Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Robbanás a vegyi üzemben

Robbanás a vegyi üzemben

Robbanás a vegyi üzemben

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MINDÖSSZE tíz nappal a New York-i Világkereskedelmi Központot ért támadás után, 2001. szeptember 21-én hatalmas robbanás következett be egy vegyi üzemben Franciaország délnyugati részén, Toulouse külvárosában. A francia Le Point hírmagazin úgy beszélt erről a tragédiáról, mint amely „Franciaország legsúlyosabb ipari katasztrófája a II. világháború befejezése óta”.

Körülbelül 300 tonna műtrágya robbant fel, és egy 50 méter átmérőjű, 15 méter mély kráter keletkezett. A detonáció, valamint az azt követő lökéshullám 30 ember életét oltotta ki, és több mint 2200 személy sebesült meg. Hozzávetőleg 2000 otthon dőlt romba, és egy nyolc kilométeres körzetben további 27 000 rongálódott meg. Az embereken pánik lett úrrá, mert tévesen azt feltételezték, hogy terrortámadás történt, és az üzemből mérgező gáz került a levegőbe.

Jehova Tanúi közül többen megsérültek a robbanás következtében, és sokan voltak olyanok is, akiket valamilyen más módon érintett a katasztrófa. A keresztényi szeretet arra indított más Tanúkat, hogy azonnal a tettek mezejére lépjenek (János 13:34, 35). Most pedig következzen egy beszámoló a segítségnyújtásról.

„Semmi sem maradt az épületből”

Khoudir egyike azon túlélőknek, akik a vegyi üzemben dolgoztak. A robbanás és a hulló törmelékek földre terítették, és eszméletét vesztette. Eltört az állkapcsa, és kificamodott a kulcscsontja. Benjamint, aki a vegyi üzem szomszédságában dolgozott, három métert röpítette az irodájában a robbanás, majd falhoz vágta. A repülő üvegszilánkok több helyen is megvágták őt, belefúródtak a jobb szemébe, s emiatt károsodott a látása. „Szerencsére nem az asztalnál ültem — mondta. — Úgy 600 kilogramm tégla hullott a székemre.”

Alain, aki abban az iskolában tanít, mely mindössze 200 méterre van az üzemtől, a robbanáskor épp fénymásolatokat készített. A következőről számolt be: „Semmi sem maradt az épületből, csak acéldarabok. Nem maradtak se falak, se tető, se semmi. Megsebesültem az üvegszilánkoktól: az arcom tiszta seb lett. Úgy néztem ki, mint akinek egy bottal szétverték az arcát.” Alain a robbanástól az egyik szemére megvakult, és halláskárosodást szenvedett.

Gyors segítség

Mihelyt lehetett, Jehova Tanúi katasztrófa által érintett 11 gyülekezetének a vénei kapcsolatba léptek a gyülekezetük összes tagjával, hogy megtudják, ki sérült meg, és milyen károk keletkeztek. Azonnal önkénteseket küldtek azokhoz, akiknek leginkább szükségük volt segítségre. Hamar kiderült, hogy a Tanúknak körülbelül 60 lakásuk rongálódott meg, majd úgy 10 család kapott segítséget ahhoz, hogy új lakásba költözhessen. Az önkéntesek felújítottak két megrongálódott Királyság-termet is. Ezenkívül segítettek abban, hogy miként kell a biztosítóknál a kárigényt bejelenteni.

Catherine és Michel az üzemmel szemben lakik. A robbanáskor Catherine épp az autójában ült. „Először azt hittük, hogy földrengés van — meséli. — Néhány másodperccel később hallottuk a detonációt, majd láttuk, hogy füst száll fel. Az utcánkba hajtottam. Úgy festett mint egy csatatér. Mindegyik házon lyukak tátongtak, az üzletek kirakatai betörtek. Emberek szaladgáltak az utcán, de voltak, akik csak a földön ültek vagy feküdtek, és sírtak, sikoltoztak. A mi lakásunknak minden ablaka kitört, sőt, még a keretek is kiszakadtak a falból, és ajtónk sem maradt egy sem. Keresztény testvéreink hamar a segítségünkre siettek. Délután a gyülekezetünkből egy vödrökkel és seprűkkel felszerelt csapat érkezett, és hoztak magukkal műanyag fóliát is, hogy befedjék az ablakok helyét.”

Alain és Liliane lakása szintén az üzem mellett van. A robbanás teljesen romba döntötte az otthonukat. „Minden ripityára tört — mondja Alain. — A falak és a tető megrepedezett, az ablakok, az ajtók és a bútorok tönkrementek. Semmink sem maradt. Keresztény testvéreink azonnal jöttek segíteni. Eltakarították a törmeléket, és kitakarítottak más lakásokat is az épületben. A szomszédainkat nagyon meglepte, hogy milyen sokan jönnek segíteni.” A robbanás reggelén Alaint felhívta egy bibliatanulmányozója, és kérte, hogy tanulmányozzanak, Liliane pedig ügyeket intézett a városban. Ezért egyikük sem volt otthon, amikor a robbanás történt.

A Tanúk nemcsak a gyülekezeteik tagjai mellett voltak ott a bajban, hanem miután segítettek egymásnak, segítettek a szomszédoknak is eltakarítani az omladékot a lakásukból, és fóliát tettek a betört ablakok helyére. A szomszédok nagyon hálásak voltak, és meglepődtek, hogy nem kell fizetniük.

Mivel a kár nagysága miatt a helyi hatóságok ki sem látszottak a munkából, a Tanúk felajánlották a segítségüket. Kitakarítottak iskolákat és más középületeket. Az egyik helyen a hatóságok ajtóról ajtóra küldték a Tanú-önkénteseket, hogy összeírják, mire van az embereknek szükségük.

Szellemi segítség

A robbanás helyszínén élő sok Tanúnak nem csupán anyagi segítségre volt szüksége, hanem szellemire is. Ezért az utazófelvigyázók a helyi vénekkel együtt felkeresték a katasztrófa érintettjeit. A segítségnyújtás hálás fogadtatásra talált. „A vének ott voltak mellettünk, buzdítottak minket — mondja Catherine. — Igazából erre nagyobb szükségünk volt, mint az anyagi segítségre.”

A katasztrófa után késedelem nélkül megnyilvánuló keresztényi szeretet érdekes gondolatokat ébresztett némelyekben. Egy Tanú, aki súlyosan megsérült, ezt mondta: „Egyszerűen nem tudjuk, hogy mi fog történni holnap. Mindig úgy kell szolgálnunk Jehovát, mintha ez lenne az utolsó napunk” (Jakab 4:13–15). Egy másik Tanú ezt a következtetést vonta le: „A történtek ráébresztettek minket, hogy nem szabad foggal-körömmel ragaszkodunk az anyagi javainkhoz. Ami igazán értékes, azt Jehova népe között leljük meg.”

[Kép a 14. oldalon]

Benjamin és Khoudir

[Kép a 14. oldalon]

Alain

[Kép a 15. oldalon]

Toulouse a robbanást követő napon

[Forrásjelzés]

© LE SEGRETAIN PASCAL/CORBIS SYGMA

[Kép a 15. oldalon]

Alain és Liliane