Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A robbanások után

A robbanások után

A robbanások után

AZ ÉBREDJETEK! ECUADORI ÍRÓJÁTÓL

KELLEMESNEK indult a nap 2002. november 20-án az ecuadori Riobamba városában. Az ég kékjén fehér bárányfelhők úsztak, a közeli, hófödte vulkánok látványa pedig képeslapra illő volt. Az Andokban, körülbelül 2700 méter magasságban épült város 124 000 lakója a szokásos teendőivel foglalatoskodott, és halvány sejtelmük sem volt róla, hogy hamarosan valami szörnyűség zavarja meg a nyugalmukat. És akkor a délután csendjét hirtelen fülsiketítő robbanás törte meg! Az ablakok és a padlók remegni kezdtek, és kirajzolódott egy baljóslatú, sebesen növekvő gombafelhő képe.

Tíz perc sem telt bele, amikor újabb robbanás történt, és ezzel egy időben erős rengéshullám törte darabokra az ablakokat, és fordította ki sarkukból az ajtókat. Utána feltűnt egy örvénylő tűz- és füstfelhő — az elsőnél sokkal nagyobb —, majd további robbanások és villanások sorozata következett.

José és felesége, Ana, egy 60 év körüli Jehova Tanúja házaspár úgy 400 méterre lakott a robbanás helyszínétől. A légnyomás ereje földhöz vágta őket. Ana a bejárati ajtó közelében állt, amikor az kiszakadt a tokjából, és nekicsapódott a szemközti falnak. A halálra rémült házaspár az otthona hátulsó része felé próbált menekülni, de közben rájuk omlott a mennyezet. Valahogyan mégis sikerült kijutniuk a házból egy kicsi hátsó udvarba. Ott aztán egymás karjaiba omlottak, és imát mondtak. Negyedóra múlva szerencsére megjött a fiuk, és autójával biztonságos helyre vitte őket.

Nem mindenki járt ilyen jól. A robbanások után pánik tört ki, és az emberek tömegesen menekültek gyalog. A kiabálás és sikoltozás közepette voltak, akik elcsúsztak, és beleestek a járdákon szétszóródott üvegtörmelékbe. Személyautók, buszok és teherautók száguldottak kifelé a városból eszeveszett iramban, némelyik a szűk, egyirányú utcákon a kötelező haladási iránnyal szemben! Sokan, akik az iskolából vagy a munkahelyükről menekültek, csaknem 24 órán át nem tudtak a családtagjaik hollétéről és állapotáról.

Mi okozta ezt a zűrzavart? A közeli katonai bázison egy föld alatti lőszerraktárban tűz ütött ki, mely súlyos láncreakciót indított el, felrobbantva jelzőrakétákat, kézigránátokat, valamint tankok és aknavetők lövedékeit. Még folyamatosak voltak a robbanások, amikor a rendőrség hangszórós kocsikról mindenkit felszólított, hogy hagyja el a várost, és maradjon legalább 15 kilométeres távolságban.

Riobamba egykettőre kiürült. A helyiek ezrével vonultak a városon kívüli országúton, és mivel hideg volt az este, és sokan kabátot sem vettek fel, összebújtak másokkal. Órák teltek el, mire végre elcsendesültek a robbanások. A hőmérséklet majdnem fagypontig süllyedt, emiatt az emberek kezdtek óvatosan visszaszállingózni a városba. Másnap reggel, amikor már világos volt, sokan felfedezték, hogy a házuk ablakai, ajtói, teteje, mennyezete és fala súlyosan megsérült. Egy család tőr formájú üvegdarabokat talált a hálószobájában, az ágyba fúródva. Mások otthonában és annak környékén repeszek hevertek szanaszéjjel.

Az első jelentések legalább 7 halottról, 538 sebesültről és 18 000 megrongálódott házról szóltak. Az ott élő 950 Jehova Tanúja közül egy sem vesztette életét, de két Tanút csúnya vágások miatt kellett kezelni.

Segítségnyújtás a rászorulóknak

A robbanások utáni reggelen Jehova Tanúi helyi gyülekezeteinek a vénei meglátogatták keresztény testvéreiket, hogy megtudják, mi van velük. Később a nap folyamán egy utazószolga találkozott 13 helyi és környékbeli gyülekezet véneivel, hogy felmérjék a keletkezett károkat és a sérüléseket. Arra buzdította a véneket, hogy érzelmileg és szellemileg támogassák a túlélőket. Létfontosságú volt, hogy még ilyen nehéz helyzetben is eljárjanak a keresztény összejövetelekre (Héberek 10:24, 25). Ezért a helyi gyülekezetek a katasztrófa utáni napon, este megtartották szokásos összejöveteleiket.

Csütörtökön és pénteken részletes jelentés készült a Tanúk otthonaiban keletkezett károkról, és ezt elküldték Jehova Tanúi ecuadori fiókhivatalába, Guayaquilba. Egyebek között az állt benne, hogy több száz betört ablakot kellene sürgősen befedni, hogy ne fázzanak a lakók. A fiókhivatal néhány óra leforgása alatt vásárolt több nagy tekercs átlátszó fóliát, valamint szigetelőszalagot és betonszögeket az ideiglenes helyreállításhoz.

Szombat reggel 9 órára érkezett meg a fiókhivatalból az anyagokkal megrakott teherautó. A Tanúk már csoportokban dolgoztak — férfiak és nők egyaránt —, segítséget nyújtva Tanú-társaiknak az üvegtörmelék eltávolításában, hogy elkezdhessék befóliázni a lakások ablakait. Az egyik helyi Királyság-teremben szervezték meg a munkát. A segélycsapatok által megadott méretek alapján jeleket rajzoltak a padlóra, hogy gyorsabban tudják leszabni a fóliát, amelyet aztán átadtak az ott várakozó fóliázó csapatnak.

José, akiről már beszéltünk, így meséli el, mi történt: „Amikor hazaértünk a robbanást követő napon, délután, a testvérek már ott voltak, és éppen takarították el a törmeléket. Szombaton a szomszédom átjött, és látva, milyen remekül befóliázták az ablakaimat, megkérdezte, mennyiért csinálták.” Leesett az álla, amikor megtudta, hogy ingyen dolgoztak!

Szombat estig a helyi gyülekezetek mintegy 200 önkéntese 91 olyan házban tette fel a fóliát az ablakokra, ahol Tanúk laknak. Számos olyan embernek is segítettek, aki nem Tanú. Az egyik helyi újságban megjelent egy fénykép, amelyen éppen Tanúk dolgoznak egy házban. A kép mellett az a megjegyzés állt, hogy a nyolc lakó közül csak egy hölgy Jehova Tanúja.

Érzelmi támogatás

Mondanunk sem kell, hogy a robbanások érzelmileg nagyon megviselték az érintetteket. November 25-e, hétfő délután öt órára különleges összejövetelt szerveztek azért, hogy vigaszt nyújtsanak a helyi Tanúknak. A fiókhivatal képviselői tartották a programokat. Azért kellett ilyen korai időpontra tenni az összejövetelt, mert nem volt áramszolgáltatás. Mivel az időpont nem tűnt a legkedvezőbbnek, mindössze körülbelül 600 résztvevőre számítottak. Meglepetésükre 1421 fős tömeg töltötte meg a riobambai kongresszusi termet, és több olyan szomszéd is eljött, aki nem Tanú! A program a Zsoltárok 4:8-ra épült, mely így szól: „Békében fekszem le és alszom, mert te, ó, Jehova, egyedül te adod meg, hogy biztonságban lakjak.” A jelenlevők mindannyian nagyra értékelték a vigasztaló bibliai gondolatokat.

A program végén több száz példányt osztottak szét a szülőknek a „Segíts gyermekednek megbirkózni a természeti katasztrófákkal” című cikkből, mely az Ébredjetek! 1996. június 22-i számában jelent meg. A cikk egyik bekezdésében ez áll:

„Az Egyesült Államok Vészhelyzetet Kezelő Szövetségi Ügynöksége (FEMA) azt állítja, hogy rögtön a katasztrófa után a gyermekek általában attól félnek, hogy 1. egyedül hagyják őket, 2. elválasztják őket a családjuktól, 3. az esemény újra meg fog történni, és 4. valaki meg fog sérülni vagy meg fog halni.” A cikk alapján a szülőket a következőkre ösztönözték:

1. Próbálják meg együtt tartani a családot.

2. Szakítsanak időt arra, hogy nyugodtan elmagyarázzák a helyzetet.

3. Bátorítsák gyermeküket, hogy beszéljen az érzéseiről.

4. Vonják be gyermekeiket a takarítási munkákba.

Később a szomszédoknak és a bibliatanulmányozóknak is adtak egy-egy példányt a cikkből.

A robbanás után három héttel beszereztek olyan anyagokat, melyekre a maradandóbb helyreállításhoz, például új ablakok beépítéséhez, valamint a mennyezetek és a tetők felújításához volt szükség. További három hét múlva befejeződtek ezek a munkálatok, és két Királyság-terem helyreállítása is. Nagyon sokan fejezték ki hálájukat a szeretetteljes törődésért.

Ezekben „az utolsó napokban” nem szokatlanok a különféle katasztrófák (2Timóteusz 3:1–5). Ámde az igaz keresztényiség erejét bizonyítja, hogy Jehova Tanúi ilyenkor segítenek egymáson és embertársaikon. Jól fogalmazott José, amikor ezt mondta: „Jehova szervezete nem késlekedik a segítségnyújtással, amikor szükségünk van rá.”

[Képek a 15. oldalon]

Mintegy 200 Tanú jelentkezett önként a takarításra. Ablaküvegeket vágtak méretre és építettek be a helyükre. Sok tetőt kicseréltek