A Teremtőtől vettük az ötletet

Hogyan lehetséges, hogy egy villanykörte üvegbúrája, mely nem sokkal vastagabb a papírnál, nem törik össze, amikor erősen megmarkoljuk, hogy a foglalatába nyomjuk vagy csavarjuk? A Hogy is van ez? című könyv szerint lényegében úgy, hogy a villanykörtéket a „tojáshéjelv” alapján fejlesztették ki. Noha a tojás héja nagyon vékony, mégsem törik össze a rajta kotló madár súlyától. A dolog nyitja a jellegzetes alak, mely nagy szerkezeti szilárdságot kölcsönöz a tojásnak, így az kibírja a nyomást. (Ha a tojáshéj túl vastag lenne, a fióka nem tudna utat törni magának.) A Teremtő ötletéből merítve az ember lekerekített felületűre tervezte a villanykörtét. Ezért amikor megfogjuk, „az erő az érintkezési ponttól minden irányban szétterjed az üveg görbülete mentén”. Így a tojáshoz hasonlóan a villanykörte sem roppan össze, mivel egyetlen pontjára sem nehezedik túl nagy nyomás. Milyen sokat tanult már az emberiség azzal, hogy a teremtésművet vizsgálja!