Egy feledhetetlen esemény

AZ ÉBREDJETEK! NÉMETORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

„TETSZETT! Nagyszerű volt!” „Köszönjük a vendégszeretetet, és a remek kiállításokat. Oldott volt a hangulat.” Mi indított arra sok látogatót, hogy ilyen értékelő megjegyzéseket tegyen? Az a háromnapos rendezvény, melyre Jehova Tanúi németországi fiókhivatalában került sor 2002. május 24-e, péntek és május 26-a, vasárnap között. Ez időszak alatt a Selters/Taunusban lévő létesítmény nyitva állt a látogatók előtt, így azok a hivatal több mint 1000 önkéntesével együtt emlékezhettek meg a német fiókhivatal fennállásának a századik évfordulójáról.

Jehova Tanúinak a fiókhivatal közelében lévő gyülekezetei készségesen vettek részt abban a kampányban, melyet a meghívók szétosztására szerveztek. A nagy esemény előtt két héttel több mint 100 000 meghívót adtak át személyesen, vagy hagytak ott a postaládákban. A kampány még kiterjedtebbé vált, amikor az eseményről közlemények és hosszú cikkek jelentek meg a sajtóban, illetve amikor a rádióban is felhívták rá a figyelmet. Kaptak meghívót a közhivatalok, valamint azok, akiktől a fiókhivatal vásárolni szokott. Hétezernél is többen fogadták el a meghívást, és sokan voltak köztük olyanok, akik nem Tanúk.

A látogatók bemehettek a nyomdába, könyvkötészetbe, szállítási osztályra, műhelyekbe, mosodába, valamint az adminisztrációs épület bizonyos részeibe. Kiállítások mutatták be, hogy a náci uralom és a kommunista rezsim idején Jehova Tanúi miként álltak ki szilárdan a bibliai alapelvek mellett Németországban. Több mint 700 tárgy felhasználásával készült egy bibliai kiállítás is, mely Isten nevét, a Jehova nevet állította középpontba. Lehetetlen megismételni az összes elhangzott dicséretet, de íme egy csokor az értékelő szavakból.

„Itt mindannyian olyan barátságosak. Tisztaság és rend van. Annyira harmóniában van itt minden: az itt élő emberek és a környezetük. Reméljük, hogy a kedvességüknek legalább egy morzsáját magunkkal vihetjük” (egy idős házaspár).

„Köszönjük a finomságokat, és azt, hogy ilyen kedvesen és barátságosan foglalkoztak velünk. Nagyon élveztük az ittlétet, és szeretnénk újra eljönni. Végtelenül kedvesek az itteniek!” (egy üvegmegmunkálással foglalkozó iskola egy csoportjának a bejegyzése a vendégkönyvben).

„Hálás köszönet a szíves fogadtatásért. Rendkívül érdekes volt az egész. Minden elismerés a mosodában és a vegytisztító részlegben dolgozóknak, mert még sohasem voltunk ilyen szépen rendben tartott, tiszta létesítményben” (e-mail egy vegyi árukat és mosodai felszereléseket árusító vállalat képviselőjétől).

A csoportok egyik vezetője, Eva a következőről számolt be: „Minden csoportban, melyet körbevittem, volt valaki, aki ezt mondta a lakószobáknál: »Egy pillanat, máris hozzuk a bőröndjeinket, és beköltözünk.«”

Egy elektromos tolószékben ülő asszony a létesítményről készült vázlatos rajzot tanulmányozta. Odament hozzá egy önkéntes,  és megkérdezte, hogy segíthet-e neki valamiben. Mire az asszony így felelt: „Nem hiszem.” Elmondta, hogy már öt órája van a létesítményben, és nem nagyon tud tovább egyenesen ülni. Általában ágyban szokott feküdni, és most kínzó fájdalmak gyötrik. Mégis kijelentette: „Feküdni otthon is feküdhetek, de nyílt nap csak egyszer van!” Majd hozzátette: „Minden annyira érdekes, hogy semmit sem akarok kihagyni.”

Egy öt év körüli kisfiút, Georgot megkérdezték, hogy mi tetszett neki a legjobban. Minthogy a nagy rotációs nyomdagépek előtt még a szája is tátva maradt, ezt válaszolta: „A papírtekercsek! Berakták őket az egyik végén, a másikon meg kijöttek az újságok. Szuper volt!”

Egy Tanút kellemes meglepetés ért. A férje, aki nem Tanú, s eddig csak egyetlen keresztény összejövetelen volt jelen, beleegyezett, hogy szombaton elkíséri őt a nyílt napra. Vasárnap, amikor a feleség hazajött a keresztény összejövetelről, szépen felöltözve, útra készen találta a férjét. „Mit csinálsz?” — kérdezte. Erre ezt a választ  kapta: „Tegnap nem volt rá időm, hogy mindent megnézzek. Amint kész vagy, mehetünk Seltersbe. Szeretnék még jobban szétnézni.”

A Bibliáról készített kiállításnál egy idős, jól öltözött asszony bátortalanul megkérdezte, hogy használhatja-e a telefont, mert valakit sürgősen fel kell hívnia. Mint kiderült, a férje könyvkötő, és régi könyvek helyrehozatalára szakosodott. A férjével rendszeresen találkozik más „könyvimádókkal”, köztük egy evangélikus lelkésszel, aki szenvedélyes bibliagyűjtő. Őt akarta mindenáron felhívni. Mivel a lelkész nem volt otthon, üzenetet hagyott az üzenetrögzítőjén: „Ha csak lehet, gyere ide ma. Biztos vagyok benne, hogy még sohasem láttál ilyet. Nem szabad kihagynod!”

A közeli Limburgból egy házaspár is eljött a gyermekével. Azelőtt, hogy megkapták az otthonukban a meghívót, még sohasem hallottak Jehova Tanúiról. A házaspár úgy döntött, hogy körülnéz a hatalmas seltersi létesítményben. A német fiókhivatal önkéntesei, Marlon és Leila kísérték körbe őket, és beszéltek a házaspárnak Jehova Tanúiról, valamint arról, hogy milyen az élet a fiókhivatalban. A családot annyira lenyűgözték a látottak és a hallottak, hogy kérték, valaki keresse föl őket, és kezdjen velük rendszeres házi bibliatanulmányozást.

„Kellemes, élvezetes volt itt lenni. Csak a nyomdát láttam, de az nagyon tetszett. Csodás, barátságos emberek vagytok, és ez tetszik” (a 12 éves Stefanie bejegyzése a vendégkönyvben).

Egy szomszéd falubeli nő ezt mondta: „Be kell vallanom valamit. Muszlim vagyok, de mindig kíváncsi voltam rá, hogy mi folyik itt. Önök mindannyian megnyerő, jó kedélyű emberek. Nagyban hozzájárulnak, hogy mi [külföldiek] szívesen látott személyeknek érezzük magunkat Németországban. Önök érdeklődnek az emberek iránt, és ez remek. Holnap elhozom a férjemet is.” A vendégkönyvbe ezt írta: „Csodás volt! A Paradicsomban érzem magam.”

A parkoló és a létesítmény között közlekedő buszok egyik vezetője hallotta, amint valamelyik utas ezt mondta a másiknak: „Milyen barátságosak! Képzelje csak, fogalmam sem volt róla, hogy mit állítanak itt elő. Csak most tudtam meg, mit csinálnak itt ezek az emberek. Figyelje meg, hogyan viselkednek. Biztosan a vallásos neveltetésük teszi, és az, amit tanulnak.”

A záróra után két órával egy férfi járt fel s alá az adminisztrációs épület előtti udvarrészen. Látszott rajta, hogy nagyon el van gondolkodva, a fejét rázogatta, és vissza-visszapillantott az épületre. Végül odament a fiókhivatal egyik önkénteséhez, és ezt mondta: „Nyilvánvaló, hogy önöket a szeretet vezérelte. Nem vagyok Jehova Tanúja, de Jehova áldását kívánom önöknek.”

Egy Tanú pedig ezt írta: „Ezzel a rövid levéllel szeretném kifejezni szívből jövő hálámat. Mindent megtettetek, hogy ezt a néhány napot a lehető legkellemesebbé tegyétek . . . Mindent egybevetve ízelítőt kaptunk abból az időből, amikor az egész emberiség egységben fog élni . . . Ez a pár nap kétségkívül dicsőséget hozott Istenünkre, Jehovára” (Sandra).

[Kép a 23. oldalon]

Az idősek, testi fogyatékosok vagy akik elfáradtak, ezen a járművön utazhattak

[Kép a 23. oldalon]

Bemutató a múltban alkalmazott prédikálási módszerekről

[Kép a 23. oldalon]

Szíves vendéglátás

[Kép a 24. oldalon]

Egy önkéntes egyszerű formában mutatja be a gyártási folyamatot

[Kép a 24. oldalon]

Bibliai kiállítás