Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tahiti és a paradicsom utáni kutatásunk

Tahiti és a paradicsom utáni kutatásunk

Tahiti és a paradicsom utáni kutatásunk

A hajó már napok óta hánykolódott a Csendes-óceánon. A nap tikkasztó sugarai alatt a tengerészek fáradhatatlanul végezték egyhangú munkájukat, a savanyú bortól, bűzös víztől és romlott ételtől megcsömörlötten. Aztán egyszerre csak kiáltás törte meg a csendet: „Föld! Föld a láthatáron, szemben, kissé balra!” A távolban egy sziget csúcsának elmosódott körvonalai rajzolódtak ki. Néhány órával később már nem fért hozzá kétség: sziget volt a láthatáron.

Mióta az európaiak meglátták Tahitit, ez a név szinte a „paradicsom” szó szinonimája lett. A XVIII. századi francia felfedező, Louis Antoine de Bougainville, aki az említett expedíciót vezette, később ezt írta: „Azt gondoltam, az Éden-kertbe kerültem.” Két évszázaddal később Tahiti még mindig vonzza a látogatókat. És közülük sokan, elődeikhez hasonlóan, a paradicsom megtalálásának reményében jönnek ide.

De miért annyira lenyűgöző az embernek a paradicsom gondolata? És hogyan lett Tahiti a paradicsom megtestesítője? Hogy megtaláljuk a választ, tekintsünk vissza a múltba, egészen az emberi létezés kezdetéig.

Az elveszett Paradicsom

A „paradicsom” szó nem véletlenül dobbantja meg a szívünket. Egészen egyszerűen úgy lettünk megteremtve, hogy a Paradicsomban éljünk. A Biblia szerint Isten az ősszüleinket egy Paradicsomnak nevezett otthonnal áldotta meg — ez egy gyönyörű park vagy kert volt (1Mózes 2:8). Ez a park minden bizonnyal annak a területnek a része volt, melyet Édennek neveztek. Ennek a szónak a jelentése: ’gyönyörűség’. Bár a mai tudósok már hajlamosak inkább csak mítosznak tekinteni az Édent, a Biblia történelmi tényként tárja elénk a létezését, földrajzi támpontokkal határozva meg az eredeti helyét (1Mózes 2:10–14). Mivel ezek közül a földrajzi támpontok közül kettőről, a Pison és a Gihon folyókról ma már nem lehet tudni, hol voltak, ezért a kert pontos helye rejtély marad.

Ősszüleink fellázadtak Isten ellen, és mindannyiunkat megfosztottak a paradicsomi élet lehetőségétől (1Mózes 3:1–23). De az ember azóta sem tudta kitörölni szívéből a paradicsom utáni vágyakozást. Sok nemzet mitológiájában fellelhetők a bibliai beszámoló különböző részletei. A görögöknél például született egy mítosz az Aranykorról, vagyis egy olyan eszményi korszakról, amikor az emberek boldogan és békében éltek.

Sokan próbálták megtalálni a hajdanán elveszett Édent. Egyesek Etiópiában keresték, persze mindhiába. Ám egy legenda szerint a VI. században egy pap, név szerint Brendan meg is találta a paradicsomot, mégpedig az Atlanti-óceán egyik délnyugati szigetén. Más legendák arról szólnak, hogy a paradicsom elrejtve fekszik egy magas hegyen. Ezektől az egymásnak ellentmondó legendáktól összezavarodva a híres felfedező, Kolumbusz Kristóf így panaszkodott: „Soha nem találtam és nem olvastam sem latinul, sem görögül olyan szöveget, amely bizonyossággal állította volna, hogy a világnak mely sarkában lelhető meg a földi paradicsom.” Végül arra a meggyőződésre jutott, hogy a paradicsom valahol az egyenlítőtől délre van.

Az Újvilágba tett harmadik utazása után Kolumbusz ezt mondta: „Úgy tűnik, ez itt a földi paradicsom, mivel ez pontosan megegyezik a szentek és a tudós teológusok írásaival, akikről említést tettem.” Az Újvilág azonban nem váltotta be Kolumbusz hozzá fűzött reményeit, nem ez volt a paradicsom.

Jövőbeli utópiák

Sok tudós azonban tántoríthatatlan volt. Ők már nem az eredeti Édenbe akartak visszatérni; inkább egy jövőbeli, ember alkotta paradicsom gondolatának úttörői voltak. Az írók elkezdték hát szövögetni a „tökéletes” társadalmakról szóló meséket — amit az akkori korrupt társadalmak szöges ellentéteként nagy örömmel fogadtak. Ám a különös, fantázia szülte tervek egyike sem hasonlított igazán az Édenhez. Ezek a „látnokok” nem egy határok nélküli parkban való szabad életről álmodoztak, hanem inkább egy agyonszervezett, városi paradicsomról. A XVI. században például a brit államférfi, Sir Thomas More elbeszélést írt egy képzeletbeli utazásról arra a földre, melyet Utópiának nevezett el. Ennek a szónak a jelentése: ’seholsincs ország’.

A későbbi írók More elképzeléseihez hozzáadták a saját ötleteiket is. Így az elkövetkező évszázadokban európai írók egész sorának a képzeletében születtek újabb és újabb „utópiák”. Ám ezek a képzeletbeli „ideális” társadalmak mindennek mondhatók, csak éppen a gyönyörűség kertjének nem. Ezek az utópiák szigorú szabályok betartatásával próbálták megszervezni a boldogságot. Ezzel azonban elnyomták a természetességet és az emberi szabadságot. Mindezek ellenére, ahogyan Henri Baudet történészprofesszor megjegyezte, az utópikus társadalmakról szőtt álmok feltárták az ember „csillapíthatatlan vágyát egy jobb élet . . . és egy igazságosabb társadalom után”.

Tahiti — Legenda születik

A XVIII. században a Csendes-óceán még felfedezetlen déli része jelentette az utolsó reményt arra, hogy az ember meglelje az elrejtett paradicsomot. De amikor Bougainville 1766 decemberében útnak indult a Csendes-óceán felé, elsősorban a felfedezés vágya fűtötte — új gyarmatok hódítása, új kereskedelmi területek megnyitása.

Hónapokig tartó tengeri utazás után Bougainville ráakadt Tahitira. Az útja során látott többi szigetnél képtelen volt horgonyt vetni a korallzátonyok miatt. Tahiti viszont biztonságos kikötéssel kecsegtette. A szigeten a kimerült legénységet vendégszerető nép és bőség fogadta. Amit ezek a tengerészek ott tapasztaltak, az minden képzeletüket felülmúlta. Tahiti nem csupán trópusi paradicsom volt, hanem más vonásaiban is kísértetiesen hasonlított a fantázia szülte utópiákra.

Tahiti például szigetközösség volt, csakúgy, mint a képzeletbeli utópiák földjei. A környezet is paradicsomi volt. Sebesen rohanó folyók és vízesések százai tarkították a buja növényzetű, lélegzetelállítóan szép tájat. A gazdag trópusi növényzet látszólag minden emberi erőfeszítés nélkül burjánzott. Tahitit a festői szépségén kívül vonzóvá tette az egészséges klíma is, valamint az, hogy mentes volt a trópusokra jellemző veszélyektől. Nem fenyegettek a szigeten sem kígyók, sem veszélyes rovarok, sem működő vulkánok.

Aztán ott voltak maguk a tahitiak: magas, jóképű, egészséges emberek. A tengerészeket — akiknek már a fogaik kihullottak és ínyük feldagadt a skorbuttól — teljesen lenyűgözték a tahitiak hófehér fogai. A lakosok jó kedélyűek voltak, és vendégszeretetükkel gyorsan megnyerték a hajósokat. Ezenkívül úgy tűnt, legalábbis első pillantásra, hogy minden tahiti ember egyenlő, és ez volt az utópiákról szóló írások egyik alapja. Nem ismerték a szegénységet. Minden szexuális megkötöttség nélkül éltek. Így hát a tengerészek erkölcstelen kapcsolatra léptek a bájos tahiti nőkkel.

Igen, Bougainville és legénysége szemében Tahiti maga volt a visszanyert Éden. Így amikor Bougainville elhagyta a szigetet, alig várta, hogy elmondhassa a világnak: megtalálta a paradicsomot! Három évig tartó világ körüli útja befejeztével kiadott egy útleírást. Bestsellerként ez a könyv útjára indította a legendát, miszerint ez az egzotikus sziget minden tekintetben tökéletes. Bár az eredeti Paradicsom elveszett, ekkor mégis úgy tűnt, Tahiti maga a paradicsom, itt és most!

A legenda árnyoldalai

Persze a legendák bizony gyakran szöges ellentétben állnak a valósággal. Például a tahitiak is ugyanúgy megbetegedtek és meghaltak, mint bárki más. És nemhogy nem voltak egyenlők, de szigorú, és sokszor zsarnoki társadalmi hierarchiában éltek. Törzsi háborúkat vívtak, és emberáldozatokat ajánlottak fel. És ahogy az bárhol máshol is van, a tahitiak közt sem volt mindenki kiemelkedően szép vagy jóképű. K. R. Howe történész szerint pedig azokat a nőket, akikkel Bougainville emberei kapcsolatba kerültek, valószínűleg „utasították a prostitúcióra”, hogy a hódítók kedvében járjanak.

Ennek ellenérre a „megtalált paradicsom” legendája tovább terjedt. Írók és művészek özönlöttek ide, mint például a francia festő, Paul Gauguin is. Gauguin Tahitiról készült, gazdag színvilágú életképei hozzájárultak a sziget népszerűségéhez. De milyen hatással volt mindez Tahitira? A legenda túlságosan leegyszerűsített képet közvetített a szigetről és lakosairól. A szigetre látogatókat hazatérve rendszerint ugyanaz a kérdés fogadta: „Mesélj, milyen kalandjaid voltak a tahiti lányokkal?”

Paradicsom — Hiábavaló reménység?

Az elmúlt években Tahiti más nehézségekkel találta magát szembe. Az 1980-as évek elején több ízben is ciklonok pusztítottak a szigeten, nagy kárt okozva a korallzátonyokban. De a legnagyobb veszélyt maga az ember jelenti. Az építkezések nyomán elindult a talajerózió és a környezetszennyezés. A hulladékfeldolgozás szakértője, Donna Leong szavai szerint „a turizmus iparága óriási mennyiségű hulladékot termel . . . Ha Tahiti és a többi sziget nem oldja meg a környezete szennyezésének problémáját, akkor nem lesz többé a gazdag növény- és állatvilág, meg az égszínkék lagúnák földje.”

Ám a helyreállított Paradicsom reménye nem foszlott szerte. Maga Jézus Krisztus ezt ígérte egy bűnbánó vétkesnek: „velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:43). Jézus nem valami rideg, fantázia szülte utópiára gondolt, hanem egy egész világra kiterjedő Paradicsomra, melyet egy égi kormányzat fog felügyelni. * Jehova Tanúi Tahitin, több mint 1700-an, ebbe a jövőbeli Paradicsomba vetik reményüket. Önkéntesen felajánlják idejüket, hogy megosszák ezt a reménységet embertársaikkal. Bár a gyönyörű Tahiti sok vonásában valóban paradicsomi, szépsége elhalványul a mellett a világméretű Paradicsom mellett, melyet Isten hamarosan megvalósít. E Paradicsom utáni kutatásunk nem hiábavaló.

[Lábjegyzet]

^ 24. bek. További információ végett Isten megígért Paradicsomáról lásd az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvet; Jehova Tanúi kiadványa.

[Kép a 16. oldalon]

Úgy tűnt, Tahiti maga a paradicsom

[Forrásjelzések]

William Hodges festménye (1766)

Yale Center for British Art, Paul Mellon Collection, USA/Photo: Bridgeman Art Library

[Kép a 17. oldalon]

A barátságos tahitiak vendégszeretettel fogadták Bougainville-t

[Forrásjelzés]

By permission of the National Library of Australia NK 5066

[Kép a 18. oldalon]

Jehova Tanúi boldogan beszélnek embertársaiknak az eljövendő Paradicsomról

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

Photo courtesy of Tahiti Tourisme

[Képek forrásának jelzése a 19. oldalon]

18. oldal: kenusok, vízesés és a háttér: Photos courtesy of Tahiti Tourisme