Akan közmondások — A társadalmi normák tükrei

AZ ÉBREDJETEK! GHÁNAI ÍRÓJÁTÓL

MIT nevezünk közmondásnak? Egy szótár így határozza meg a közmondás fogalmát: „általános erkölcsi v. tapasztalati igazságot, életbölcsességet rövid, velős formában kifejező . . . , sokszor használt, idézett mondat.” A nigériai jorubák ötletesebben írják körül ezt a szót; azt mondják, hogy a közmondás „egy ló, mely gyorsan elvisz a gondolatok felderítéséhez”.

A közmondások vagy szólásmondások fontosságát fejezi ki a következő közmondás, melyet jól ismernek a ghánai akanok: „A bölcshöz nem hétköznapi nyelven szólnak, hanem közmondásokban.” Azaz a bölcs embernek sokszor nincs szüksége prédikációra ahhoz, hogy meggyőzzék, miként helyes cselekednie. Egy találó közmondás serkenti a gondolkodást, segít a dolgok megértésében, és arra ösztönözheti a hallgatót, hogy a helyes utat válassza.

Ghánában az esküvőkön és a temetéseken számos közmondást lehet hallani, és a népzene is tartalmaz közmondásokat. A diplomáciai megbeszéléseknek szintén nélkülözhetetlen kísérőik a közmondások. A szóvivők és a küldöttek gyakran ügyesen alkalmazzák őket.

Az akan társadalomban a bölcsesség jele az, ha valaki jártas a közmondások használatában. Érdemes megjegyezni, hogy a bibliai Salamon királyról, aki a bölcsességéről, tudásáról és diplomáciai érzékéről volt híres, azt mondják, hogy 3000 példabeszédet, vagyis közmondást ismert. A bibliai példabeszédek természetesen Istentől ihletettek, és kivétel nélkül igazak, ami nem mondható el az olyan közmondásokról, amelyek az emberek tapasztalatain és bölcsességén alapulnak. Az emberektől származó közmondásokat — akármilyen bölcsek is — nem lehet egy napon említeni a bibliaiakkal. De azért vizsgáljunk meg most néhány akan közmondást!

Az Isten fogalma

Ghánában a szólásmondások gyakran elismerik Isten létezését, és ez a felfogás jó néhány akan közmondásban tükröződik. Az akan filozófiában nincs helyük az ateista gondolatoknak. Egy közmondás például így szól: „Senki sem mutatja meg Istent egy gyermeknek.” Isten létezése még egy gyermek előtt is nyilvánvaló. Ezt a közmondást gyakran idézik, ha valami olyasmire akarnak utalni, amit egy gyermek különösebb oktatás nélkül, magától is megtanul.

Egy másik akan közmondás így hangzik: „Ha elszaladsz Isten elől, akkor is alatta vagy.” Aki tehát megpróbálja figyelmen kívül hagyni Istent, az önmagát csapja be. A Biblia már réges-rég mondott egy ehhez hasonlót, amikor kijelentette, hogy „minden helyeken vannak [Isten] szemei, nézvén a jókat és gonoszokat” (Példabeszédek 15:3). Mindannyian számadással tartozunk a Mindenhatónak.

Társadalmi normák és értékek hordozói

Ahogy ez más kultúrákra is jellemző, az akan közmondások is a társadalmi normák és értékek hordozói. Jól mutatja például a kimondott szó erejét a következő közmondás: „Rosszabb, ha a nyelvünk botlik meg, mint ha a lábunk.” A féktelen beszéd bizony nagy kárt okozhat, sőt akár életek is múlhatnak rajta (Példabeszédek 18:21).

Ellenben aki féken tartja nyelvét, békét szerezhet, amit a következő mondás is tanúsít: „Ha ott van a nyelv is, a fogak nem perlekednek.” Ennek az a mondanivalója, hogy nyugodt hangvételű megbeszéléssel békésen lehet rendezni a vitákat, például a férj és a feleség között. És ha ez nem sikerül is, megszüntetheti a viszályt az, ha a döntőbíráskodásra felkért személy ügyesen használja a nyelvét.

 Gyakorlati bölcsesség

A tisztánlátás és a megfontoltság értékét élénk szóképekkel nem egy szólásmondásban megfogalmazták már, hangsúlyozva a gyakorlati bölcsességet. A lobbanékony, meggondolatlan embereket, akik nem mérlegelik tetteik következményeit, jó tanáccsal látja el a következő szállóige: „Mielőtt gúnyolod a kobrát, találd ki, hogy merre menekülj.”

Ha egy szülő nemkívánatos vonásokat fedez fel a gyermekében, jól teszi, ha megszívleli a közmondást: „Ha egy növekvő szár kiszúrhatja a szemed, ne hegyezd ki, hanem inkább vágd ki.” Így igaz: a rossz tulajdonságokat ki kell vágni, vagyis csírájukban el kell fojtani, mielőtt súlyos nehézségeket idéznének elő.

Utalnak a bevett társadalmi szokásokra

Néha ismerni kell a kulturális hátteret ahhoz, hogy megértsünk egy-egy közmondást. Például az akanok udvariatlannak tartják, ha valaki a bal kezével gesztikulál, kivált idősebb emberek társaságában. Erre az illemszabályra céloz az a közmondás, hogy „nem a bal kezeddel mutatod meg, merre van a szülőfalud”. Más szavakkal, az ember értékelje azt, amije van, beleértve a gyökereit is.

Egy közmondás a tipikus akan családok hagyományos étkezési szokására utalva kijelenti: „Az a gyermek, amelyik megtanulja megmosni a kezét, az idősekkel eszik együtt.” Étkezéseknél a családtagokat a koruk alapján szokták csoportonként leültetni. De ha egy gyermek jól viselkedik — különösen akkor, ha ügyel a fizikai tisztaságára és illemtudó —, az a megtiszteltetés érheti, hogy az édesapjával és más felnőttekkel egy asztalnál ehet. A közmondás azt hangsúlyozza, hogy nem annyira a kortól, mint inkább a viselkedéstől függ az, hogy valaki kivívja-e mások tiszteletét.

A házasságot fontolgatod? Akkor gondolkodj el ezen az akan közmondáson: „A házasság nem pálmabor, amelybe belekóstolhat az ember.” A pálmabor a pálmafa nedvéből készült erjesztett ital, és a kereskedők általában megengedik a leendő vevőknek, hogy megkóstolják, mielőtt eldöntik, hogy mennyit vásárolnak, vagy hogy egyáltalán visznek-e belőle. A házasságba azonban nem lehet így belekóstolni. A mondás a házassági kötelék tartósságára utal, és arra, hogy a próbaházasság nem elfogadható megoldás.

Pontos megfigyelések

Rengeteg olyan közmondás van, amely arról tanúskodik, hogy az akan ősök pontosan megfigyelték az embereket és az állatokat. Például egy tyúknak és a csibéinek az alapos megfigyelése adott ötletet a következő mondáshoz: „Az a csibe, amely az anyja mellett áll, megkapja a szöcske combját.” Mit jelent ez? Azt, hogy ha valaki elszigeteli magát, könnyen kimaradhat, amikor valami jó dolgot osztanak.

Aki már látott döglött békát, az tudja, hogy igaz a mondás: „A béka teljes hossza megmutatkozik, amikor elpusztul.” Ezt akkor szokták mondani, ha valakit nem becsül a környezete. Az ilyen ember abból meríthet vigaszt, hogy a távollétében talán teljesen fel tudják mérni a jó tulajdonságait.

„Rövidített” közmondások

Az akan közmondások apáról fiúra szálltak szájhagyomány útján, de sok mondást jelképes formában művészek is megörökítettek, például fafaragásokon, botokon, aranysúlyokon és hagyományos szöveteken, valamint mai textíliákon. A ghánai kiállításokon időnként olyan ábrázolás látható, amelyen egy ember éppen fára mászik, egy másik pedig segít neki. Ez azt a közmondást jeleníti meg, hogy „ha jó fára mászol, megtolhatnak felfelé”.  A mondanivalója a napnál is világosabb: a hasznos célokra törekvők számíthatnak mások támogatására.

A temetéseken különösen érvényesül a „szövetbeszéd”, ahogy egy író fogalmazott. Az alkalom gyászos hangulata arra indítja a jelenlevőket, hogy elmerengjenek az életen. Ezért a gyászruhákon látható képek mélyenszántó gondolatokat közvetítenek. Például a létrát vagy lépcsőt * ábrázoló anyagok azt a közmondást idézik, hogy „az ember egyedül nem mászhatja meg a halál létráját”. Ez arra figyelmeztet, hogy alázatosan gondolkodjunk magunkról, és ne úgy éljünk, mintha sohasem halnánk meg (Prédikátor 7:2).

Az akan társadalomban a hagyományos uralkodók küldöttei vagy szóvivői ékesszólással és hozzáértéssel alkalmazzák a közmondásokat, és hivatali pálcájukon néhány olyan elvet ábrázoló kép látható, amelyet az emberek nagyra tartanak. Például az a kép, amelyen egy madár megragadja egy kígyónak a fejét, annak a mondásnak a „rövidített” változata, hogy „ha megfogod a kígyó fejét, a többi már csak egy darab kötél”. S hogy mi az értelme? Az, hogy határozottan nézzünk szembe a gondokkal.

Hogyan illik használni a közmondásokat?

Hogy mikor és hogyan mondjuk el a közmondásokat, az — mint minden szemléltetésnél — a témánktól és a hallgatóságunktól függ. Ha nem jól alkalmazunk egy közmondást, azzal tönkretehetjük az érvelés szépségét. És mivel bizonyos kultúrákban a közmondások szerves részét képezik a beszélgetéseknek, bármilyen hiba ezen a téren rossz irányba befolyásolhatja a hallgatóknak a beszélőről formált véleményét.

Ghánában a véneket tartják a közmondások szerzőinek és megőrzőinek. Ezért a mondások előtt gyakran megjegyzik: „Ahogy az öregjeink mondják . . .” Ha pedig valaki nála sokkal idősebb emberekkel beszél, udvariasan ezt mondja, mielőtt egy közmondást alkalmaz: „Önök, idősebbek mondják, hogy . . .” A fiatalabbak tisztelettudóan tartózkodnak attól, hogy azt a látszatot keltsék, mintha a közmondásban rejlő bölcsességre tanítanák a náluk idősebbeket.

Néhány érdekes megjegyzés

Közmondásokat a beszélő a mondanivalója előtt vagy után alkalmazhat. De azt is megteheti, hogy ügyesen beleszövi őket az érvelésébe, így csak az éles eszű hallgatók veszik észre az utalást. Például egy alázatos, békeszerető emberről egy akan ezt mondhatja: „Ha X. Y.-on múlna, ebben a faluban egyetlen puskát sem sütnének el.” Ezzel arra a közmondásra céloz, hogy „ha csak a csigán és a teknősbékán múlna, egyetlen puskát sem sütnének el a bozótban”. Ezt a két állatot szelídnek és visszahúzódónak tartják, olyannak, amely nem harcias. Azok az emberek, akiknek ilyen tulajdonságaik vannak, előmozdítják a békét.

Ám ha arra kérnél egy akant, hogy soroljon fel egymás után sok-sok közmondást, valószínűleg csak egyet mondana: „Aki nem alszik, nem is álmodhat.” Vagyis éppen úgy, ahogy ébren nem lehet álmodni, a közmondásokat sem lehet csak úgy, megfelelő ok nélkül elmondani. Az mindig a körülményektől függ, hogy éppen melyiket idézik.

[Lábjegyzet]