Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Állatok — Örökké együtt velük

Állatok — Örökké együtt velük

Állatok — Örökké együtt velük

MILYEN számtalanul sokféle állat van, és úgy tűnik, hogy mindegyiküknek más-más az egyénisége! Az irántuk érzett szeretet és könyörület közelebb vihet minket a Teremtőjükhöz. Ez történt Maria esetében is.

Úgy három évvel ezelőtt a lakóhelyén, Portugália fővárosában, Lisszabonban elkóborolt a kutyája, amelyet nagyon szeretett, és bemondatta a rádióban, hogy keresi. Jehova Tanúinak egyike, aki látott egy olyan kutyát, amelyre ráillett a leírás, felvette a kapcsolatot Mariával. Találkoztak, és megtalálták a kutyát. A Tanú megjegyezte, hogy mivel Maria annyira szereti az állatokat, biztosan élvezné az életet az Isten által ígért új világban, majd elmagyarázta, hogy az emberek akkor minden állattal békében fognak élni.

Maria elfogadta a meghívást a Tanúk összejövetelére. Az ott látottak és hallottak olyannyira felkeltették az érdeklődését, hogy személyes bibliatanulmányozást kért. A tanulmányozás során Mariát mélységesen megindította az, amit Jehova Istenről, valamint arról az ígéretéről tanult, hogy örökké élhetünk a földön egy igazságos új világban (Zsoltárok 37:29; János 17:3). Majd 2002. február 16-án a Jehovának tett önátadását vízben való megkeresztelkedéssel jelképezte.

Isten eredeti szándéka

Mariához hasonlóan sokakat lenyűgöz, amikor bizonyítva látják, hogy végül megvalósul majd Istennek az eredeti szándéka, hogy az emberek örökké éljenek a paradicsomi földön, és gondját viseljék minden állatnak (1Mózes 1:28). A Biblia azt mondja, hogy Isten „nem pusztán a semmiért teremtette” a földet, hanem „azért formálta meg, hogy lakjanak rajta”. Kétségkívül az volt az akarata, hogy az embereknek örökké örömük teljen a földben és az állatokban (Ézsaiás 45:18).

A Biblia továbbá arra is rámutat, hogy Isten elhatározta, hogy véghezviszi az eredeti szándékát, és paradicsommá teszi a földet. „Megmondtam, meg is valósítom” — jelenti ki. Majd a következő szavakkal teszi nyilvánvalóvá az elhatározását: „úgy lesz az én beszédem is, amely elhagyja a számat. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem mindenképpen véghezviszi azt, amiben kedvem lelem, és sikeres lesz abban, amiért elküldtem” (Ézsaiás 46:11; 55:11).

Világos, hogy az volt Isten szándéka, hogy az emberek örökké egy földi paradicsomban éljenek. Teljesen biztosak lehetünk benne, hogy idővel ez megvalósul. Vizsgáljunk meg néhány rövid leírást a Bibliában, melyek feltárják, hogy milyen lesz az élet Isten új világában. Látni fogjuk, hogy minden állat — háziállat és vadállat egyaránt — békében él majd egymással és az emberekkel (Ézsaiás 65:17, 21–25; 2Péter 3:13).

Állatok Isten új világában

Jehova új világában az emberek megsimogathatják majd az oroszlán sörényét, megpaskolhatják a tigris csíkos bundáját, mi több, aludhatnak az erdőkben, és nem kell félniük, hogy az állatok bántani fogják őket. Figyeljük meg Isten ígéretét: „eltávolítom az országból az ártalmas vadállatokat, és [az emberek] biztonságban fognak lakni a pusztában, és az erdőkben alszanak” (Ezékiel 34:25; Hóseás 2:18).

A vadállatok alávetik magukat az embernek, még a kisgyermekeknek is engedelmeskednek. A Biblia ezt mondja: „a farkas együtt időzik majd a báránnyal, a leopárd is a gidával heveredik le, a borjú és a fiatal sörényes oroszlán meg a hízott állat mind együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket.”

És ez még nem minden! A leírás így folytatódik: „A tehén és a medve legelészni fognak, együtt heverednek le kicsinyeik. Az oroszlán is szalmát fog enni, mint a bika. A kisded a kobra lyukánál fog játszadozni, és az elválasztott gyermek a mérges kígyó üregére teszi kezét. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert telve lesz a föld Jehova ismeretével, miként a vizek beborítják a tengert” (Ézsaiás 11:6–9).

Jehova új világában az emberek nem fognak többé nagyvárosokba tömörülni, ami sem nekik, sem az állataiknak nem jó. Az igaz, hogy már manapság is sokaknak van állatuk, és kiegyensúlyozottan vélekednek és gondoskodnak róluk, de gondolj csak bele, milyen nagyszerű az a kilátás, hogy az igazságos új világban örökké örömünket leljük majd az állatokban. A szeretetteljes bánásmód, melyben az állatoknak részük lesz, bizonyára tiszteletet szerez majd minden élő nagy Teremtőjének.

Ha még nem ismered Isten csodálatos szándékát — éppen úgy, ahogy az állatbarát Maria sem ismerte a közelmúltig —, szeretettel arra buzdítunk, hogy lépj kapcsolatba Jehova Tanúi egyikével vagy e folyóirat kiadóival, akik örömmel segítenek az ismeretszerzésben.

[Kép a 10. oldalon]

Isten új világában örökké örömünket leljük majd az állatokban