Fiatalok kérdezik:

Miért érzem úgy, hogy mindenben tökéletesnek kell lennem?

„Az édesapám tanár volt, ezért mindenki elvárta tőlem, hogy kitűnő tanuló legyek. Volt, hogy sírva aludtam el” (Lea *).

„Én maximalista vagyok. Ha valamit nem én csinálok a legjobban, vagy legalábbis nem csinálom teljesen másképpen, mint a többiek, az egész nem ér semmit” (Caleb).

ÚGY érzed, hogy mindig mindenben tökéletesnek kell lenned? Folyton az a gondolat kínoz, hogy bármennyire próbálkozz is, soha semmit nem tudsz elég jól csinálni? Semmilyen kritikát nem vagy képes elviselni? Amikor nem sikerül valami, magadat hibáztatod, kisebbségi érzésed támad, és elkönyveled, hogy ostoba és értéktelen vagy? Ha azt szeretnéd, hogy valami rendesen legyen elvégezve, úgy véled, jobb, ha magad csinálod? Néha annyira tartasz a kudarctól, hogy halogatod a teendődet? Vagy talán bele sem fogsz?

És milyenek a kapcsolataid? Nincsenek barátaid, mert senki nem üti meg az általad felállított mércét? Felbosszant, amikor mások hibáznak? Ha a kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, meglehet, hogy egy olyan szemléletmód alakult ki benned, melyet maximalizmusnak neveznek. Ha pedig így van, korántsem vagy egyedül, hiszen a maximalizmus igen gyakori a fiatalok — különösen a tehetséges, eredményes fiatalok — között. *

Mitől válik valaki maximalistává? A kutatások csak feltevésekkel szolgálnak. Egy könyv, melyet a maximalizmusról írtak, például a következő lehetséges magyarázatot adja: „A maximalizmus nem egy betegség, amelyet elkap az ember. Nem öröklődik, tehát nem velünk született tulajdonság. Akkor hát hogyan lesz valaki maximalista? Néhány szakember úgy véli, hogy a maximalizmus gyermekkorban alakul ki. A családtól, társadalomtól és a médiától jövő nyomás, a saját magunkkal szembeni elvárások, valamint a követhetetlen példaképek együttesen hatalmas erőt fejtenek ki, melynek hatására néhány ember egész életében aggodalmaskodik, bűntudattal küszködik, és túlhajtja magát” (Perfectionism​—What’s Bad About Being Too Good?).

De függetlenül attól, hogy mitől lesz valaki maximalista, ha folyton tökéletességre törekszik, annak káros következményei lehetnek. Most vizsgáljuk meg közelebbről a maximalizmust, és azt, hogy miként árthat nekünk.

Mi a maximalizmus?

A maximalizmus nem egyenlő azzal, hogy valaki kiválóságra törekszik, vagy hogy meg van elégedve egy jól elvégzett munkával. Hiszen a Példabeszédek 22:29-ben (Újfordítású revideált Biblia) a Biblia  megdicséri az „ügyesen dolgozó embert”. Emellett elismerően beszél több olyan személyről, akik kimagasló jártasságot szereztek valamilyen szakmában (1Sámuel 16:18; 1Királyok 7:13, 14). Így hát nagyon is dicséretes, ha valaki kiválóságra törekszik, és kimagasló, de egyben reális célokat tűz ki maga elé. Ennek eredményeként pedig élvezheti „az ő lelke a fáradságos munkájából fakadó jót” (Prédikátor 2:24, NW [2:25]).

Egy maximalista azonban nem érez effajta megelégedettséget. Alapvetően az, ahogyan a teljesítményről gondolkodik, káros. Néhány szakember szerint a maximalista emberek „megvalósíthatatlan célok (vagyis a tökéletesség) elérésén fáradoznak, és soha nem éreznek elégedettséget, függetlenül az eredménytől”. Emiatt a maximalizmus „állandó stressz forrása, és gyakran azt az érzést kelti az emberben, hogy minden, amit tesz, rosszul sül el”. Egy forrásmű azt mondja, hogy a maximalizmus „az, amikor valaki irracionális módon azt feltételezi, hogy magának és/vagy a környezetének tökéletesnek kell lennie . . . Ez a gondolkodásmód az egyén életének minden területére kihat; bármibe fogjon is, azt halálpontosan kell elvégeznie, mindenféle eltérés, hiányosság és baklövés nélkül”.

De nem maga Jézus mondta, hogy „tökéletesnek kell lennetek, mint ahogy a ti égi Atyátok tökéletes”? (Máté 5:48). Való igaz, ám Jézus nem arra gondolt, hogy mi emberek abszolút mértékben tökéletesek lehetünk. Végtére is a Biblia azt tanítja, hogy „mindnyájan vétkeztek, és elmaradnak az Isten dicsőségétől” (Róma 3:23). Akkor hát mit értsünk Jézus szavain? A Bibliában a „tökéletes” szó a teljesség gondolatát hordozza (Máté 19:21). Amikor Jézus azt mondta, hogy tökéletesnek kell lennünk, akkor a szeretetről beszélt, és arra buzdította a követőit, hogy növeljék a szeretetüket, hogy az teljesebb, hiánytalanabb legyen. Hogyan? Azáltal, hogy az ellenségeik iránt is kimutatják. Lukács, a Biblia egyik írója, így jegyezte le Jézus szavait: „Továbbra is legyetek irgalmasak, mint ahogy a ti Atyátok is irgalmas” (Lukács 6:36).

A maximalisták azonban annak a tévhitnek a rabjai, hogy az abszolút tökéletesség megvalósítható. Emiatt előfordul, hogy túl sokat várnak el másoktól. Egy forrásmű rámutat, hogy a maximalisták „olyan emberek, akiket felbosszant az, ahogyan meglátásuk szerint mások a munkájukat végzik . . . Úgy vélik, másokat nem érdekel az, hogy milyen munkát adnak ki a kezükből, és nem is tölti el örömmel őket a munkájuk eredménye” (Never Good Enough​—Freeing Yourself From the Chains of Perfectionism).

Carly például nagyon jó eredményeket ér el az iskolában; egy tehetséges tanulóknak indított programban vesz részt. A kapcsolatai azonban már nem ilyen sikeresek. Mivel mindenben tökéletességet vár el, majdnem az összes barátját elveszítette. „Azt hiszem, túlságosan tökéletlennek tartottam őket” — mondja.

Vannak, akik nem másoktól, hanem maguktól várnak el tökéletességet. Az imént idézett forrásmű szerint ezek az emberek úgy érzik, hogy „sem ők, sem a cselekedeteik nem elég jók . . . , és különösen az aggasztja [őket], hogy mit gondolnak róluk mások”.

Miért baj az, ha valaki megpróbál tökéletes lenni?

Láthatjuk hát, hogy a tökéletességre való törekvés egyáltalán nem egészséges és jótékony, sőt gyakran egyenesen káros. Ahelyett, hogy segítene egyre jobb munkát végeznünk, az effajta szemléletmód inkább a kudarcok forrása. Dániel, egy keresztény férfi emlékszik, hogy egy alkalommal  milyen sokat dolgozott egy rövid előadáson, melyet a Jehova Tanúi Királyság-termeiben tartott iskolán kellett elmondania. A hallgatóság közül sokan megdicsérték a nagyszerű munkájáért. Majd az oktató tapintatosan néhány hasznos tanácsot adott neki. „Hallgass a tanácsra, és fogadd el az intést” — buzdít minket a Biblia (Példabeszédek 19:20,  Úf.). De Dániel nem örült az építő kritikának. Úgy érezte, hogy kudarcot vallott. „Legszívesebben emberek közé se mentem volna” — emlékszik vissza. Hetekig nem tudott aludni a történtek miatt.

Ebből is láthatjuk, hogy a maximalizmus gátolhat minket a fejlődésben. Egy fiataloknak készült weboldal egyik cikkében Rachel, egy fiatal lány a következőket írta: „Amikor középiskolás lettem, elhatároztam, hogy szorgalmasan fogok tanulni. Mindig is kitűnő tanuló voltam, és azt akartam, hogy ez továbbra is így legyen.” Ám Rachel hamarosan rájött, hogy az algebra nehezebben megy neki, mint gondolta, és „csak” egy erős négyest sikerült elérnie. „Mindenki más ezt jó jegynek tartotta — emlékszik vissza —, de én?! Majd elsüllyedtem szégyenemben. Megrémültem, nyugtalanság fogott el . . . Nem mertem a tanárom segítségét kérni. Úgy éreztem, ha bevallom, hogy segítségre van szükségem a házi feladat elkészítésében, azzal azt is beismerem, hogy nem értem az anyagot . . . Néha már-már arra a meggyőződésre jutottam, hogy a kudarcnál még a halál is jobb.”

A kudarctól való félelem miatt néhány fiatalban még az öngyilkosság gondolata is felmerül. Szerencsére a legtöbb fiatal nem akar ilyen szélsőséges megoldáshoz folyamodni. Az viszont előfordulhat, mutat rá Sylvia Rimm elmegyógyász szakorvos, hogy a kudarc elkerülése végett inkább el sem végzik a feladatot. Az orvos szerint néhány maximalista diák „nem adja be az otthon kidolgozandó feladatokat, nem végzi gondosan és örömmel a munkáját, megfeledkezik a házi feladatról, és kifogásokat keres”.

Vannak fiatalok, akik viszont a végsőkig mindent megtesznek a siker érdekében. „Minden iskolai feladaton késő éjjelig dolgoztam, hogy még csak véletlenül se legyen bennük hiba” — vallja be Dániel. Ám azok, akik ilyen szélsőségekbe esnek, rendszerint maguk alatt vágják a fát, hiszen egy álmos tanulóval könnyebben előfordul, hogy gyenge eredményt ér el.

Nem csoda hát, hogy a maximalista szemléletmód következményeiként olyan dolgokat említenek, mint az állandó ingerültség, az önbecsülés hiánya, bűntudat, pesszimizmus, táplálkozási zavarok és depresszió. A legnagyobb kár azonban az ember szellemiségében eshet. A Biblia például arra utasítja a keresztényeket, hogy vallják meg a hitüket mások előtt (Róma 10:10; Héberek 10:24, 25). Vivien, egy fiatal lány azonban nem mert hozzászólni a keresztény összejöveteleken, mert attól félt, hogy nem sikerül majd pontosan kifejeznie magát. Lea, egy másik fiatal lány hasonló félelmekkel küszködik. „Ha valamit helytelenül mondok — mutat rá —, akkor rossz benyomást fogok kelteni másokban. Ezért inkább megtartom magamnak a mondanivalómat.”

Világosan láthatjuk hát, hogy csak kárt okozunk magunknak azzal, ha folyton tökéletességre törekszünk. Ha az itt említett bármelyik leírásból magadra ismersz, gondolkodj el azon, hogy nem kellene-e némi változtatást tenned a szemléletmódodban. Egy későbbi cikkben arról fogunk beszélni, hogy ezt miként teheted meg.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 12. oldalon]

A kudarctól való félelem miatt néhány fiatal nem csinálja meg az iskolai feladatait

[Kép a 13. oldalon]

A maximalista szemléletmód depressziót okozhat, és megfoszthatja az embert az önbecsülésétől