Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tour de France — 100 éve a kerékpárosok legnagyobb erőpróbája

Tour de France — 100 éve a kerékpárosok legnagyobb erőpróbája

Tour de France — 100 éve a kerékpárosok legnagyobb erőpróbája

AZ ÉBREDJETEK! FRANCIAORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

HENRI DESGRANGE, a L’Auto című sportnapilap kiadója 1902 novemberében azon törte a fejét, hogy miként tudná az újságát népszerűbbé tenni a vetélytársánál, a Le Vélo című lapnál. „Mi lenne, ha szerveznénk Franciaország körül egy kerékpárversenyt?” — vetette fel Géo Lefèvre, a L’Auto egyik fiatal újságírója. Első hallásra képtelenségnek tűnt az ötlete, nemsokára mégis megvalósították. 1903. július 1-jén, pontban délután 3 óra 16 perckor, 60 hivatásos és amatőr biciklista vágott neki Párizsból a háromhetes, 2428 kilométeres távnak az első Tour de France útvonalán. *

Az út rabjai

A verseny azonnal az emberek szívébe lopta magát. Franciaország-szerte hatalmas tömegek voltak kíváncsiak „az út rabjaira”, ahogy egy francia riporter, Albert Londres nevezte a versenyzőket, és rengetegen szurkoltak a versenyzőknek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az első években a versenykörülmények primitívek voltak: a felszerelés kezdetleges volt, az utak gidres-gödrösek, a szakaszok pedig végeláthatatlanok, és az is előfordult, hogy a versenyzők éjjel indultak útnak.

Minthogy a kerékpárosoknak, az ellenőrzési pontokat leszámítva, nem volt szabad műszaki segítséget elfogadniuk, meghibásodás esetén maguknak kellett megjavítaniuk 20 kilogrammos biciklijüket. A balszerencsés Eugène Christophe-nak például 1913-ban is, és 1919-ben is meg kellett javítania egy falusi kovácsműhelyben a biciklije elülső villáját.

Újdonságok és közvetítések

Azért, hogy ne lanyhuljon a verseny iránti érdeklődés, a szervezőknek évről évre elő kellett állniuk valamilyen újdonsággal. A változások közé tartozott az, hogy több és rövidebb szakaszt vezettek be, a versenyzők rövid kerülőutat tettek a szomszédos országokba, nemzeti vagy cégek által támogatott csapatok alakultak, személyes és csapatküzdelmeket rendszeresítettek, és a verseny a Champs-Élysées-n, Párizsban ér véget. 1919 fordulópont volt; ekkor vezették be, hogy az összetettben élen álló kerekest a L’Auto sárga lapjaival megegyező színű trikóval jutalmazzák meg, a hőn áhított maillot jaune-nal, azaz sárga trikóval. Az esemény anyagi hátterének a biztosítására Desgrange 1931-ben felállíttatott egy reklámkaravánt, mely egy órával előzi meg a menetet, és fokozza a nézők hangulatát.

A L’Autót — mai nevén L’Équipe-t — vitték, mint a cukrot. 1903-ban a különkiadás 130 000 példányát, melyet hét perccel azután adtak ki, hogy Maurice Garin, a Tour de France első győztese begördült a célba, rögtön szétkapkodták az újságárus standoknál. Manapság 150 országba jutnak el képsorok a versenyről, és ezzel az olimpiai játékok és a futball-világbajnokság után a Tour de France foglalja el a világon a harmadik helyet azok között a sportesemények között, amelyekről a legtöbb közvetítést adják a televízióban. Hogy mennyire szeretik az emberek ezt a versenyt, az kiderül abból, hogy 1987-ben a spanyol honatyák felfüggesztették az ülésüket, hogy figyelemmel kísérhessék, amint honfitársuk, Pedro Delgado a kimerítő Alpe d’Huez hegyi szakasz 21 hajtűkanyarjában folytatott küzdelemben megszerzi a győzelmet.

A hegyek meghódítása

Kezdetben a Tour de France leginkább sík terepen zajlott. Majd 1910 júniusában Alphonse Steinès, a L’Auto egyik újságírója táviratot küldött Desgrange-nak a Pireneusokból. Azt írta, hogy a hegyi utak teljesen alkalmasak a versenyre. Steinès jelentése nem felelt meg százszázalékosan a valóságnak, hiszen 2200 méteres magasságban ő maga is egész éjjel bolyongott a hóban az utat keresve! A legedzettebb biciklisek a következő hónapban mégis vállalták a kihívást. Bár a francia Gustave Garrigou nem ért elsőnek a célba, elmondhatta magáról, hogy megállás nélkül kerekezett át a Pireneusok Tourmalet-hágóján. Azóta már más alpokbeli és pireneusi hágók is hozzátartoznak a Tour de France útvonalához.

A lejtőkön a biciklisek elérhetik akár a lélegzetelállító 100 kilométer/órás sebességet is, és gyakoriak az esések. 1951-ben a sárga trikót viselő holland Wim Van Est egy 50 méter mély szakadékban kötött ki, és kerékpárok gumitömlőiből összetákolt „kötéllel” húzták ki. Mások még szerencsétlenebbül jártak. 1935-ben a spanyol Francisco Cepeda életét vesztette, amikor lezuhant az alpokbeli Galibier-hágón. 1995-ben az olasz Fabio Casartellit érte végzetes baleset a pireneusi Portet d’Aspet 17 százalékos lejtőjén.

Küzdelem a csúcson

Két francia férfi, Jacques Anquetil és Raymond Poulidor 1964-ben látványos, fej fej melletti küzdelmet vívott az Auvergne-ban lévő hegyekhez tartozó Puy-de-Dôme emelkedőin. Poulidor, aki gyakran volt második, megnyerte a párviadalt, de néhány másodperccel lemaradt a sárga trikóról.

A belga Eddy Merckx és a spanyol Luis Ocaña 1971-ben a vezetésért vívott küzdelmet. Július 12-én Ocaña elesett a pireneusi Mente-hágó lejtőjén, és a sérülései miatt nem tudta folytatni a küzdelmet. Az ellenfele iránti tiszteletből Merckx kérte, hogy a másnapi rajtnál ne kelljen viselnie a sárga trikót.

A hegyi szakaszok további sportszerű megnyilvánulások színterei is voltak. 1949-ben például az alpokbeli Izoard-hágó emelkedőjén az olasz ősellenfelek, Gino Bartali és Fausto Coppi egy időre felülemelkedtek a köztük lévő ellenségeskedésen, hogy támogassák egymást.

Csapatsport

Látványos, ha valaki hosszú időre előretör a mezőnyből. Ilyen volt például, amikor a svájci Hugo Koblet 1951-ben a brive—agen-i szakaszon 140 kilométeren át kerekezett az élen behozhatatlanul. De a győzelem többnyire csapatmunka eredménye. Általában 20 hivatásos csapat indul, melyek mindegyike kilenc kerékpárosból áll. A tagok teljesen együttműködnek a csapatvezetőjükkel, mindig készek rá, hogy segítsék, ha elfogy az ereje, elesik, vagy ha a biciklije tönkremegy.

A csapatszellemet jól szemlélteti az, ami 1934-ben történt. Noha a 20 éves francia kerékpárosnak, René Viettónak nagy esélye volt rá, hogy megnyerje a szakaszt, mégsem vonakodott felkerekezni ugyannak a hágónak az emelkedőjén, amelyen épp az előbb ereszkedett alá, és odaadni a biciklijét a csapata vezetőjének, Antonin Magne-nak, akinek meghibásodott a kerékpárja.

Világklasszisok

Nagy szó, ha valaki egynél többször is meg tudja nyerni a Tour de France-t. Mostanáig négy kerékpáros győzedelmeskedett öt alkalommal: Jacques Anquetil (Franciaország, 1957, 1961—64), Eddy Merckx (Belgium, 1969—72, 1974), Bernard Hinault (Franciaország, 1978—79, 1981—82, 1985), Miguel Indurain (Spanyolország, 1991—95). De ki tudja, hányszor nyert volna a belga Philippe Thys (az 1913-as, 1914-es és 1920-as év győztese), ha az első világháború, melyből több korábbi bajnok nem tért vissza, nem szakítja meg a versenysorozatot?

Sokan Eddy Merckxet, becenevén a Kannibált, tekintik minden idők legnagyobb kerékpárosának. Harmincnégy szakaszgyőzelmet aratott, és a versenyzés minden ágában — az időfutamokban, sprinterek versenyén, lejtőkön, sík terepen és hegyi szakaszokon — kimagasló teljesítményt nyújtott. „Mellette csak ritkán terem nekünk babér” — panaszolta egy alulmaradt ellenfele. A kétszeres bajnok Fausto Coppit minden idők leghozzáértőbb és legszebben kerékpározó versenyzőjének tartják.

Győzelem minden áron

Mindig ott a kísértés, hogy a versenyzők csaljanak a Tour de France-on. 1904-ben az első négy kerékpárost kizárták, mert, egyebek között, engedély nélkül levágták az utat, vagy autóval utaztak.

A csalás minden formája közül továbbra is a doppingolás (ajzószerek alkalmazása) a kerékpározás legsötétebb oldala. A kezdeti években furcsa italokat osztottak szét néhány versenyző között, az 1920-as évben pedig a L’Auto megjelentetett egy cikket, mely leleplezte az orvosi felügyelet alatt végzett doppingolást. 1924-ben a Pélissier testvérek elismerték, hogy „dinamitot”, más szavakkal veszélyes anyagokat használtak. Az évtizedek során számos gyanús balesetet írtak a doppingszerek számlájára, úgymint a brit biciklis, Tom Simpson tragikus halálát, mely akkor következett be, amikor 1967-ben fölfelé kerekezett a Mont Ventoux egyik emelkedőjén.

1998-ban az újságok címlapjára került egy rendkívüli eset, amikor is versenyzők orvosi felügyelet alatt doppingoltak. Körülbelül 400 adag teljesítményfokozó szer — például eritropoetin — került elő az egyik csapat gyúróinak az autójából. Egy csapatot kizártak, egy másik pedig visszalépett. Tavaly az összesítésben harmadik helyet szerzett versenyző botrányba keveredett, és ez tönkretette a hírnevét. A Tour de France igazgatója, Jean-Marie Leblanc a L’Équipe által megjelentetett, megemlékezésre szánt 100 ans de Tour de France (A Tour de France 100 éve) című írás előszavában kijelentette, hogy „a doppingolás, a verseny nagymértékű bővítése és a pénz” veszélyezteti a verseny jövőjét.

A gondok ellenére a sportolók még mindig lelkesednek a versenyért. A négyszeres bajnok texasi Lance Armstrong, aki az 1903-as útvonalat nagyjából követő, 2003-as centenáriumi verseny legnagyobb esélyese, azt mondta, hogy a Tour de France-nak „semelyik más versenyéhez nem fogható neve, történelme és stílusa van. Bármi történjen is, ez sohasem lesz egy a szürke versenyek sorában.” Minden hivatásos kerékpáros álma, hogy megnyerje a Tour de France-t.

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. A Tour de France ma általában körülbelül 3600 kilométeres. Ez a táv 20, egynapos szakaszra van osztva.

[Ábra/térkép a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A centenáriumi verseny útvonala 2003. július 5—27.

–– Időfutamok

—— Utazás két állomás között

• Start

○ Cél

• PÁRIZS

-- ——

○ Sedan

-- ——

○ Saint-Dizier

-- ——

○• Nevers

--

○• Lyon

--

○ Alpe d’Huez

--

○ Marseille

——

• Narbonne

--

○• Toulouse

-- ——

○ Cap’ Découverte

-- ——

○ Bayonne

-- ——

○• Bordeaux

-- ——

○ Nantes

——

• Ville d’Avray

--

○ PÁRIZS

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Képek a 22. oldalon]

1903 Maurice Garin, a Tour de France első győztese

1927 Gyári munkások szüneteltetik a munkát, hogy nézhessék a versenyt

[Forrásjelzés]

100 ans de Tour de France, L’Équipe, 2002 © L’Équipe/Presse Sports

[Kép a 23. oldalon]

1910 Octave Lapize tolja a kerékpárját a Pireneusokban, nyakában pótgumitömlők lógnak

[Forrásjelzés]

100 ans de Tour de France, L’Équipe, 2002 © L’Équipe/Presse Sports

[Képek a 24. oldalon]

1951 Az olasz Fausto Coppi, aki kétszeres bajnok

1964 Anquetil és Poulidor izgalmas párviadala

[Forrásjelzés]

100 ans de Tour de France, L’Équipe, 2002 © L’Équipe/Presse Sports

[Képek a 24–25. oldalon]

1991—95 A sárga trikós Miguel Indurain (Spanyolország) ötször nyerte meg a Tour de France-t

1999 Lance Armstrong egy időfutam közben

[Forrásjelzés]

100 ans de Tour de France, L’Équipe, 2002 © L’Équipe/Presse Sports