Szentpétervár — Oroszország Európára nyíló ablaka

AZ ÉBREDJETEK! OROSZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

„Szeretlek, Péter alkotása! / Szigorú-szép látképedet! Ó, Néva felséges folyása! / Partodon gránitkövezet” (ALEKSZANDR SZERGEJEVICS PUSKIN).

PUSKINNAK e híres, Szentpétervárról szóló versrészlete a város alapítójára hívja fel figyelmünket, és arra, hogy a város fent, északon fekszik, ott, ahol a Néva a Balti-tengerbe torkollik. De felmerülhet bennünk a kérdés: hogyan jöhetett létre egy ilyen nagy világváros északon, egy mocsaras vidéken?

A XVII. század végén Oroszország fejlődését gátolta, hogy nem volt tengeri kijárata. A fiatal orosz cár, Nagy Péter tengeri kijáratnak álmodta meg a várost, hogy „Európára ablakot” nyisson Oroszországból. Délről a Fekete-tengert elzárta a Török Birodalom. Péter ezért észak felé fordult, ahol a svédek uralták a Balti-tengerrel határos területet.

Péter, hogy az álmait beteljesítse, 1700 augusztusában hadat üzent a svédeknek. Bár katonai törekvéseit először visszaverték, ő nem adta fel. 1702 novemberében rákényszerítette a svédeket, hogy vonuljanak ki a Ladoga-tó környékéről. Európának ezt a legnagyobb tavát a Néva folyó köti össze a 60 kilométerre fekvő Balti-tengerrel. A svédek bevették magukat egy piciny szigeten fekvő erődbe, közel ahhoz a helyhez, ahol a Néva a tóból elindul. Péter el tudta foglalni a svédektől ezt a szigeten levő erődöt, és Schlüsselburgnak nevezte el.

 Később a svédek a Nyensanz nevű erődben védték magukat, közel ahhoz a helyhez, ahol a Néva a Balti-tengerbe torkollik. 1703 májusában a svédek helyőrségét legyőzték. Ezzel a győzelemmel az oroszok fennhatósága alá került az egész deltavidék. Péter azon nyomban egy erődöt kezdett építeni a közeli Zajacsji szigeten, hogy megvédjék a Néva torkolatát. 1703. május 16-án, mintegy 300 évvel ezelőtt, Nagy Péter lefektette a ma Péter-Pál-erődként ismert épület alapkövét. Ez a hivatalos dátuma Szentpétervár megalapításának. A várost a cár védőszentjéről, Péter apostolról nevezték el.

Fővárosnak készült

A legtöbb fővárostól eltérően Szentpétervárt már kezdettől fogva pompás fővárosnak tervezték és építették. Bár egészen fent, az északi szélesség 60. fokánál helyezkedik el, Péter erejét megfeszítve haladt az építkezéssel. A fát a Ladoga-tó vidékéről és Novgorodból hozatták. Péter egyebek között egy rendelet kiadásával jutott a szükséges kőhöz. A rendelet kimondta, hogy minden orosz ember, aki árut hoz Szentpétervárra, köteles magával hozni bizonyos mennyiségű követ is. Ezenkívül Péter, először Moszkvában, majd az egész birodalmában megtiltotta, hogy kőből építkezzenek. Ennek következményeként a munkanélkülivé vált kőművesek Szentpéterváron kötöttek ki.

Amint egy orosz enciklopédia mondja, az ahogyan a város építésével haladtak, „abban az időben rendkívüli tempónak számított” (Bolsaja Szovjetszkaja Enciklopédija). Rövid időn belül csatornák, alapoknak való cölöpsorok, utcák, házak, templomok, kórházak és kormányépületek tűntek elő. A város alapításának  évében megkezdték egy hajóépítő telep, az Admiralitás létrehozását, ami idővel az orosz flotta főhadiszállása lett.

1710-ben hozzákezdtek a Nyári Palota építéséhez, amely a cárok nyári otthona lett. 1712-ben Oroszország fővárosát a sok kormányhivatalával együtt Moszkvából Szentpétervárra költöztették. A város első kőpalotáját, mely mind a mai napig fennmaradt, 1714-ben fejezték be. Ezt a város első kormányzójának, Alekszandr Danyilovics Mensikovnak építették. Még abban az évben elkezdték a Péter-Pál-székesegyház építését is annak az erődnek a belsejében, amely ugyanezt a nevet viseli. Kimagasló tornya a város egyik tájékozódási pontja. Megépítették a Néva folyónál a Téli Palotát is, de 1721-ben lebontották, és egy kőépületet emeltek a helyébe. Ebbe a későbbi Téli Palotába, amely még ma is megvan, 1100 szobát építettek. Ez a nagy palota vált a város központjává, és itt kapott otthont a híres állami múzeum, az Ermitázs.

Szentpétervár első évtizedét megdöbbentően gyors fejlődés jellemezte. Állítólag 1714-re már 34 500 épület állt a városban! A paloták és a hatalmas épületek építésével sem álltak le. Amint azt a városban sok építmény is bizonyítja, Oroszország történelmére rányomta bélyegét a vallásos befolyás.

Ott van például a város sugárútján a Kazányi székesegyház félköríves épülete és homlokzati oszlopsora, amely impozáns látványt nyújt. Ez hozzájárult ahhoz, hogy ezt az utat, a Nyevszkij proszpektet, a világ nagy főútjai közé sorolják. Később megkezdték az Izsák-székesegyház építését is. Mintegy 24 000 cölöpöt vertek a mocsaras talajba az épület alapjául, és 100 kilogramm színarannyal vonták be masszív kupoláját.

 A Szentpétervár külterületén folyó építkezés is drámai volt. Péter egyik lakhelyének, a Nagy Palotának az építését 1714-ben kezdték meg Peterhofban, amely ma Petrodvorec. Időközben a szomszédos Carszkoje Szelóban, amelynek a neve ma Puskin, felépítették Péter feleségének a pazar Katalin-palotát. Még ugyanannak a századnak a második felében két nagy palotát építettek a két déli külvárosban, Pavlovszkban és Gatcsinában.

Az újonnan kiemelkedő város szépségéhez hozzájárul a számos csatorna és vizesárok fölött ívelő több száz híd. Szentpétervárt találóan nevezik gyakran „Észak Velencéjének”. Francia, német és olasz építészek dolgoztak vállvetve tehetséges orosz munkatársaikkal, hogy felépítsék Szentpétervárt, amelyről a Britannica Hungarica ezt írja: „Európa egyik legszebb városa.”

Kitartás a viszontagságok ellenére

Péter ellenlábasai aligha ismerték fel, micsoda szívóssággal fognak az oroszok ragaszkodni ehhez az Európára nyíló ablakhoz. Egy könyv, mely Nagy Péter életéről készült, ezt írja: „Attól fogva, hogy Nagy Péter a Néva torkolatán fekvő területre tette a lábát, az a föld és az ott épülő város mindig is orosz maradt” (Peter the Great​—His Life and World).

Amint a fent említett könyv is mondja, „a hódítók közül, akik ez után jöttek Oroszország ellen nagy seregekkel, évszázadokon át senki (még XII. Károly, Napóleon és Hitler) sem volt képes bevenni Péter balti-tengeri kikötőjét. Pedig a náci seregek a II. világháború idején 900 napon át ostromolták a várost.” A hosszan tartó blokád idején csaknem 1 millió ember vesztette életét a városban. Sokan haltak meg 1941—42 telén a hideg és az éhínség miatt. Volt, hogy a hőmérő higanyszála mínusz 40 foknál is hidegebbet mutatott. Ennél a hőmérsékletnél már megegyezik a Celsius-fok és a Fahrenheit-fok.

1914-ben, amikor az I. világháború megkezdődött, a város nevét Petrográdra változtatták. Majd amikor a Szovjetunió első vezére, Vlagyimir Iljics Lenin meghalt 1924-ben, a nevet Leningrádra változtatták. Végül 1991-ben, amikor a Szovjetunió megbukott, a város visszakapta eredeti nevét, és ma Szentpétervár.

Gazdagodott a világ

1724-ben, egy évvel azelőtt, hogy Péter 52 éves korában elhunyt, a rendeletére megalakult az Orosz Tudományos Akadémia, majd 1757-ben a városban létrehozták a Művészeti  Akadémiát. A XIX. századi orosz festők, Karl Pavlovics Brjullov és Ilja Jefimovics Repin is itt tanultak, és nemzetközi sikereket értek el.

1819-ben megalapították a Szentpétervári Állami Egyetemet, és idővel sok más felsőoktatási intézményt hoztak még létre. A XIX. század vége felé a Nobel-díjas orosz fiziológus, Ivan Petrovics Pavlov, aki a város lakója volt, kidolgozta a feltételes reflex elméletét. Az orosz kémikus, Dmitrij Ivanovics Mengyelejev is itt állította fel a kémiai elemek periódusos rendszerét, vagy ahogyan az oroszok hívják, a Mengyelejev-táblázatot.

A város kulturális élete is kiérdemelte a nemzetközi figyelmet. 1738-ban létrehoztak egy táncakadémiát, ebből lett végül a világhírű Mariinszkij Balett. Hamarosan számos balett- és koncertterem, valamint színház ékesítette a várost. Híres zeneszerzők otthona lett Szentpétervár, például Pjotr Iljics Csajkovszkijnak is. Egyebek között a Csipkerózsika, a Diótörő és a Hattyúk tava című klasszikus balettek, valamint híres zeneműve, az 1812 című nyitány által vált ismertté.

Szentpétervár számos ünnepelt orosz költőt és írót is felnevelt, akik valamikor itt laktak. A fiatal Alekszandr Szergejevics Puskinról sok orosz úgy tartja, hogy „hazájának legnagyobb költője, és a modern orosz irodalom atyja”. Szinte minden jelentősebb nyelvre lefordították Shakespeare orosz megfelelőjének, Puskinnak a műveit, köztük a cikk elején idézett, városának címzett ódát is. Rajta kívül itt élt még Dosztojevszkij is, akiről a Britannica Hungarica ezt írja: „korunk egyik legolvasottabb szerzője.”

Elmondhatjuk tehát, hogy amit Szentpétervár Európától kapott szerény kezdetekor, bőkezűen a sokszorosát adta vissza. Lakói az évek során bizony gazdagították a világ kulturális életét.

Visszapillantás

A május 24-e és június 1-je közötti héten több százezer látogató vett részt Szentpétervár alapítása 300. évfordulójának ünnepén. Miközben örömüket lelték a fáradságos előkészületi munkák eredményében, sokan rácsodálkoztak a város szépségére, és visszagondoltak neves történetére.

Egy héttel ezt megelőzően, sokan látogattak el Szentpétervárra, amikor átadták Jehova Tanúi oroszországi fiókhivatalának a kibővített létesítményeit, amelyek a város külvárosában helyezkednek el. Másnap 9817-en gyűltek össze a szentpétervári Kirov Stadionban, hogy hallhassák az átadási program összefoglalását, valamint azokat a buzdító beszámolókat, melyek Jehova Tanúi számos országban végzett munkájáról készültek.

Több mint amit a szem be tudna fogadni

A Szentpétervárra látogatók gyakran úgy érzik, oly sok látnivaló van, hogy nem is tudják, hol kezdjék. Így van ez az Ermitázzsal is. Azt mondják, ha az ember mindössze egy percet töltene el minden egyes tárgynál a több száz bemutatóteremben, akkor évekbe telne, mire végigjárná.

Mások úgy gondolják, Szentpétervár legnagyobb kincse a balett. A híres Mariinszkij Színházban ahogy a gazdagon díszített kristálycsillár alatt ülünk, gyönyörködhetünk a körülöttünk lévő csillogó homlokzatban és falakban, melyeket mintegy 400 kilogramm arannyal vontak be. Ilyen környezetben meglehet, hogy a világ legjobb balettelőadásai közül láthatunk néhányat.

De ha csak sétálgatunk ebben a körülbelül ötmilliós lakosú városban, akkor is nagy élménnyel gazdagodhatunk, látva a Néva partján fekvő előkelő épületeket. Ha pedig a város gyönyörű, a világ egyik legmélyebben közlekedő metrójával utazunk, az már önmagában is kulturális élmény. Naponta mintegy kétmillió ember jár metróval, a 98 kilométeres út több mint 50 megállója között utazva. Némelyik megálló a világ legszebbjei közé sorolható. 1955-ben, amikor megnyitották a metrót, a The New York Times ezt mondta a megállóiról: „huszadik századi föld alatti palotasor.”

Bizony nagy hatással van az emberre Szentpétervár, a látványos alkotás és fejlődés nyomai, a szépség, a művészet, a kultúra, a tudás és a zene ily maradandó hagyatéka. Bármilyen legyen is az érdeklődési körük azoknak, akik ellátogatnak ide, egyetértenek azzal a művel, amelyik ezt írja róla: „Európa egyik legszebb városa.”

[Kép a 23. oldalon]

Nagy Péter, a város alapítója

[Kép a 24. oldalon]

A Péter-Pál-erőd a székesegyházzal; itt rakták le Szentpétervár alapjait

[Képek a 24–25. oldalon]

A Téli Palota a Néva folyónál, most az Ermitázsnak ad otthont (jobbra: az épület belülről)

[Forrásjelzés]

The State Hermitage Museum, St. Petersburg

[Kép a 24–25. oldalon]

A Nagy Palota

[Kép a 25. oldalon]

Szentpétervárt „Észak Velencéjének” nevezik

[Képek a 26. oldalon]

A világhírű Mariinszkij Színház

[Forrásjelzések]

Steve Raymer/National Geographic Image Collection

Photo by Natasha Razina

[Képek a 26. oldalon]

Szentpétervár metróállomásairól ezt írták: „föld alatti palotasor”

[Képek forrásának jelzései a 23. oldalon]

Fenti kép: Edward Slater/Index Stock Photography; festmény és címerek: The State Hermitage Museum, St. Petersburg