Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Helyesli-e Isten a „másságot”?

Helyesli-e Isten a „másságot”?

A Biblia nézőpontja

Helyesli-e Isten a „másságot”?

EGY 13 éves lány a következő kérdést intézte egy tizenéveseknek szóló újság tanácsadó rovatához: „Mikor fogom megtudni, hogy melyik nemhez vonzódom?” Hozzá hasonlóan sokan úgy érzik, hogy szabadon követhetik az általuk választott életstílust a szexualitásban.

Némelyek talán valóban össze vannak zavarodva a szexuális vágyaikat illetően. Vannak, akik szemlátomást elfogadják a „másságot”, egyebek között a homoszexualitást. Egyesek pedig gátlástalanul úgy viselkednek és öltözködnek, mint a másik nem képviselői, és bizonyos személyek még át is operáltatják magukat. Sőt, vannak olyanok is, akik úgy érvelnek, hogy a felnőtteknek meg kellene engedni, hogy nemi kapcsolatot folytathassanak gyermekekkel.

Vajon csakugyan a maguk feje után mehetnek az emberek, amikor a nemi életüket érintő kérdésekről van szó, például arról, hogy milyen nemű a partnerük? Mit mond erről Isten Szava?

„Férfinak és nőnek teremtette őket”

A Mózes első könyve szerint Isten teremtette másmilyennek a férfiakat és a nőket. A bibliai beszámoló így szól: „Isten megteremtette az embert a maga képmására . . . ; férfinak és nőnek teremtette őket. Isten ezután megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: »Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá«” (1Mózes 1:27, 28).

Isten szabad akarattal teremtette meg az embereket, és lehetővé tette, hogy élvezzék a szabadságukat (Zsoltárok 115:16). Azzal a felelősséggel ruházta fel őket, hogy viseljenek gondot a föld összes többi élőlényéről, sőt, még azt is megengedte nekik, hogy mindent elnevezzenek (1Mózes 2:19). A nemiséget tekintve azonban konkrét irányelveket adott (1Mózes 2:24).

Ádám engedetlensége miatt mindnyájan tökéletlenséget örököltünk. Küzdenünk kell hát az Isten eredeti szándékával ellentétes testi gyengeségeink és heves vágyaink ellen. Ezért közölte Isten a Mózes által adott törvényekben, hogy mely szexuális gyakorlatoktól irtózik. Megemlítette a házasságtörést, vérfertőzést, homoszexualitást és az állatokkal való fajtalankodást (3Mózes 18:6–23). Isten azt is külön megtiltotta, hogy valaki erkölcstelen indítékkal a másik nemhez tartozónak tüntesse fel magát (5Mózes 22:5). A Biblia következetesen azt tanítja, hogy Isten csak azt a szexuális kapcsolatot helyesli, mely másneműek között jön létre a házassági elrendezésen belül (1Mózes 20:1–5, 14; 39:7–9; Példabeszédek 5:15–19; Héberek 13:4). Vajon ésszerűek ezek az irányelvek?

Ki dönti el?

A Biblia a fazekas kezében lévő agyaghoz hasonlítja az ember helyzetét a Teremtője előtt. Ezt mondja: „Ó, ember, hát ki vagy te tulajdonképpen, hogy visszabeszélsz az Istennek? Mondja-e a megformált dolog a megformálójának: »Miért készítettél engem így?«” (Róma 9:20). Abból, ahogyan Isten a férfit és a nőt teremtette, nyilvánvaló, hogy az a természetes, ha egymáshoz vonzódnak szexuálisan. Ennélfogva természetellenes, ha valaki az azonos neműekhez, illetve állatokhoz vagy gyermekekhez vonzódik (Róma 1:26, 27, 32).

Ezért azok, akik engednek a természetestől eltérő szexuális hajlamaiknak, perlekednek Istennel. A Biblia erre figyelmeztet: „Jaj annak, aki perlekedik Megformálójával, mint egy cserépdarab a föld másik cserépdarabjával! Mondja-e az agyag a formálójának: »Mit csinálsz?«” (Ézsaiás 45:9). Bizony ésszerű, hogy az emberek Alkotója irányítást nyújtson szexuális kérdésekben. Vajon nem logikus az is, hogy az emberek kövessék ezt a vezetést?

’Legyünk urai a magunk edényének’

Pál hasonló szemléltetést használt. A következő szavakkal adott útmutatást a keresztényeknek a szexualitásra vonatkozóan: „mindegyikőtök tudja, hogyan legyen urává a maga edényének megszenteltségben és tisztességben, nem mohó nemi vágyakozásban” (1Tesszalonika 4:4, 5). Pál egy edényhez hasonlította az emberi testet. Az, hogy valaki urává lesz ennek az edénynek, azt jelenti, hogy a gondolatait és vágyait összhangba hozza Isten erkölcsi törvényeivel.

Vitathatatlan, hogy ez nem mindig könnyű. Érthető, ha nehézségeik vannak e tekintetben azoknak, akiket gyermekkorukban megbecstelenítettek; akik olyan szülőkkel vagy nevelőszülőkkel éltek, akik eltorzított képet közöltek a férfiasságról vagy a nőiességről; illetve olyanoknak is, akik már kiskorukban kapcsolatba kerültek a pornográfiával. Genetikai, hormonális és lelki tényezők is elferdült szexuális érzésekhez vezethetnek. Megnyugtató azonban a tudat, hogy a Teremtőnk segítséget és támogatást tud nyújtani azoknak, akiknek erre szükségük van (Zsoltárok 33:20; Héberek 4:16).

Engedd, hogy a nagy Fazekas formáljon

Az agyagdarabot először rá kell helyezni a fazekaskorong közepére, hogy a fazekas belefoghasson a megformálásába. Miközben forog a korong, a fazekas a kívánatos forma elérése érdekében az ujjaival hozzáértően és finoman nyomja az anyagot. Isten csak az után tud elfogadható személyekké formálni minket, miután az életünk középpontjába helyeztük örök érvényű alapelveit és törvényeit. Mihelyt erőfeszítést teszünk, Isten szeretetteljesen, finom nyomást gyakorol ránk a Biblia, a szent szellem és a keresztény testvériség által. Az ember ekkor kezdi érezni és tapasztalni Isten személyes törődését az életében.

Persze bíznunk kell a Teremtő bölcsességében, hinnünk kell abban, hogy ő tudja, mi válik leginkább a javunkra. Az ilyenfajta bizalom az ima és a Biblia buzgó tanulmányozása által alakul ki. Ha a helytelen szexuális érzésekre valaki efféle szemlélettel tekint, akkor formálható lesz a Teremtő kezében. Az 1Péter 5:6, 7 ezt mondja: „Alázzátok meg azért magatokat az Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon benneteket a megfelelő időben, miközben minden aggodalmatokat őrá vetitek, mert ő törődik veletek.”

A Biblia rendszeres olvasása megismertet minket Isten számos olyan hűséges szolgájával, akik szintén harcot folytattak testi vágyaikkal, és sohasem adták fel. Milyen buzdító a példájuk! Átérezhetjük, mennyire elégedetlen lehetett magával Pál apostol, amikor így kiáltott: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg engem a testből, mely alá van vetve e halálnak?” Majd a figyelmünket a segítség elsődleges forrására irányította, amikor ezekkel a szavakkal válaszolt a saját kérdésére: „Hála az Istennek Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róma 7:24, 25).

Változásra ösztönző erő

Javunkra fordíthatjuk Isten szent szellemét is. Ez egy hatalmas, változásra ösztönző erő. Segít, hogy ’levessük a régi egyéniséget’, és ’felöltsük az új egyéniséget, amely Isten akarata szerint teremtetett igazi igazságosságban és lojalitásban’ (Efézus 4:22–24). Szerető égi Atyánk mindig válaszol azokra az őszinte könyörgő szavakra, melyekben a szent szelleme segítségét kérik e változás megtételéhez. Jézus arról biztosít minket, hogy az Atya „ad szent szellemet azoknak, akik kérik őt” (Lukács 11:13). Az imában való állhatatosság azonban elengedhetetlen, ahogy ez kiderül Jézus következő kijelentéséből: „Állandóan kérjetek, és adnak nektek” (Máté 7:7). Ez különösen fontos, ha valaki a nagyfokú szexuális vágyát szeretné uralni.

Isten az igaz keresztény testvériség által is segít, mely különböző hátterű személyekből tevődik össze. Némelyik keresztény az első századi korintuszi gyülekezetben korábban „természetellenes célokra tartott”, „férfiakkal háló” férfi volt. Mégis megváltozott. Krisztus vére megtisztította őt, és elfogadható lett Isten szemében (1Korintusz 6:9–11). Manapság is vannak olyanok, akiknek hasonló változtatásokat kell végrehajtaniuk az életükben, és a keresztény gyülekezettől támogatást kaphatnak az erkölcstelen vágyaik ellen folytatott harchoz.

Vajon ez azt jelenti, hogy ha valaki kereszténnyé válik, automatikusan megszűnik az összes torz vágya, valamint a zavara a nemét illetően? Nem szükségszerűen. A bibliai alapelvek állhatatos alkalmazása képessé tesz némelyeket arra, hogy normális életet éljenek. Mindamellett nem ritka, hogy mindennapos küzdelmet kell folytatniuk a helytelen vágyaik ellen. Az ilyenek úgy szolgálják Istent, hogy eközben jelképes értelemben ’tövis van a testükben’ (2Korintusz 12:7). De amíg folytatják az elferdült hajlamaik elleni harcot, és azon vannak, hogy viselkedésük igazságos legyen, Isten hűséges, tiszta szolgáinak tekinti őket. Előre tekinthetnek arra az időre, amikor az egész emberiség „meg . . . fog szabadulni a romlottság rabszolgaságából az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára” (Róma 8:21).

Addig is mindazoknak, akik szeretnék elnyerni Isten tetszését, ragaszkodniuk kell az ő igazságos irányadó mértékeihez. Az igaz keresztények Isten szolgálatát választják, s nem engednek az önző hajlamaiknak. Azok, akik alázatosan alávetik magukat Isten akaratának az élet minden területén, örökké tartó boldog élettel lesznek megjutalmazva (Zsoltárok 128:1; János 17:3).

[Oldalidézet a 13. oldalon]

A nemiséget tekintve Isten konkrét irányelveket adott

[Oldalidézet a 14. oldalon]

Némelyik keresztény az első századi korintuszi gyülekezetben korábban „természetellenes célokra tartott”, „férfiakkal háló” férfi volt. Mégis megváltozott

[Kép a 15. oldalon]

A Biblia tanulmányozása segít magas irányadó mértékeket kialakítani