A Biblia nézőpontja

Vajon a keresztények egysége egyformaságot feltételez?

ÚGY tűnik, hogy manapság a vallást megosztottság jellemzi. Még ugyanazon az egyházon belül is eltérő nézetek lehetnek tanításbeli és viselkedésbeli kérdésekről. Egy író így fogalmazza ezt meg: „Még két embert is bajos találni, aki pontosan ugyanabban az Istenben hisz. Minden jel arra vall, hogy korunkban mindenkinek megvan a maga teológiája.”

Ezzel éles ellentétben Pál apostol a következőre buzdította az első századi korintusi keresztényeket: „egyetértésben beszéljetek”, és „legyetek teljesen egyesültek ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban” (1Korintus 1:10). Némelyek ma rosszallják Pál tanácsát. Úgy érvelnek, hogy minden ember más és más, és nem szabad ragaszkodni hozzá, hogy minden keresztény ugyanúgy gondolkodjon vagy cselekedjen. De csakugyan gépies egyöntetűségre buzdított Pál? Vajon a Biblia teret enged a személyes szabadságnak?

Az egység nem egyformaság

Pál egy másik levelében arra ösztönözte a keresztényeket, hogy ’értelmi képességükkel’ szolgálják Istent (Róma 12:1). Nyilvánvaló hát, hogy nem próbálta a korintusi gyülekezet tagjait akarat nélküli robotokká formálni. De miért mondta akkor nekik azt, hogy ’teljesen egyesültek legyenek ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban’? Pál azért adta ezt a tanácsot, mert a korintusi gyülekezet súlyos nehézséggel nézett szembe. Szakadások alakultak ki, és odáig fajult a helyzet, hogy némelyek Apollóst tekintették vezetőjüknek, mások Pált vagy Pétert, megint mások egyedül Krisztust voltak hajlandók elismerni. Az effajta megosztottság fölött nem lehetett szemet hunyni, mivel a gyülekezet békéjét fenyegette.

Pál azt akarta, hogy a korintusiak tartsák meg „a szellem egységét a béke egyesítő kötelékében”, ahogy arra az efézusi keresztényeket a későbbiekben figyelmeztette (Efézus 4:3). Arra buzdította a testvéreket, hogy egységesen kövessék Jézus Krisztust, és ne legyenek közöttük megosztott csoportok, szekták. Így békés összhang lehet közöttük a törekvéseikben (János 17:22). Pál tanácsa tehát, amelyet a korintusiaknak  adott, helyreigazította a gondolkodásukat, és egységre, nem pedig egyformaságra serkentett (2Korintus 13:9, 11).

A tanításbeli kérdésekben is fontos az egység. A Jézus nyomdokán járók felismerik, hogy valójában csak „e g y hit” van, mint ahogy csak ’e g y Isten és Atya’ (Efézus 4:1–6). A keresztények szeretnének ezért megbizonyosodni róla, hogy amit hisznek, összhangban van-e az igazsággal, melyet Isten feltárt magáról és szándékáról a Szavában. Egységes a hitnézetük arról, hogy ki az Isten, és mit vár el. Ragaszkodnak az Isten Szava által feltárt egyértelmű erkölcsi irányadó mértékekhez is (1Korintus 6:9–11). Ily módon a keresztények egységesek maradnak mind tanításbeli, mind pedig erkölcsi kérdésekben.

Mi a helyzet különbözőségek esetén?

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek az életben felmerülő minden helyzetre pontosan meg van szabva, hogyan gondolkodjanak, vagy mit tegyenek. Legtöbbször személyes döntést kell hozniuk. Figyeljük meg a következő példát. Több első századi korintusi kereszténynek aggályai voltak, hogy megegyen-e olyan húst, mely esetleg egy bálványtemplomból származik. Némelyek meg voltak győződve róla, hogy az ilyen hús elfogyasztásával részt vennének a hamis imádatban, míg mások úgy érezték, hogy lényegtelen, honnan származik a hús. Amikor Pál ezzel a kényes kérdéssel foglalkozott, nem fektetett le szabályt, mely meghatározta volna, hogy mit tegyenek a keresztények, hanem elismerte, hogy eltérő döntések születhetnek (1Korintus 8:4–13). *

Napjainkban a keresztények egymásétól eltérő döntést hozhatnak a munkájukat, egészségüket, kikapcsolódásukat érintő kérdésekben, vagy egyéb területeken, amelyeken személyesen kell dűlőre jutniuk. A sokféleség megzavarhat valakit. Azon rágódhat, hogy a szemléletbeli különbségek nem vezetnek-e vitákhoz és megosztottsághoz a gyülekezetben. De nem szükségszerű, hogy ez legyen a kimenetel. Szemléltetésül: A zeneszerzők csupán adott számú hangjeggyel dolgoznak, mégis végtelenül sokféle lehetőség áll nyitva előttük, hogy fülbemászó dallamot komponáljanak. Ugyanígy a keresztények is az isteni alapelvek határain belül hozzák meg döntéseiket, ám van valamennyi mozgásterük a személyes döntéseik meghozatalában.

Hogyan őrizhető meg a keresztények egysége, hogy közben ne szenvedjen csorbát az egyes személyek döntési szabadsága? Ennek kulcsa a szeretet. Isten iránti szeretetünk arra indít minket, hogy készségesen engedelmeskedjünk a parancsainak (1János 5:3). Az embertársaink iránti szeretet pedig arra sarkall, hogy tiszteljük másoknak azon jogát, hogy lelkiismeretükkel összhangban döntést hozhatnak személyes ügyeikben (Róma 14:3, 4; Galácia 5:13). Pál kiváló példát mutatott e tekintetben, amikor egy tanításbeli kérdésben alárendelte magát az első századi vezető testületnek (Máté 24:45–47; Cselekedetek 15:1, 2). Ugyanakkor mindenkit arra buzdított, hogy tisztelje keresztény hittársai lelkiismeretét, amikor személyes döntést érintő kérdésekről van szó (1Korintus 10:25–33).

Világos, hogy senkit sem szabad elítélni, aki a lelkiismerete szavára olyan döntést hoz, mely nincs ellentétben a bibliai alapelvekkel (Jakab 4:12). Másrészt viszont a lojális keresztények nem ragaszkodnak személyes jogaikhoz mások lelkiismeretének vagy a gyülekezet egységének a kárára, és nem követelnek szabadságot maguknak olyan tett elkövetésére, melyet Isten Szava egyértelműen megtilt (Róma 15:1; 2Péter 2:1, 19). Az Isten iránti szeretetnek arra kell indítania minket, hogy Isten gondolkodásmódjához igazítsuk a lelkiismeretünket. Ez pedig hozzásegít, hogy továbbra is egységben legyünk a hívőtársainkkal (Héberek 5:14).

[Lábjegyzet]