Adó — A civilizált társadalom ára?

„Az adók azért vannak, hogy civilizált társadalomban élhessünk” (felirat az amerikai adóhivatal washingtoni irodájának falán).

A KORMÁNYZATOK úgy érvelnek, hogy az adó a szükséges rossz — a civilizált társadalom ára. Akár egyetértünk ezzel, akár nem, tagadhatatlan, hogy ez az ár rendszerint igen magas.

Az adókat két csoportra oszthatjuk: közvetlen és közvetett. A személyi jövedelemadó, a társasági adó és a vagyoni típusú adó mind a közvetlen adó kategóriájába tartoznak. Ezek közül a legnagyobb felháborodást valószínűleg a személyi jövedelemadó váltja ki az emberekből. Ez különösen olyan országokban van így, ahol a személyi jövedelemadó progresszív, azaz minél többet keres valaki, annál többet adózik. Ennek ellenzői azt mondják, hogy a progresszív adózás büntetést jelent annak, aki keményen dolgozik és sikeres.

Az OECD Observer, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egyik kiadványa arra emlékeztet, hogy „a keresők az államnak fizetett jövedelemadón kívül talán még a helyi, a körzeti, a tartományi vagy szövetségi állami közigazgatási szerveknek is fizetnek jövedelemadót. Ez így van Belgiumban, az Egyesült Államokban, Izlandon, Japánban, Kanadában, Koreában, Skandináviában, Spanyolországban és Svájcban.”

A közvetett adóra példa az általános forgalmi adó, valamint a szeszes italokra és a cigarettára kivetett jövedéki adó és a vám. Ezek kevésbé nyilvánvalók, mint a közvetlen adók, de még így is nagy anyagi terhet rónak különösen a szegényekre. A Frontline című indiai folyóiratban Jayali Ghosh író kijelentette, hogy az csupán mese, hogy a középosztályhoz tartozó és a gazdag adófizetők fizetik az Indiában beszedett adók túlnyomó részét. Ghosh ezt mondta: „A szövetségi államoknak a közvetett adókból származik az összes adóbevételük több mint 95 százaléka . . . Inkább úgy áll a helyzet, hogy a szegényebb emberek jövedelmük nagyobb részét fizetik ki adó formájában, mint a gazdagok.” Nyilván az okozza ezt az egyenlőtlenséget, hogy magas adót vetnek ki az olyan tömegfogyasztási cikkekre, mint amilyen a szappan és az élelem.

De mit csinál az állam ezzel a sok pénzzel?

 Mire megy el a pénz?

Kétségtelen, hogy a kormányzatoknak rengetegbe kerül, hogy elérhetővé tegyenek bizonyos szolgáltatásokat. Franciaországban például minden negyedik ember közalkalmazottként dolgozik. Ide tartoznak a tanárok, a postai dolgozók, a múzeumok és kórházak személyzete, a rendőrök és más közhivatalnokok. Adókra van szükség ahhoz, hogy ki lehessen fizetni az ő bérüket. Az adókból építenek utakat, iskolákat és kórházakat, és megfizetnek olyan szolgáltatásokat, mint a szemétgyűjtés és a postaszolgálat.

Az adóztatás másik jelentős oka a katonai kiadások fedezése. A jövedelemadót először a gazdag britekre vetették ki, hogy fedezni tudják a franciák ellen 1799-ben vívott háborút. A II. világháború alatt azonban a brit kormány kezdte megkövetelni, hogy a munkások is fizessenek jövedelemadót. Napjainkban is költséges egy nemzet katonai erejének a fenntartása, még békeidőben is. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet úgy becsüli, hogy a világ katonai célú kiadásai 2000-ben körülbelül 798 milliárd dollárt tettek ki.

Az emberek befolyásolása

Az adókat arra is használják, hogy népszerűsítsenek, illetve korlátozzanak bizonyos viselkedési formákat. A szeszes italok megadóztatása például állítólag visszaszorítja a túlzott alkoholfogyasztást. Ezért sok országban a sör eladási árának körülbelül a 35 százaléka adó.

Nagy adókat vetnek ki a dohányárura is. A Dél-afrikai Köztársaságban egy csomag cigaretta árának a 45-50 százaléka maga az adó. Ám a kormányzatok indítéka az ilyen adók kivetésével nem mindig teljesen önzetlen. Ahogy Kenneth Warner író a Foreign Policy című folyóiratban megjegyezte, a dohány „erőteljes hatással van a gazdaságra, mivel az eladása több százmilliárd, megadóztatása pedig további több milliárd dollár hasznot hoz évente”.

Egy másik figyelemre méltó példája az emberek befolyásolásának az, ami a XX. század elején történt. Az amerikai törvényalkotók igyekeztek korlátozni a gazdag dinasztiák kialakulását. De hogyan? Megalkották az örökösödési adót. Amikor egy gazdag ember meghal, az adó a felhalmozott vagyona nagy részét elviszi. Támogatói úgy érvelnek, hogy ez az adó „a családi, arisztokratikus forrásból származó javakat eljuttatja a polgári, demokratikus forrásokhoz”. Talán ez igaz, de a gazdag adófizetőknek rengeteg taktikájuk van, hogy minél kevesebb örökösödési adót kelljen fizetniük.

Az adókat továbbra is arra használják, hogy számtalan társadalmi ügyet mozdítsanak előre, ilyen például a környezetvédelem. A The Environmental Magazine című folyóirat megjegyzi: „Kilenc nyugat-európai ország nemrégiben környezetvédelmi adócsomagokat vezetett be, főleg azért, hogy visszaszorítsa a légszennyezést.” A progresszív jövedelemadó — amelyről az előbbiekben már szót ejtettünk — egy másik próbálkozás az emberek befolyásolására, a célja ugyanis az, hogy csökkenjen a gazdagok és a szegények közötti különbség. Néhány kormány még adókedvezményt is ad a gyermekeket nevelő házaspároknak, vagy azoknak, akik jótékony célokra adakoznak.

Miért annyira bonyolult?

Amikor csak bevezetnek egy új adót, a törvényhozó szervek igyekeznek minden olyan eshetőséget kizárni, hogy valaki kibújjon az adófizetés alól. Ne feledjük, hogy hatalmas pénzösszegek forognak kockán. Mi az eredmény? Egyre bonyolultabbá válnak az adótörvények, melyeket csak a szakértők értenek. A Time folyóirat egyik cikke elmagyarázta, hogy az amerikai adótörvénnyel kapcsolatban felmerült sok bonyodalom „a jövedelem meghatározásával függ össze”, vagyis annak megállapításával, hogy pontosan mi adóköteles. A további nehézségek abból fakadnak, hogy rengeteg olyan rendelet van, amely „különböző adókedvezményekre és adómentességre ad lehetőséget”. De nem csak az Egyesült Államokban ilyen bonyolultak az adótörvények. A Nagy-Britanniában kiadott adózási törvénygyűjtemény egyik nemrégiben megjelent száma egy tízkötetes, összesen 9521 oldalas mű lett.

A Michigani Egyetem adópolitikával foglalkozó kutatócsoportja erről számolt be: „Az amerikai adófizetők évente több mint hárommilliárd órát töltenek az adóbevallási nyomtatványok kitöltésével . . . Annyi időt és pénzt fordítanak az ilyen nyomtatványok kitöltésére, hogy az évente százmilliárd dollárnak felel meg, vagyis az összegyűjtött adó mintegy 10 százalékának. Többek között azért ilyen hatalmas ez az összeg, mert a jövedelemadó rendszere igencsak bonyolult.” Reuben — akiről a cikksorozat első cikkének bevezetőjében beszéltünk — ezt mondja: „Korábban magam próbáltam  elkészíteni az adóbevallásomat, de nagyon sok idő ment el vele, és gyakran úgy éreztem, hogy több adót fizettem be, mint amennyit kellett volna. Ezért ma már egy könyvelőnek fizetek, és ő tölti ki ezeket a nyomtatványokat.” (Lásd „ Az adótörvények betartása” című részt a 8. oldalon.)

Aki fizet, aki nem, és aki csal

A legtöbb ember, ha húzódozva is, de legalább elismeri, hogy az adók javára vannak a közösségnek. A brit államkincstár feje egyszer ezt mondta: „Senki sem fizeti szívesen a jövedelemadót, de kevesen gondolják, hogy jobb dolgunk lenne nélküle.” Némelyek úgy becsülik, hogy az Egyesült Államokban az embereknek legalább a 90 százaléka kész adót fizetni. Egy adószakértő bevallotta: „A legtöbbször a törvény vagy az eljárásmód bonyolultságára vezethető vissza az, hogy valaki nem fizet adót, és nem szándékos csalásról van szó.”

Még ha ez így is van, sokan megtalálják a módját annak, hogy ne kelljen fizetni bizonyos adókat. Figyeljük meg, mit írt a U.S.News & World Report az egyik cikkében a társasági adóról. „Sok cég az adólevonások és a könyvelési taktikák által törvényesen mentesíti magát fizetési kötelezettségei nagy része alól, néha teljes egészében.” Megemlítve egy példát az ilyen ügyeskedésre, a cikk így folytatta: „Egy amerikai vállalat létrehoz egy társaságot egy kedvező adózási feltételeket  nyújtó országban. Majd az amerikai vállalatot a külföldi cég leányvállalatává változtatja.” A cégnek így nem kell fizetnie az amerikai adókat — ami akár 35 százalékos is lehet —, még akkor sem, ha „az anyavállalat nem áll másból, mint egy iratszekrényből és egy postaládából”.

Aztán ott van a nyílt adócsalás. Állítólag egy európai országban az adócsalást „nemzeti sportnak” tartják. Egy amerikai felmérés szerint a 25 és 29 év közötti férfiak csupán 58 százaléka gondolta úgy, hogy helytelen, ha az ember nem vallja be minden jövedelmét. A felmérés készítői hozzáfűzték: „A jelentésből nem éppen az derült ki, hogy társadalmunkban magas etikai és erkölcsi normák uralkodnának.” Úgy becsülik, hogy Mexikóban az adófizetők körülbelül 35 százaléka csal.

Általánosságban véve azonban az emberek elismerik, hogy szükség van az adókra, és nem bánják, hogy ki kell fizetniük a rájuk kirótt összeget. Ám igazul csengenek azok a híres szavak, melyeket Tiberius császárnak tulajdonítanak: „Jó pásztor nyírja, nem nyúzza a nyáját.” De hogyan tekintsük az adófizetést, ha úgy érezzük, hogy egy olyan rendszer áldozatai vagyunk, amely nyomasztó, igazságtalan és túlzottan összetett?

[Kiemelt rész a 7. oldalon]

Gondolkodjunk, mielőtt elköltözünk!

Az adórendszer országról országra változik. Sőt, a helyi jövedelemadók még országon belül is rendkívül eltérőek lehetnek. Vajon megéri olyan helyre költözni, ahol alacsonyabbak az adók? Talán igen, de át kell gondolnunk, érdemes-e elköltöznünk.

Például az OECD Observer egyik cikke arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy a jövedelemadó mértéke önmagában még nem árul el sok mindent. „Azt, hogy egy adózó ténylegesen mennyi adót fizet, befolyásolják még az adókedvezmények” — folytatja a cikk. Némelyik országban például alacsony a jövedelemadó-kulcs. De „kevés lehetőség van az adókedvezmények és az adómentesség igénybevételére”. Végső soron így az embernek talán több adót kell fizetnie egy ilyen országban, mint ott, ahol magasabbak ugyan az adókulcsok, de több lehetőség van az adókedvezmények és az adómentesség kihasználására.

Az Egyesült Államokban némelyek azt fontolgatják, hogy olyan államokba költöznek, ahol nincs állami jövedelemadó. De ezzel csakugyan pénzt takaríthat meg az ember? A Kiplinger’s Personal Finance szerint nem: „Több esetben a kutatásunk olyan eredményre vezetett, hogy a jövedelemadó nélküli államok a bevételeiket a magasabb vagyoni típusú adókkal, forgalmi adókkal és másfajta adók kivetésével egészítik ki.”

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

 Az adótörvények betartása

Sokaknak az adófizetés megterhelő feladat. Az Ébredjetek! ezért néhány gyakorlati javaslatot kért egy adószakértőtől.

„Legyen jó tanácsadónk. Ez lényeges, mert az adózási törvények bonyolultak lehetnek, és a törvény ismeretének hiányát nagyon ritkán tekintik elfogadható oknak arra, hogy valaki elmulasztotta bevallani és befizetni az adóját. Bár az adófizetők talán úgy gondolják, hogy az adóhatóságok az ellenségeik, ők gyakran pontos és egyszerű útmutatással tudnak szolgálni adóügyekben. Az adóhatóságok jobban szeretik, ha helyesen nyújtjuk be az adóbevallásunkat, és nem kell eljárást indítaniuk ellenünk, amiért nem tettünk eleget adózási kötelezettségünknek.

Ha pénzügyeink bonyolultak, keressünk fel egy adószakértőt. De legyünk óvatosak! Bár sok ilyen szakértő szívén viseli a legjobb érdekeinket, vannak olyanok, akik nem. Olyan tanácsadóhoz menjünk, akit egy megbízható barátunk vagy üzlettársunk ajánlott, és ellenőrizzük az illető képesítését.

Ne késlekedjünk. Sokszor azért kell komoly bírságot fizetnünk, mert késve adjuk le az adóbevallást.

Vezessünk pontos feljegyzést. Bármelyik módszerrel vezetjük is a könyvelésünket, az legyen mindig naprakész. Ezáltal a lehető legkevesebb munkát kell majd végeznünk az adóbevalláskor, és akkor is jobb lesz a helyzetünk, ha ellenőrzik a feljegyzéseinket.

Legyünk becsületesek. Talán kísértést érzünk arra, hogy csaljunk, vagy elferdítsük egy kicsit a szabályokat a magunk javára. De az adóhatóságoknak számtalan leleményes módszerük van arra, hogy észrevegyék, ha valamit jogtalanul írtunk le az adónkból. Mindig az a legjobb, ha becsületesek vagyunk.

Legyünk tájékozottak. Még abban az esetben is mi vagyunk felelősek az adóbevallásunkért, ha a megbízott könyvelő továbbít pontatlan adatokat. Ezért figyeljünk rá, hogy a megbízottunk az akaratunkkal összhangban jár-e el.”

[Kép a 7. oldalon]

Sok országban magas adót vetnek ki a dohánytermékekre és a szeszes italokra

[Képek a 8–9. oldalon]

 Az adókból sokfajta szolgáltatást fizetnek, melyeket talán természetesnek veszünk