Paniolók — A hawaii cowboyok

Az Ébredjetek! hawaii írójától

A HAWAII-SZIGETEKRE látogatók gyakran meglepődnek, amikor megtudják, hogy a szigeteken — különösen a Nagy-szigetként emlegetett Hawaiin — jövedelmező marhatenyésztés folyik. A hajdani cukornád- és ananászültetvények, meg a konai kávé megszokott látványt nyújtanak, ám a valódi hús-vér cowboyokat, azaz paniolókat furcsállják a látogatók; valahogy nem illenek a képbe. „Hogy kerülnek szarvasmarhák és cowboyok Hawaiira?” — kérdik.

A szarvasmarhák betelepítése

Az első szarvasmarhák még 1793-ban érkeztek a Nagy-szigetre, Hawaiira, amikor George Vancouver felfedező, egy angliai hajó kapitánya megajándékozta velük I. Kamehameha királyt. Vancouver kapitány nem idegenként jött ide, hiszen a híres angol felfedező, James Cook kapitány és ő voltak az első európaiak, akik bejárták a szigeteket.

A király nemcsak hogy elfogadta az ajándékot, de annyira tetszett neki, hogy Vancouver egy évvel később még több szarvasmarhával és juhval tért vissza. A kapitány abban reménykedett, hogy az állatok szépen növekednek és szaporodnak majd, gazdagítva az akkoriban Szendvics-szigeteknek nevezett övezet anyagi erőforrásait. Célja megvalósítása érdekében azzal a javaslattal állt Kamehameha király elé, hogy a király nyilvánítsa az állatokat tabunak — hawaii nyelven „kapu”-nak —, vagyis tiltsa meg, hogy megöljék őket, így gyorsabban szaporodnak majd. A királynak nem kellett hosszasan bizonygatni, hogy ez miért lenne hasznos; tíz évre „kapu”-vá nyilvánította a szarvasmarhát.

 A szarvasmarhák nyűggé válnak

Vancouver a kaliforniai hosszúszarvú marhát honosította meg a szigeteken. (Lásd a 18. oldalon található képet.) Robusztus, félelmetes állatok voltak hatalmas, kettéágazó szarvakkal. A szigetlakók nyomban el is nevezték pua‘a pipi-nek (szó szerint marhadisznónak), és a „kapu”-ra való tekintettel megtartották velük a három lépés távolságot. A szabadjára eresztett állatok keresztül-kasul bebarangolták a szigetet, és rendkívül elszaporodtak.

A szarvasmarhák hamarosan nyűggé váltak! Mivel se embertől, se állattól nem kellett tartaniuk, súlyos kárt tettek a mauka vidékek (vagyis a hegyvidékek) őshonos erdőiben, és rendre a makai (vagyis az óceánhoz közeli, alacsonyan fekvő) vidékek kertjeiben kerestek maguknak táplálékot, ahol a falubeliek édes burgonyája, jamszgyökere, Karib-káposztája és egyéb terménye növekedett. Még a nagy vulkanikus kövekből emelt kerítések és a papipik (medvetalpkaktusz kerítések) sem állták útjukat ezeknek a szívós, féktelen és tántoríthatatlan állatoknak.

I. Kamehameha király csak 1815 táján egyezett bele, hogy John Palmer Parker, egy merész új-angliai férfi a vadonatúj, amerikai gyártmányú muskétájával lelőjön néhány szarvasmarhát, melyek addigra igencsak elszaporodtak, és ez bizony már nyűg volt a Nagy-szigetnek. Az éles eszű király egykettőre felismerte, milyen értékes árucikk lehetne az állat húsa, faggyúja meg bőre. És csakugyan, idővel a szantálfa helyett a pácolt marhahús vált a Nagy-sziget fő termékévé.

Vaquerókból paniolók

Az 1830-as évek elején a szabadon barangoló marhacsordák már olyan hatalmasak és veszélyesek voltak, hogy tenni kellett valamit a helyzet orvoslására. III. Kamehameha király belátta, hogy valami módon ellenőrzés alatt kell tartani az állatokat, ezért elküldte egyik magas rangú tisztviselőjét Kaliforniába — mely akkor Mexikó fennhatósága alá  tartozott —, és megbízta, hogy tapasztalt marhapásztorokkal térjen vissza, akiknek az lesz a feladatuk, hogy befogják az állatokat, és a hawaiiaknak is megtanítsák, hogyan kell ezt csinálni. Ekkorra nemcsak Hawaii szigetén, hanem Oahun, Mauin és Kauain is elszaporodtak a szarvasmarhák.

1832-ben spanyol, mexikói és indiai vaquerók — temperamentumos, tapasztalt cowboyok — érkeztek Hawaiira, akik spanyol-mexikói haciendákon, vagyis birtokokon tanulták ki mesterségük fortélyait. Sombrerójuk, nyergük, köteleik és sarkantyúik sajátos megjelenést kölcsönöztek nekik. A helybeliek hamarosan paniolókként kezdtek utalni rájuk spanyol, azaz español származásuk miatt. A paniolo név mindmáig rajtuk maradt.

A paniolók szorgalmas és életvidám cowboyok voltak, akik nemcsak kiváló munkát végeztek, de énekelni és zenélni is szerettek. Az óriási feladatot rendkívüli hozzáértéssel, bátorsággal, állhatatossággal és rendíthetetlen büszkeséggel végezték. Egy tapasztalt paniolo így összegezte az érzéseiket: „Ha keményen dolgozik az ember, sokáig él.” És hogy keményen dolgoztak-e? De még milyen keményen! Kora reggeltől talpon voltak, és még napnyugta után sem álltak meg; marhákat tereltek, válogattak szét, fogtak be lasszóval, és jelöltek meg. És persze kerítéseket építettek és javítottak, mivel a szarvasmarhákat háziasítani kellett.

De hát milyen cowboy az, amelyiknek nincs lova? Az első lovakat — arab és berber fajtákat — Richard J. Cleveland hozta Hawaiira 1803-ban a Lelia Byrd nevű kétárbocosán. I. Kamehameha király volt az első a Hawaii-szigeteken, aki kipróbálta a lovaglást!

A lovak gyorsak, mozgékonyak és szívósak voltak, hamar hozzászoktak a hepehupás domborzathoz. A paniolók nélkülözhetetlen társnak tekintették őket nehéz munkájuk végzésében: a szarvasmarhák befogásában és háziasításában.

A marhákhoz hasonlóan néhány ló eleinte szabadjára volt eresztve, és idővel Nagy-Britanniából meg az Egyesült Államokból betelepített lovakkal párosodott, így telivérekkel és arab lovakkal is. A keveredés miatt számos érdekes változat született, melyekből kedvükre válogathattak a cowboyok. Ám ha megkérdeznénk egy mai paniolót, hogy melyik lovat választaná lasszózáshoz és rodeózáshoz, valószínűleg az úgynevezett quarter ló mellett döntene. Miért? Azért, mert azt tapasztalták, hogy egyetlen másik ló sem reagál olyan gyorsan, amikor indulásra, megállásra és egyéb feladatok elvégzésére szólítják fel, mint ez a fajta.

Rodeó világbajnokság

A hawaii paniolók is kiválóan lovagolnak, lasszóznak és vágtáznak, ahogy az közismert a cowboyokról. Ügyességüket olyan szintre fejlesztették, hogy Ikua (Ike) Purdy, Archie Ka‘ua‘a, és rajtuk kívül még más paniolók részt vettek 1908-ban az Egyesült Államok legnagyobb rodeóján. A szóban forgó színvonalas esemény a Frontier Days Rodeo volt, melyet a Wyoming állambeli Cheyenne-ben rendeztek meg.

Színes öltözetükkel, magával ragadó stílusukkal és hawaii virágfüzérrel a nyakukban a paniolók nem kerülték el a vadnyugat cowboyainak figyelmét. És micsoda hírnevet szereztek maguknak! Ike Purdy lett a bikalasszózás világbajnoka, és Archie is nagyszerű eredményeket ért el a rodeón. A világ ámultan kapta fel a fejét. Az érdeklődés egyszeriben megnőtt Hawaii és a bámulatos paniolók iránt. Később, 1996-ban Ike Purdyt még a Nemzeti Cowboy Hírességek közé is jelölték.

A paniolók élete napjainkban

Milyen a paniolók élete napjainkban? Valamivel talán visszafogottabb, de a modern farmokon is sok-sok nehéz feladatot kell ellátniuk. Jó példa erre a Hawaii szigetén, Waimeában lévő Parker-farm. Óriási területen fekszik, több száz kilométeres kerítés veszi körül, és szarvasmarhák ezreinek ad otthont. A paniolók egyáltalán nem unatkoznak. Kedvenc lovukon egyik legelőről a másikra terelgetik a csordákat.

Amikor véget ér a munkanap a waimeai farmon, ne csodálkozz, ha találkozol néhány paniolóval, akik kedvenc fogadójukban időznek, és farmerban, cowboy csizmában meg olykor virágfüzérrel díszített cowboy kalapban eredeti hawaii gitárzenét, a sajátosan pengetett húrok dallamait hallgatják, vagy éppen a hawaiiak egyik kedvelt régi nótáját dalolják.

[Kép a 17. oldalon]

I. Kamehameha király

 [Kép a 18. oldalon]

Szarvasmarhák megjelölése

[Kép a 18. oldalon]

Egy hosszúszarvú

[Kép a 18–19. oldalon]

Balról jobbra: Archie Ka‛ua‛a, Eben Low és Ike Purdy

[Forrásjelzés]

Paniolo Preservation Society/Dr. Billy Bergin

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

Hawaii-szigetek: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

Parker Ranch/John Russell

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Parker Ranch/John Russell