Könyv a könyvek ellen

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

MIÉRT van ma oly sok emberben előítélet a Biblia iránt? Néhány országban a válasz egy olyan kiadvány történelmében rejlik, amelyet az „eretnekség” visszaszorítására szántak; ez a tiltott könyvek jegyzéke (index). Mi ennek az indexnek a története?

A katolikus egyház lelkesen fogadta, amikor feltalálták a nyomtatást. Némelyik pápa egyenesen magasztalta azt, egyes papok pedig „isteni mesterségnek” nevezték. Az egyházi hierarchia azonban hamarosan felismerte, hogy a nyomtatást a katolicizmussal ellentétes eszmék terjesztésére is felhasználják. A XV. század végére ezért korlátozásokat rendeltek el számos európai egyházmegyében. Bevezették az imprimaturt (nyomtatási engedélyt), 1515-ben pedig az ötödik lateráni zsinat megszabta, hogyan kell ellenőrizni a nyomtatást. A szabályok megszegése az egyházból való kiközösítést vonhatta maga után. Ám mindez nem akadályozta meg az olyan nyomtatott kiadványok, könyvek terjesztését — kiváltképp a reformáció térhódítása után —, amelyeket az egyház veszélyesnek talált a hitre és az erkölcsre nézve. Ezért a XVI. század végére a vatikáni körök azt remélték, hogy „sok évre megszűnik majd a nyomtatás”.

 Hogy feltartóztassa a „fertőző könyvek féktelen áradatát” — ahogy még 1951-ben is fogalmazott egy olasz jezsuita szerzetes —, az egyháznak szüksége volt egy listára, amely minden katolikusra egyaránt érvényes. 1542-ben létrehozták a római inkvizíciót. Úgy tűnik, ennek első nyilvános ténykedése az volt, hogy kiadott egy rendeletet a vallási körök kiadói szabadsága ellen. Amikor egy korábbi főinkvizítor, Giampietro Caraffa 1555-ben pápa lett IV. Pál néven, azonnal létrehozott egy bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy összeállítson egy listát a tiltott könyvekről. Tehát 1559-ben kinyomtatták az első egyetemes tiltott könyvek jegyzékét.

Miféle könyveket tiltottak?

Az indexet három „osztályra” tagolták. Az első osztályban felsorolták mindazokat az írókat, akiknek a könyveit tiltott olvasmánynak minősítették, függetlenül a könyv témájától. A második osztály felsorolta az egyébként nem elítélt írók egyes tiltott műveit. A harmadik osztály pedig névtelen írók tiltott műveinek hosszú listája volt. Ez az index 1107 vádat tartalmazott, amely nemcsak vallási témákban író szerzőket érintett, hanem olyanokat is, akik egyéb témákban írtak. A függelék felsorolta a Biblia tiltott kiadásait, nevezetesen a köznapi nyelvekre lefordított minden ilyen fordítást tiltottnak minősített.

Habár helyi tilalmak már korábban is voltak, „ezzel a minden katolikusra érvényes megszorítással az egyház először tett hivatalos kijelentést a Szent Könyv köznapi nyelven való nyomtatása, olvasása és birtoklása ellen” — mondta Gigliola Fragnito, aki a parmai egyetemen újkori történelmet tanít. Az indexet egyaránt hevesen támadták a könyvkereskedők, a kiadók és a kormányzatok, akiknek hasznuk származott a nyomtatásból. Emiatt, és más okokból is, egy új kiadás készült, amelyet 1564-ben, a tridenti zsinat után adtak közre.

1571-ben különleges céllal alapítottak egy Index Kongregációt, amelynek az volt a feladata, hogy átdolgozza a jegyzéket. Volt olyan idő, hogy három hivatal döntött afelől, mely műveket kell betiltani: a Szent Hivatal Kongregációja, az Index Kongregáció és egy pápai méltóság, a Magister Sacri Palatii (a pápai paloták teológusa). Több oka is volt annak, hogy a tiltott könyvek harmadik jegyzékét késedelemmel adták közre, például a felelősségbeli átfedések, és a véleménykülönbségek arról, hogy vajon a püspököknek vagy a helyi inkvizítoroknak kell-e nagyobb hatalmat adni. Az Index Kongregáció által elkészített, és VIII. Kelemen által 1596 márciusában kihirdetett indexet a Szent Hivatal kérésére bevonták, mindaddig, míg határozottabban érvényt nem tud szerezni a köznép nyelvén való mindennemű bibliaolvasás tilalmának.

Ezzel a kiadással a tiltott könyvek jegyzéke egy többé-kevésbé állandó formát kapott, annak ellenére, hogy az évszázadok során folyamatosan naprakésszé kellett tenni. Sok protestáns, akinek a műve az indexre került, úgy jellemezte azt, mint ami „a legjobb útmutató a legkívánatosabb olvasmányok azonosításához”. Meg kell hagyni azonban, hogy akkoriban a protestantizmus elképzelései nem sokban különböztek a katolicizmusétól, már ami a könyvek cenzúrázását illeti.

Az index bénító hatással volt a műveltségre, amely elől olyan országokban, mint például Itália „elzárta a kibontakozás útját” — mondja Antonio Rotondò történész. Egy másik történész, Guido Dall’Olio szerint az index „volt az egyik alapvető oka annak, hogy Itáliában a műveltség elmaradott volt Európa nagy részéhez képest”. Ironikus módon néhány könyv éppen azért maradt fenn, mert egy különleges helyre, az úgynevezett infernóba került. Ez egy olyan hely volt, amelyet sok egyházi könyvtárban azért hoztak létre, hogy a tiltott irodalmat lakat alatt tartsák.

 A közvélemény új szerephez jutott a felvilágosodás korában, ami fokozatosan hozzájárult a „kiadói szabadság ellen valaha felállított legelnyomóbb gépezet” hanyatlásához. 1766-ban egy olasz szerkesztő ezt írta: „Róma tilalmai nem határozzák meg, milyen értékei vannak egy könyvnek. Ezt inkább a közvélemény határozza meg.” Az index fokozatosan elvesztette a jelentőségét, 1917-ben pedig feloszlatták a naprakésszé tételéért felelős Index Kongregációt. 1966 óta az index „a benne található vádakkal együtt nem tekinthető olyannak, mint ami egyházi törvényerővel bír”.

Bibliák a köznép nyelvén

Az index történelme feltárja, hogy a „fertőző könyvek” közül egytől különösen tartottak az egyházi hatalmak, mégpedig a köznép nyelvére lefordított Bibliától. Egy szakértő, Jesús Martinez de Bujanda szerint a XVI. században „a teljes Bibliának vagy az Újszövetségnek mintegy 210 kiadása” került indexre. A XVI. században az olaszok arról voltak ismertek, hogy a Biblia lelkes olvasói. Az index azonban, mivel kímélet nélkül betiltotta a köznapi nyelvre fordított Bibliákat, gyökeresen megváltoztatta azt, ahogyan ez a nép Isten Szavához viszonyult. „Mivel a Szentírást tiltották, és eltávolították, mint olyat, amiből a nép eretnekséget tanul, az olasz emberek elméjében az végül az eretnekek írásaival vált egyenrangúvá” — jegyzi meg Gigliola Fragnito, és ezt is hozzáfűzi: „Dél-Európa katolikus lakosságának a megmentés útját a katekizmus jelentette” és „a gyermeteg hívő kívánatosabb volt a vallásilag érettnél”.

Csak 1757-ben engedélyezte XIV. Benedek pápa a „Szentszék által jóváhagyott, köznyelvű bibliafordítások” olvasását. Végül a latin Vulgata alapján elkészülhetett egy új, olasz nyelvű fordítás. Valójában az olasz katolikus embereknek 1958-ig kellett várniuk arra, hogy kezükbe vehessék az első teljes bibliafordítást, amely az eredeti nyelvek alapján készült.

Gigliola Fragnito szerint ma kiváltképp a nem katolikusok szorgalmasak abban, hogy „mindenütt terjesszék a Szentírást”. A legtevékenyebbek közé minden bizonnyal Jehova Tanúi tartoznak, akik több mint négymillió példányt terjesztettek el A Szentírás új világ fordításából olasz nyelven. Így emberek százezreinek a szívében éledt újra az Isten Szava iránti szeretet tüze (Zsoltárok 119:97). Miért ne ismernéd meg jobban ezt a rendkívüli könyvet?

[Kép a 20–21. oldalon]

Lapok a tiltott könyvek jegyzékéből

[Forrásjelzés]

Su concessione del Ministero per i Beni e le Attività Culturali

[Kép a 22. oldalon]

Egy olasz Biblia a XVI. századból, amelyet az egyház betiltott

[Kép a 22. oldalon]

Az „Új világ fordítás” sokakban felébresztette a szeretetet Isten Szava iránt