Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A ragyogás és pompa sötét oldala

A ragyogás és pompa sötét oldala

A ragyogás és pompa sötét oldala

SEMMI kétség afelől, hogy ha lépést tartunk a divattal, az mind a megjelenésünknek, mind az önbecsülésünknek jót tehet. Egy jól megválasztott viselettel nemcsak hogy elrejthetünk egy-két szépséghibát, de még ki is emelhetjük vele az előnyös vonásainkat. Emellett az öltözködésünk arra is hatással lehet, hogy mások hogyan ítélnek meg minket.

Ám a divatvilágnak van egy sötét oldala is, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A vásárlók könnyen abba a hibába eshetnek, hogy újra meg újra lecserélik a ruhatárukat. De nem is csoda, mivel a divatvilág egyik kollekciót tervezi a másik után. Ez nem pusztán a véletlen műve, hiszen a divatházak több nyereséghez jutnak, ha a viseletek hamar kimennek a divatból. Gabrielle Chanel szavaival élve „a divatnak az a dolga, hogy divatjamúlttá váljon”. Emiatt az elővigyázatlan fogyasztók azt hihetik, hogy ha lépést akarnak tartani, újabbnál újabb ruhadarabokat kell vásárolniuk.

A reklámipartól jövő, szinte észrevétlen nyomás is veszélyt jelent. A divatcégek milliókat költenek reklámokra. Termékeiket gyakran úgy mutatják be, hogy elhitessék velünk, azoknak, akik viselik őket, felhőtlen lesz az életük. Ezek az üzenetek óriási hatással lehetnek az emberre. „Semmi sem okoz nagyobb lelki traumát egy tizenévesnek, mint az, ha a cipőjén nem a »megfelelő márkanév« szerepel” — mondja egy spanyol tanár.

A divathóbortok vonzereje

Egyes közösségek sajátos viselettel azonosítják magukat. Az öltözetük esetenként társadalomellenes érzésekről, alternatív életstílusról, sőt erőszakos vagy rasszista ideológiákról tanúskodik. Bár néhány ilyen csoport viselete felháborító vagy sokkoló, a közösségen belül a tagok általában összhangra törekednek a megjelenésükben. A stílus még azoknak is rokonszenves lehet, akik egyébként nem osztják a közösség elveit. Ha valaki átveszi egy ilyen csoport öltözködési stílusát, mások azt a következtetést vonhatják le, hogy a magáénak vallja és szeretné előmozdítani a közösség alapvető eszméit.

A divathóbortok általában amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is tűnnek. Néhányuk csak egy-két hónapig tart. Származhatnak népszerű zenészektől vagy más hírességektől. Előfordul azonban, hogy egy-egy irányzat meghonosodik. A farmernadrág például az 1950-es és 60-as évek lázongó fiataljainak volt a kedvenc viselete, ma azonban idős és fiatal egyaránt hordja, és különféle alkalmakra fel lehet venni.

Tökéletes alakra áhítoznak

Azokat, akiknek mindenük a divat, túlzott aggodalommal töltheti el a saját megjelenésük. A manökenek legtöbbje magas és karcsú, s mindenhonnan ilyen modellek képei mosolyognak ránk. * Az autótól kezdve az édességig mindent a „tökéletes” alakkal próbálnak eladni. Egy társadalmi gondokkal foglalkozó kutatóközpont (Nagy-Britannia) becslései szerint „a mostani fiatal lányok több káprázatosan szép nő képével találkoznak csupán egy nap leforgása alatt, mint amennyit az egy generációval idősebb nők láttak egész serdülőkorukban”.

Ez a rengeteg reklámkép káros hatással lehet az emberre. Az Egyesült Államokban a Newsweek például beszámolt egy felmérésről, mely szerint a fehér bőrű tizenévesek 90 százaléka nincs megelégedve az alakjával. Néhányuk gyakorlatilag bármit megtenne azért, hogy „tökéletes” alakja legyen. A korábban idézett, társadalmi gondokkal foglalkozó kutatóközpont azonban rámutat, hogy a nőknek kevesebb mint az 5 százaléka éri el a média által ideálisnak tartott testsúlyt és méreteket. Mégis több millió fiatal lány szinte rabszolgaként bánik a testével a csontsovány testalkat bálványozása miatt. Néhányuk végül anorexiássá * válik, amelyből nehéz kigyógyulni . Nieves Álvarez spanyol manöken, aki szintén anorexiával küszködött, bevallja: „Jobban féltem a plusz kilóktól, mint a haláltól.”

Persze számos dolognak szerepe lehet az anorexia, bulimia és más táplálkozási zavarok kialakulásában. Ám ahogy dr. Anne Guillemot és dr. Michel Laxenaire rámutatnak: „Bizonyos mértékben a soványság bálványozása is hozzájárul.”

A divatnak tehát egyértelműen van jó és rossz oldala is. Az ember természeténél fogva szereti, ha jó a megjelenése, és új ruhákat viselhet. A divat kielégíti ezt a vágyunkat. Ha azonban szélsőséges irányzatokat követünk, az öltözékünk láttán mások rossz következtetéseket vonhatnak le. S ha túl nagy hangsúlyt fektetünk a megjelenésünkre, abba a tévhitbe eshetünk, hogy az értékünk nem a tulajdonságainktól, hanem a „csomagolástól” függ. „Itt az ideje, hogy az emberek értékét a képességeikben és tulajdonságaikban lássuk, ne pedig pusztán a csomagolásban” — mondja a korábban idézett manöken, Nieves Álvarez. Ám nem valószínű, hogy máról holnapra ekkora változás fog történni az emberek szemléletmódjában. Akkor hát hogyan gondolkodhatunk kiegyensúlyozottan a divatról?

[Lábjegyzetek]

^ 9. bek. Egy manökennek rendszerint „legalább 174 centiméter magasnak, nagyon soványnak, hosszú lábúnak, telt ajkúnak, hosszúkás arcúnak [kell lennie] nagy szemekkel és egyenes, nem túl szembetűnő orral” — olvasható a Time magazinban.

^ 10. bek. Egy egyesült államokbeli országos szervezet, mely az anorexiával és az azzal kapcsolatos rendellenességekkel foglalkozik, úgy becsüli, hogy az anorexiások száma egyedül az USA-ban nyolcmillió, és a súlyos esetek közül jó néhány halálos kimenetelű. Túlnyomó többségüknél (86 százalék) 21 éves koruk előtt alakult ki táplálkozási zavar.

[Kiemelt rész/képek a 8–9. oldalon]

Felvenne valaki egy ilyet?

New York, Párizs és Milánó divatházai minden tavasszal és ősszel bemutatják a legismertebb divattervezők exkluzív kollekcióit. Sok bemutatott ruhadarab még véletlenül sem tűnik praktikus öltözéknek, ha egyáltalán alkalmas hétköznapi viseletre, és az ember ki tudja fizetni az árát. „A hóbortos és bizarr darabok nem a nagyközönség szükségleteit hívatottak kielégíteni — mondja Juan Duyos, spanyol divattervező. — A divatbemutatók célja nem kifejezetten az, hogy elkeljenek a bemutatott darabok, hanem inkább az, hogy felhívja a figyelmet a divattervezőre vagy a márkára. Például egy ragyogó kollekció, mely nagy visszhangot kelt a médiában, jó reklámot csinálhat egy ugyanolyan márkájú parfümnek.”

[Kép a 7. oldalon]

Sok pénzébe kerülhet az embernek, ha lépést akar tartani a divathóbortokkal

[Kép a 7. oldalon]

Néhányan anorexiássá válnak, amelyből nehéz kigyógyulni

[Kép a 7. oldalon]

Vannak öltözködési stílusok, melyeket ha átveszünk, valamilyen közösség tagjaként azonosíthatnak minket