Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Hulladékkal hajtott autó

Egy finnországi gazdálkodó olyan autót vezet, amely hulladék anyagok lebomlásakor keletkező gázzal működik. „A gépjárművet biogáz hajtja, melyet a tulajdonos birtokán állítanak elő egy biogázfejlesztő berendezésben, amely tisztítja és nyomás alatt tartja a hulladékot” — jelenti a Suomen luonto című finn folyóirat. Jelenleg a biogáz a legtisztábban égő üzemanyag, és mivel a szemét újrafeldolgozásával állítható elő, kifejezetten környezetbarát termék. Mi több, a biogáz előállításakor különböző melléktermékek maradnak hátra, köztük értékes mezőgazdasági trágya. Azt a világszerte körülbelül kétmillió gépjárművet, melyet eleve úgy gyártottak, hogy földgázzal üzemeljen, biogázzal is lehet működtetni. A svédországi városokban sok buszt biogázzal üzemeltetnek, és néhány benzinkútnál a többi üzemanyag mellett már ehhez is hozzájuthat az autós. A cikk a biogáz még egy előnyére rámutat: „Sokkal olcsóbb, mint a benzin vagy a dízelolaj.”

A hangyák túlélési stratégiája

Mit csinálnak a hangyák, amikor esik az eső? Bár nem minden hangyafaj él a föld alatt, azok, amelyek ott fészkelnek, figyelemre méltó módszereket alkalmaznak az áradások túlélésére, fejti ki a The New York Times. Egyes fajok, melyek trópusi erdőben élnek, „már akkor riadót fújnak, ha csak egyetlen csepp [víz] kerül a fészkük bejáratába. Többször keresztülrohannak a fészken, gyakran átellenes bejáratokon szaladva ki — mondja dr. Edward O. Wilson és Bert Holldobler, akik a hangyák viselkedését kutatják. — Szagnyomokkal vezetik a többi hangyát azokhoz a bejáratokhoz, melyeket nem öntött el a víz, vagy esetenként ki a fészekből.” Kevesebb mint 30 másodperc alatt szinte az egész rajt képesek mozgósítani. Az újság arról is beszámol, hogy az Egyesült Államok délnyugati részén és Dél-Amerika északi részén a tűzhangyák néhány faja „a fészek mélyéből felrohan a talajszintre, majd ott a kifejlett egyedek, a királynő, valamint annak ivadékai nagy csoportokba verődnek, és a növekvő víz színén lebegnek. Sok hangya életben marad . . . Az úszó hangyaraj idővel talál egy füves vagy bokros részt, ahol megvetheti a lábát. Amikor a víz felszárad, a túlélők visszatérhetnek a fészekbe.”

A mértéktelen italozás áldozatokat követel

„A nők és fiatalok közötti mértéktelen italozás miatt Nagy-Britanniában nagyon megugrott az alkohollal összefüggő halálesetek száma — jelenti a The Independent című londoni napilap. — Húsz év alatt megduplázódott a túlzott szeszesital-fogyasztás áldozatainak száma; a legtöbb ember krónikus májbetegségben vagy májzsugorodásban halt meg.” Mi több, az áldozatok egyre fiatalabbak. „Egy évtizeddel ezelőtt az elhalálozott férfiak és nők legidősebbjei a 70-es éveik elején jártak. Az 1998-tól 2000-ig terjedő időszakról összegyűjtött legújabb adatok szerint a halottak között most már nincs olyan, aki túllépte volna a hatvanat” — írja a beszámoló. Ám a betegségeken kívül más következményei is vannak az alkohollal való visszaélésnek. Franciaországban „a jelek szerint a munkahelyi balesetek 10-20 százalékáért közvetlenül az alkoholfogyasztás felelős” — jegyzi meg a Le Monde című újság. Továbbá az országban minden évben 2700 ember veszíti életét és 24 000-en sebesülnek meg olyan közúti balesetben, melyet ittas vezető okoz, s az alkohol az erőszakos cselekedetek mintegy 30 százalékában is szerepet játszik. A mértéktelen alkoholfogyasztás emellett hatalmas anyagi veszteséggel jár. A Le Monde kifejti, hogy 1996-ban a szeszes itallal való visszaélés a becslések szerint körülbelül 4,6 billió forintnak megfelelő értékű anyagi veszteséget rótt az országra.

Stressz okozta betegségek

„A munkahelyi stressz és a kimerültség növeli az akut fertőzéseknek, mint például a náthának, az influenzás megbetegedéseknek és a gyomor-bél hurutnak az eshetőségét” — számol be a Tudományos Kutatások Hollandiai Szervezete egy holland felmérésről, melybe több mint 8000 alkalmazottat vontak be. „A felmérésből kiderült, hogy azok az emberek, akikkel szemben a pozíciójuknál fogva magasabb elvárásokat támasztanak, 20 százalékkal gyakrabban náthásak, mint azok, akikre kisebb nyomás nehezedik a munkahelyükön.” A vizsgálat szerint az éjszakai műszak, valamint a vállalati átszervezések okozta bizonytalanság is növeli a fertőzések veszélyét. „A több műszakban dolgozóknál nagyobb a fertőzések kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik csak nappal dolgoznak” — jelenti ki a beszámoló.

A gyermekek és az éneklés

Az éneklés „az érzelmek kifejezésének fontos módja, mely elősegíti a gyermekek személyiségének fejlődését” — írja dr. Michael Fuchs, a Lipcsei Egyetem fül-orr-gégész szakorvosa a Gesundheit című német egészségügyi folyóiratban. Ám az orvos sajnálkozva fejti ki, hogy „a gyermekek hangjának terjedelme az elmúlt 20 év során észrevehetően csökkent. A hangjuk is megváltozott.” Két lehetséges okot említ. Először is „manapság a fiatalok kevesebbet énekelnek otthon. Míg a múltban a családok úgy töltötték a szabad idejüket, hogy énekeltek és zenéltek, ma mindnyájan a televízió előtt ülnek, és mások játékát élvezik.” A másik ok az, hogy amikor a gyermekek mégis dalra fakadnak, legtöbbször a rock- és popénekesek reszelős hangját utánozzák. „A gyermekek nagyon megterhelik a hangképző szerveiket azzal, hogy a sztárokat próbálják utánozni” — írja az orvos. Ilyenkor a gégéjükben és a nyakukban lévő izmok megfeszülhetnek, s a megterhelés miatt csomók képződhetnek a hangszálaikon, melyek tovább rontják a hangjuk minőségét.

Biztonságos kandallók

„A kandallók vagy fatüzelésű kályhák használata mind a belső teret, mind a környezetet szennyezheti, és ráadásul még tűzveszélyes is” — írja a UC Berkeley Wellness Letter. Ezért a következőket javasolja annak érdekében, hogy ne üssön ki tűz a házban, és hogy ne alakuljanak ki olyan egészségi gondok, melyeket gyakran az égés során keletkező szennyező anyagok belégzésével hoznak kapcsolatba:

● „A kémény legyen megfelelő állapotban . . . Tartsa tisztán, és végezze el rajta a szükséges javításokat.”

● „Érdemes lenne szén-monoxid-jelző berendezést felszereltetnie . . . , különösen ha nincs sok szellőzőnyílás a lakásában.”

● „Inkább kis tüzeket rakjon, azok melegebben égnek; a nagy tüzek sok füstöt bocsátanak ki.”

● „Kiérlelt fával, azaz minimum hat hónapon át tárolt és szárított hasábfákkal tüzeljen. A keményfa jobb tűzifa, és lassabban ég.”

● „Pár centiméterre nyissa ki az ablakot, hogy szellőzzön a lakás.”

● „Győződjön meg róla, hogy a fatüzelésű kályhája a megfelelő helyen üzemel, legalább egy méterre minden gyúlékony faltól és berendezéstől.” Tegyen „védőlemezt alá, hogy megóvja a padlót a hőtől”.

● „Mellőzze a megmunkált fát, furnér- és forgácslemezt, festett vagy lakozott fát, illetve a színes papírt és a műanyagot, ezek ugyanis égés során mérgező füstöt bocsáthatnak ki.”

● „Nyílt tűz elé mindig tegyen fémrácsot.”

D-vitamin télire

„Ahhoz, hogy a szervezetünk fel tudja venni a kalciumot, mely beépülve a csontokba megóvja őket a töréstől, D-vitaminra van szükségünk — írja a Tufts University Health & Nutrition Letter. — Általánosságban véve a D-vitamin 90 százaléka a napfény hatására képződik a bőrünkben. Ám földünk északi területein a nap télen nem süt elég erősen ahhoz, hogy meginduljon a D-vitamin-képződés. A helyzetet tovább rontja, hogy szinte egyetlen középkorú vagy idősebb személy sem veszi magához a D-vitamin-szükségletének azt a 10 százalékát, melyet a tápláléknak kellene kielégítenie.” Az Egyesült Államok Országos Egészségügyi Intézete ezért azt javasolja, hogy az északabbra élők, különösen az 50 éven felüliek, telente több D-vitamint vigyenek a szervezetükbe. Ajánlott a zsíros halak és hasonló ételek, valamint csukamájolaj vagy D-vitamin-készítmények fogyasztása. Arra azonban ügyelni kell, hogy a nemzetközileg elfogadott 2000 egységnyi, azaz 50 mikrogramm D-vitaminnál több ne kerüljön egy nap a szervezetünkbe.

Részeges fiatalok a Dél-afrikai Köztársaságban

„Félő, hogy a Dél-afrikai Köztársaság ittasok országává válik, látva, hogy már a nagyon fiatalok is kezdenek rászokni az alkoholra” — figyelmeztet a The Star, Johannesburg egyik napilapja. Néhány iskolában arra panaszkodnak, hogy már a kilencéves gyermekek is rettenetesen másnaposan érkeznek a tanításra. És az alkohollal való visszaélés egyre nagyobb méreteket ölt. Mi a gond gyökere? A rendőrség azokat „a reklámkampányokat [okolja, melyek] olyan életstílust népszerűsítenek, amely vonzza a tizenéveseket”. Az újság más okokat is megemlít: könnyű szeszes italhoz jutni, a társadalom nem ítéli el az alkoholfogyasztást, a szülők túlságosan engedékenyek, a gyermekek pedig manapság nagyobb szabadságot élvezhetnek és többet költhetnek. „A szülők nem fegyelmezik a gyermekeiket, és hiányzik a hatalom iránti tisztelet, egyszóval a társadalom szerkezetének teljes felbomlásáról van szó” — jelenti ki egy klinikai pszichológus.