Amikor siettetik a felnőtté válást

BORULT volt az ég. Az egymotoros repülőgép motorja csak úgy zúgott, miközben a kisméretű jármű felgyorsult, és a levegőbe emelkedett. Jelen voltak a média képviselői: beszámolók és fényképek készültek, a riporterek kérdései azt mutatták, hogy ámulatba ejti őket az esemény, és nem győztek áradozni. Vajon ki állt a figyelem középpontjában? Nem a repülőgépen utazó képesített pilóta, és nem is az a férfi, aki utasként a gépen ült, hanem az ő hétéves kislánya.

A kislány vezette a gépet. Egy korábbi rekordot akart megdönteni, és szorított az idő. A média a leszállásnál várta. A borongós időjárás ellenére mindhárman felszálltak a gépre. A kislány csak párnán ülve látott ki a műszerfal mögül, és mivel nem érte el a pedálokat, egy szerkezettel meghosszabbították őket.

A repülés azonban sajnos hamar véget ért. A gép váratlanul viharba került, hirtelen irányt változtatott, elvesztette a továbbhaladáshoz szükséges felhajtóerőt, és lezuhant. A fedélzetén senki sem élte túl a balesetet. A média azonnal szétkürtölte a történteket, de a dicsőséges beszámolóból gyászos hír lett. Némelyik riporterben és szerkesztőben felmerült, hogy esetleg a média is felelős a tragédiáért. Sokan kezdték hangoztatni, hogy nem lenne szabad gyerekeket a pilótaülésbe engedni. Az Egyesült Államokban született is erre vonatkozó törvényi szabályozás. A szenzációhajhászás és a felmerülő egyszerű megoldások mögött azonban mélyebb kérdések húzódtak meg.

A baleset hatására némelyek komolyan elgondolkodtak egy napjainkra jellemző folyamaton. A gyerekeket manapság szinte áthajszolják a gyerekkorukon,  és már egészen kicsi korukban olyan felelősségeket raknak a vállukra, amelyek felnőtteknek valók. Persze nem mindig ilyen megrázóak vagy tragikusak a következmények, mégis mélyen és hosszú távon érinthetik a gyerekek fejlődését. Nézzük meg, mit is jelent az, hogy siettetik a felnőtté válást.

Taníttatás rohamléptekben

A szülőknek természetesen az a vágyuk, hogy a gyerekük sikeres legyen. De amikor ez a vágy már sóvárgássá fajul, a szülők hajlamosak lehetnek túlterhelni a gyereküket, szerfölött nagy nyomást gyakorolni rájuk, ráadásul túlságosan korán. A folyamat gyakran ártalmatlannak tűnő lépésekkel kezdődik. Például egyre megszokottabb, hogy a szülők valamilyen külön foglalkozásra járatják a kisgyereküket, egyebek között sportolni, zenélni vagy balettozni. Nem egyszer magántanárt is fogadnak mellé.

Persze abban semmi rossz sincs, ha a szülők igyekeznek kibontakoztatni a gyerek tehetségét, illetve érdeklődési körét. De vajon veszélyes az, ha túlzásokba esnek? Bizony az, mivel sok gyereknek majdnem olyan stresszes az élete, mint egy túlhajszolt felnőtté. „A gyerekeknek valamikor még volt gyerekkoruk; most már csak órarendjük van. A gyerekeket most már a dolgozó méh magasztos céljai mozgatják, pedig a fiatalos lendületnek kellene hajtania őket” — írta a Time magazin.

Egyes szülőkben az a remény fogalmazódik meg, hogy a gyerekük karriert fog befutni mint tehetséges tornász, zenész vagy színész. Még meg sem született gyerekeket íratnak be óvodába, hátha így javítják a sikerük esélyeit. Némelyik anya „kismamák egyetemére” íratkozik be, ahol az anyaméhben levő magzatok zenei oktatást kaphatnak. A cél az, hogy serkentsék a pici baba fejlődő agyának működését.

Bizonyos országokban a gyerekeknek már hatéves koruk előtt oktatnak olvasást és számtant. Némelyek amiatt aggódnak, hogy ez érzelmileg megviseli a gyerekeket. Mi lesz például azzal a gyerekkel, aki „megbukik” az óvodában? David Elkind, a The Hurried Child című könyv szerzője megjegyzi, hogy az iskolákban rendszerint túl gyorsan és túl korán beskatulyázzák a gyerekeket. Elkind szerint ezt inkább azért teszik, hogy a maguk dolgát könnyítsék meg, semmint azért, hogy hatékonyabban taníthassák a gyerekeket.

Kell-e valamilyen árat fizetni azért, mert a gyerekeket arra kényszerítjük, hogy időnap előtt úgyszólván rátermett kis felnőttek legyenek? David Elkindet nagyon zavarja, hogy a társadalomban elfogadottá vált  az a gondolat, hogy a gyerekeket alkalmassá kell tenni a felnőtteknek való terhek viselésére. Szerinte „ez azt jelzi, hogy hajlamosak vagyunk »normálisnak« tartani a mai fiatalokra nehezedő növekvő és könyörtelen nyomást”. Igen, a jelek azt mutatják, hogy igen gyorsan változik annak megítélése, hogy mi a normális a gyerekek számára.

Hajsza a győzelemért

Számos szülő normálisnak, sőt hasznosnak véli, ha arra tanítja a gyerekét, hogy a győzelem mindennél fontosabb, főként a sportban. Manapság sok gyereket az ösztönöz, hogy olimpiai érmet akar szerezni. A néhány pillanatig tartó győzelmi mámor, illetve a felnőttkorban élvezett biztos megélhetés kedvéért némelyik gyereket áthajszolják a gyerekkorán, sőt, meg is fosztják attól.

Gondoljunk csak a tornászlányokra. Egészen kicsi korukban kezdik a kemény edzéseket, amelyek óriási megterhelésnek teszik ki csöppnyi testüket. Éveket töltenek az olimpiai játékokra való szellemi és fizikai felkészüléssel. Persze csak néhányan győznek. Vajon a vesztesek úgy érzik, hogy megérte feláldozni a fiatalságuk nagy részét a végeredményért? Mindent összevetve még a győztesekben is felmerülhetnek kételyek ezt illetően.

Ezeket a kislányokat érzelmileg áthajszolják a gyerekkorukon, melyet az a heves vágy ural, hogy a tornában világsztárok legyenek. Fizikailag azonban a kemény edzés gátolhatja a természetes fejlődésüket. Némelyiküknek nem fejlődik rendesen a csontozata, rengetegen szenvednek táplálkozási rendellenességektől, és sokuknál akár évekkel is kitolódik a serdülőkor kezdete. Számos lány viszont éppen az ellenkezőjével küzd, vagyis azzal, hogy túl korán tapasztalja a serdülőkor jeleit. (Lásd a fenti  kiemelt részt.)

Mindenük megvan, csak gyerekkoruk nincs

Ha hinnénk a szórakoztatóiparnak, akkor úgy gondolhatnánk, hogy az eszményi gyerekkor azt jelenti, hogy a gyerek körül van véve mindenféle luxuscikkel. Némelyik szülő a lelkét is kiteszi, hogy minden elképzelhető anyagi kényelmet megadjon a gyerekének, beleértve a fényűző otthont, korlátlan szórakozási lehetőségeket és drága ruhákat.

Jó néhány gyerek, akit így nevelnek, alkoholhoz vagy droghoz nyúl, és konokul, lázadó módon viselkedik. Vajon mi ennek az oka? Sokukban azért forr a harag, mert elhagyatottnak érzik magukat. A gyerekeknek szükségük van a szüleikre, akik mellettük vannak, szeretik őket, és törődnek velük. Azok a szülők, akik ehhez túlságosan elfoglaltak, talán azt hiszik, hogy a gyerekük boldogságáért gürcölnek, pedig lehet, hogy éppen az ellenkezőjét érik el annak, amit akartak.

 Dr. Judith Paphazy olyan, „tehetős társadalmi csoportokhoz tartozó szülőkről” beszél, akik „mindketten dolgoznak”, és elmondja, hogy az ilyen szülők gyakran „elkényeztetik a gyereküket, mert tudat alatt érzik, hogy az anyagiak hajszolása a család rovására megy”. Szerinte a szülők ezzel próbálják „kiváltani magukat a szülői felelősség alól”.

A gyerekek sokat szenvednek emiatt. Lehet, hogy dúskálnak az anyagi javakban, de éppen az hiányzik a gyerekkorukból, amitől az igazán szép lenne: a szüleikkel töltött idő és a tőlük kapott szeretet. Vezetés, fegyelmezés és irányítás nélkül idő előtt nagyon is felnőtteknek való kérdésekkel találják szembe magukat, méghozzá úgy, hogy alig vagy egyáltalán nincsenek felkészülve rájuk. „Kábítószerezzek? Kipróbáljam a szexet? Erőszakkal vezessem le a dühömet?” Valószínűleg megkapják a válaszokat, mégpedig a velük egykorúaktól, illetve a tévé- vagy mozifilmekből. Ami ebből következik, az gyakran hirtelen, sőt tragikusan vet véget a gyerekkornak.

A másik „felnőtt” szerepében

Amikor egy kétszülős családban hirtelen csak egy szülő marad a másik halála, különköltözés vagy válás miatt, az érzelmileg rendszerint nagyon megterhelő a gyerekeknek. Persze sok egyszülős család jól boldogul, de olyanok is vannak, amelyekben a gyerekeket áthajszolják a gyerekkorukon.

Aki egyedül neveli a gyerekeit, az érthető okokból magányosnak érzi magát időnként. Ám emiatt némelyek hagyják, hogy valamelyik gyerek — aki szinte mindig a legnagyobb — átvegye a családban a másik „felnőtt” szerepét. A szülő talán kétségbeesésében a bizalmába avatja a kisfiát vagy kislányát, és olyan gondokkal terheli, amelyeket egy gyerek képtelen hordozni. Akadnak olyan egyedülálló szülők, akik érzelmileg túlságosan is támaszkodnak az egyik gyerekükre.

Mások végképp elhanyagolják szülői felelősségeiket, így valamelyik gyerek arra kényszerül, hogy a felnőtt szerepét töltse be a családban. Carmen és a nővére, akikről már beszéltünk, ilyen helyzet elől menekültek az utcára. Még maguk is gyerekek voltak, amikor a fiatalabb testvéreikről kellett gondoskodniuk a szüleik helyett. Ezt a terhet képtelenek voltak magukra vállalni.

Tagadhatatlan, hogy veszélyes dolog a gyerekeket áthajszolni a gyerekkorukon, és ha csak lehet, elkerülendő. De jó hírünk van: a felnőttek tehetnek azért, hogy gyerekeik élvezzék a boldog gyerekéveket. Hogy mit tehetnek? Vegyünk szemügyre néhány tanácsot, mely kiállta az idő próbáját.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

 A korán érő gyerekek sajátos nehézségei

Igaz, hogy manapság a lányok hamarabb belépnek a serdülőkorba? A tudósok nincsenek azonos véleményen ebben a kérdésben. Némelyek szerint a XIX. század közepén a lányok átlagosan 17 éves korukban érték el a serdülőkort, most viszont 13 évesek sincsenek, amikor tapasztalni kezdik a serdülőkor jellegzetességeit. 1997-ben 17 000 lány bevonásával készült egy tanulmány, amelyből kiderült, hogy az Egyesült Államokban a fehér bőrű kislányoknak úgy 15 százaléka, az afroamerikaiaknak pedig az 50 százaléka már nyolcévesen észlelte a serdülőkor első jeleit! Vannak azonban olyan orvosok, akik kétlik az eredmények hitelességét, és arra intik a szülőket, hogy ne törődjenek bele, ha gyerekük túl hamar éretté válik, mintha ez „normális” lenne.

Mindenesetre az biztos, hogy a korai érés a szülőket és a gyerekeket egyaránt próbára teszi. A Time magazin így írt erről: „A fizikai változásoknál még több fájdalmat okoznak a lehetséges pszichológiai hatások, melyeket a korai szexuális fejlődés vált ki, hiszen ezeknek a gyerekeknek még meséket kellene olvasgatniuk, és nem azzal törődniük, hogy megvédjék magukat a szoknyavadászoktól . . . A gyerekkor úgyis annyira rövid!” A cikk írója a következő nyugtalanító kérdést teszi fel: „Mi vész el örökre, ha a kislányok úgy néznek ki, mintha felnőttek lennének, pedig a szívük és az elméjük még felkészületlen?”

Gyakran az ártatlanságuk vész el az ilyen lányoknak, mert szexuálisan kizsákmányolják őket. Egy anya kereken megmondja: „Azok a lányok, akik a korukhoz képest fejlettek, olyanok, mint a méz [egy méhecskének]; magukhoz vonzzák az idősebb fiúkat.” Az a lány, akit fiatalon szexre kényszerítenek, nagy árat fizet, hiszen elveszítheti az önbecsülését, a tiszta lelkiismeretét, sőt, a fizikai és érzelmi egészségét is.

[Kép az 5. oldalon]

A túl szoros időbeosztás nehézségekhez vezethet

[Kép a 7. oldalon]

Ha azt erőltetjük a gyerekre, hogy a verseny mindenek előtt való, kiölhetjük a mókát a sportból és a játékból

[Kép a 7. oldalon]

Az anyagi javak nem helyettesítik a szülői szerep helyes gyakorlását