Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A víz — Az életadó kincs

A víz — Az életadó kincs

A víz — Az életadó kincs

EGY szamáriai asszonynak, aki vizet mert a kútból, Jézus olyan vízforrásról beszélt, mely azért buzog fel, hogy örök életet adjon (János 4:14). Noha Jézus jelképes vízről beszélt, a szó szerinti értelemben vett víz is elengedhetetlen az élethez. Az oxigén után ez a legfontosabb az életünk fenntartásához. Az ember több hétig is kibírja élelem nélkül, de víz nélkül körülbelül öt nap múlva meghal!

Testsúlyunk közel háromnegyed részét víz teszi ki. Például az agyunknak a 75-85 százaléka, az izmainknak pedig a 70 százaléka víz. A többi funkciója mellett a víz közrejátszik az emésztésben és a táplálék felszívódásában, illetve tápanyagokat szállít a sejteknek. Eltávolítja a mérgező anyagokat és egyéb melléktermékeket, szabályozza a testhőmérsékletet, valamint fontos szerepe van az ízületek és a vastagbél működésében. De tudtad, hogy ha az ember megfelelő mennyiségű vizet iszik, akkor még fogyhat is?

Igyunk, hogy fogyjunk!

Először is a vízben nincsen kalória, zsír és koleszterin, illetve alacsony a nátriumtartalma. Másodszor étvágycsökkentő hatása van. Végül pedig a víz segít a szervezetnek az elraktározott zsírok átalakításában. Hogyan? Nos, ha a vese nem kap elég vizet, nem tudja megfelelően ellátni a feladatát. Ilyenkor a máj besegít neki, emiatt viszont nem képes hatékonyan feldolgozni a zsírokat, melyek így elraktározódnak a szervezetben, és megnövekszik a testsúly. Ezért „a fogyást nagyban elősegíti az, ha megfelelő mennyiségű vizet iszunk — mondja dr. Donald Robertson, egy scottsdale-i (Arizona, USA) egészségügyi központ munkatársa, ahol az elhízással és a helyes táplálkozással foglalkoznak. — Ha valaki fogyni szeretne, és nem iszik elég vizet, a szervezete nem képes megfelelően átalakítani a zsírt.”

Igaz, gyakran pontosan azért lesz súlyosabb az ember, mert a szervezetében felgyülemlik a víz. Emiatt sokan, akik ezzel küszködnek, azt hiszik, hogy ha kevesebbet isznak, azzal megoldják a gondot. De éppen ellenkezőleg, ha a szervezet nem kap elég vizet, ragaszkodik minden egyes csepphez, melyhez hozzájut. Úgy bizony, elraktározza a vizet, éspedig olyan helyeken, mint a láb, a lábfej és a kéz. A táplálkozási szakértők ezért azt javasolják, hogy adjuk meg a szervezetünknek, amire szüksége van, ebben az esetben elengendő mennyiségű vizet. És ne feledd, minél több sót fogyasztasz, annál több vizet tart vissza a szervezeted, hogy a sót hígítsa.

Ne sajnáld a vizet a szervezetedtől

Naponta átlagosan körülbelül két liter vizet veszítünk bőrön keresztül, valamint a tüdő, a belek és a vese működése által. Csak a kilélegzéssel mindennap úgy fél liter folyadék hagyja el a szervezetünket. Ha nem pótoljuk ezt a vízmennyiséget, az kiszáradáshoz vezet, melynek néhány jele a fejfájás, kimerültség, izomfájdalmak, sötét vizelet, a melegre való érzékenység, valamint a száraz száj és szemek.

Akkor hát mennyi vizet kell innunk? Dr. Howard Flaks, aki az elhízás kezelésével foglalkozik, ezt mondja: „Egy egészséges embernek legalább 8-10 (2,5 deciliteres) pohár vizet kell innia naponta. Ha valaki sok testmozgást végez, vagy forró éghajlat alatt él, akkor még többet. Azok, akik túlsúlyosak, ahányszor 10 kilogrammal meghaladják az ideális testsúlyukat, annyival több pohár vizet igyanak.” Ám újabban azt mondják, hogy elég, ha akkor iszik az ember, amikor szomjas, bár, ha nagyon szomjas, akkor lehet, hogy már valamelyest ki van száradva.

Vajon víz helyett más folyadék is megteszi? Bár a gyümölcsből és zöldségből készült, vízzel hígított ivólevek is megfelelnek a folyadékbevitel szempontjából, ezekben az italokban van kalória. Azok a folyadékok, melyekben sok a cukor és a tej, növelik a szervezet víz iránti szükségletét, mivel a cukrot és a tejet meg kell emészteni. Emellett az alkoholnak, valamint a koffeint tartalmazó italoknak, mint például a kávénak és a teának, enyhe vizelethajtó hatásuk van, így több vizet kell innia az embernek, hogy pótolja a kiválasztott mennyiséget. Az igazság az, hogy a vizet — ezt az életadó kincset — semmivel sem lehet helyettesíteni. Mit szólnál most egy pohár vízhez?

[Kiemelt rész/kép a 13. oldalon]

Ha szeretnél több vizet inni . . .

● Mindig legyen nálad egy flakon víz.

● Minden étkezéskor igyál meg egy pohárral.

● Testmozgás előtt, közben és után is igyál vizet.

● Kávészünetek helyett tarts „vízszüneteket”.

● Tegyél citromlevet a csapvízbe, hogy jobb íze legyen, vagy használj vízszűrőt.

[Kép forrásának jelzése a 12. oldalon]

Photo: www.comstock.com