Jehova neve a Csendes-óceán szigetein

AZ ÉBREDJETEK! FIDZSI-SZIGETEKI ÍRÓJÁTÓL

A SOKASÁG tátott szájjal figyelt. A jövevények, akiket csendes-óceáni szigetükön üdvözölhettek, becsukták a szemüket, mielőtt hozzáláttak a nekik készített pompás ételek elfogyasztásához.

— Mit csináltok? — kérdezték a szigetlakók.

— Köszönetet mondunk Istennek az ajándékaiért — hangzott a válasz.

— Hol lakik az Istenetek? — faggatóztak tovább a helyiek.

— A mennyben — mondták a jövevények.

— Mi a neve?

— Jehova.

— Eszik valamit a ti Istenetek? — szólt a következő kérdés.

— Az Isten Szellem — felelték a jövevények. — Ő nem olyan, mint mi; örökké él. Ő teremtette a földet, az eget, a tengert és minden mást. Minket is ő teremtett.

A szigetlakók ámulatba estek ezeknek az egyszerű igazságoknak a hallatán, és megkérdezték az idegenektől, hogy miért látogattak el a szigetükre. A válasz egyszerű volt: „Azért jöttünk, hogy segítsünk megismernetek az igaz Istent, Jehovát, és a Fiát, Jézust, a Megmentőnket” (From Darkness to Light in Polynesia).

Kik voltak az idegenek? Jehova modern kori Tanúi? Nem. Két tahiti tanító; evangéliumhirdetők, akik 1824. június 15-én érkeztek a Cook-szigetek déli részén fekvő Mangaia  szigetére. Miért használták a Jehova nevet? Vajon ritkaságszámba ment, hogy valaki Isten nevét említette? A válaszból megtudhatjuk, hogy Jehova neve miért olyan fontos része még mindig sok csendes-óceáni sziget kultúrájának.

Szokásos volt használni Isten nevét

A XIX. században a Csendes-óceán szigeteire utazó angol és amerikai misszionáriusok közül sokan a mindennapi beszélgetéseikben és az írásaikban is használták Jehova nevét. Olyan gyakran utaltak a névre, hogy egy történész tévesen azt állította, hogy ezek a korai misszionáriusok „nem is Krisztus tanítványai, hanem Jehova követői voltak”.

A misszionáriusok sokszor ilyen szavakkal kezdték személyes leveleiket: „Kívánom, hogy megmentésben részesülj Isten által, igen, a Mi Urunk, Jehova által, és Jézus Krisztus, a békesség királya által.” Nem meglepő hát, hogy Albert J. Schütz, egy jól ismert nyelvész állítása szerint a Fidzsi-szigeteken egy 1825-ben készített iskolai olvasókönyvben csak egy olyan szó volt, mely az angolból lett átvéve: a Jehova név.

A csendes-óceáni szigetlakókra nagy hatással volt az, hogy a korai misszionáriusok használták Jehova nevét. Néhány szigetlakó, akit a misszionáriusok tanítottak, később maga is misszionáriusként vagy tanítóként lett elküldve más szigetekre, hogy eljuttassa az ottaniaknak a jó hírt. A The Covenant Makers​—Islander Missionaries in the Pacific című könyv a következőket írja, amikor arról számol be, hogy a fent említett két tahiti misszionárius a Mangaia szigetre érkezett: „A tahiti tanítók szemében Jehova volt az egyedüli igaz Isten. Ő teremtette az egész világot, és az ember is része Isten teremtésművének . . . Azt vallották, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten, a Fia, Jézus Krisztus pedig az emberiség megmentője.”

Amint egyik szigetről a másikra vitték a bibliai üzenetet, néhány korai misszionárius hihetetlenül veszélyes helyzetekkel nézett szembe, mivel némelyik sziget lakói vérengzőek voltak. A nehézségekről szólva a Mission, Church, and Sect in Oceania című könyv így ír: „A Jehovába vetett erős hitük gyakran győzedelmeskedett a félelem és az elkeseredettség felett.”

Figyelemre méltó példa erre egy 1823-ban történt eset. A Biblia üzenete ekkor érte el a Cook-szigetekhez tartozó Rarotongát. Miután horgonyt vetettek, John Williams misszionárius és tengerész két házaspárt küldött a szigetre, hogy tanítsák a rarotongaiakat. Ám azoknak nézeteltérésük támadt a királlyal, aki annyit ivott, hogy alig állt a lábán, és rettentően megverték őket. Az összes holmijukat ellopták; örülhettek, hogy életben maradtak.

Amikor újra a hajón voltak, azt mondták a rarotongaiakról, hogy ennél erőszakosabb vademberekkel még nem találkoztak. A legborzasztóbb végkimenetelre számítva Williams úgy döntött, hogy elhagyja a szigetet, legalábbis egy időre. Ekkor egy fiatal tanító, akit Papeihának hívtak, elvállalta, hogy megpróbálja egyedül hirdetni az evangéliumot a szigeten. „Akár megölnek a vademberek, akár életben hagynak, itt maradok” — jelentette ki.

Amit Papeiha ezután mondott, gyakran idézik a korai misszionáriusi tevékenységekről szóló beszámolók: „Ko Jehova toku tiaki! Tei roto au i tona rima!” (Jehova az én pásztorom! Az Ő kezében vagyok!) Majd a fiatalember egy szál ruhában a vízbe vetette magát, és kiúszott a partra. Csak egy könyvet vitt magával, melyben tahiti nyelvre fordított bibliaversek voltak. A szigetlakók nemhogy nem végeztek vele, de sokuk még oda is figyelt arra, amit Papeiha tanított.

More Ta’unga, egy rarotongai, később maga is misszionárius lett. Ő alapított elsőként misszionáriusi központot Új-Kaledónia szigetén 1842-ben. Ta’unga a következőket írta a naplójába egy helybeliről, akit a pártfogásába vett, és írni-olvasni tanított: „Lassan tanult meg írni-olvasni. Nem sokkal később így szólt hozzám: »Imádkozni szeretnék.«  Én azonban azt tanácsoltam neki, hogy ne siesse el a dolgokat. Később újból hozzám fordult: »Megengeded, hogy imádkozzam?« Aztán megkérdezte, hogy miért nem járulok hozzá ahhoz, hogy imát mondjon. »Először meg kell szabadulnod a bálványaidtól, utána imádkozhatsz Jehovához — feleltem. — Csakis ő tud meghallgatni téged.« Erre elhozta egy kosárban az isteneit, és ezt mondta: »Égesd el őket! Mostantól kezdve Jehova lesz az Istenem.« Idővel szépen megtanult imádkozni.”

A szigetlakók elfogadják Jehovát

Mivel a misszionáriusok szabadon használták Isten nevét, nem meglepő, hogy azok, akiknek prédikáltak, lassanként maguk is elfogadták Jehovát az Istenüknek. A Missionary Adventures in the South Pacific című könyv egy nagy gyűlésről számol be, melyet a szigetvilág északi részén a Morning Star nevű misszionáriusi hajó megérkezését követően rendeztek. A könyv kifejti, hogy a szigetlakók „kézfeltevéssel szavaztak, hogy hátat fordítanak a bálványimádásnak, és Jehovát fogják imádni. Legtöbbjük mindkét kezét felemelte, és sokáig a levegőben tartotta, hogy nyomatékosítsa állásfoglalását. Emellett készek voltak a tanítók minden szükségletére gondot viselni. Kijelöltek egy darab földet, melyet Jehovának szenteltek, hogy templomot meg parókiát építsenek rajta.”

A Wiliamu​—Mariner-Missionary​—The Story of John Williams című könyv így írja le Malietoának, egy magas rangú szamoai törzsfőnöknek a megtérését: „Malietoa hosszú beszédet tartott népe előtt, és nyilvánosan ígéretet tett, hogy Jehova imádójává válik, és templomot emel az imádatára. Megparancsolta azoknak, akik a szigeten maradnak, hogy kezdjenek el Jehováról és Jézus Krisztusról tanulni.”

Ezek a misszionáriusi tevékenységek sok csendes-óceáni közösség életében maradandó nyomot hagytak. Néhány országban, például a Fidzsi-szigeteken és Szamoán még napjainkban is megszokott, hogy a rádióban vagy a helyi újságokban megemlítik Jehova nevét.

Ám Jehova neve még ennél is többet jelentett a szigetlakóknak. Pearl Binder a Treasure Islands című könyvében, melynek első kiadása 1977-ben jelent meg, kifejti, milyen fontos szerepe volt a névnek a Banaba-sziget lakóinak az életében. Ezek az emberek eredetileg Kiribatin laktak, később azonban áttelepültek a Fidzsi-szigetekre, Rambi szigetére. Az írónő rámutat: „A Banabán tevékenykedő misszionáriusok többet adtak az ottaniaknak, mint gondolták . . . Az embereknek a Jehovába vetett hitük vált az életük legfontosabb részévé. A hetven éven át tartó, egyre gyötrelmesebb megpróbáltatások alatt is összetartotta őket úgy, ahogy semmi más nem tudta volna, s a mai napig életben tartja őket szellemileg. A fehér emberek Jehovája nélkül (akit ők maguk egyre inkább figyelmen kívül hagynak) a banabaiak már nem léteznének.”

Isten neve a bibliafordításokban

A korai misszionáriusok egyik elsődleges célja az volt, hogy könnyen érthető bibliafordításokat készítsenek a Csendes-óceán szigetein beszélt nyelveken. Szorgalmas munkájuknak köszönhetően a Biblia számos nyelven elérhetővé vált a térségben. A fordítók egyértelműnek tartották, hogy a Bibliában található összes többi névhez hasonlóan Jehova nevét is átírják.

A Biblia komoly tanulmányozói bizonyára értékelni fogják azt a tényt, hogy ezek a korai fordítók nemcsak a Héber Iratokban használták Jehova nevét, hanem a Keresztény Görög Iratokban, vagyis az úgynevezett Újszövetségben is. Egy felmérés, melyben a Csendes-óceán szigetein beszélt nyelvek közül hetet vizsgáltak meg, feltárta, hogy a Keresztény Görög Iratokban Jehova neve összesen 72 különböző bibliaversben található meg. Nem csupán XIX. századi fordításokat vizsgáltak meg. Volt köztük egy modern rotuma fordítás is, melyet 1999-ben adtak ki. Ebben a Bibliában 48 versben szerepel Jehova neve a Keresztény Görög Iratokban.

 A XIX. század végén William Wyatt Gill misszionárius, aki sok évet töltött a Csendes-óceán térségében, ezt írta az egyik korai bibliafordításról: „Negyvenkét évi használat után megbocsátható úgy dicsekednem, hogy a rarotonga fordítás nagyszerű változata az eredetinek . . . Az összes többi csendes-óceáni, valamint új-guineai fordításhoz hasonlóan a szent »Jehova« név itt is minden helyen át lett írva, nem pedig lefordítva, ezáltal óriási hangsúlyt fektetve a szakadékra, mely az örökkön-örökké élő Isten és a pogányok által imádott tárgyak között tátong.”

Miért használták Isten nevét?

Miért használták olyan gyakran ezek a misszionáriusok, bibliafordítók, illetve tanítók Isten személyes nevét, a Jehova nevet? Legfőképpen azért, mert fontosnak tartották, hogy megkülönböztessék az egyedüli igaz Istent, Jehovát attól a számtalan hamis istentől, melyet a szigetlakók imádtak (János 17:3; 1Korintusz 8:5, 6). Mindegyik istennek megvolt a maga neve, s az csak természetes volt, hogy ezeknek az isteneknek az imádói megkérdezték: „Ki a ti Istenetek? Mi a neve?” Ha az adott nyelv „isten” szavát adták volna meg válaszul, azzal megzavarták volna a szigetlakókat, vagy azok egyszerűen elkönyvelték volna, hogy a Mindenható csak egy a közül a rengeteg isten közül, akit szolgálhatnak. Nem kell hát meglepődnünk azon, hogy ezek a korai misszionáriusok olyan gyakran használták Jehova nevét.

Vajon ez azt jelenti, hogy mindenki, aki Jehova nevét használja, ismeri is ennek a névnek a viselőjét? Nem. Hiram Bingham misszionárius és bibliafordító — a híres hawaii misszionárius fia, akit ugyanígy hívtak — az Abaiang-atollon (Kiribati) tanúskodva azt kiabálta, hogy „csak egy igaz Isten létezik, ez pedig Jehova”, miközben a szigetlakók megsemmisítették a bálványukat. Ám a Missionary Adventures in the South Pacific című könyv így részletezi a történteket:

„Bingham azonban tudta, hogy attól, hogy a bálvány megsemmisült, az emberek még nem fogják valóban a sajátjuknak tekinteni a kereszténységet, legalábbis nem azonnal. Ekkor még nagyon keveset fogtak fel az evangéliumi üzenet valódi mondanivalójából, de a folyamat elindult.” Nyilvánvaló hát, hogy nem elég Jehovának csupán a nevét tudni. Az igaz keresztényeknek Jehova személyiségét is meg kell ismerniük, és mindenben engedelmeskedniük kell neki (Róma 10:13–17).

Még a hithű Mózesnek is, aki ismerte és használta Jehova nevét, többet kellett tanulnia Istenről. Így imádkozott: „Most pedig, kérlek, ha kegyet találtam szemedben, kérlek, ismertesd meg velem útjaidat, hogy megismerjelek téged, és így kegyet találhassak szemedben” (2Mózes 33:13). Igen, Mózes nemcsak a nevét akarta ismerni Jehovának, hanem a tulajdonságait is, és azt, hogy miként nyerheti el a tetszését. Kérése miatt Mózes egyedülálló kiváltságban részesült: láthatta, amint Jehova kinyilvánítja nevének jelentését (2Mózes 33:19; 34:5–7).

Napjainkban a Csendes-óceán térségében több ezer Jehova Tanúja — a korai misszionáriusok fordításait használva — szintén abban segít a tiszta szívű embereknek, hogy megismerjék Jehova nevének a jelentését, és azt, hogy mit kíván meg Isten azoktól, akik „szellemmel és igazsággal” akarják imádni őt (János 4:23, 24). Igen, „a tenger szigetein” Jehova nevét dicsőítik, s ezért ezrek reménykednek Isten fenséges nevében (Ézsaiás 24:15; 42:12; 51:5; Példabeszédek 18:10).

[Kép a 12. oldalon]

Csendes-óceáni szigetlakók, akiket a kereszténység korai misszionáriusai ismertettek meg Isten nevével

[Forrásjelzés]

Pálmafa és a kép balra: From the book Gems From the Coral Islands

[Kép a 13. oldalon]

John Williams

[Forrásjelzés]

Culver Pictures

[Kép a 13. oldalon]

Papeiha

[Forrásjelzés]

Courtesy Institute of Pacific Studies, from Mission Life in the Islands of the Pacific, by Aaron Buzacott

[Kép a 15. oldalon]

Jehova Tanúi a világ minden részén megismertetik az emberekkel Isten nevét