Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hat tanács az egészséged megőrzésére

Hat tanács az egészséged megőrzésére

Hat tanács az egészséged megőrzésére

A fejlődő országok küzdelme

MANAPSÁG sokaknak meg kell küzdeniük a tisztaságért. Különösen igaz ez olyan országokban, ahol nincs elég tiszta víz, és nem megfelelő a szennyvízelvezetés. Ám a tisztaság megőrzése megéri az erőfeszítést. Becslések szerint a kisgyermekek között előforduló betegségek és halálesetek több mint feléért olyan kórokozók felelősek, melyek piszkos kéz által, illetve fertőzött étellel vagy vízzel kerülnek a szájba. Számos betegség, legfőképp a hasmenés, megelőzhető a következő tanácsok megszívlelésével, melyek az Egyesült Nemzetek Gyermekalapjának a Facts for Life című kiadványában jelentek meg.

1 Ne legyen sehol se ürülék!

Az ürülékben számtalan kórokozó van. Vízbe, táplálékba, kézre, edényekre, étel-előkészítő felületekre, étkezőasztalra kerülve ezek a kórokozók a szájba juthatnak, lenyelhetjük őket, és ettől megbetegszünk. Az ilyen kórokozók elszaporodása ellen úgy lehet a leghatásosabban védekezni, ha minden ürüléktől megszabadulunk. Az emberi ürüléknek vécében vagy árnyékszékben a helye. Ne legyen állati ürülék az otthonunk közelében; ott, ahol közlekedünk; vagy ahol a gyermekek játszanak.

Ahol nincs vécé vagy árnyékszék, azonnal el kell temetni az ürüléket. Nem szabad megfeledkezni róla, hogy az ürülékben mindig vannak kórokozók, még a csecsemők ürülékében is. A gyermekek ürüléke is kerüljön az árnyékszékbe, vagy azt is ásd el.

Sűrűn tisztítsd az árnyékszéket és a vécét. Az árnyékszék mindig legyen letakarva, a vécékagyló pedig leöblítve.

2 Moss kezet!

Rendszeresen moss kezet szappannal és vízzel, illetve hamuval és vízzel, hogy eltávolítsd a kórokozókat. Nem elég csak vízzel leöblíteni a kezet. Egyik kéz se maradjon ki, mindkettőt dörzsöld be szappannal vagy hamuval.

Vécéhasználat után létfontosságú a kézmosás, és azután is, ha megtörölted egy kisbaba vagy kisgyermek popsiját. Mosd meg a kezed akkor is, ha állatokhoz értél; mielőtt ételhez nyúlsz; vagy megeteted a gyermekeidet.

A kézmosás a betegségokozó férgektől is megvédi az embereket. Ezek a férgek annyira aprók, hogy csak mikroszkóppal láthatók. Ott vannak az ürülékben és a vizeletben, a vizek és a talaj felszíni rétegében, nyers vagy rosszul átsült, illetve nem eléggé megfőtt húsban. Leginkább úgy akadályozhatod meg, hogy a szervezetbe kerüljenek, hogy megmosod a kezedet. A talpad bőrén át sem fognak a szervezetbe jutni, ha nem mászkálsz mezítláb az árnyékszék közelében.

Sűrűn mosd meg a gyermekek kezét, hiszen gyakran a szájukba veszik azokat. Vécézés után és evés előtt pedig feltétlenül tedd ezt meg. Tanítsd meg nekik, hogy ők is mossák meg a saját kezüket, s ne játsszanak az árnyékszék és a vécé közelében, illetve sehol másutt sem, ahol ürülék lehet.

3 Mindennap mosd meg az arcodat!

Mindennap mosd meg tisztálkodószerrel és vízzel az arcodat, hogy elkerüld a szemfertőzést. A gyermekek arcát is meg kell mosni. A piszkos arc vonzza a legyeket, a legyek pedig kórokozókat hordoznak. Ezek a kórokozók szemfertőzéseket, sőt még vakságot is előidézhetnek.

Rendszeresen ellenőrizd a gyermekeid szemét. Az egészséges szem nedves és fényes. Ha a gyermeked szeme száraz, vörös, érzékeny vagy váladékos, meg kell vizsgáltatni egy egészségügyi dolgozóval.

4 Csak tiszta vizet használj!

Azokban a családokban ritkábbak a betegségek, ahol tiszta vizet használnak, mely mentes a kórokozóktól. A víz valószínűleg tiszta, ha megfelelően épített és fenntartott vízvezetékrendszerből vagy szennyezetlen forrásból, kútból származik. A tavakban, folyókban és nyitott tartályokban vagy forrásokban lévő víz tisztaságára nincs garancia, de forralással felhasználhatóvá tehető.

A kutakat be kell fedni. A vízgyűjtésre és -tárolásra használt vödröket, köteleket, korsókat rendszeresen tisztítani kell. Tiszta helyen, ne a földön tárold ezeket. Az állatokat távol kell tartani az ivóvízforrásoktól, valamint a család lakóhelyiségeitől. Sose használj növényvédő szereket vagy vegyszereket vízforrás közelében.

Otthonodban tiszta, fedett edényben tartsd a vizet. Az a legjobb víztartály, amelyen van egy csap. Ha nincs csap, akkor a vizet tiszta merőkanállal vagy csészével kell kimerni. Az ivóvízhez sose érjen piszkos kéz.

5 Védd meg a táplálékot a kórokozóktól!

Ha jól felhevíted az ételt, azzal elpusztítod a kórokozókat. Az élelmet, különösen a húsféléket, jól meg kell főzni vagy sütni. A kórokozók gyorsan szaporodnak a meleg ételben, így hát a főzés után rövid időn belül el kell fogyasztani az ennivalót. Ha két óránál hosszabb ideig kell tárolni, akkor kerüljön forró vagy hideg helyre. Ha újra szeretnél fogyasztani a főtt ételből, lefedve tárold, távol tartva a legyeket és más rovarokat. Fogyasztás előtt forrósítsd fel az ételt.

A csecsemőknek és a kisgyermekeknek az anyatej a legjobb és legbiztonságosabb tej. A frissen forralt vagy pasztörizált, állati eredetű tej biztonságosabb, mint a forralatlan. Csakis akkor használj cumit, ha minden egyes használat előtt forrásban lévő vízzel fertőtleníted. A cumisüvegen gyakran megtelepszenek a hasmenést előidéző kórokozók. Jobb anyatejjel táplálni a gyermekeket, vagy tiszta, cucli nélküli csészével adagolni az ételt.

A zöldséget és a gyümölcsöt mosd meg tiszta vízzel. Ez roppant fontos, ha nyersen adod a kisbabádnak vagy a kisgyermekednek.

6 Távolíts el minden szemetet!

A legyek, csótányok, patkányok és egerek mind-mind kórokozókat hordoznak. Ezeket az állatokat vonzza a szemét. Ha nem szállítják el a szemetet a lakóhelyedről, akkor szeméttároló gödörbe rakd, majd naponta égesd el vagy temesd be a háztartási hulladékot. Legyen az otthonod tiszta, ne piszkítsa se hulladék, se szennyvíz.

Ha rendszeresen alkalmazod az előbb említett tanácsokat, hamarosan azt fogod tapasztalni, hogy ezek a szokások a mindennapi életed részévé válnak. Szó sincs itt óriási erőfeszítésekről vagy nagy pénzbefektetésről. Ha azonban megteszed ezeket az intézkedéseket, megóvod mind a magad, mind pedig a családod egészségét.

[Kép a 11. oldalon]

Ahol nincs vécé vagy árnyékszék, azonnal el kell temetni az ürüléket

[Kép a 11. oldalon]

Rendszeresen moss kezet

[Kép a 12–13. oldalon]

Mindennap mosd meg tisztálkodószerrel és vízzel az arcodat

[Képek a 12. oldalon]

Azokban a családokban ritkábbak a betegségek, ahol tiszta vizet használnak, mely mentes a kórokozóktól

[Kép a 13. oldalon]

Ha újra szeretnél fogyasztani a főtt ételből, lefedve tárold

[Kép a 13. oldalon]

Naponta égesd el vagy temesd be a háztartási hulladékot