A Boszporusz partján álló magányos „hölgy”

AZ ÉBREDJETEK! TÖRÖKORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MINT egy anya, ki háza ajtajában állva haza várja szeretteit, ő is magányosan és elhagyatottan áll már több száz éve a Boszporusz tengerszoros és a Márvány-tenger találkozásánál. (Lásd a térképet.) A víz gyors sodrása miatt a sziklás parthoz csapódó hullámok úgy festenek, mint szoknya alján a csipke. Ez a „hölgy” — a Leánytorony (Kiz Kulesi) — pompás helyéről szótlanul kísérte figyelemmel a történelem folyását.

Évszázadok jöttek-mentek. Közben látta az elsüllyedő hajókat, a zsákmányra éhes seregek véres összetűzéseit és a palotákban folyó felhőtlen mulatozást. Bizony sokaknak, ha Isztambul nevét hallják, rögtön ez a torony jut az eszükbe, mely jelképe a régi városrésznek.

Nehéz megfogalmazni, hogy mi az, amit oly sokan vonzónak találnak a toronyban. Nincs olyan este, amikor ne állna valaki a szoros ázsiai oldalán, s ne szegezné tekintetét a víz túloldalán lévő Leánytoronyra, mely mögött a lebukni készülődő napot és Isztambul épületeinek körvonalát látni. Tán egy idős férfi álldogál ott, és azon mereng, hogy mi minden történt vele az életben. Vagy egy reményekkel teli fiatalember, ki álmodozva gondol mindarra, amit a jövő tartogat  számára. Vagy egy asszony, aki elveszítette szeretteit, s a tornyot pontosan olyan magányosnak látja, mint saját magát. Sunay Akın, török költő a műveiben gyakran ecseteli érzéseit a toronyról. Egyszer például ezt írta: „A legrosszabb panoráma a Leánytoronyból tárul Isztambulra, mert abban nincs benne a torony gyönyörű látványa.”

A torony történetének felkutatása nem könnyű feladat. Igazából minél mélyebbre ás az ember a Boszporusz partján álló „hölgy” múltjában, annál nyilvánvalóbbá válik előtte, hogy amit keres, az hagyományok és legendák homályába vész.

A sziget korai történelme

A legkorábbról ismert tények nem a toronyhoz, hanem az alatta elterülő sziklákhoz fűződnek. Az Athén és Spárta közti harcokban i. e. 411-ben Bizánc (most Isztambul) a spártaiakat támogatta, így a Boszporusz európai oldala Spárta, ázsiai oldala Athén fennhatósága alá került. Spárta ugyan elveszítette a háborút, ám Athén egy ideig nem lépett fel Bizánc ellen. Úgy döntött, elég, ha a Boszporuszt kisajátítja, és hasznot húz az áthaladó hajók megadóztatásából. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a sziklákra Alkibiadész athéni hadvezér és politikus építtetett adóhivatalt. Arról azonban, hogy abban az időben torony állt volna ott, nincsenek feljegyzések.

Néhány évvel később Bizánc Athén egyeduralma alá került. Félő volt, hogy Athént támadás éri II. Philipposz makedón királytól, így 40 hadihajót indítottak útjára, hogy megerősítsék pozíciójukat Bizáncban. A hajóhad parancsnoka, Kharész hadvezér a feleségét is magával vitte, aki azonban később megbetegedett, majd Khrüszopoliszban (Üsküdar) meghalt. Az admirális egy oltárt emeltetett a feleségének, melyet a történet szerint azon a kis szigeten állítottak fel, ahová később a Leánytornyot építették.

Hogyan maradt fenn a torony?

A The Book of the Maiden’s Tower című könyv szerint I. Mánuel Komnénosz uralkodásának idején (1143—80) állt először toronyhoz hasonlatos építmény a sziklán, amikor egy kis, ágyúkkal felszerelt erődítményszerű épületet emeltek oda.

Isztambult 1453-ban elfoglalták, de a kis erődítmény megmaradt, és katonai célokra használták fel. Később az épület Márvány-tenger felőli oldalához építettek fából egy világítótornyot. Isztambul elfoglalását követően a Leánytorony még több véres történelmi esemény szemtanújává vált. Hajók ütközeteit nézte végig a Boszporuszon; kardforgató katonák harcoltak egymással. Puskaporral — vagy bármilyen éghető anyaggal — megrakott teherhajókat használtak fel az egymás elleni csatákban.

Az évek során földrengéseket és tüzeket élt túl kínkeservesen, míg végül 1720-ban majdhogynem porig égett. Ibráhim Damat pasa kőből újjáépíttette, és egy sokablakos, ólommal bevont tornyocskát is készíttetett hozzá. 1829-ben kórházként szolgált,  ahol a kolerajárvány áldozatait tartották elkülönítve. Nem sokkal ezután, 1832-ben egy utolsó nagyszabású felújítást végeztek rajta II. Mahmúd uralkodásának idején, majd 1857-ben a Világítótorony Bizottság felügyelete alá került. A bizottság megbízott egy francia vállalatot, hogy tegye működőképes világítótoronnyá az építményt, melyet azután 1920-ban teljesen automatizáltak. A torony közel száz évig szolgált világítótoronyként.

Az oszmán uralom idején leginkább világítótoronynak használták, hogy éjszakánként mutassa az utat, de nappal is jó szolgálatot végzett, amikor ködös volt az idő. Amikor a tengeren tombolt a vihar, a kisebb csónakoknak menedéket nyújtott; a toronyhoz kötötték őket, így nem váltak a hullámok martalékává. A hivatalos ünnepeken ágyúkat sütöttek el a toronyban.

Időről időre az oszmán Uralkodói Palota is igénybe vette a tornyot, egyéb célokra. Száműzött vagy halálra ítélt kormányhivatalnokokat tartottak itt, mielőtt hosszú útjukra vagy a halálba küldték őket.

Folyton változik a rendeltetése

1923-tól kezdődően a kormány nem használta többé a tornyot, mely ettől kezdve csak világítótoronyként üzemelt. A II. világháború nehéz évei alatt javításokat végeztek rajta, és belső szerkezetét betonnal erősítették meg. Amikor 1965 után a haditengerészet fennhatósága alá került, egy ideig a hadsereg kommunikációs központja volt. A XX. század második felében a Boszporuszon megnőtt a nemzetközi tengeri forgalom: több hajó fordult meg a szorosban, és nagyobbak, mint azelőtt. A nagy hajók megjelenésével a Leánytorony hosszan tartó csendes magánya véget ért. 1983 után a Török Tengerhajózási Felügyelőség köztes ellenőrzési pontként használta a szoros forgalmának irányításában.

1989-ben, mindjárt az év elején egy rendkívüli hír kapcsán a Boszporusz partján álló „hölgy” újból a figyelem középpontjába került. „A Leánytornyot megmérgezték” harsogta a címe annak a beszámolónak, melyből kiderült, hogy cianidot tároltak a toronyban a dokkokban álló hajók féregtelenítéséhez. A gyilkos méreg korábban a dokkoknál volt elhelyezve egy olyan épületben, melyet nemrégiben lebontottak. Azért tették át a mérget a toronyba, „mert máshol nem találtak neki helyet”. Így a Boszporusz partján álló magányos „hölgy” mérgezés áldozata lett. De komolyra fordítva a szót, a cikk megjegyezte, hogy ha a mérgező gáz felrobbant volna, az katasztrófa lett volna Isztambulnak. Miután a sajtó és a televízió nyolc hónapig megállás nélkül erről beszélt, a helyzet végül megoldódott, amikor a cianiddal teli tartályokat máshol helyezték el.

Egyáltalán nem volt meglepő, amikor 1992 májusában egy csapat fiatal költő kivonult a toronyhoz, és a polgármester támogatásával bejelentette, hogy szeretne kulturális központot létesíteni a szinte teljesen magára hagyott épületben. Végtére is évszázadokon át számos költőnek és írónak adott ihletést. Ezután egy ideig nagy volt az élet: műalkotásokból meg fotókból kiállításokat rendeztek a toronyban, és koncerteket tartottak. Erre a rövid időszakra a tornyot „a költészet otthonává” nyilvánították.

A Leánytorony ma

1999-ben nagyszabású javítási munkálatokat végeztek a tornyon, hogy megnyithassák a látogatók előtt. Ezt követően bejelentették, hogy egy évvel később idegenforgalmi látványosságként szeretnék megnyitni a tornyot, melyben egy étterem és egy kulturális központ működne. Ma a látogatók és turisták egy éttermet, egy kávéházat és bárt, egy kilátóteraszt és egy ajándékboltot találnak a toronyban, melyet az Isztambul-szerte több ponton várakozó kisméretű hajókon lehet megközelíteni.

Szó se róla, sokan nem fogadták kitörő örömmel ezeket a kereskedelmi céllal végzett felújításokat. De végeredményben az átalakítások nem sokat, sőt talán egyáltalán nem rontottak a Leánytorony elbűvölő mivoltán. Mindenképpen látogass el a Leánytoronyba, ha egyszer eljutsz Isztambulba, és ha gondolod, ülj be a város ázsiai oldalának sok-sok teakertjéből valamelyikbe, s miközben teádat szürcsölgeted, élvezd a Boszporusz és a Leánytorony páratlan látványát. Talán fel is idézheted ennek a Boszporusz partján álló tetszetős „hölgynek” a hosszú múltját.

[Térkép a 25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

TÖRÖKORSZÁG

ISZTAMBUL

MÁRVÁNY-TENGER

Boszporusz

FEKETE-TENGER

[Kép a 25. oldalon]

Litográfia a XIX. századból

[Kép a 26. oldalon]

Étterem

[Kép a 26. oldalon]

Kilátó