Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy nap a világ legnagyobb halpiacán

Egy nap a világ legnagyobb halpiacán

Egy nap a világ legnagyobb halpiacán

AZ ÉBREDJETEK! JAPÁN ÍRÓJÁTÓL

KEDVELED a piacok forgatagát? Ha igen, akkor biztosan magával ragadna az a hely, mely sok turistát vonz a világ minden tájáról: ez a Cukidzsi, a Tokió központjától alig néhány percnyi sétára található halpiac, melyről méltán mondhatjuk, hogy a világ legnagyobb halpiaca.

A kora hajnali órák a legalkalmasabbak a piaclátogatásra. Mialatt csaknem egész Tokió az igazak álmát alussza, a piacon elindul az élet. Teherautók kezdik beszállítani a halat, mintegy kétezer tonnányit naponta, amit korán ki kell rakodni, mert hajnali 3 órakor már megérkeznek az első beszerzők. Az árusok gyorsan szétrakják a dobozokat, és mindegyiket ellátják egy címkével, melyen fel van tüntetve az árverési szám, a hal súlya, valamint a hely, ahol fogták. A beszerzőket könnyű felismerni: gumicsizmát viselnek, és olyan sapkát, amelyen az engedélyszámuk olvasható. A komótosan nézelődő turistákkal ellentétben a beszerzők le-föl futkosnak, miközben szemügyre veszik, hogy milyen a halak minősége, és eldöntik, mennyit ajánljanak értük. Akiknél horog, zseblámpa és törülköző van, azok a tonhalbeszerzők. A horog és a zseblámpa nélkülözhetetlen e hatalmas hal minőségének az ellenőrzéséhez, a törülköző pedig ahhoz kell, hogy megtöröljék a kezüket, miután megfogták a halat.

Az igazi felfordulás csak 5.30-kor kezdődik. Mindenfelől kis csengettyűk hangját hallani, amivel az árverezők jelzik a beszerzőknek, hogy kezdődhet a licit. Olyan, mintha mindenütt csak árverezők lennének. Valójában hét nagykereskedő van, akik egy időben tartanak árverést, de előfordul, hogy egy nagykereskedőnek több árverezője is van, akik más-más jellegű árut adnak el ugyanabban az időben. Jellegzetes, egysíkú hangon az árverezők kikiáltják az árverési számot, az engedéllyel rendelkező beszerzők pedig egymásra licitálnak, sajátos ujjmozdulatokat használva. A licit olyan gyorsan megy, hogy az egyes tételek ára másodperceken belül dől el. Vannak beszerzők, akik két árverezőnél is licitálnak egyszerre. Csak egyetlen beszerzője lehet minden üzletnek, így hát a beszerzőknek loholniuk kell egyik részlegtől a másikig, hogy megszerezzék a szükséges halat. Azok a viszonteladók, akik nagy mennyiségben és sokféle halat vásárolnak, szinte magukon kívül vannak ilyenkor.

Amint megállapodtak az árban, a beszerzők igyekeznek a halat elszállítani, amilyen gyorsan csak lehet. A teherszállítók halakkal megrakott kézikocsikkal meg kisteherautókkal közlekednek le-föl a szűk kis utcákon. Mindenütt nagy a lárma, tolongás, sürgés-forgás. Egy külső szemlélőnek ez az egész csak egy nagy kavalkád, ám a látszat ellenére itt minden az utolsó részletig szervezetten zajlik. Néhány óra leforgása alatt több mint ezer tonna halat adnak és szállítanak el. A halak egy része a piac másik végén található kis üzletekbe kerül, ahonnan a reggeli órákban adják majd el türelmetlen vásárlók ezreinek.

Képzelhetjük, hogy a piac milyen hatalmas! A nyilvántartás szerint a hét óriás nagykereskedelmi cég mellett, amely az árveréseket tartja, több mint ezer, kisebb forgalmat bonyolító nagykereskedő köti itt az üzleteit. Az év folyamán ők legalább 40 000 beszerzőt szolgálnak ki, akik naponta felkeresik a Cukidzsi piacot.

De kik is ezek a beszerzők? Vannak köztük, akik nagytételben vásárolnak hatalmas szállodáknak, éttermeknek, bevásárlóközpontoknak és szupermarketeknek. Ott vannak aztán a kisebb élelmiszerboltok és helyi halkereskedések tulajdonosai, na és persze a közkedvelt, helyes kis szusiboltok üzletvezetői is. Ezek a vásárlók mind a legjobb termékekért versenyeznek. Becslések szerint legalább 600 ezer tonna tengeri halat vásárolnak évente, több mint 5 milliárd dollár összegben!

De a Cukidzsi nem csupán halpiac, hanem nagybani gyümölcs- és zöldségpiac is. Egyike annak a 11 központi nagybani piacnak Tokióban, mely a fővárosi önkormányzat felügyelete alá tartozik. A friss élelmiszereket kínáló piacok történelme egészen 1603-ig nyúlik vissza. A megfelelő higiénia és minőség biztosítása érdekében ezek a piacok 1877-ben a kormány felügyelete alá kerültek. 1923-ban a földrengés a tokiói piacokat lerombolta, ezután jött létre a mai Cukidzsi piac, mely 1935-től működik.

Azóta a piac hihetetlenül megnőtt. A világon sehol máshol nem cserél gazdát ilyen sokféle és ilyen nagy mennyiségű hal. Azt mondják, árulnak itt lazacot, tőkehalat, tengeri keszeget, makrélát, nyelvhalat és heringet, ezenkívül tengeri sünt, tengeri uborkát és kagylót, összesen mintegy 450 fajta tengeri élőlényt a világ minden részéről. A piac egyes kisebb üzletei pedig csak egyetlen fajtára specializálódtak, például polipra vagy garnélára.

Mind közül azonban a legkülönlegesebb a hatalmas tonhal. Ezt a halat repülőgéppel szállítják ide távoli helyekről, például a Földközi-tenger vidékéről és Észak-Amerikából. Semmilyen hal nem mérhető hozzá súlyban és árban. Egyetlen óriási tonhal ára több ezer dollárra rúghat. Ezen a piacon naponta több száz friss és fagyasztott tonhalat adnak el. A beszerzők a helyi kereskedők igényeinek megfelelően kisebb darabokra vágják a halat. Az értékes zsírosabb részeket torónak hívják, ez a borda körül található, és valószínűleg ízletes szusifalatként végzi.

Persze az, hogy a világ legnagyobb halpiaca éppen Japánban van, egyáltalán nem meglepő. Ezt az országot minden oldalról víz veszi körül: egy óceán és három tenger. A japánok pedig a hosszú évszázadok folyamán megszerették a tenger gyümölcseit. Sokszor az ízletes japán ételek alapja a hal. Egy japán ember évente átlagosan 70 kilogramm halat és más tengeri ételt fogyaszt, és ezek nagy része a Cukidzsi piacról származik. Ha egyszer Tokióban jársz, miért ne csatlakoznál a turisták egyre népesebb csoportjához, akik ellátogatnak a világ legnagyobb halpiacára?

[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]

Hal: From the book L’Art Pour Tous, Encyclopedie de l’Art Industriel et Decoratif, Vol. 31, 1861-​1906

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

James L. Stanfield/NGS Image Collection

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

© Jeff Rotman/www.JeffRotman.com

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Courtesy of Tokyo Metropolitan Central Wholesale Market