messzebbre is eljutottak a Csendes-óceánon. Ezek az utazások bámulatos hajózási bravúrnak számítanak, figyelembe véve azt, hogy olykor a szigetek között több száz kilométert kellett hajózni a nyílt óceánon.

A lapiták óceánjáró kéttörzsű kenui alkalmasak voltak arra, hogy sok személyt, valamint háziállatokat és élelmet szállítsanak, de a kenun helyet kapott sokféle mag, dugvány és cserepes növény is. A lapiták a csendes-óceáni útjaikon északon fölfedezték és benépesítették Melanézia, Polinézia és Mikronézia szigeteit, délen pedig Új-Zélandot. Szétszóródtak, mint homok a szélben, s végül még a távoli Húsvét-szigetre és Hawaiira is eljutottak. * Bárhova utaztak, az egyik legnevezetesebb „utasuk” a szívós kenyérfa volt.

Egy sokoldalú, tápláló élelem

Manapság a Fidzsi-szigeteken, csakúgy, mint a világ sok más részén nagyra tartják a kenyérfát, mivel igen tápláló, olcsó élelem. Némelyik változata szívós és bőven hoz gyümölcsöt. Előfordul, hogy 50 éven át évente háromszor terem, még akkor is, ha az időjárás nem éppen ideális. A gyümölcs nagyjából olyan állagú, mint a kenyér, és mindegyik változat gyümölcsének megvan a maga jellegzetes aromája. Ízéről általában azt mondják, hogy a kenyérére és a burgonyáéra is hasonlít. A termést meg lehet főzni, gőzölni, sütni vagy szárítani, és gyakran készítenek belőle édességet is. Megszárítva lisztté lehet őrölni. A gyümölcshús eltávolítva és megerjesztve éveken át felhasználható marad.

Ha halat vagy csirkehúst tekernek a növény leveleibe, akkor a hús főzéskor nem szárad ki, illetve megmarad az aromája. A lehántolt mag is ehető, íze a mogyoróéra hasonlít. Van, hogy a növény nedvét is összegyűjtik a gyerekek legnagyobb örömére, mivel ebből lesz a rágógumijuk. Mennyire sokoldalú ez a növény! Nem nehéz megérteni, hogy a Csendes-óceán vidékén miért szeretik néhányan oly nagyon a kenyérfát.

Ledua, aki a Fidzsi-szigeteken él, elmondja, hogy a kenyérfa említése jó és rossz gyermekkori emlékeket is ébreszt benne. Családjának öt nagy kenyérfája volt. Leduát bízták meg azzal, hogy összeszedje az udvaron a leveleket, és ezt a munkát nagyon utálta. De az iskola után rendszerint a testvéreivel leszedték a gyümölcsöket, majd házról házra járva igyekeztek annyit eladni a termésből, amennyit csak tudtak. A szüleik aztán a bevételből fedezték a keresztény kongresszusokkal kapcsolatos költségeket, például élelmet vettek rajta, kifizették a buszköltséget, vagy új cipőket vásároltak az alkalomra.

Ma számos hely van a világon, ahol vendégül látják ezt a „világjárót”, hangzatos nevén az Artocarpus altilist. Talán te is egy ilyen országban élsz. Lehet, hogy korábban nem úgy gondoltál erre a csodálatos növényre, mint kincsre, sőt még értékesnek vagy szépnek sem találtad. Sokaknak viszont, akik a csendes-óceáni térségben élnek, a kenyérfa szó hallatán a lapiták és Bligh kapitány páratlan tengerészeti bravúrjai és felfedezőútjai jutnak az eszébe.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 25. oldalon]

Egy fa számtalan ajándéka

A kifejlett kenyérfa egy tetszetős örökzöld növény, mely Malajzia erdőiből származik. A Moraceae család tagjaként rokonságban van a fügefával, az eperfával, valamint a jákafával. A magassága elérheti a 12 métert, és olyan hajtásokat hoz, melyeket le lehet vágni, és el lehet ültetni. A kenyérfán külön csoportban vannak a hím- és a női ivarú virágok. A virágokat természetes környezetükben apró gyümölcsevő denevérek porozzák be, melyek a magokat is szétviszik. Beporzás után a virágok nagy kerek vagy ovális gyümölcsökké fejlődnek, körülbelül akkorákká, mint egy kisebb dinnye. A gyümölcs kívülről zöld, belül pedig lehet krémszínű vagy aranysárga is.

A kenyérfa hatalmas, fényes, sötétzöld leveleket hoz, melyek hívogató árnyékot nyújtanak a perzselő trópusi nap elől. Puha, könnyű fájából bútorokat és kenukat készítenek, a háncsából pedig időnként olyan anyagot, melyet a Csendes-óceán vidékén tapaként ismernek. A növény tejszerű nedvét vízhatlanításra használják, néhány helyen pedig csonttörésekre helyezik, sőt ragasztóanyagként még madarakat is fognak vele.

[Kép a 24. oldalon]

Robert Dodd festménye a „Bounty”-n kitört lázadást ábrázolja

[Forrásjelzés]

National Library of Australia, Canberra, Australia/Bridgeman Art Library

[Képek a 26. oldalon]

A kenyérfa számtalan módon felhasználható