Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Mi lesz a földünkkel?

Mi lesz a földünkkel?

Mi lesz a földünkkel?

„Az emberek évezredeken át rettegtek a természeti katasztrófáktól, például az árvizektől és az aszályoktól, melyek fölött nem volt hatalmuk, most azonban sokkal súlyosabb természeti katasztrófáknak vannak kiszolgáltatva, melyeket éppen az ember okoz” — jelenti a Globe and Mail című kanadai újság. Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (UNEP) kiadott egy átfogó jelentést azokról a sürgető teendőkről, melyekkel helyre lehetne állítani az okozott környezeti károkat, mielőtt még nem késő. Az UNEP vezérigazgatója, Klaus Toepfer ezt mondja: „Már elég ismeretünk van annak kiszámításához, hogy 2032-re hogyan formálják majd tetteink vagy tétlenségünk ennek a rendkívüli, kék bolygónak a környezetét és lakosait.”

Amióta az UNEP 1972-ben megalakult, sikerült elérni némi előrehaladást a környezetvédelemben. Ahogy arról a The Toronto Star beszámolt, „a levegő és a folyók vizének minősége javult Európában és Észak-Amerikában, valamint a vegyi anyagok kibocsátásának korlátozása lehetővé tette, hogy a károsodott ózonréteg bizonyos mértékben helyreálljon”. Az erdőgazdálkodási programok — például az Egyesült Államokban, Finnországban, Kanadában és Norvégiában — „biztosítják, hogy a túlzott fakitermelés hatása mérséklődjön”. De az UNEP által készített jelentés szerint, ha a gazdasági növekedés továbbra is ellenőrizetlen marad, és ha a föld egyre nagyobb részét kebelezik be a városok, akkor annak katasztrofális következményei lesznek a vadvilágra és a biológiai sokféleségre. A Globe and Mail ezt írta: „A világ folyóinak körülbelül a fele szennyezett, vagy túlzott mértékben nyerték ki belőle a vizet. Nyolc ország pedig, melyben a világ lakosságának a 40 százaléka él, súlyos vízhiánnyal küszködik.”

Toepfer hisz abban, hogy „kedvező eredményeket szülne a határozott cselekvés”. Hozzáfűzi még: „Szükségünk lenne egy konkrét tervre . . . , határozott programokra . . . és mindenekelőtt világosan érthető felhívásra.” De mit remélhetünk, ha a világ vezetői nem hajlandók a föld érdekeit szem előtt tartva cselekedni?

Biztosak lehetünk benne, hogy van valaki, aki már közzétett egy ilyen világosan érthető felhívást, és aki határozott cselekvésbe fog kezdeni: Jehova Isten. Sőt már egyértelműen le is íratta, hogy közbe fog lépni, és ’pusztulást hoz azokra, akik pusztítják a földet’ (Jelenések 11:18). Továbbá Isten biztosít bennünket arról, hogy a föld ökoszisztémái helyre lesznek állítva. A sivatagok kivirulnak (Ézsaiás 35:1). Bőségesen lesz élelem. Nem szennyezik többé a folyókat (Zsoltárok 72:16; 98:8). Isten szavatolja, hogy a földön minden élőlény az áldását élvezi majd (Zsoltárok 96:11, 12).

[Kép forrásának jelzése a 31. oldalon]

NASA photo