Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Nukleáris háború — Kitől jön a fenyegetés?

Nukleáris háború — Kitől jön a fenyegetés?

Nukleáris háború — Kitől jön a fenyegetés?

„A nukleáris megsemmisítés esélye valóságos. Napjainkban is fennáll . . . annak ellenére, hogy a hidegháború már több mint egy évtizede véget ért” (Robert S. McNamara, az Egyesült Államok egykori nemzetvédelmi minisztere és James G. Blight, a nemzetközi kapcsolatok professzora, Watson Institute for International Studies).

1991-BEN, amikor a hidegháború véget ért, a híres „Ítéletnap Órájának” nagymutatóját visszaállították 17 perccel éjfél előttre. Ez az „Ítéletnap Órája” a Bulletin of the Atomic Scientists című folyóirat címlapján látható, és azt jelképezi, hogy feltételezhetően milyen közel áll a világ egy nukleáris háborúhoz (éjfélhez). Akkor, 1991-ben a nagymutatót távolabb állították éjféltől, mint az óra 1947-es bevezetése óta bármikor. Ám azóta a nagymutató ismét előrehaladt. 2002 februárjában például előreállították, hét perccel éjfél előttre, amely már a harmadik előreállítás volt a hidegháború befejezte óta.

Vajon miért érezték úgy ennek a tudományos folyóiratnak a kiadói, hogy az órát előre kell állítani? Miért érzik azt, hogy a nukleáris háború veszélye még mindig fenyeget? És kitől jön ez a fenyegető veszély?

A titok nyitja a „csökkentésben” van

Még mindig több mint „31 000 atomfegyver van” — mondja a Bulletin of the Atomic Scientists. Így folytatja: „Ebből 95 százalék az Egyesült Államoké és Oroszországé. 16 000 nukleáris töltet van közülük készenléti állapotban.” Talán észrevesszük a létező nukleáris robbanófejek számában fellelhető ellentmondást. Hát nem azt jelentették ki e nukleáris szuperhatalmak, hogy a robbanófejek számát egyenként 6000-re csökkentették?

És itt következik a „csökkentést” illetően a titok nyitja. A Carnegie Endowment for International Peace egyik riportja ezt így magyarázza: „Az elszámolandó robbanófejek száma, a 6000-es szám a START [stratégiai fegyverzetcsökkentési tárgyalások] egyezményben meghatározott elszámolási szabályoknak felel meg. Mindkét nemzet további több ezer taktikai és tartalék fegyvert fog megtartani.” (Kiemelés tőlünk.) A Bulletin of the Atomic Scientists szerint „az Egyesült Államokban a kivont fegyverek nagy részét nem szerelik szét, hanem tárolják (azzal az 5000 robbanófejjel együtt, ami már a raktárakban van)”.

Tehát a több ezer készenlétbe helyezett stratégiai nukleáris fegyveren felül — melyekkel akár egy másik kontinens is közvetlenül célba vehető — több ezer egyéb nukleáris robbanófej van még, valamint olyan taktikai nukleáris fegyverek, melyeket közelebbi célpontokra terveztek. Nem vitás, hogy a két nukleáris szuperhatalomnak még mindig óriási nukleáris fegyverkészlete van, mellyel akár többszörösen is elpusztíthatnák a világ egész lakosságát! A veszélyes fegyverek ilyen hatalmas arzenálja megnöveli egy másik fenyegető veszély kockázatát, ez pedig a nukleáris töltetek véletlen kilövése.

Egy akaratlan nukleáris háború

„Az Egyesült Államok atomütőereje a »riasztásra való rakétaindítás« stratégiáját követi” — mondja a korábban idézett Robert S. McNamara és James G. Blight. Mit jelent ez? Így magyarázzák: „Míg a mi robbanófejeink készen állnak a kilövésre, Oroszországéi már a levegőben vannak. E stratégia alapján legfeljebb 15 perc múlhat el egy esetleges oroszországi támadásra utaló első riasztástól a rakétáink kilövéséig.” Az Egyesült Államok egyik korábbi stratégiai nukleárisrakéta-indító tisztje szerint „gyakorlatilag minden szárazföldi rakéta készen áll a két percen belüli kilövésre”.

Ez a rendkívüli készültségi állapot azt idézi elő, hogy fennáll a veszélye egy téves riasztásra való akaratlan rakétakilövésnek. „Az amerikai nukleáris hadgyakorlatok során nemegyszer előfordult, hogy tévedésből valódi kilövési parancsot továbbítottak” — olvasható a U.S.News & World Report egyik cikkében. Hasonló téves riasztások Oroszországban is történtek. Amikor például 1995-ben egy norvég meteorológiai rakéta téves riasztást okozott, az orosz elnök elindította a nukleáris töltetek nyitókódjainak aktiválási folyamatát.

Ez a készenléti állapot óriási nyomást helyez azok vállára, akik döntési pozícióban vannak. Szerencsére ez idáig a parancsnokok mindig felismerték, hogy a riasztás téves volt, így elejét lehetett venni egy nukleáris háború kirobbanásának. Egy 1979-ben megtörtént eset kapcsán egy kutató kifejtette: „Az amerikai rakéták [kilövését] csak az akadályozta meg, hogy korai riasztó műholdjaink jelezték: egyetlen szovjet rakéta sincs a levegőben.” Azonban az ilyen korai riasztó műholdas rendszerek is idővel meghibásodnak. A kutatókat és elemzőket aggodalommal tölti el, hogy „Oroszország legtöbb korai riasztó műholdja már nem működik, vagy letért a kijelölt pályájáról”. Ennélfogva, amint azt egy egyesült államokbeli nyugalmazott altengernagy néhány évvel ezelőtt kifejezte, „egy megelőző csapásnak vagy egy téves értelmezésből fakadó, esetleg illetéktelen kezekbe került hatalom folytán vagy akár véletlen elindított rakétakilövésnek a kockázata ma is ugyanolyan nagy, mint bármikor ezelőtt”.

Új belépők az atomklubban

Bár a nukleáris fegyverkészlet legnagyobb része a két nukleáris szuperhatalom kezében van, vannak más nukleáris hatalmak is, például Franciaország, Kína és Nagy-Britannia. Ezek a nukleáris hatalmakként elismert nemzetek — vagyis az úgynevezett atomklub — nemrégiben új tagokat üdvözölhettek: Indiát és Pakisztánt. De ezen országok mellett még számos más nemzetről beszélnek úgy, köztük Izraelről, mint amely törekszik a nukleáris fegyverek birtoklására — vagy talán már meg is szerezte azokat.

Az atomklub bármelyik — akár régi, akár új — tagjai közt fellépő politikai összeütközés a nukleáris fegyverek bevetéséhez vezethet. „Az India és Pakisztán között kialakult konfliktus miatt most olyan közel kerültünk két szomszédállam közötti atomháború kirobbanásához, mint a kubai rakétaválság idején” — jegyzi meg a Bulletin of the Atomic Scientists. Látva a 2002 elején kialakult fokozott veszélyt, sokak előtt nagyon is valóságossá vált a nukleáris támadás kockázata.

Ezenkívül más tömegpusztító fegyverek kifejlesztése is növeli az atombomba bevetésének eshetőségét. A The New York Times egy titkos Pentagon-riportot tárgyalva kijelentette, hogy „a nukleáris fegyverek bevetésének lehetősége az ellenség biológiai, kémiai és más tömegpusztító fegyverkészletének megsemmisítése céljából” valószínűleg az amerikai nukleáris politika részévé vált.

Az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11-én bekövetkezett terrortámadások ráébresztették a világot arra, hogy egy másfajta nukleáris veszély is fenyeget. Sokan úgy vélik, hogy egyes terrorista szervezetek nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgoznak — ha nem rendelkeznek már velük. Hogyan lehetséges ez?

Terroristák és „piszkos bomba”

Vajon lehetséges lenne atombombát készíteni a feketepiacon beszerezhető anyagokból? A Time magazin szerint bizony lehet. A folyóirat beszámolt egy csoportról, melyet a nukleáris terrorizmus megakadályozására hoztak létre. Ez ideig a csoport „több mint egytucatnyi” házilag készíthető bombát szerelt össze „olyan technikával, mely egy átlagos villamossági üzlet árucikkeivel megvalósítható, valamint olyan nukleáris üzemanyag felhasználásával, melyet a feketepiacon is be lehet szerezni”.

A nukleáris leszerelés és a nukleáris fegyverek szétszerelése megnövelte a nukleáris anyagok lopásának esélyeit. „Több ezer orosz nukleáris fegyver leszerelése a jól őrzött rakétákról, bombázókról és tengeralattjárókról, majd azok raktározása sokkal alacsonyabb szintű biztonsági óvintézkedések mellett szinte csalogatja a mindenre elszánt terroristákat” — mondja a Time magazin. Ha néhány személy hozzájut a szétszerelt nukleáris fegyverek egyes részeihez és összerakja azokat, akkor akár egy ilyen kis csoport is könnyen az atomklub új tagjává válhat!

A Peace folyóirat állítása szerint ahhoz, hogy valaki az atomklub tagja legyen, valójában még az sem kell, hogy összeszereljen egy bombát. Mindössze elegendő mennyiségű hasadó urán vagy plutónium beszerzésére van szükség. A folyóirat kijelenti: „Azok a terroristák, akiknek birtokában van modern fegyvertisztaságú urán, könnyen előidézhetnek egy atomrobbanást csupán azáltal, hogy az anyag egyik felét a másik felére ejtik.” Mekkora mennyiségű dúsított nukleáris anyagra van szükség ehhez? A folyóirat szerint „három kilogramm elegendő lenne”. Ez csaknem annyi, amennyi fegyvertisztaságú nukleáris anyagot 1994-ben a Cseh Köztársaságban letartóztatott csempészektől lefoglaltak!

A nukleáris fegyverkezés másik forrása a nukleáris hulladék lehet. „Ami a szakembereket igazán aggasztja, az a radioaktív hulladék és a hagyományos robbanóanyagok végzetes kombinációja” — mondja a The American Spectator. Az ilyenfajta, radioaktív anyagot terítő fegyvereket „piszkos bombának” nevezik. Milyen veszélyt jelentenek ezek? A piszkos bombák „nem a robbanáskor keletkezett légnyomás és hő által semmisítik meg a célpontokat, hanem a hagyományos, nagy erejű robbanóanyagok felhasználásával rendkívül radioaktív anyagot terítenek szét a célpontok megfertőzése céljából” — magyarázza az IHT Asahi Shimbun. Így folytatja: „Az emberekre gyakorolt hatása széles körű lehet, a sugárbetegségtől kezdve a lassú, gyötrelmes halálig.” Bár egyesek úgy vélik, hogy a könnyen hozzáférhető nukleáris hulladék nem okoz túl nagy kárt, mégis sokakat már az a tény is aggodalommal tölt el, hogy egyáltalán hozzá lehet jutni dúsított nukleáris anyaghoz a feketepiacon. Egy nemrégiben végzett világméretű felmérés szerint a megkérdezettek több mint 60 százaléka tart attól, hogy a nukleáris terrorizmus az elkövetkező tíz éven belül valósággá válik.

Nem vitás, a nukleáris veszély nagyon is fenyegeti a világot. A brit Guardian Weekly című újság 2003. január 16—22-i száma megjegyzi: „Annak esélye, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodik, ma nagyobb, mint a hidegháború legsötétebb napjai óta bármikor . . . Az Egyesült Államok fokozatosan növeli a nukleáris háború indításának esélyeit.” Jogos tehát, ha felmerül bennünk a kérdés: Elkerülhető a nukleáris háború? Van valami remény arra, hogy egyszer olyan világban éljünk, melyet nem fenyeget a nukleáris háború veszélye? A következő cikk ezeket a kérdéseket taglalja.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Második atomkor?

The New York Times Magazine-ban Bill Keller rovatvezető (jelenleg a The New York Times főszerkesztője) úgy fogalmazott, hogy a nemzetek beléptek a második atomkorba. Az első atomkor 1994 januárjáig tartott, amikor is Ukrajna beleegyezett a korábbi Szovjetuniótól örökölt fegyvereinek felszámolásába. Miért beszél második atomkorról?

Keller így ír: „A második atomkor beköszöntét az a morajlás jelezte, melyet 1998-ban a rádzsasztáni sivatagban lehetett hallani, amikor India újonnan választott hindu nacionalista kormánya öt kísérleti robbantást hajtott végre. Két héttel később Pakisztán követte példáját.” Miben különböztek ezek a kísérleti robbantások az ezt megelőző atomkorban végrehajtott robbantásoktól? „Ezeket a nukleáris fegyvereket egy konkrét területre való bevetésre fejlesztették ki.”

Érezheti hát a világ nagyobb biztonságban magát most, hogy két új, aktív tagja is van az atomklubnak? Keller így folytatja: „Minden egyes új országgal, mely szert tett nukleáris fegyverekre, egyre nő a kockázata egy olyan háború kitörésének, melybe egy atomhatalom is bekapcsolódik” („Az elképzelhető”, The New York Times Magazine, 2003. május 4., 50. oldal).

A helyzet csak tovább bonyolódik a hír hallatán, hogy Észak-Koreának valószínűleg „elegendő plutónium áll rendelkezésére ahhoz, hogy hat új nukleáris bombát akár el is készítsen . . . Mindennap nő az esélye annak, hogy Észak-Koreának sikerül új nukleáris fegyvereket kifejlesztenie, és annak is, hogy sikere igazolására talán ki is próbálja valamelyiket” (The New York Times, 2003. július 18.).

[Kép a 7. oldalon]

Egy kormánytisztviselő bemutatja az „atombőrönd” modelljét

[Forrásjelzés]

AP Photo/Dennis Cook

[Kép a 7. oldalon]

A régóta használt korai riasztó műholdak idővel meghibásodnak

[Forrásjelzés]

NASA photo

[Kép forrásának jelzése az 5. oldalon]

Föld: NASA photo