Szélmalmok — Egy letűnt kor  elegáns képviselői

AZ ÉBREDJETEK! HOLLANDIAI ÍRÓJÁTÓL

TIZENHETEDIK századi holland mesterek — például Jacob van Ruisdael, Meindert Hobbema és Rembrandt — festményein és metszetein gyakran megjelennek a szélmalmok mint a táj részei. Ezen nem is kell csodálkoznunk, hiszen akkoriban mintegy tízezer malom tarkította az ország vidékeit. Ám ezek a festői épületek nem csupán arra szolgáltak, hogy megihlessék a művészeket. Az 1400-as évek elejétől az 1800-as évek végéig azt a feladatot látták el, amelyet ma a dízel- és villanymotorok. Energiát adtak a vízszivattyúzáshoz, gabonaőrléshez, fafűrészeléshez és számos más ipari munka elvégzéséhez. De a mai motoroktól eltérően a szélmalmok a környezet szennyezése nélkül termeltek energiát.

A vitorlák beállítása

Ha Hollandiába látogatsz, még ma is megcsodálhatod ezeket a több száz éves épületeket, igaz, most már csak körülbelül ezer van belőlük. Szeretnél egy kicsit többet megtudni róluk? Meghívunk, hogy gyere el velünk egy 350 éves szélmalomhoz, mely Hollandia középső részén, a gyönyörű Vechte folyó partján áll.

Csodálatos tavaszi reggelre ébredünk. Jan van Bergeijk, a molnár gőzölgő kávéval vár minket, és elmondja, hogy ideális az idő ahhoz, hogy elindítsa a malmot. Ehhez azonban előbb szembe kell fordítania a malom tetejét a széllel. Jan elmagyarázza, hogyan történik ez, miközben fellép egy nála kétszer nagyobb fakerék küllőire. Ez a kerék össze van kötve a malomsisakkal, vagyis a malom tetejével. Amikor Jan elforgatja, a tető is forog, míg abba a helyzetbe nem ér, ahol a 13 méteres szárnyak mindegyike a legtöbb szelet kapja. Ekkor a kereket a földhöz láncolja, hogy ne mozduljon el. Ezután szétbont egy vitorlavászon-darabot, és hozzáerősíti a szárnyak léchálójához. Beállít egy biztonsági láncot, kiengedi a féket, mire a vitorlákba belekap a szél, és a négy szárny lassan forogni kezd. Egy darabig lélegzet-visszafojtva figyeljük, amint a szárnyak suhogva körbejárnak. Aztán Jan behív, hogy nézzük meg a malom belső szerkezetét is.

Szemügyre vesszük a malom belsejét

Egy meredek lépcsőt megmászva a malom tetejébe jutunk, ahol egy vízszintesen elhelyezkedő, felső fatengelyt látunk, amely a szárnyakhoz csatlakozik. Fogas és csapos fakerekek által ez a tengely hajtja meg a függőleges tengelyt, melyet királytengelynek hívnak. Észrevesszük, hogy a közelben egy darab zsírszalonna van felakasztva. Jantól megtudjuk, hogy azzal zsírozza a kőperselyt, amelyben a felső fatengely forog. A tölgyfából készült kerékfogakat azonban méhviasszal keni. Azt is megmutatja, hogy miként lehet lelassítani a forgó szárnyakat. Az egyik kerék körül fakockák sorakoznak. Ha ezeket rászorítják a kerékre, fékező hatást fejtenek ki, amikor pedig meglazítják őket, akkor felemelkednek, és engedik forogni a szárnyakat.

Óvatosan lemegyünk a meredek lépcsőn, és közben szemügyre vesszük a főtengelyt, amely a malom közepén fut végig, a tetejétől az aljáig. Érezzük a régi fa illatát, és halljuk a mozgó szerkezet nyikorgását. A királytengely aljánál szintén van egy szerkezet, mely fogas és csapos fakerekekből áll. Ez egy vízikereket forgat. Megállunk egy kicsit a mozgó keréknél, és hallgatjuk a víz csobogását meg a forgó szárnyak suhogását. Olyan, mintha visszamentünk volna a múltba. Átérezzük a pillanat különleges hangulatát.

Élet a szélmalomban

Bizonyos malmokban, például amelyekben gabonát őröltek, nem volt hely lakásnak. Minden helyet elfoglaltak a gépek, ezért a molnár általában a malom mellett lakott a családjával. De egy olyan malomban, amellyel éppen ismerkedünk, lakni is lehetett.

Ma otthonosnak tűnik egy malom, régen azonban egyáltalán nem volt kényelmes benne lakni. A földszint nappali és hálószoba volt egyben; egy kétszemélyes hálófülke, egy főzőhelyiség fért el itt, és maradt némi tárolóhely. A XX. század közepéig kinti vécét használtak. Jan elmondja, hogy azoknak a molnároknak, akiknek nagy családjuk — némelyeknek több mint tíz gyermekük — volt, mindenhol fekhelyeket kellett kialakítaniuk. Előfordult, hogy a legkisebb gyermek a szülei ágya alatt aludt, a többiek pedig a nappaliban, illetve az első vagy a második emeleten, közvetlenül a zakatoló fogaskerekek alatt.

Némelyik malmot vízszivattyúzásra használták, hogy poldereket csapoljanak le; ezek olyan mélyföldek, amelyeket korábban tó vagy tenger borított. A malomnak éjjel-nappal működnie kellett. A nyílt, széljárta terepen álló malom belül huzatos és hideg volt. Ha figyelembe vesszük még, hogy milyen veszélyeket hordoztak a szélviharok és a zivatarok, már semmi kétségünk sincs afelől, hogy a szélmalmok lakóinak bizony kijutott a viszontagságokból. Ma megközelítőleg 150 hollandiai malomban laknak, többnyire képzett molnárok.

Sokféle feladatot láttak el

Miközben a szélmalom vizet lapátol, kimegyünk a szabadba, és leülünk egy padra. Jan mesél nekünk arról, hogy milyen sokféle célt szolgáltak a szélmalmok. Voltak őrlőmalmok, poldermalmok, amelyek vizet tereltek egy folyóba vagy víztárolóba, valamint  olajsajtolásra, papírkészítésre, fafűrészelésre használt malmok, és léteztek még másfélék is. Arról is beszél, hogy az első, csapolásra szánt szélmalmot a XV. század elején építették. Később az ilyen malmokkal számos tó vizét lecsapolták, például a Schermer, a Beemster és a Wormer nevű tavakét Amszterdam közelében.

Ma több százezer holland ember él és dolgozik olyan területen, melyeket korábban elborított ezeknek és más tavaknak a vize. Sőt, Hollandia legnagyobb repülőtere, mely Amszterdam közelében van, szintén egy lecsapolt tó helyén épült. A repülőtéren sétálgató utasok 4 méterrel a tengerszint alatt vannak! De nem kell amiatt aggódniuk, hogy a repülőútjukból vízi kirándulás lesz. A dízel- és villanymotorokkal (a szélmalmok utódaival) hajtott szivattyúállomások megállás nélkül működnek, hogy a terület száraz maradjon.

Beszélő szélmalmok?

A szárnyak csak úgy suhognak mellettünk, és Jan azt kérdezi, hogy hallottunk-e már beszélő malmokról. „Beszélő malmokról? Nem, nem hallottunk” — feleljük. Jan elmondja, hogy a holland síkságon gyakran kilométerekről látni lehetett a szélmalmokat, így a molnár üzeneteket tudott küldeni távoli szomszédainak, mégpedig úgy, hogy bizonyos módokon állította be a szárnyakat. Például amikor a molnár rövid szünetet tartott, a szárnyak függőlegesen és vízszintesen álltak (A). Ha a szárnyak átlósan álltak, azt jelezték, hogy a molnár nem dolgozik (B). Rossz időben is így állította be a szárnyakat, hogy minél alacsonyabban legyenek, és ezáltal kisebb legyen a kockázata annak, hogy villám csap beléjük. Ha a felfelé emelkedő szárnyat a molnár akkor állította meg, amikor már majdnem elérte a legmagasabb pontot, azzal örömet és várakozást fejezett ki (C). Ha viszont a lefelé szálló szárnyat közvetlenül azután állította meg, hogy elhagyta a legmagasabb pontot, az bánatot és gyászt jelzett (D).

Jó néhány helyi szokás is létezett. Amszterdamtól északra az örömteli alkalmakkor, például esküvők idején néha feldíszítették a malmokat. A szárnyakat átlósra állították (ami a munkaszünetre utalt), és díszeket kötöztek közéjük. A II. világháború idején, amikor a német hadsereg megszállta az országot, a helyiek a szárnyak különböző beállításaival figyelmeztették rejtőzködő társaikat a közelgő katonai rajtaütésre. Ezek és más, malmokkal kapcsolatos érdekességek emlékezetessé tették Jannál, a molnárnál tett látogatásunkat.

Néhány évvel ezelőtt nagy elismerést kaptak a szélmalmok megőrzéséért küzdők, amikor az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Rotterdam, a kikötőváros közelében a 19 kinderdijki malmot a világörökség részévé nyilvánította. Ezek az egykor szokványosnak számító üzemek így mára műemlékké váltak. Ezenkívül számos odaadó önkéntes igyekszik fenntartani és megóvni a malmokat az ország egész területén. Erőfeszítéseik nyomán a világ különböző pontjairól érkező turisták még mindig gyönyörködhetnek egy-két olyan malomban, amely annak idején megihlette a híres festőket.

 [Kiemelt rész/képek a 23. oldalon]

Kiviteli tilalom a szélmalmokra

Úgy 300 évvel ezelőtt a szélmalomtechnika igen közkedvelt volt. Temérdek malomtartozék került külföldre Hollandiából. Ráadásul idegenek jöttek az országba kémkedni, hogy felkutassák a malomépítőket, akiket aztán vonzó állásajánlatokkal külföldre csábítottak. A holland szélmalomtechnika rövidesen elterjedt Angliában, a balti államokban, Franciaországban, Írországban, Németországban, Portugáliában és Spanyolországban. A XVIII. század közepére annyira nagy mértékű volt a szélmalomtechnika kiáramlása, hogy a holland kormány úgy döntött, beavatkozik a folyamatba. 1752 februárjában a hatóságok tilalmat rendeltek el a szélmalmok kivitelére. Azóta, ahogy Karel Davids holland történész mondja, senki sem segíthet külföldinek „holland szélmalmok bármely részének” megvásárlásában, összeállításában vagy szállításában, illetve nem „exportálhat semmilyen eszközt, amellyel szélmalmot lehet építeni”. És még mondja valaki, hogy a kereskedelmi korlátozások és az ipari kémkedés modern jelenség!

[Képek]

Lent: Jan szembefordítja a malomsisakot a széllel; fa kerékcsapok és fogaskerekek; a nappali

[Forrásjelzés]

Mindegyik fénykép: Stichting De Utrechtse Molens

[Ábra/képek a 22. oldalon]

(Lásd a kiadványt.)

A

B

C

D

[Kép forrásának jelzése a 21. oldalon]

De Saen painting by Peter Sterkenburg, 1850: Kooijman Souvenirs & Gifts (Zaanse Schans Holland)