A tekintélyt parancsoló víziló

AZ ÉBREDJETEK! KENYAI ÍRÓJÁTÓL

NAGY tó ragyog a lenyugvó nap békét árasztó fényében Kenyában, a hatalmas Masai Mara Vadvédelmi Területen. Vize aranybarna színben tündököl, amint a nap a horizont mögé süllyed. Néhány méternyire zebrák és gnúk csapata lassú léptekkel a tó felé közelít. Egyszer csak megtorpannak, és nyugtalanul merednek a hatalmas, gömbölyded, kőszerű valamire, mely a tó szélétől nem messze úszik. Majd heves bugyogás és locskolás közepette a „kő” lassan a víz alá merül. Legelésző barátaink valójában egy vadállatot láttak a tóban: egy vízilovat.

A Kelet-Afrika folyóit és tavait egyaránt kedvelő nílusi vízilónál egyedül az elefánt termetesebb. A kifejlett víziló hossza a négy métert, vállmagassága pedig a másfél métert is elérheti. Súlya körülbelül négy tonna. A bibliai Jób könyvében szereplő behemótot általában a vízilóval azonosítják. Nem meglepő, hogy a Biblia azt mondja erről a robusztus állatról, hogy ’érccsövekhez’ hasonló csontjai  vannak, melyek olyanok, mint a „vasrudak” (Jób 40:10–13).

Vastag, csupasz bőrével és hordó alakú testével a látszólag nehézkes víziló egyetlen szépségversenyen sem vinné el a főnyereményt. Lábai olyan rövidek, hogy az ember azon csodálkozik, hogy egyáltalán elbírják a föléjük tornyosuló óriási testet. Ám nem szabad alábecsülnünk az erőt, melyet ezek a zömök lábak rejtenek. A szárazföldön a víziló gyorsabb, mint az ember. És a vízben? Volt már rá példa, hogy egy víziló megelőzzön egy kis evezős csónakot, sőt, egy motorcsónakot is.

Élet vízközelben

A vízilovak társas lények. Rendszerint 10-15 fős csoportokban élnek, bár láttak már nagyobb, 150 fős csoportokat is. Élükön a vezérbika van. A víz és a szárazföld egyaránt az otthonuk. Főleg éjszaka mennek ki a partra, hogy belakmározzanak az ott található gazdag növényzetből. Ha tehetik, vízközelben maradnak. Ám a száraz évszakban néhány vízilovat 10 kilométerre a víztől is láttak élelem után kutatni.

Nem tudni pontosan, hogy milyen módszerrel jelölik meg a területüket. Elképesztő szokásukról, hogy a farkukkal szétszórják az ürüléküket, néhányan úgy vélik, hogy így próbálják elnyerni a nőstények tetszését vagy elriasztani a vetélytársakat. Ha támadás éri őket, ló módjára nyerítenek, tusakodás közben pedig bömbölnek és ordítanak. Hangos horkantásaikat még akkor is hallani, ha a víz alatt vannak. A vezérbikát egyedi hívóhangjáról lehet felismerni.

A víziló az egész napot a vízben tölti, testével részben vagy teljesen alámerülve. Hatalmas törzsének felépítése tökéletes ehhez az életmódhoz. Bár nem olyan ügyes úszó, mint a többi, vízben és szárazföldön egyaránt otthonos állat, akár 15 percig is a víz alatt tud maradni. Orrlyukai, szeme és füle egy síkban helyezkednek el, így az állat a teste többi részét a víz alá rejtheti. Számos tevékenysége — köztük az udvarlás és a párzás is — a víz alatt zajlik.

A vemhesség időszakának leteltével, mely körülbelül nyolc hónapig tart, egyetlen kölykét sekély vízben hozza világra, majd vagy a szárazföldön, vagy bokáig érő vízben szoptatja. A víziló felelősségteljes szülő. Erejét meghazudtolva meglepően gyengéden bánik a kicsinyével. Ámulatba ejtő, amikor az anyaállat a kölykével a hátán úszkál. Persze a látszólag szelíd állat dühödten támad, ha picinyét megpróbálják levenni a hátáról!

A víziló bőre kiválóan alkalmas a vízi életre. Jelentős változások figyelhetők meg rajta, amikor az állat kijön a vízből. A bőre alatt olyan mirigyek találhatók, melyek vörösesbarna, magas sótartalmú, híg nyálkát választanak ki. E miatt a festékanyag miatt a távolból úgy néz ki az állat, mintha vért izzadna. A nyálka mind a vízben, mind a szárazföldön védi a víziló bőrét.  Az ősi Afrikában egyes közösségek a vízilóbőrt csíkokra vágták, átitatták olajjal, majd összesodorták és megszárították. Az így készített félelmetes ostorokat a földért folyó harcokban vetették be. * Grzimek enciklopédiája megjegyzi, hogy mire a cserzés befejeződik — mely legalább hat évet vesz igénybe —, a körülbelül négy és fél centiméter vastag vízilóbőr olyan keménnyé válik, mint a kő.

A lenyűgöző, ám félelmetes vízilóásítás

A víziló legfigyelemreméltóbb sajátossága kétségkívül a fél méter széles szája, mellyel, ha a szárazföldön tartózkodik, a vízhez közeli növényzetet legelészi. De száját nemcsak táplálkozásra használja. Amikor állkapcsát 150 fokos szögben kitárja, többről van szó, mint ásításról; egész lénye agresszivitást tükröz. Egyre kisebb élőhelyének védelmezéséért elszántan száll szembe vetélytársaival. Kitárt szájában láthatóvá válnak az alsó állkapcsából kiálló hatalmas szemfogak, melyek az íny szélétől mérve akár a 30 centimétert is elérhetik. Ezeket használja az állat fegyverül a védekezéshez.

Szája azonban nemcsak más vízilovakra jelent veszélyt, hanem emberekre is. Mindeddig még nem sikerült embernek és vízilónak megférnie egy helyen, ugyanis ha valaki túl közel merészkedik az élőhelyéhez, az állat támadásba lendül, még akkor is, ha nincs szó szándékos háborgatásról. Ezenkívül egy megsebesített víziló a szokásosnál is ingerlékenyebb, így még nagyobb kárt tud tenni a betolakodóban. Dühödt víziló csónakot is fordított már fel hatalmas állkapcsával.

Az állat a szárazföldön ugyanolyan vérengző, mint a vízben. Senki ne merészkedjen például egy legelésző víziló és a víz közé, ha kedves az élete. Afrika néhány részén támadtak már rá vízilovak gyanútlan falubeliekre, mert azok a vízhez vezető ösvényen álltak. Ember és állat egyaránt félelemmel tekint a vízilóra, és bizony nagyon óvatosan és tisztelettel kell vele bánni.

Fennmaradnak a vízilovak?

Egy magányosan legelésző víziló könnyű prédájává válhat az oroszlánoknak. Ennek ellenére elsődleges ellensége inkább az ember. A World Book Encyclopedia szerint „az emberek mind a vízilóállományt, mind az állatok élőhelyét jelentősen megtizedelték. A vadászok rengeteg vízilovat ejtettek el, a földművesek pedig sok területből, ahol korábban vízilovak éltek, szántóföldet csináltak.”

Igen, az emberek miatt a vízilovak ma kénytelenek kisebb területen meghúzni magukat, ami akadályozza őket a szabad mozgásban, és megzavarja a párzási szokásaikat. Milyen nagyszerű a Teremtőnek az az ígérete, hogy Isten Királysága alatt vissza lesz állítva az egyensúly az emberek és az állatok között, így senki ’nem árt és nem pusztít’ majd a helyreállított földi paradicsomban (Ézsaiás 11:9).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának a 25. oldalon]

Elizabeth DeLaney/Index Stock Photography